… ideje nekilátni!

10 kérdés, hogy elég jó-e a házasságod (ahhoz, hogy dolgozz érte)

Posted by on nov 2, 2013 in Blog | 16 comments

10 kérdés, hogy elég jó-e a házasságod (ahhoz, hogy dolgozz érte)

Life coachként van néhány olyan esetem, amely egyszerűen nem hagy nyugodni. Ilyen az például, amikor ügyfelek mindenféle nyomós és alapos indok nélkül akarnak kilépni házasságukból úgy, hogy esetleg gyermekeik is vannak. Okként csupán olyanokra tudnak hivatkozni, mint “már nem érzem azt a bizsergést”, “szeretnék újra szerelmes lenni”, stb.

 

A frusztrált coach esete

 

Amikor arról számolnak be a hozzám fordulók, hogy a legelején (akár évtizeden keresztül is) a kapcsolat jó volt, szerelem is volt és bizsergés, csak utána laposodtak el a dolgok a hétköznapokban, most pedig már javítani sincs kedvük az egészen és unják a hétköznapi taposómalmot, bevallom, csak még frusztráltabb leszek. Főleg, ha kiderül, hogy az illetőnek mindene megvan amiről csak álmodhatott, a párja megértő, normális (ezt ő maga mondja), és sok kivetnivalót nem is tud felsorolni.

Ilyenkor megpróbálom elgondolkodtatni a hozzám fordulót: két-három gyerekkel, elvált negyvenesként a hétköznapok talán nem lesznek rutinszerűek? Talán nem lesz taposómalom? A kezdeti bizsergés talán nem fog elmúlni a következő kapcsolatban? Dehogynem. Ha egyáltalán lesz következő kapcsolat. Mivel négy éve foglalkozom társkeresőkkel, nagyon is jól tudom, mennyire nehéz újra társat találni – főleg több gyerekkel, nőként, negyven-ötven év felett.

Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor a válás valóban jó – sőt, az egyetlen jó megoldás lehet. Akkor, amikor nem egyezik az értékrend, nem egyeznek az életcélok, vagy amikor a partner erőszakos, betegesen féltékeny, önállóságra képtelen, függő személyiség például, és mindez a kezdetben mindent jótékonyan eltakaró rózsaszín felhőtől nem látszott. Ilyenkor valóban jobb, ha szedjük a sátorfánkat és most már jóval megfontoltabban újra próbálkozunk.

De mi van akkor, ha jó ugyan a házasság, de nem tökéletes? Ha minden megvan benne, kényelmes is, csak olyan “langyos” és szikramentes? Szerencsére a kezembe akadt a “Légy a felesége” című könyv, amelybe rábukkantam a válaszra.

 

Az elég jó házasság

 

A fentihez hasonló típusú házasságot Paul Amato, a Pennsylvaniai Állami Egyetem szociológus kutatója az “elég jó házasság”-nak nevezte el. Sőt, 1980-ban még kutatást is indított 2000 házas részvételével, hogy vajon mire vezetnek az elég jó házasságok, illetve az, ha ezekből kilépnek a felek.

 

Válás kétféleképpen

 

Amato szerint kétféle típusú válás létezik: az egyik az, amikor valóban indokolt a dolog, rengeteg összetűzés és veszekedés előzi meg, és mindenkinek – a gyerekeknek is – megkönnyebbülés, ha vége van. Ezek a rossz házasságok, amelyekről általában a család és a barátok is tudják, hogy reménytelenek.

Nem mindegy, mi a válóok

Nem mindegy, mi a válóok

A másik típusú válás azonban előre szinte nem is jelezhető: az elég jó házasságok esetén a felek csupán elhidegülnek, és bár továbbra is nagyon jóban vannak egymással, békésen lezárják a kapcsolatot abban a reményben, hogy a következő házasságuk sokkal szenvedélyesebb, sokkal harmonikusabb, sokkal ilyenebb vagy olyanabb, tehát sokkal jobb lesz. Leggyakoribb magyarázatok az elég jó házasságból történő kilépésre:

“Kezdtünk eltávolodni egymástól”
“Nem olyan volt már, mint amikor megházasodtunk”
“Nem igazán éreztem, hogy emberként fejlődnék ebben a házasságban”
“A párom igazán kedves ember, de nem hiszem, hogy ő a lelki társam”

Tehát az indokok hasonlóak, mint amiket a fent említett, elég jó házasságban élő ügyfelem is felsorolt. A kutatók szerint ennél a válásnál a gyerekek sokkal jobban sérülnek, hiszen az, hogy vége a szülők kapcsolatának, érthetetlen számukra. Egyáltalán nem könnyebbülnek meg, inkább bizalmatlanabbak lesznek a jövőben a saját párkapcsolataikban is: hiszen ha nem jelezhető előre hogy baj van – mint ahogy a szülőknél sem vették észre – hogyan bízhatnának abban, hogy náluk, az ő házasságukban minden rendben van? Ha pedig valóban gond van, általában nem tudják kezelni a problémát, hiszen “Abban a tudatban nőttek fel, hogy ha kialszik a láng, akkor nem az a megoldás, hogy újra felszítjuk a tüzet, hanem az, hogy másik szikrát keresünk.” (Lori Gottlieb).

 

Az új házasság jobb is lesz?

 

Az elég jó házasságból abban a reményben lépnek ki a felek, hogy az új párkapcsolat vagy házasság még ennél is jobb lesz. Szerencsére a fenti kutatás tudósai utánanéztek, hogy vajon tényleg így történik-e.

“A követéses vizsgálatban Amato azt találta, hogy akik új házasságot kötöttek, öt évvel később vagy nem voltak elégedettebbek, vagy egyenesen kevésbé voltak boldogok, mint az első házasságukban. (…) Statisztikailag kimutathatóan kevésbé boldogok voltak.” 

Tehát az új házasság igaz, hogy más volt, de jobbnak általában nem volt mondható. Többek között ezért is van az, hogy a második házasságokban sokkal nagyobb a válási arány, mint az elsők esetében. Már megint nem sikerült kifogni a tökéletes férjet, feleséget.

Az új házasság mindig jobb?

Az új házasság mindig jobb?

 

Amint azt a “Légy a felesége” című könyvben egy párkapcsolati szakértő, Diane Sollee mondja:

“A kutatások szerint minden boldog, sikeres pár esetén kimutatható körülbelül tíz olyan összeférhetetlenség vagy nézeteltérés, amit sosem fognak tudni feloldani. A sikeres párok ehelyett inkább megtanulják kezelni ezeket a nézeteltéréseket, együtt élnek velük – megtanulják a különbségek ellenére szeretni egymást… Ha lecseréljük a párunkat, akkor többnyire nem kapunk mást, csak tíz másik összeférhetetlenséget.”

Ahogy Amato is hozzáteszi: “A legtöbb ‘elég jó’ házasság erősebb és jobb lehet, ha nem sajnáljuk rá az időt és az energiát, és akarjuk, hogy sikerüljön” – ezt támasztja alá az is, hogy a 2000 mintás kutatásban azok, akik ugyan úgy nyilatkoztak, hogy nem maximálisan elégedettek a házasságukkal (de azért elég jó) és nem váltak el, 86%-uk öt év múlva mégis boldogabbnak tartotta magát. Tanulság: ha elég jó, javíts rajta! De honnan tudod, hogy vajon elég jó-e az, amiben benne vagy?

 

10 kérdés: vajon az én házasságom elég jó?

 

dr. Tina Tessina, szintén párkapcsolati szakértő összeállított tíz olyan kérdést, ami alapján mindenki eldöntheti, vajon “elég jó” házasságban van-e. Íme a kérdések, ha tesztelni szeretnéd magad és a párkapcsolatodat, őszintén válaszolj rájuk.

1. Hajlamos vagy a negatívumokat eltúlozni? A következő két hónapban jegyezd fel a jó és rossz napokat a naptáradba, csakhogy lásd: valósak-e az aggályaid.

2. Lehetséges, hogy máris kiléptél a házasságodból azzal, hogy érzelmileg visszavonulót fújtál? Máris feladtad, hogy javíts a kapcsolaton? Ha igen, tudsz-e találni visszautat a párodhoz?

3. Havonta legalább egyszer van-e olyan veszekedés, hogy annyira feldühödtök egymásra, hogy esetleg tárgyakat dobáltok vagy bántjátok is egymást? Ha igen, akkor vajon azért ragaszkodsz-e ehhez a szörnyű kapcsolathoz, mert úgy gondolod, hogy jobban úgysem találsz, vagy pedig félsz attól, hogy egyedül maradsz?

4. Ha frusztrál, hogy a férjed nem változik (szeretnéd például, ha férfiasabb lenne, vagy határozottabb) akkor gondolkodj el azon, hogy vajon tényleg szükséges-e, hogy változzon? A családodban akadt olyan eset, ami miatt akarod ezt a változást? (Például édesapád sosem állt ki érted amikor szükséged lett volna rá)

5. Kiállsz-e magadért, amikor éppen bántó a viselkedése? (Például sosem szólsz azért, ha nyilvánosan kritizál. Vagy sosem mosogat el, így mindig te csinálod meg, magadban puffogva)

6. Jól érzitek magatokat együtt? Még ha nehéz idők járnak is, akkor is képesek vagytok viccelődni (Az jó jel). Ha nem, akkor tudtok-e több időt szakítani a kapcsolatotokban a játékra?

7. Vannak-e olyan konfliktusok, amelyeket rendre elkerültetek eddig? Mitől féltek, mi történne ha végre átbeszélnétek ezeket?

8. Esetleg csak több énidőre lenne szükséged? Csak egy-két egyedül, vagy ismerősökkel eltöltött hétvégére, amikor külön vagytok egymástól?

9. Történt-e valami – haláleset, nagyobb évforduló, állásvesztés – ami negatívan befolyásolta a kapcsolatotokat és eddig még nem beszéltétek meg?

10. Megtettél-e mindent, ami emberileg lehetséges azért, hogy működjön ez a házasság? Elmentetek-e párterápiára, önismereti tréningre, stb? Ha ő nem akar elmenni veled, akkor elmentél-e egyedül is hogy segítséget kérj a kapcsolat megmentésére? (cnn.com)

Nos, a te házasságod vajon elég jó? Ha esetleg elváltál egy elég jó házasságból, mi a véleményed a fentiekről?

 

16 hozzászólás

Join the conversation and post a comment.

  1. Anna

    Hiánypótló cikk…. Köszönöm, hogy megjelent. Igen, mint mindenre az életben erre is készülni kell, ha nem lehet előtte, mert nincs rá elég idő, utána-közben kell “korrepetálni”, de mindenképpen foglalkozni kell ezzel is, mindiig van lehetőség javítani, és kell is, mert minden “romlik”, amit állni hagyunk…
    Köszönöm: Anna.

  2. Csekeő Ervin

    Jók a kérdések, de én azért még legalább tíz legalább ilyen fontos kérdést fel tudtam volna tenni, egy házasság vizsgálata esetén. Hiányoltam azokat a kérdéseket, amik arra vonatkoztak volna, hogy mit tettél a héten a társad hangulatának javításáért? Okoztál-e az elmúlt héten valamilyen örömöt jelentő meglepetést? Ezek fontosak minden házasságban. Sajnálatos módon az én feleségem nem élte túl a rákot, pedig mindent elkövettünk, ami elkövethető volt, hogy megmentsük az életét. Én úgy érzem, a házasságunk boldogságához az is alapvetően hozzájárult, hogy mindketten hittünk a Gondviselés irántunk érzett szeretetében. Hogy pont az én feleségemnek miért kellett elmennie a földi világból, azt sosem fogom megérteni, megtudni? Isten útjai kifürkészhetetlenek! Így én csak megköszönhetem a Mindenhatónak, hogy 27 évi boldog házaséletet engedélyezett a számunkra! Higgyétek el, nagy előnyt jelent a boldogság, az örömökben gazdag házasélet elérésében, ha a házastársak hisznek Istenben. Persze távol álljon tőlem, hogy valamiféle hittérítő szerepkörben tetszelegjek itt. De nekem ez a tapasztalatom, ezt szerettem volna elmondani minden olvasónak! Sok szeretettel, Ervin

  3. Zsolt

    Alapvetően jó a cikk, de nem foglalkozik egy szerintem fontos dologgal, mégpedig az unalommal. Az emberek megunnak tárgyakat és megunnak embereket is. Mikor az életükben ilyenformán váltanak (partnert) akkor ezt az unalmat kezelik. Persze nem lesz feltétlenül jobb, lehet, hogy rosszabb lesz az új partner, de mindenképpen más lesz, ez pedig az unalom ellenszere. Persze idővel az új partnert is megunjuk, de idősebb korban már az unalom érzése nem is olyan rossz, így akkor már nem nagyon ugrálnak.

    • BoldogságTervezés

      Ahogy egyik ismerősöm mondta: “Nem igaz az, hogy egy házasság unalmas lesz. A krízisek után mindig jönnek a nagy egymásra találások, igaz, dolgozni kell azért, hogy a két ember ne távolodjon el egymástól”.

      De alapvetően jó a felvetés, fogunk ezzel a témával is foglalkozni.

      • Zsolt

        Én már azt nehezen értem ebben, hogy dolgozni kell. Az embereknek már így is egy rakás kötelezettségük van, amin dolgoznak, nem hiszem, hogy sokak számára a párkapcsolat egy olyan vágyként jelenik meg, ahol megint dolgozhat majd. A párkapcsolat sokak számára szerintem inkább a harmóniát, az örömöt jelentené és nem egy újabb feladatot. De végül is most nem ez a téma, bár erről is sokat lehetne beszélni.

        Az unalom témában: egy ember adott dolgokat tud nyújtani egy másik embernek. Mert a személyiség, a viselkedésmód, a gondolkodás, a metakommunikáció nehezen változik és minden ember esetében picit más. Ha ezt már ismeri az ember a másikban akkor ezek az elején aranyosak, később biztonságérzetet adnak, idővel pedig idegesítőek lesznek a másik emberben. Ezenkívül egyre jobban látjuk a hibáit is, ami megint idegesíteni fog benne. Ráadásul az ember ha úgy érzi, hogy a partnere nem adhat már neki semmi újat, nem kaphat tőle valamit, amitől ő maga több lesz (nem tud továbbfejlődni emberileg) akkor megint bejöhet az unalom. Nem úgy, hogy unom a képét, hanem, hogy két ember már nem adhat egymásnak semmit, amit adtak eddig az jó volt, de a közös útjuk véget ért. Persze gondolkodhatnának úgy is, hogy nem az a fontos, hogy ők mit kapnak a másiktól, hanem, hogy a másik megkapja tőle azt amire szüksége van és ezért maradnak együtt (hogy boldoggá tegye a másikat, megadja neki azt, amit csak ő adhat neki). De az emberek jelentősebb része nem így gondolkodik.

        A krízisek utáni egymásra találások kb. olyan tartósak mint a felmelegített kapcsolatok. Néhány hétig dolgozik bennük a megemelkedett érzelmi szint, aztán minden visszazuhan a korábbi állapotba. És nem azért mert nem dolgoztak rajta, hanem mert nem tudják elfogadni a másikat, vagy elfogadni önmagukban azt, hogy nekik ez jutott. Valami másra vágynak. Nem a másik ember a fontos, akit elvileg szeretnek, hanem a saját egoista és önző útjuk, amelyen törtetnek tovább, mert úgy érzik az jobb lesz nekik. A szívük zárt, nincs kinyitva az emberek felé, csak saját maguk felé. És ez össztársadalmi jelenség. Az emberek 99%-a ilyen, legalábbis ebben az országban. Meg lehet nézni, hogy pl. Olaszországban milyen az emberek összetartása, hányszor járnak össze a barátok, haverok, családtagok. Hogy viselkednek az idegenekkel, ismerősökkel. Más helyeken meg ha nézed az emberek arcát látod, hogy sokan teljesen elzárkózóak. Ilyenek sajnos a magyar emberek is.

        • Boldogságtervezés

          Kedves Zsolt!

          A krízisek utáni egymásra találásról nekünk egy olyan ember beszélt, aki 20 éve házas és öt gyermeket nevel nagy szeretetben a feleségével. Nekem az ő véleménye hiteles, tehát elhiszem neki, hogy így van, pontosabban fogalmazva így is lehet. Ja és ő mondta azt is, hogy dolgozni kell egy kapcsolatért 🙂 (És persze rajta kívül a teljes szakirodalom…) Javaslom például Gary Chapman: 12 dolog, amit jó lett volna tudni az esküvőm előtt című könyvét, ha mélyebben érdekel ez a téma.

          • Anna

            Zsolt a második hozzászólásában egy nagyon fontos elemre tett utalást, ez pedig a biztonságérzet: sokan adnák fele életüket és királyságukat, ha csak egy kicsit is biztonságban érezhetnék életüket, vagyonukat, egészségüket, ha lenne egy nyugis kis zuguk, ahol meghúzhatnák magukat, egy kedves törődő, figyelmes, odaadó társ, aki nem feltétlenül házastárs, s nem mellesleg jól is érezné magát vele, s csak a kenyérkereső munkájának, hivatásának kellene figyelmet szentelni, s nem (nagyon) stresszelni azon, hogy mit hozhat a holnap… Na ezért már érdemes nyelni és dolgozni, azt hiszem. 🙂
            Anna

          • Zsolt

            Szeretem mikor pozitív példát hoznak egy olyan területen, ahol kb. 100 szakításra, válásra vagy rossz együttéléses kapcsolatra jut 1 jó. Ezzel mintegy elhitetik, sőt terhet raknak az emberek vállára, hogy tessék itt van, lehet ezt jól is csinálni csak dolgozni kell érte, stb. Közben meg a valóság nem ez. Ráadásul teljesen káros bűntudatot kelteni az emberekben, hogy tessék itt van egy jól működő kapcsolat, a te hibád, tehetségtelenséged, lustaságod, inkompetenciád, hogy a tiéd nem így működik, hiszen még szakirodalma is van, ami pontosan leírja, hogy mit kell tenned ahhoz, hogy a tiéd is ilyen legyen. Persze nem így van kommunikálva… Az emberek imádnak kontrollálni, szabályokat felállítani, értelmet vinni mindenbe, mert félnek. Félnek attól, hogy az egész dolog tőlük függetlenül működik, hogy végeredményben nem ők irányítanak sok mindent. A szakirodalom pont ennek a megtestesülése, csakhogy a kapcsolatok érzelmi és biológiai irányítottságát nem lehet mentálisan kontrollálni (szakirodalom alapján élni). Huzamosabb ideig biztosan nem. A kapcsolatok nem a szakirodalom hatására fognak változni, hanem a társadalom emberségességének végeredménye mutatkozik meg benne. Abban a társadalomban, ahol a vagyon egy jelentős értékmérő tényező, ahol szinte azonnal eldobják az embert, ha már nincs hasznára az adott csoportnak (munkahely), ahol az emberek közönyösen, ridegen viselkednek az ismeretlenekkel, mondván, hogy nem az ő dolguk, ahol az önzés és egoista életszemlélet van támogatva, stb ott ilyen 100:1 arányú kapcsolatok fognak születni. Ilyenkor jönni a szakirodalommal olyan, mint a mai orvostudomány. Ad valami, az aznapi tünetekre való terméket, de nem foglalkozik a kiváltó okkal. Mert nem akar és nem is tud, de a tünetek kezelésében lát még egy kis piaci rést.

            • Boldogságtervezés

              Kedves Zsolt!

              Úgy látom, érzékeny pontodat sikerült eltalálni ezzel a cikkel. Gondold végig, hogy miért van benned ekkora ellenállás a szakirodalom és a jó példák iránt. Illetve valamiért mégiscsak itt vagy és ilyesmi cikkeket olvasol – némi ellentmondást érzek itt. Senki sem mondta, hogy kizárólag tudományos alapokon és szakirodalomra támaszkodva létre lehet hozni a tökéletes párkapcsolatot. De hogy némi tudatosság nem árt akkor is, ha megvan a vonzódás és a kezdeti harmónia, azzal kapcsolatban szerintem nem érdemes vitatkozni – főleg a mai korban nem, amikor a legjobban látszik, mennyire oda kell figyelni arra, hogy működjön egy kapcsolat.
              Ja és természetesen senki sem szeretne kontrollálni: mindenki úgy él, ahogy szeretne, ez a cikk azoknak szólt, akiknek fontos (lenne) egy jó párkapcsolat.

              • Anna

                Ha az unalom és “páros” passzivitás közé tehetnénk valamiféle egyenlőségjelet, akkor az unalom ellenszere, “orvossága” lehetne az interaktív kommunikáció, amihez legalább az egyik félnek motivációja kell. Ha ez megvan, akkor érdemes előbb kettejük közt, azután külső segítséget pl. coachingot, tanácsadót, trénert, párterapeutát kérni, s ha minden lehetőségből kifogytak, akkor lehet a kapcsolatot múlt időbe, emlékkönyvbe tenni. Járható ez az út, vagy másképp érdemes hozzáállni? Rémisztő ez az arány: 100 rossz kapcsolatra jut 1 jó vagy javítható… 🙂
                A.

  4. Anna

    Szervusztok! Az unalom ellen is lehet küzdeni, kell is lehet is – itt mindkettőjüké a felelősség… 🙂 Igen, sok minden történhet közben, de ha olyan nagy az elején a szerelem, azért megbeszélhetnék, hogy holtodiglan-holtomiglan kívánják-e a kapcsolatot, mert akkor bizony dolgozni kell érte, mindkettőjüknek, ha pedig “belekalkulálták” a továbállást, akkor nem is tudom, miért mennének külső segítséget kérni… ?
    A.

  5. irma

    Tetszett a cikk!
    A hozzászólásokról , pedig…
    -Én ezzel az unalom dologgal nem értek egyet. Ez szerintem hozzáállás kérdése. Ha valaki úgy kezeli az unalmat, hogy továbbáll, az a n-edik párkapcsolatból is csalódottan fog kiszállni. S talán megérdemli, hogy rosszabbnál rosszabb partnert találjon.
    -Köszönöm az Ervin kiegészítését. Nagyon egyetértek vele. Nehéz pillanatokban Istentől kérhetünk és kapunk támogatást. S minden elesés után egy lépéssel közelebb kerülünk Istenhez is és a párunkhoz is.

  6. Hegedüs Teodóra

    ENGEM 35 ÉV UTÁN RÚGOTT LE A PÁROM ,NEM ÉLTÜNK ROSSZ HÁZASSÁGBAN ,FELNEVELTÜK A GYEREKEINKET.A VOLT FÉRJEM KIJELENTETTE HOGY NEM ÉREZ IRÁNTAM SEMMIT .ÉN ADTAM BE A VÁLÓPERT .MÁR 5 ÉVE SEM NEKI SEM NEKEM NINCS IGAZI PÁROM ,ÉS MÁR NEM IS VÁGYOM RÁ .AZ UNOKÁMBAN KERESEK ÖRÖMET ÉS A MUNKÁMBAN

  7. Anna

    Kedves Boldogságtervezés!

    Mit lehet tenni a motivációgyilkosok ellen, legfőképpen az időhiánnyal mit lehetne kezdeni?
    És ha nem hétpecsétes titok, a kifejezetten párkapcsolati problémájukkal hozzád fordulók közül mennyi embernek sikerült a “happy end” (mondjuk százalékosan)?
    A.

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.