… ideje nekilátni!

Figyelj a pozitívra – ez nem is olyan egyszerű!

Posted by on jún 10, 2014 in Blog, Egyéb | 2 comments

Figyelj a pozitívra – ez nem is olyan egyszerű!

Szorgalmas kutatók összeszámolták, hogy minden egyes nap legalább 20.000 gondolat fut át az agyunkon. Ennyifelé irányulhat tehát figyelmünk, a figyelmünkről pedig tudható, hogy biológiailag arra vagyunk huzalozva, hogy a negatív dolgokra nagyobb hangsúlyt fektessünk, mint a pozitívakra.

Ennek magyarázata az, hogy a pozitív dolgokra való odafigyelésnek evolúciósan nem volt akkora hozadéka, mint annak, hogy a negatív dolgokra mindenképpen odafigyeljünk – az optimista ősember lehet, hogy boldog volt, de hamarabb megette őt az a tigris, aki miatt a pesszimista már régen eliszkolt. Utóbbi túlélt, előbbit megették, így génjeit sem örökíthette tovább. Innen a tendencia, hogy hamarabb vesszük észre, hogy mi rossz, mint azt, hogy mi jó körülöttünk.

Figyelmünk szelektív – koktélparty jelenségnek hívjuk azt, amikor több ezer hangból képesek vagyunk egyre odafigyelni, a többit pedig kizárni. És amint látjuk, az evolúciónak köszönhetően inkább a negatívra kapjuk fel a fejünket, mint a pozitívra. Ugyanakkor nem vagyunk figyelmünk áldozatai, hiszen kis gyakorlással képesek lehetünk kontrollálni azt, hogy hova irányítjuk.

Természetesen a BoldogságTervezés érdekében a pozitívumokra a negatívumok helyett! Ez azonban nem is olyan egyszerű, mint ahogy azt számos önsegélyező könyvben írják.

A pozitívumokra való odafigyelés előnyei

Ha viszont sikerül a mutatvány, és legalább a fejünkben lévő pozitív és negatív dolgok arányán tudunk változtatni, akkor a kutatások szerint sokkal boldogabb életünk lehet. Könnyebben tudunk kapcsolatokat építeni, jobban megbirkózunk a stresszel, ha baj történik velünk, hamarabb talpra állunk, sőt, még az immunrendszerünket is erősíti.

A pozitív dolgokra való odafigyelést máris elkezdheted a következőkkel:

  • Figyeld a dolgok jó oldalát! Majdnem minden rossz dologban van valami jó is, amelybe muszáj belekapaszkodni, ha baj van. Például az állásvesztés nagyon szörnyű lehet, pozitívuma viszont esetleg az, hogy új munkahelyen más tapasztalatokat szerezhetsz. Kapaszkodj ebbe, ha kilátástalannak érzed a dolgokat! Egy szakítás is borzalmas, de legalább véget ért egy nem működő kapcsolat, ami után esélyed van egy sokkal jobbra. Koncentrálj ezekre, és ezekből gyűjts erőt a továbblépéshez!

Gondolj egy múltban történt rossz dologra. Mi volt a jó oldala? Annak idején képes voltál-e ezt meglátni?

  • Figyeld az emberek jó oldalát! Biztosan neked is van nagyon idegesítő kollégád, főnököd, szomszédod. Figyeld meg, milyen ember, és próbálj felfedezni benne pozitív vonásokat. Ha sikerül, megváltozhat tőle az adott emberhez való hozzáállásod, és ez kihatással lehet a kapcsolatotokra is!

Figyelj meg egy idegesítő embert a környezetedben. Miért idegesít? Milyen pozitív tulajdonságai vannak?

  • Legyen rejtekhelyed/menedéked! Mi az, ami téged előrevisz? A küldetéstudatod? A párkapcsolatod? A gyerekeid? Találd meg, Neked mi ad energiát, és a nehéz időkben gondolj erre. Ha találsz magadnak egy ilyen dolgot legalább, az segíthet kibírni a nehézségeket is, hiszen értelmet ad nekik.

Mi jelent számodra örömöt? Mi tekinthető életed értelmének? A nehéz időkben minek a gondolata tölt fel téged?

Figyelmedet Te is irányíthatod!

Figyelmedet Te is irányíthatod!

Gyakorold a hálát!

A hálának a Titok című könyv óta hatalmas szakirodalma van, ráadásul pszichológiai kutatásokkal is sikerült kimutatni az előnyeit. Ezek többek között az élettel való nagyobb megelégedettség, több optimizmus, a kihívásokkal való könnyebb szembenézés, kevesebb betegség, több alvás és testmozgás, tisztább gondolkodás képessége. A hálaérzet egy emelkedő spirálban visz a jobb közérzettől az örömteli, nagylelkűbb állapotig, ami jobb társasági élettel, ezáltal még több örömmel jár, ami aztán még több hála érzetet generál. Érdemes tehát gyakorolni!

A hála tulajdonképpen nem más, mint pozitívan szemlélni a velünk történteket.

Hogyan lehet a hálát gyakorolni?

Egy lista nem rossz kezdet, de önmagában vérszegény. Minél mélyebben feldolgozzuk és átéljük a hálánkat ugyanis, annál erősebb lesz az ezáltal kiváltott hatás. Ne csak azt gondold végig, hogy miért vagy hálás, hanem azért is, hogy mi lenne, ha az az adott dolog vagy személy nem lenne az életedben. Ez talán könnyebben megvilágítja annak jelentőségét. A háláról már mi is írtunk, itt és itt is, ismétlésként most három gyakorlatot mutatunk neked, amelyekkel Te is gyakorolhatsz – ráadásul tudományos alapokon, mert ezeket a módszereket szintén kikutatták azok a bevezetőben említett szorgalmas tudósok.

1. Hálanapló

Miért lehetsz hálás? Hetente egyszer tekints vissza az előző hét napra, és nézd végig, milyen pozitívumok töténtek veled, és miért lehetsz hálás. Írj fel öt dolgot, és gondold végig azt is, hogy mi lett volna, ha ez az öt jó dolog nem történt volna meg?

2. Köszönetcetlik

Kinek és mit köszönhetsz meg? Írj köszönetcetliket, amikre bármit felírhatsz! (Nem csak személyeknek lehet köszönetet mondani. Például lehet egy weboldalnak is: “Kedves 9gag! Nagyon köszönöm, hogy mindig felvidítasz amikor épp magam alatt vagyok, és azt is, hogy megnevettetsz, amikor nincs a közelben senki, aki megnevettethetne.”)

3. Hála levél és látogatás

A hála levél és látogatás a legnehezebb hála gyakorlatok egyike, hatása azonban megkérdőjelezhetetlen! A következőket kell tenned: írj egy hála levelet egy családtagodnak, barátodnak, mentorodnak, egyszóval bárkinek, akinek bármit is köszönhetsz. Most jön a neheze: a levelet személyesen kell kézbesítened a címzettjének. Aki próbálta, azt mondja, nagyon felemelő élmény, ami évekig melengeti az ember szívét.

 Nos, melyiket próbálnád ki?

 

2 hozzászólás

Join the conversation and post a comment.

  1. Laczkó

    “Aki próbálta, azt mondja, nagyon felemelő élmény, ami évekig melengeti az ember szívét.” Akik próbálták, azok közül egyesek az mondják. Mások meg azt, hogy nehezen elviselhető, önmagamra erőltetett kényszerhelyzet, ami mindkét fél számára rendkívül kínos, és ami emlékként évekig kísért. Miért van az, hogy az én környezetemben az ilyen “szorgalmas kutatók” által – kutatásaik alapján – javasolt módszerek rendszerint fordított hatást érnek el, mint amit állítanak azokról?

  2. Anna

    Mutasd be nekik a BoldogságTervezőket, invitáld ide őket… 🙂 Anna.

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.