… ideje nekilátni!

Elvárások hálójában

Posted by on Júl 2, 2015 in Blog, slider | 5 comments

Elvárások hálójában

“Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.”

(József Attila)

Tanfolyamainkon rendszeresen szembesülünk a címkék és a társadalmi nyomás és elvárások negatív hatásaival. Sokan internalizálják a kívülről kapott, sokszor jó szándékúnak feltüntetett iránymutatást és tanácsokat, amelyek eredményeképpen szinte folyamatosan ostorozzák magukat abban a tekintetben, hogy hol is kellene tartaniuk.

“Nem itt kellene tartanom”

A “nem itt kellene tartanom” az egyik legkárosabb mondat az önbizalomra nézve, hiszen azt sulykolja magába ilyenkor mondogatója, hogy van egy mérce, amelynek nem felel meg, innentől kezdve pedig ő kevés illetve nem elég jó. Hogy mi a mérce, az mindig az adott környezetnek a függvénye. Általában olyanokhoz mérjük magunkat, akik egy adott területen szubjektíve jobban teljesítenek, mint mi. Eközben hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy más területeken viszont mi tartunk “előrébb”, már ha van egyáltalán értelme előrébbről és hátrábbról beszélni.

A legtipikusabb mércék manapság a pénz, karrier és család megléte. Ebből következik, hogy mindenki, aki egy bizonyos kor felett nem rendelkezik ezekkel, érezni fogja a nyomást és megtapasztalja, hogy nap mint nap emlékezteti erre őt a család, barátok vagy a média. Vegyünk például egy 38 éves egyedülálló, gyermektelen nőt, mondjuk Krisztát. Kriszta szeretett volna ugyan családot, de előző partnere tíz év kapcsolat után szakított vele, amikor ő 36 éves volt, és az elmúlt két évben még nem sikerült stabil kapcsolatra szert tennie. Ez már önmagában nehéz helyzet számára, amire sikeresen rátesz környezete egy lapáttal, amikor azt érezteti vele, hogy “ideje lenne” már egy új párt találni, esetleg érkezhetne már az unoka. Nem csoda, hogy Kriszta kezd rágörcsölni a témára, amit mindenki csak tovább fúj vagy erőltet. De ugyanezt a nyomást érzi Emese és Péter is, akik már együtt vannak ugyan tíz éve, de momentán nem szeretnének gyereket. Udvariatlanabbnál udvariatlanabb megjegyzéseket kapnak innen-onnan, amelyek mindegyike arra irányul, hogy jó lenne már, ha “rászánnák magukat” a babaprojektre. Egy idő után rászánják magukat, ekkor Emese meglepve tapasztalja, hogy az iránymutatásoknak nemhogy nincs végük, de még csak most kezdődnek igazán, hiszen mindenki jobban fogja nála tudni, hogyan is kellene terhes nőként várnia a gyereket illetve hogyan kell a legjobban gyereket nevelni. Mindeközben Péter, aki bár szereti az állását, de sajnos nem keres túl jól, folyamatosan kapja a megjegyzéseket, hogy egy gyerekhez bizony sok pénz kell…

Gyakorlatilag tehát Kriszta, Emese és Péter is frusztrált, miközben nem is tudják, hogy nem csak őket sújtja az össznépi tanács áradat, illetve nem csak ők vannak megcímkézve, de mindenki más is.

Az eredmény: soha nem lehetsz elég jó, ha minden elvárásnak meg akarsz felelni és soha nem tudsz “ott” tartani, ahol kellene, bárhol is legyen ez a bizonyos “ott.”

Címkék, címkék, címkék

Ismerősek a következő címkék, ugye?: “elkeseredett egyedülálló”, “rossz anya”, “rossz apa”, “rossz feleség/férj”,  “rossz szülő”, “csóró”, “túlemancipált nő”, “öreg”, “kövér”, és még sorolhatnám, ezek azok, amelyekkel tanfolyamosaink általában küzdenek. Mindegyik arra jó, hogy a másik önbecsülését, önbizalmát gyengítse, a beszélő általában azért használja ezeket, hogy saját magát a másik felé helyezze. Aki például sikeres karriert építő nő, az megkapja a “rossz anya” címkét azoktól, akik nem építettek karriert de egy-két gyereket nevelnek, aki pedig tudatosan próbál társat keresni, akár segítséget igénybe véve, az már meg is kapja, hogy ő egy “elkeseredett egyedülálló”. Mindegyik címke mélyen a húsába vág a másiknak – a címkézés pedig annyira a sajátunk, hogy észre sem vesszük, mennyire bántjuk vele a másikat.

A mérce belül van

A sok “nem itt kellene tartanod”-típusú megjegyzéstől már nem látjuk a fától az erdőt, és azt sem tudjuk, mi lenne nekünk a legjobb. A belső hang hallgat, vagy nem tudja túlharsogni a külső kórust. Mert mi van akkor, ha például Te nem szeretnél gyereket, vagy nem szeretnél hagyományos párkapcsolatot (esetleg a saját nemedhez vonzódsz), vagy legszívesebben egy erdő széli kis viskóban éldegélnél? Van-e merszed megtenni? És mi lesz, ha megteszed mert leginkább magadnak szeretnél megfelelni? A mérce belül van, és a “nekem mi a jó?” kérdésre előbb-utóbb meglesz a válasz, ha szembe mersz nézni önmagaddal és a saját igényeiddel. Sokan a saját igényeiket sem ismerik, hiszen évekig úgy éltek, hogy másokat szolgáltak ki (ők például azok a nők, akik nagyon szeretnének megfelelni a tökéletes anya ideáljának). Mindig öröm olyan emberrel találkozni, aki meg meri lépni azt, amit szeretne, aki a belső mércéjére hallgat és képes kialakítani magának azt az életet, amelyre vágyik. Inspirálóak ezek a találkozások, életre szóló tanulságokkal és emlékekkel. Te mikor találkoztál utoljára ilyen emberrel? Honnan meríted az inspirációt?

Egyszer, még az el camino zarándokúton találkoztam egy francia könyvelővel, aki feladta a zsíros állását azért, hogy mozgókönyvtárat furikázzon kis falvak között kb. tizedannyi pénzért. Amikor megkérdeztem, miért tette, akkor a válasz csak annyi volt: “mert ebben érzem jól magam”. Vajon meg tudod-e engedni magadnak azt a luxust, hogy úgy élj, ahogy jól érzed magad? Mersz-e abba az irányba lépni, vagy állandóan csak a címkékre és a kórusra hallgatsz és hagyod, hogy ők tereljenek?

És itt jön be a József Attila-féle Két Hexameter: mindegy, hogy élsz, a vége ugyanaz. és mivel a vége ugyanaz, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy élsz.

Gondolkodnivaló:

  • Mely címkék azok, amelyek a legjobban fájnak neked?

  • Mit súg a kórus – mit szeretne, mit várna el tőled?

  • Milyen érzés lenne, ha magasról tehetnél az elvárásokra?

  • Ha kapnál fél évet, amikor azt csinálhatnál, amit csak szeretnél, mit tennél?

A válaszokat nyugodtan írd meg hozzászólásban, kíváncsi vagyok!

Színezd Újra! tábor Görögországban – ha valódi kikapcsolódásra és feltöltődésre vágysz, tarts velünk!>>>

(Több, mint 20 éves tapasztalattal rendelkező, akkreditált utazási irodával, a Grand Toursszal utazunk. Folyamatosan figyelik a görög helyzetet, a turistahelyeken aggodalomra semmi ok a görög konzulátus szerint sem.)

5 hozzászólás

Join the conversation and post a comment.

  1. KISGYŐRI MAGDOLNA

    CIMKÉK

    Mi fájt a legjobban: Te egy hülye Teréz Anya vagy!

    Kórus: Ne osztogasd szét magadat, legyen benned egy kis egészséges önzés…

    Elvárások nélkül: Legalább magammal szemben kellenek, hogy legyenek elvárások, lehet ezeket céloknak is nevezni, de már nem megyek tönkre lelkileg, ha valamelyik nem sikerül. Egyensúlyra törekszem a külső elvárásokat egybevetem a sajátjaimmal és már magam döntök…de még csak tanulom ezt is, ahogy sok minden mást, ami szabadság érzéssel tölt el.

    Fél év: jó emberekkel, jó helyen, jó időben valami jót tennék…Több időt töltenék a barátaimmal, többet kirándulnék, utaznék, olvasnék és minden nehézségben meglátnám a lehetőséget…nem félnék többé és nem lennének negatív gondolataim sem, melyek önbeteljesítő módon sok kárt okoztak korábban…

    • admin

      Köszönjük a válaszokat!

      A Teréz Anyában mi fájt a legjobban? Az hogy rájöttél, mások kihasználnak vagy az, hogy Te szeretsz Teréz Anya lenni de ez másokat zavar?

  2. Szilvia

    Az én helyzetem szerintem nem szokványos. Elég sok címkét ragasztanak rám, nem is tudom melyik a legnevetségesebb, mert véleményem szerint, a címkéimen csak nevetni lehet.

    Teljesen egyetértek azzal, hogy aki a címkéket ragasztja a másikra, az illető fölé akarja helyezni önmagát.
    A rám ragasztott címkék a következőek: öreg, kövér. lusta, csóró, piszkos, szellemi fogyatékos, csúnya és ezekkel minden egyes nap szembesülök.

    Igaz, hogy 30 elmúltam pár évvel, nem porszívózok naponta háromszor, csak hetente egyszer, de akkor mindent, szőnyegek, fotelek, stb. Ezenkívül főzök, mosok, vasalok, bevásárolok.

    Továbbá nem vagyok öreg, mellesleg csak annyira vagyok ‘ csúnya’, hogy 10 évet simán letagadhatnék, 25 évesnek néznek a babás arcom miatt és fitos orrom miatt. Magasságomhoz képest a 60 kg normális és M-es ruhákat hordok. Diplomás nő vagyok, nyelvvizsgákkal és jogosítvánnyal rendelkezem, és jelenleg is képzem magam.

    Aki a fenti címkéket ‘állítja’ : 30 alatti nő, csontsovány, kisebbségi, középiskolai végzettséggel, és csak a gazdag vállalkozó férje miatt lesz gazdagabb mint én. Naponta többször feltűnően takarít, porszívózik, van már 1 gyereke és a férje révén tett szert vagyonra. Mellesleg k-nak is tart, mert nem mentem még férjhez.
    Nem akarok fejet ugrani egy házasságba, csak az igazival, akivel még nem találkoztam. Továbbá egyéjszakás kapcsolatom még sosem volt.

    A szellemi fogyatékos címkét annyira komolyan gondolta a nő a férjével együtt, hogy a helyi önkormányzatnál gondnokság alá kívántak helyezni, mindenféle hazugságot állítva rólam.
    Mellesleg nem is lehetne bejelentést tenni idegennek, csak közeli rokonnak, de hadd ne írjam le, hogy mivel érték el, hogy felvegyenek egy hazugságokkal teli bejelentést, majd iktassák.
    Ott persze nagyot néztek , mikor berendeltek, mert nem egy diplomás, elegáns nőre számítottak.
    Az ügynek jogi szempontból vége, de továbbra sem tart normálisnak az egész család.

    A következőket kellene megfelelnem: légy fiatal, sovány= szép, okos, gazdag és takaríts állandóan.

    Próbálok magamnak megfelelni, a belső hangra figyelni, és legszívesebben másokon segítenék, bár a munkám szinte ezen alapszik. Felemelő érzés segíteni másokon, ez tesz boldoggá.

    Elnézést, hogy egy kicsit hosszúra sikeredett.
    Kíváncsi vagyok mások véleményére is. Köszönöm.

    • BoldogságÍervezés

      Már mástól is hallottam enyhén zavart lelkű szomszédokról, nos, ha valakiknek, nekik aztán pláne nem kell megfelelned. Ha alaposan megvizsgáltad, hogy Te mennyiben váltottad ki a viselkedésüket, annak mi az alapja illetve tehetsz-e bármit, és a válasz nem, akkor sajnos nincs mit tenni – nagy ívben elkerülni őket, amennyire csak lehet. Nagyon sajnáljuk a helyzetet, van, amikor a kétoldalú kommunikáció nem lehetséges.

  3. Anna

    Szervusztok!
    Nekem sokféle gondolat jutott eszembe a “címke” szó hallatán: a borosüvegre ragasztott szabványos, informatív, – a származási helyükre, minőségükre utaló írás, esetleg a tájra jellemző rajzocskával, a külföldi italokat tartalmazó amúgy díszes üvegek fényét emelő színes vagy éppen domborított címkék, az egyéb élelmiszer-dobozokra, mirelit árukra ragasztott vagy burkolatukra rányomtatott kis valamik, amik – ha engedelmeskednek a törvény szavának – híven tartalmazzák az ennivaló kémiai összetevőit, esetleg hasznosságát, egészségességét tanúsító vagy reklám szövegeket. Ránk – emberekre – aggatott címkéink lehetnek hasznosak, informatívak, de valahol mindig valami “kívánságot” sugallnak: milyennek kellene lennünk, hogy megfeleljünk… Kinek is? Ezzel itt be is fejeződött a “független” – tőlünk független – elvárások listázása, a többit saját magunk is alakíthatjuk, sőt kívánatos lenne, hogy alakítsuk. A megfelelés kívánsága illetve kényszere, és annak óhajtása már csak rajtunk áll(hat). Kicsi korunkban a szülőknek-nevelőknek, később az oviban-suliban akarunk megfelelni valamiféle elvárásnak, és nagyon tud fájni, ha ez nem sikerül. Ez akkor szokott bekövetkezni, ha az elváró személy nekünk kedves, szimpatikus, tehát mi magunk pozitivan állunk hozzá, és könnyen eleresztjük a fülünk mellett, ha olyasvalaki támaszt elvárásokat-követelményeket, aki (finoman szólva) hidegen hagy bennünket… 🙂
    Ez nagyjából így folytatódik, esetleg cizellálódik felnőtt korunkban, megfelelni a munkahely, család, szomszédok stb. igényeinek, a békesség kedvéért. Néha elhanyagolva a magunk felé támasztott elvárásokat, már ha kialakulnak… Nézzük azokat a szerencséseket, akiknek vannak elképzeléseik a személyüket, jövőjüket illetően, vannak vágyaik, célkitűzéseik… Ha ugyanis ezek vannak, könnyebben veszik-vehetik az akadályokat, amiket környezetük, más személyek gördítenek eléjük, esetleg a tenni akarást vagy a lehetőséget felvált(hat)ja a “kikerülés”, más tevékenységbe fogás, tanulás, stb. Rosszabb azoknak, akik azt gondolják magukról, már megették kenyerük javát, úgy érzik, nincs miért tevékenykedni, küzdeni, ők magukat “áldozatoknak” érzik, alulmotiváltakká, esetleg elfásultakká válnak. Az Isten irgalmazzon nekik. Jobban szeretem az olyanokat, akik (ha kell kis segítséggel) még mindig találnak maguknak célt, rövidebb-hosszabb “pihenő” után újra kimásznak a gödörből, s ha “nem kell nekik” a kintről jövő címkézés, keresnek-találnak maguknak tetszetősebb, ám mindenképp “saját” címkét, aminek igyekeznek önszántukból megfelelni. Talán menni fopg nekik, és ha úgy gondolják magukban egyedül, vagy társat keresve végigfutnak egy újabb pályát, immáron az út végén a teljes megelégedettségre lelnek. Az első címkét anyukámtól kaptam, szerencsétlenül a “többieknek” is továbbította a rólam alkotott “képet”, így “nem hagyhattam hazugságban”, igyekeztem megfelelni a címkémnek, most belátom: ő tett jót velem, de utamon haladva kicsit “lassubbra kellett váltanom”, de ez sem bántott igazán, mert Én akartam így – vagy elfogadtam-beláttam: NEKEM IS jó lesz így. Valaki azt mondta egyik fényképemre, optimista a fizimiskám. Hát… bizony értek előtte bukások, tragédiák, de tudomásul vettem, aminek el kell jönnie az eljön, de ami elkerülhető, azt meg tudom akadályozni, vagy kisebbíteni tudom a kárt, ha megkeresem-meglelem a módját. Ezt viszont nem tudom kikerülni, ezt magamnak kell végigcsinálni. Ha ezt egyszer eszébe vési az ember, majdnem minden akadályt le tud küzdeni, akár segítséggel és tovább halad az útján.
    Bocsánat a bőbeszédűségemért. Szép napot kívánok! Anna 🙂

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.