A boldogság kapcsán sokszor beszélünk arról, hogy miképpen kell a negatív dolgokon, érzéseken felülkerekedni. Szóval ma beszéljünk egy picit pozitív dolgokról és érzésekről, elvégre azok is a boldogság részét képezik.

A hála tudatos és folyamatos kifejezésre juttatása megalapozhatja a boldogságodat. Nem csak arra sarkall, hogy a jó részekre koncentrálj; ennél sokkal többet tesz. Jelentős mértékben emeli a boldogság-szintedet. De mi is a hála és hogyan segíti ez a boldogságodat?

 

A hála elmélete

 

Legtöbben a hála alatt azt értik, amikor megköszönsz valamit valakinek. Pedig ennél sokkal többről van szó. A hála lehet megbecsülés, valami méltatása, rácsodálkozás, ámulatba esés, meglátni egy kellemetlenségben a jót, megköszönni valamit, számba venni a jó dolgokat, amelyek történnek velünk, megélni és nem magától értetődőnek tekinteni dolgokat, stb. Szeretnénk, ha a hálára a szokásos megköszönni valakinek valamit értelmezésnél jóval szélesebb értelmében gondolnál. Az itt felsoroltaknak egyértelműen boldogság „szaga van”.

A hála kifejezésének legnagyobb előnye, hogy a jelenre fókuszál.

Arra, hogy mi van most, és nem pedig arra, hogy mi volt régen, vagy mi lehetne ha… Ez szintén a boldog életvitel egyik alapja.

Tudományos kutatások arra mutatnak rá, hogy azok, akik következetesen képesek megélni és kifejezni a hálájukat, boldogabbak, energikusabbak, segítőkészebbek, empatikusabbak és jobb a jövőképük, mint a társaiknak. (Ha ezekről szeretnél olvasni, íme, néhány név, akik ezt kutatták: Michael E. McCullough, Robert A. Emmons, Charles M. Shelton, Philip C. Watkins, Kathrane Woodward,  vagy Russell L. Kolts.) Korábban a legtöbb tudományos tanulmány nem tudott választ adni arra a kérdésre, hogy vajon az optimistább emberek fejezik ki gyakrabban a hálájukat vagy a hálájukat gyakrabban kifejezők lesznek optimistábbak. Amikor tehát olyan kutatásokat végeztek, amelyek kizárólag a hála kifejezésére összpontosítottak, akkor sikerült egyértelmű összefüggést találni a hála kifejezése és a boldogság között.

Gyakorold a hálát'

Gyakorold a hálát’

Robert A. Emmons egyik kísérletében három csoportra osztották a résztvevőket. Az első csoportnak tíz héten keresztül minden héten egyszer le kellett írniuk öt olyan dolgot, amiért hálásak voltak azon a héten (hála csoport). A második csoportnak öt olyan dolgot kellett leírniuk, amelyek megnehezítették a mindennapjaikat (gondok csoport). A harmadik csoport volt a kontroll csoport. Nekik pusztán öt eseményt kellett leírniuk, de nem kaptak utasítást arra, hogy pozitívként vagy negatívként megélt eseményeket írjanak le. A résztvevőknek már a fentiek elkezdése előtt is naplót is kellett vezetniük, amiben folyamatosan vezetik az általános hangulatukat és a fizikai jólétüket. És az eredmény?

A hála csoport 25%-kal érezte magát boldognak. Optimistábbak voltak, jobban érezték magukat a bőrükben, sőt, még fizikailag is egészségesebbnek érezték magukat (kevesebb fejfájás, fáradtság, szédülés, stb.). A legmeglepőbb az egészben az volt, hogy a hála csoportban ilyesmiket írtak, hogy „Láttam a naplementét a felhők között”, vagy „Nagylelkű barátaim vannak”, vagy „Hálás vagyok, hogy élhetek”. Emmons és társai persze megismételték a kísérletet úgy, hogy a harmadik csoport tagjainak ezúttal öt olyan dolgot kellett leírnia hetente, amiben jobbak voltak vagy jobb helyzetben vannak, mint társaik. Ezt azért, hogy megnézzék, nem lehetséges-e, hogy a pozitív összehasonlítás másokkal (amiben mi állunk jobban) volt jó hatással a boldogságra. Az eredmény azonban így is ugyanaz lett. A hála csoport tagja boldogabbak voltak. A kísérletet krónikus betegségekben szenvedőkkel is megcsinálták, hasonló eredménnyel. Vagyis a hála kifejezésre juttatása egyértelműen és következetesen különféle problémák ellenére is boldogabbá teszi az embert, és kísérletileg bizonyítottan pozitív hatása van a szellemi és testi egészségre is.

 

Gyakorlat – Vezess Hálanaplót!

 

Megszokhattad, hogy a BoldogságTervezésben nem a levegőbe beszélünk! Ha mi ajánlunk egy gyakorlatot, akkor biztos lehetsz benne, hogy azt kutatásokra alapozva tesszük. Ilyen a Hálanapló gyakorlat is.

Hetente egyszer írj össze legalább öt olyan dolgot, ami azon a héten történt, és amiért hálás vagy. Válassz ki egy napot a héten (javasoljuk a vasárnapot), és minden héten szánj rá ezen a napon egy kis időt, hogy a naplódat vezesd! Nem számít, hogy mit írsz, csak olyan dolgot írj, aminek örültél vagy ami rávilágított valamire, aminek örülsz és amiért hálás vagy. Fontos, hogy ne legyél szorgalmasabb a kelleténél! A heti egy alkalom elegendő!

Vezesd Te is a Hálanaplót!

Vezesd Te is a Hálanaplót!

Ha érdekel, kutatták azt is, hogy ha gyakrabban írnak a naplóba, akkor jobb-e a hatás, és nem hogy nem jobb, hanem heti három alkalomnál egész egyszerűen semmilyen pozitív hatást nem hozott! Ez egyébként rávilágít arra is, hogy miért nem érdemes eminens tanulónak lenni a boldogsággyakorlatok elvégzésekor! És itt nem csak erre a gyakorlatra gondolunk, hanem bármilyen gyakorlatra, amit a BoldogságTervezés blogon olvashatsz!

Minden gyakorlatnak addig van értelme, amíg azt jelentőségteljesnek érzed és nem pedig napi kötelező munkának.

Jó naplózást!