A boldogság egészen pontosan mit takar? Az a boldog ember, aki egész nap fel-alá ugrál örömében, állandóan pozitív mondatokat mantráz és sosincs rosszkedve? Azt tudtuk eddig is, hogy az optimizmus nagyon fontos összetevője a boldogságnak, ezért nagyszerű hír, hogy tanulható. De az optimizmuson kívül még a boldogság csúcsán sem árt egy kis rossz kedv , ami nagyon is hasznos lehet amikor reálisan akarjuk felmérni dolgainkat. A cikk két boldogság kutatást is bemutat, illetve az optimista és pesszimista hozzáállás közti legfontosabb különbségeket ismerteti.
Koccanás vagy karambol?
Joseph P. Forgas, Simon M. Laham és Patrick T. Vargas egy 2005-ös tanulmányukban érdekes kísérletet végeztek. A kísérleti alanyokat több csoportra bontották, és mindenkinek levetítettek egy videófelvételt két jármű összeütközéséről. A videó megtekintése után egyéb feladatokkal foglalták le a résztvevőket, miközben egyeseket észrevétlenül jó hangulatba, másokat pedig rossz hangulatba hoztak. Ezek után a résztvevők egy részét megkérték, hogy idézzenek fel minél több részletet azzal a videóval kapcsolatban, amiben a két jármű „egymásnak koccant”. Odafigyeltek, hogy a kérdezett résztvevők között legyen jó hangulatú csoport és rossz hangulatú csoport is. A résztvevők másik részét, amelyben szintén volt jó és rossz hangulatú csoport is, ugyanerre kérték, ám náluk úgy vezették fel a kérdést, hogy idézzenek fel minél több részletet azzal a videóval kapcsolatban, amiben a két jármű „karambolozott”.
Az eredmény tanulságos. Az „egymásnak koccant” csoportok általában a látottaknál enyhébb jelenetre emlékeztek, lassabb autók, kisebb kár, stb. A „karambolozott” csoportok pedig a látottaknál súlyosabb eseményre emlékeztek. A csavar a történetben azonban az, hogy a jó hangulatú csoportokra jelentősebb mértékben hatott a kérdésfeltevésben rejlő sugalmazás, tehát ők emlékeztek a legenyhébb jelenetre, ha „koccanásként” kérdeztek rá a videóra, és a legsúlyosabb jelenetre, ha „karambolként”. A rossz hangulatú csoportok sem voltak immunisak a szuggesztióra, ami a kérdésfeltevésben rejlik, ám őket ez kevésbé befolyásolta, tehát a lehetőséghez képest sokkal reálisabb képet adtak a videóról, mint a jó hangulatú társaik.
A rossz hangulat realistává tesz
Azt, hogy enyhe stressz, nyomás és/vagy rossz hangulat alatt reálisabban működik az ítélőképességünk, számos kísérlet bizonyítja. Rosszabb hangulatban könnyebben felismerjük, ha valaki hazudik, a tényekhez jobban igazodik az ítéletalkotásunk, sőt, még érvelni is jobban tudunk.
Sokan hiszik, hogy a negatív érzelmek hiánya a boldogság kulcsa, ám ez téves. A negatív érzelmeink megélése nem csak haszonnal jár, de a boldogságunk kifejezetten fontos részét képezik.
Gondoljunk csak bele, hogy a boldogság negyedik komponense a jelentőségteljes élet. Vagyis az, hogy valami olyan cél, eszme szolgálatában legyünk, amelyet fontosnak, jelentősnek és érdemesnek érzünk. Általában az ilyen célok körül rengeteg negatív érzelem található (pl. egy állatvédő rengeteg bántalmazást és szenvedést lát, ami sokszor elszomorítja, mégis boldog lehet, amikor egy állatmenhely létrehozásán, üzemeltetésén, fejlesztésén dolgozik). Tehát nem arra kell törekedni, hogy ne legyenek negatív érzelmeink, mert az nem lehetséges. Viszont ha nem ez a kulcs, akkor mi?
A tanult optimizmus nyomában
Emlékszel még a boldogság receptje tanulmányunkból, hogy Seligman hogy bizonyította, hogy a tehetetlenség érzése tanulható, és sok esetben tanult is? Ha nem, akkor olvasd át még egyszer a BoldogságTervezés – Az Alapok boldogság tanulmánysorozat erre vonatkozó részét (ha még nem kaptad ezt meg tőlünk, akkor kérd a jobbra fent található űrlap kitöltésével!). Ha emlékszel a dologra, akkor neked nem lesz újdonság az a gondolat, hogy az optimizmus is tanulható, ennek pedig nem kis jelentősége van a boldogságunk szempontjából. A tanult tehetetlenség bizonyításához szükséges kísérletekhez hasonló kísérletekkel sikerült bizonyítani, ha olyan helyzetet teremtesz, amiben a kísérleti alanyok felfedezhetik, hogy van ráhatásuk a körülöttük zajló eseményekre, akkor olyankor is lázasan keresik a lehetőségeket, amikor valójában nincsen ilyen. Tanult optimizmussal jobban tűrhetjük a stresszt, és könnyebben vesszük az elénk gördülő akadályokat, pozitívabb énképünk van – ez persze nem feltétlenül jelent reálisabbat 🙂 – és összességében boldogabb életünk. De másban is segít a tanult optimizmusban rejlő érzet, miszerint hatással vagyunk a világra.
Az optimista patkányok tovább élnek
Madelon Visintainer az 1970-es években – tehát jóval az állatvédelmi törvények születése előtt – patkányokon végzett szarkóma kísérleteket. Ebből kiderül, hogy milyen drámai hatása is van az optimizmusnak az életünkre. A kísérletben résztvevő patkányokba pontosan olyan mennyiségű tumorsejtet ültetett, hogy a patkány immunrendszerének 50%-a legyen a ráksejtek legyőzésére, vagyis 50%-os volt a túlélés valószínűsége. Ezek után három csoportra osztotta a kísérleti állatokat a tanult tehetetlenségben megismert kísérlethez hasonlóan. Az egyik csoporttal semmit sem kezdtek – ez volt a kontroll csoport. A másik két csoport tagjait egyforma negatív élménynek (jelen esetben áramütésnek) tették ki, a két csoport közötti egyetlen különbség az volt, hogy az egyik csoportnak volt egy kapcsolója a ketrecében, amivel az áramütést kikapcsolhatta, a másiknak viszont ez a kapcsoló nem működött. Az állatok egyedül, teljesen egyforma ketrecben voltak, 14 óra nappali és 10 óra éjszakai világítással, valamint korlátlan étel és italhozzáféréssel. Visitainer minden kísérleti alany számára egyenlő körülményeket teremtett. A kísérlet alatt 60, egyenként 1 perces áramütésnek tették ki az alanyokat – mindenkit egyszerre. Az egyik csoport viszont az 1 percet jelentősen rövidíteni tudta, ha megnyomta a ketrecében található gombot.
A kérdés az volt, hogy van-e az irányítás érzésének hatása a rákos sejtek legyőzéséhez. A kontroll csoport tagjainak várható módon közel fele, egészen pontosan 54%-a élte túl a kísérletet. Ezzel szemben az a csoport, ahol volt lehetőség az áramütés kikapcsolására, ott a túlélési arány már 63% volt! A tanult tehetetlen csoport, vagyis azok, ahol a kapcsoló nem működött, és nem tudták befolyásolni az áramütés mértékét, ott a túlélési arány csak 27% volt. Vagyis az irányítás érzése vagy annak hiánya jelentősen javította vagy rontotta a kísérleti állatok túlélési esélyét. És hogy miképpen jön ehhez az optimizmus és a boldogság?
Nos, ehhez először érdemes három egyszerű pontban meghatározni, hogy mi a különbség az optimista és a pesszimista hozzáállás között. Ezt a boldogság tudományokban többféle módon határozzák meg, mi inkább egyfajta hétköznapi áttekintést adnánk.
Az optimista:
Az optimista a nehézségeket, rossz dolgokat átmenetinek tartja, amely mindig csak a konkrét helyzethez köthető, amely rajta kívülálló dolog, de amelyet legyőzhet a képességei fejlesztésével és az erőfeszítéseivel.
A pesszimista:
Ezzel szemben a pesszimista a nehézségeket tartósnak érzékeli, amely állandóan minden helyzetben jelen van, és amit mélyen legbelül a saját alkalmatlanságának tud be (még akkor is, ha egyébként azt mondja, hogy a körülmények voltak a hibásak).
Optimista és pesszimista hozzáállás különbségei:
Pesszimista |
Optimista |
A fogyókúrák nem működnek. | A fogyókúrák nem működnek, ha esztelenül csinálják őket. |
Állandóan nyaggat a párom. | A párom nyaggat, ha nem takarítok. |
A főnököm egy szemétláda. | A főnököm rossz passzban van. |
Sosem beszélsz velem. | Az utóbbi időben nem beszélsz velem. |
A tanáraim igazságtalanok velem! | Zoltán tanár úr igazságtalan velem. |
Ezzel szemben, amikor jó eseményekről, dolgokról van szó, akkor pont az ellentéte lesz igaz. Az optimista szerint a jó dolgok tartósak, amelyek állandóan jelen vannak, és ennek oka a saját rátermettségében keresendő. A pesszimista szerint viszont a jó dolgok átmenetiek, csak a konkrét helyzethez köthetők, és rajta kívülálló okokra vezethetőek vissza. Ezért az pesszimista és az optimista teljesen másképp nyilatkozik az ilyen dolgokról:
Pesszimista |
Optimista |
Csak mázlim volt! | Mindig szerencsés vagyok! |
Sokat próbálkoztam és véletlenül összejött. | Tehetséges vagyok. |
Az ellenfél biztosan nem volt formában. | Az ellenfelem béna. |
Tetszettem neki. | Nagyon szép/jóképű vagyok |
Matekból király vagyok. | Király vagyok. |
A feleségem elbűvölte a főnökömet. | A feleségem mindenkit elbűvöl. |
Nem kérdés tehát, hogy ha nem is a nagybetűs Igazság keresésében, de a boldogság keresésében mindenképpen szerepe van az optimizmusnak. Persze ideális esetben az optimizmus nem egyenlő egy megalapozatlan totális önámítással. Bár kétségtelenül közelebb vihet a boldogsághoz, azért megvannak a hátulütői, és rengeteg kockázatot hordoznak. Nem, az optimizmus, amire neked törekedned kell, az megalapozott, de ami átsegít a nehézségeken akkor is, amikor szembesülünk a saját hiányosságainkkal, mert ezen hiányosságok felismerését is lehetőségként éljük meg, és egyfajta „immunrendszerként” szolgál a negatív események bekövetkeztekor és a negatív élmények megélésekor.
Hogyan érhető el ez a boldogság felé vezető optimizmus? Erről még lesz szó részletesebben is, ám mivel az emberi boldogság annyi féle, ahány féle ember él a földön, egy picit Téged is szeretnénk megdolgoztatni.
Írd meg nekünk a hozzászólások között, hogy a fentiekből kiindulva milyen feladatokat, tervet készítenél magadnak, hogy saját magadat boldog optimizmusra tanítsd? (Nyugodtan alapul veheted Seligman tehetetlenségi kísérleteit is!).
A boldogság a vágyott jó birtoklása az elvesztés félelme nélkül (Dombi Ferenc)
Ennél jobb meghatározását nem ismerem a boldogságnak!
Ez 100%-osan találó. 🙂
Az hogy a boldog ember folyton vigyorog és ugrál örömében, gyermeteg elgondolás és megfogalmazás, normális ember ilyet nem is gondolhat.
A boldogság egészen nyilvánvalóan egy kiegyensúlyozott lelkiállapot és az anyagi biztonság megléte, ami nem feltételezi a kritikátlan folyamatos ugrabugrát és szmájlit, és ami manapság a legtöbb magyar ember életéből igenis hiányzik. Lehet mondani, hogy a pénz nem boldogít, de ez is egy marhaság, a méltatlanul és szinte egy életen át kevés pénz – minden erőfeszítés mellett- még a legkiegyensúlyozottabb embert is kikezdi. Márpedig alulfizetettségben, anyagi ellehetetlenülésben vezetünk a fejlett nyugati táborban, ahová besoroltunk húsz éve. Ha leszámítjuk az állandó harcot a számlákkal, megélhetési kínokkal, a soha nem javítható körülményekkel, akkor is persze beszélhetünk optimistább meg pesszimistább hozzáállásról, lehet optimistán is vegetálni valóban. A baj csak az, hogy az igazi nagy, értelmes tettek elmaradnak és feláldozódnak csupán a kicsinyes megélhetési harc förtelmes oltárán, mert ez a társadalom és a mindenkori korlátolt és ostoba, nyerészkedő hatalom nem ismeri fel, mennyivel boldogabbak lehetnének ők maguk is, ha nem a szemétdomb tetején volnának királyok, hanem egy pergő, élettel teli, épülő-építő, alakuló, ötletekben gazdag, temperamentumos, alkotó közegben. Ezt szerintem mindenki érzi, és állítom, hogy a depresszió nem más, mint az Élet lehetőségétől megfosztott aktív és gondolkodó ember érthető reakciója a tehetetlenségre, amire maga a társadalom ítéli.
És ez nem tévesztendő össze a börtön, láger, politikai hatalom, stb. okozta elnyomással, mert arra lehet várni, lehet reménykedni, hogy vége lesz. De mikor az u.n. szabadság és demokrácia az a közeg, ahol ugyanúgy nem lehet jutni semmire, mint az elnyomás alatt, akkor már sokkal súlyosabb a baj.
Nem tudom, mit kéne tenni, mi lenne a feladat, én lassan egy fél élet óta reménykedem és bízom, de egyre embertelenebb, egyre reménytelenebb és egyre tovább tartó irgalmatlan, kikerülhetetlen feladatokat mér rám az élet és kezdek nagyon elfáradni.
A patkány kísérletek megráztak, embertelennek, gonosznak tartom, semmi elmélet nem annyira fontos, mint az állatok békéje és NEM bántalmazása.
Nekem meg Szabó Lőrinc Különbéke című verse ugrott be.Aki nem ismerné,annak bemásolom a végét:
De valamit a sors, úgy látszik,
akart velem:
megmutatott mindent, de lassan,
türelmesen:
különbékét ezért kötöttem
a semmivel,
ezért van, hogy csinálom, amit
csinálni kell,
ezért becsülök úgy egy-egy jó
pillanatot,
ezért van, hogy a háborúban
verset írok
s a leprások közt fütyörészek
és nevetek
s egyre jobban kezdem szeretni
a gyerekeket.
Szerintem a boldogság nem függ helytől,időtől stb…Csak meg kell nézni,hogy miktől tudunk boldogok lenni:nemcsak pénz,anyagi függetlenség,hanem akár egy pillangó látványa,egy kiskutya nyalogatása vagy egy napfelkelte is adhat nekünk örömteli pillanatokat,amikor minden letisztul és leegyszerűsödik.A boldogság szerintem egy „pillanatnyi” állapot,amikor kinyílik egy kis ablak és megmutatja az igazi énedet.És jó is,hogy ez így van,hisz ha egyfolytában boldogok lennénk,akkor nem is tudnánk annyira becsülni az ilyen perceket.
Felháborítónak tartom az állatkísérleteket!!! Aki csinálta a kísérletet, őt is 60 x 1 percig áramütésnek tették ki?? Akiknél volt hatástalanító gomb, nem boldogságuk miatt nyomták meg, hanem kínjukban. Próbálja ki az is, aki a kísérletet csinálta! Akiknél pedig nem volt hatástalanító gomb, azok ugyanúgy szenvedtek, nem a patkány tehetetlensége miatt, csak a határtalan emberi ego okozta fájdalmat nem tudták hatástalanítani.
Az állatoknak ugyanolyan létjogosultságuk van itt a földön élni, mint bármelyik embernek.
Milyen boldogság az, ha mindennaposan kínozzák ,ölik az állatokat. Ez milyen boldogságérzést ad?
Jól jött ez a cikk, mert épp két állás között vagyok, és segít abban, hogy reálisan álljak hozzá ehhez a mostani helyzethez.
Megértem többek felháborodását az állatkísérletek miatt. Különösen akkor, amikor valami pszichikai jelenséget akarnak tesztelni, nem pl. egy gyógyszer hatását. Azzal is tökéletesen egyetértek, hogy akkor, amikor állandóan görcsbe rándul a gyomrunk, amikor kiszedjük a borítékokat a postaládából, hogy vajon ki tudjuk-e fizetni a sárga csekkjeinket, vagy megint kölcsön kell kérni valakitől… amikor a legminimálisabb olyan kiadásokra sem telik, mint egy kávézás egy baráti társasággal… Ilyen esetben nagyon nehéz a boldogság filozófiai kérdéseit reálisan elemezni. Meg azt sem könnyű elérni, hogy időnként boldognak érezzük magunkat! De azért örömre, a boldogság megélésére így is van lehetőség, így is adódik arra alkalom! Amikor látom, hogy minden nehézség, gondok és a pénztelenség miatti megaláztatásokkal teli életünk ellenére a pici unokáim milyen szépen fejlődnek, milyen okosak, aranyosak… Amikor egyszer-egyszer kisüt a téli nap a felhők közül és csiripelnek a madarak, akkor hálát adhatunk az Istennek nagy boldogan, hogy élünk! Van ivóvizünk, aránylag tiszta a levegő! Bezzeg Afrikában még az ivóvíz is sok helyen nagy luxus! Szóval nyomorunkban is lehet szép az élet, csak korgó gyomorral nem könnyű felfedezni annak szépségeit!
Ha mindig csak azt kívánod megvalósítani ami belülről fakad és nem értékeled túl a saját képességeidet, ismered a határaidat, akkor boldog vagy.
Mindenkinek meg kell találni a HELYÉT, ha nem a ” helyeden” vagy, akkor jönnek az akadályok, amelyek nem szükségszerűen rosszak, csak jó irányba próbálnak terelni.
Egyébként egyetértek a Hervay Tamás által idézett szöveggel!
Ha végigolvasom a bejegyzéseket, teljesen egyértelműen jön le, hogy ki az optimista és ki a pesszimista. Nézzétek csak meg 🙂
Amúgy ha van sárga csekked, az azt jelenti, van lakásod. Szerintem ennek inkább örülni kéne, mint sírni miatta, sok-sok ember baromi boldog lenne, ha lenne lakása…
Hogy mi a boldogság?Elégedettség..amikor van tető a fejünk fölött,van étel a hasunkban,van szerető társunk,boldogulnak a gyermekeink az életben,amikor jól érezzük magunkat otthon és a munkahelyünkön is,ami persze elsősorban tőlünk függ,mert ha adunk,akár szeretetet,akár empátiát,akár csak a saját jelenlétünket,segítségünket….és cserébe „köszönöm”-öt,hálát kapunk,na és persze amikor nem üres a pénztárcánk,és ki tudjuk fizetni a csekkeket,megvehetjük,amire szükségünk van,nincs adósságunk,nyugodtan alszunk,nincs lelkiismeretfurdalásunk….mindez része a boldogságnak 🙂
A kérdésre, úgy látom, senki sem válaszolt. Milyen tervet készítenék, hogy magamat megtanítsam a boldog optimizmusra? Fogalmam sincs. De ismerek egy tanárt, aki engem is lelkesen és szorgalmasan tanít rá 🙂 A mennyei Atyát 🙂 Már elképesztően sokat haladt velem 🙂
Különben meg direkt tetszett, hogy ha rossz a kedvem, legalább optimista vagyok 🙂
(Zárójelben – sajnálom, hogy idáig nem olvastam el a bejegyzéseket, mert igazán jó és hasznos).
Akkor én most válaszolnék a saját tapasztalatom szerint.
Egy csomó olyan dolog van az életemben, ami miatt elkeseredett is lehetnék. Ehhez képest azt vettem észre, hogy minél rosszabb a helyzet, annál inkább keresi az elmém a megoldásokat. (Itt is azért vagyok 🙂
Mellébeszélés helyett, nagy levertségemben átgondoltam az elmúlt néhány évemet, és bizony azt látom hogy jópár dologhoz lenne tehetségem, de nem fektettem bele elég energiát, így a mostani állapotom az elmúlt éveim „munkájának” a gyümölcse.
Ebből nekem a következő dolog adódik. Felismertem, és folyamatosan minden nap rájövök, hogy mi az ami nem működik megfelelően az életemben. Ergo lett egy csomó célom, amelyeket meg lehet valósítani. Szépen lassan de határozott elképzeléssel. Mindig, amikor sikerül elérnem valamit ezek közül, úgy érzem fejlődtem, és van kiút a jelenlegi helyzetből. Ez növeli az önbizalmam, és új erőt ad a következő cél megvalósításához.
Ehhez az kellett, hogy felismerjem ki vagyok valójában, hol tartok, és hova szeretnék jutni. A többi szinte jön magától.
1. Összeírtam, és folyamatosan bővítem a listát, hogy mik azok a dolgok amiket fejleszteni tudok, mert le vagyok benne maradva.
2. kiválasztok egyet, és tervet készítek hogy mit kell tennem, hogy elérjem amit szeretnék.
3. Ezt mindennap gyakorolom, addig amíg megszokom, ez lehet hogy hetekig, hónapokig tart.
Nekem ez bejött! Mindegy hogy rendrakásról, sportról, nyelvtanulásról, a családomhoz való viszonyomról van szó. Akármilyen helyzetben vagyok jelenleg, mindig a jelenlegi kis célomat nézem, és hogy mennyit haladtam felé. Ez sikerélmények sorozatát tudja elindítani, és egyre többször érzem hogy boldog vagyok.
Kedves Attila!
Gratulálunk ehhez a felismeréshez és a változtatásokhoz, amelyeket életedben eszközöltél! Ha teheted, gyere el BoldogságTervező Műhelyeink egyikére, segítséget fog adni a motivációd fenntartásában és az önismereted útján való továbbhaladáshoz!
Sok sikert kívánunk céljaid megvalósításához!
Mennyivel könnyebb egy olyan embernek segíteni a Boldogság Műhelyben, akinek nincs is rá szüksége…
Bora!
Egyedül ő írt konkrétumokat arról, hogy merre tart (Ant még írta, hogy két állás között van). Tehát mondhatni, egyedül ő válaszolt a kérdésünkre. Olvasd csak vissza 🙂 A többiek a véleményüket fejtették ki – tanítani jöttek, nem tanulni. A BoldogságTervező Műhely önmagunk tanulásáról szól és természetese, hogy azoknak való, akik nyitottak erre, csinálják a feladatokat és válaszolnak azokra a kérdésekre, amiket felteszünk.
Hozzászólás
Mindenkinek van rá szüksége.
A helyzet amiben most vagyunk, egy pillanatkép az életünkből. Ahhoz hogy tartós és gyümölcsöző legyen, folyamatosan fenn kell tartani a motivációt. Erre nagyon jó alkalom egy kis közösség ahol hasonló gondolkodású emberek megosztják a tapasztalataikat. (Ez mindenre vonatkozik nem csak erre a témára) Ezért tartom kiemelten hasznosnak ezt az oldalt, mert fontos hogy tudjak fejlődni (bőven van hova…), és erre ösztönzök mindenki akit lehet.
Sokszor azért nem fejlődünk hosszú ideig, mert nem látjuk hova is kellene. Homályosan, általánosságban megfogalmazott célokat elérni is csak úgy „körülbelül” lehetséges, az pedig nem okoz sikerélményt. Ha nem nem találom ki pontosan hova szeretnék menni, honnan tudjam hogy odaértem-e már? 🙂
Tisztelt Zoltán! Nyalogattam egy kiskutyát, de nem lettem boldogabb. Holnap kipróbálom a napfelkeltét is! Üdvözlettel: Joe
Dehogynem lettél!
Csak az viccel aki boldog! 🙂
Elgondolkodtató egyes emberek hozzáállása, véleménye.Az ilyen pesszimista életszemléletűeknek javaslom, hogy nézzenek körül, hány ember nem lát, nincs keze, lába,nem hall és sok mégis boldogabb, mint mindevvel rendelkező embertársaik!
Tervezek én is előre, leírom, hogy mit szeretnék elérni és bejön, hol előbb, hol később, de persze tenni is kell érte!
Örülök a napnak, a hónak, a fáknak, az illatoknak, egy szóval a csodálatos természetnek, ami körülvesz minket! Mindennek van szépsége,bája csak ki kell nyitni a szemünket és a szívünket!
Kedves Mindenki!
Egy kicsit hosszú lesz.
A mi nap láttam egy plakátot, amelyen eladó házakat reklámoztak. Mindjárt eszembe jutott, hogy pont ezen a napon reggel a kollégákkal a következő esetet beszéltük meg: sok riport is foglalkozott már vele, hogy sok probléma van a frissen épült társas házak lakásaival. ( rossz a szerkezeti megoldás, jogi visssza élések stb::: ) Az agyam e reklám láttán rögtön erre váltott, és gondoltam biztos nem vennék itt lakást. Na presze- gondoltam magamban – már is rossz indulatú vagyok, hiszen ez csak egy reklám. És a következtetés érdekes. Arra jutottam, hogy most egyenlőre rosszat feltételeztem a reklámozott lakásokról uilletve építőikről. De ez csak addig igaz amíg kiderül, hogy esetleg tényleg van alapja a feltételezésemnek. Mert ekkor már nem ooptimista voltam és nem pesszimista, hanem egyszerűen igazam volt.
A másik gondolatom, ha valaki olyan környezetben él, ahol rendre az események nem jó kimenetelűek ott bizony az emberek nem azért feltételezik a rosszat mert pesszimisták hanem mert ez a tapasztalatuk.
Üdv Árpi
Kedves Joe!
Ha bejön a Napkelte,akkor következő nap próbáld ki,hogy akkor nyalogatod a kiskutyát…-)
Kedves Boldogságtervezés!
Nem értek egyet,mert az volt az alapkérdés,hogy mit teszünk azért,hogy saját magunkat boldog optimizmusra tanítsuk.És a válaszok többségében ott van a megoldás:vegyük észre az apró csodákat,örüljünk a jónak stb…Szerintem ez máris egy komoly lépés a boldogság felé…-)
Szerintem egyszerű a képlet. Aki elégedett az életével, az boldog ember.
Azt tanultam egy tanfolyamon, hogy folytonosan fejlődnie kell (mindennek), mert ha nincs fejlődés, akkor hanyatlás van, stagnálás nincs! Tehát vagy fejlődünk, vagy hanyatlunk, ezt igaznak érzem a boldogságra is, mindig kell célokat keresnünk és találnunk akármilyen icipicit is… Most éppen a gyerekeim boldogulását segítem elő, és sajnálom, hogy a körülményeim nem teszik lehetővé, hogy olyan boldog gyerekkoruk legyen, amilyen az enyém volt… De látom, hogyők itt és most keresik és meg is találják a boldogságukat, és hol apróbb, hol ölesebb léptekkel de
haladnak az életben.
A.
Nemrég voltam Barcelonában és egy kis sarki kocsmában (na jó, náluk bárnak hívják) vacsoráztunk. Kimentem a wc-be és az ajtó belső felén tollal ilyen felírások voltak:
– Legyen jó napod!
– Tetszik a pincér… (Egyetértek, vonzó fickó volt 🙂 )
Magyarországon látott már valaki nyilvános wc-ben vagy kocsmában ilyen stílusú firkákat? Mert én még nem…
… akkor kezdd el… 😉
[…] áll. Az ilyen élethelyzetek pedig kihívást jelentenek, akcióra sarkallnak, nem pedig tanult tehetetlenségre és teljes […]