A boldogság egészen pontosan mit takar? Az a boldog ember, aki egész nap fel-alá ugrál örömében, állandóan pozitív mondatokat mantráz és sosincs rosszkedve? Azt tudtuk eddig is, hogy az optimizmus nagyon fontos összetevője a boldogságnak, ezért nagyszerű hír, hogy tanulható. De az optimizmuson kívül még a boldogság csúcsán sem árt egy kis rossz kedv , ami nagyon is hasznos lehet amikor reálisan akarjuk felmérni dolgainkat. A cikk két boldogság kutatást is bemutat, illetve az optimista és pesszimista hozzáállás közti legfontosabb különbségeket ismerteti.

 

Koccanás vagy karambol?

 

Joseph P. Forgas, Simon M. Laham és Patrick T. Vargas egy 2005-ös tanulmányukban érdekes kísérletet végeztek. A kísérleti alanyokat több csoportra bontották, és mindenkinek levetítettek egy videófelvételt két jármű összeütközéséről. A videó megtekintése után egyéb feladatokkal foglalták le a résztvevőket, miközben egyeseket észrevétlenül jó hangulatba, másokat pedig rossz hangulatba hoztak. Ezek után a résztvevők egy részét megkérték, hogy idézzenek fel minél több részletet azzal a videóval kapcsolatban, amiben a két jármű „egymásnak koccant”. Odafigyeltek, hogy a kérdezett résztvevők között legyen jó hangulatú csoport és rossz hangulatú csoport is. A résztvevők másik részét, amelyben szintén volt jó és rossz hangulatú csoport is, ugyanerre kérték, ám náluk úgy vezették fel a kérdést, hogy idézzenek fel minél több részletet azzal a videóval kapcsolatban, amiben a két jármű „karambolozott”.

 

Az eredmény tanulságos. Az „egymásnak koccant” csoportok általában a látottaknál enyhébb jelenetre emlékeztek, lassabb autók, kisebb kár, stb. A „karambolozott” csoportok pedig a látottaknál súlyosabb eseményre emlékeztek. A csavar a történetben azonban az, hogy a jó hangulatú csoportokra jelentősebb mértékben hatott a kérdésfeltevésben rejlő sugalmazás, tehát ők emlékeztek a legenyhébb jelenetre, ha „koccanásként” kérdeztek rá a videóra, és a legsúlyosabb jelenetre, ha „karambolként”. A rossz hangulatú csoportok sem voltak immunisak a szuggesztióra, ami a kérdésfeltevésben rejlik, ám őket ez kevésbé befolyásolta, tehát a lehetőséghez képest sokkal reálisabb képet adtak a videóról, mint a jó hangulatú társaik.

 

A rossz hangulat realistává tesz

 

Azt, hogy enyhe stressz, nyomás és/vagy rossz hangulat alatt reálisabban működik az ítélőképességünk, számos kísérlet bizonyítja. Rosszabb hangulatban könnyebben felismerjük, ha valaki hazudik, a tényekhez jobban igazodik az ítéletalkotásunk, sőt, még érvelni is jobban tudunk.

Sokan hiszik, hogy a negatív érzelmek hiánya a boldogság kulcsa, ám ez téves. A negatív érzelmeink megélése nem csak haszonnal jár, de a boldogságunk kifejezetten fontos részét képezik.

Gondoljunk csak bele, hogy a boldogság negyedik komponense a jelentőségteljes élet. Vagyis az, hogy valami olyan cél, eszme szolgálatában legyünk, amelyet fontosnak, jelentősnek és érdemesnek érzünk. Általában az ilyen célok körül rengeteg negatív érzelem található (pl. egy állatvédő rengeteg bántalmazást és szenvedést lát, ami sokszor elszomorítja, mégis boldog lehet, amikor egy állatmenhely létrehozásán, üzemeltetésén, fejlesztésén dolgozik). Tehát nem arra kell törekedni, hogy ne legyenek negatív érzelmeink, mert az nem lehetséges. Viszont ha nem ez a kulcs, akkor mi?

Ő is realista.

Ő is realista.

 

A tanult optimizmus nyomában

 

Emlékszel még a boldogság receptje tanulmányunkból, hogy Seligman hogy bizonyította, hogy a tehetetlenség érzése tanulható, és sok esetben tanult is? Ha nem, akkor olvasd át még egyszer a BoldogságTervezés – Az Alapok boldogság tanulmánysorozat erre vonatkozó részét (ha még nem kaptad ezt meg tőlünk, akkor kérd a jobbra fent található űrlap kitöltésével!). Ha emlékszel a dologra, akkor neked nem lesz újdonság az a gondolat, hogy az optimizmus is tanulható, ennek pedig nem kis jelentősége van a boldogságunk szempontjából. A tanult tehetetlenség bizonyításához szükséges kísérletekhez hasonló kísérletekkel sikerült bizonyítani, ha olyan helyzetet teremtesz, amiben a kísérleti alanyok felfedezhetik, hogy van ráhatásuk a körülöttük zajló eseményekre, akkor olyankor is lázasan keresik a lehetőségeket, amikor valójában nincsen ilyen. Tanult optimizmussal jobban tűrhetjük a stresszt, és könnyebben vesszük az elénk gördülő akadályokat, pozitívabb énképünk van – ez persze nem feltétlenül jelent reálisabbat 🙂 – és összességében boldogabb életünk. De másban is segít a tanult optimizmusban rejlő érzet, miszerint hatással vagyunk a világra.

 

Az optimista patkányok tovább élnek

 

Madelon Visintainer az 1970-es években – tehát jóval az állatvédelmi törvények születése előtt – patkányokon végzett szarkóma kísérleteket. Ebből kiderül, hogy milyen drámai hatása is van az optimizmusnak az életünkre. A kísérletben résztvevő patkányokba pontosan olyan mennyiségű tumorsejtet ültetett, hogy a patkány immunrendszerének 50%-a legyen a ráksejtek legyőzésére, vagyis 50%-os volt a túlélés valószínűsége. Ezek után három csoportra osztotta a kísérleti állatokat a tanult tehetetlenségben megismert kísérlethez hasonlóan. Az egyik csoporttal semmit sem kezdtek – ez volt a kontroll csoport. A másik két csoport tagjait egyforma negatív élménynek (jelen esetben áramütésnek) tették ki, a két csoport közötti egyetlen különbség az volt, hogy az egyik csoportnak volt egy kapcsolója a ketrecében, amivel az áramütést kikapcsolhatta, a másiknak viszont ez a kapcsoló nem működött. Az állatok egyedül, teljesen egyforma ketrecben voltak, 14 óra nappali és 10 óra éjszakai világítással, valamint korlátlan étel és italhozzáféréssel. Visitainer minden kísérleti alany számára egyenlő körülményeket teremtett. A kísérlet alatt 60, egyenként 1 perces áramütésnek tették ki az alanyokat – mindenkit egyszerre. Az egyik csoport viszont az 1 percet jelentősen rövidíteni tudta, ha megnyomta a ketrecében található gombot.

Ezek a patkányok nem kísérleti alanyok

Ezek a patkányok nem kísérleti alanyok

A kérdés az volt, hogy van-e az irányítás érzésének hatása a rákos sejtek legyőzéséhez. A kontroll csoport tagjainak várható módon közel fele, egészen pontosan 54%-a élte túl a kísérletet. Ezzel szemben az a csoport, ahol volt lehetőség az áramütés kikapcsolására, ott a túlélési arány már 63% volt! A tanult tehetetlen csoport, vagyis azok, ahol a kapcsoló nem működött, és nem tudták befolyásolni az áramütés mértékét, ott a túlélési arány csak 27% volt. Vagyis az irányítás érzése vagy annak hiánya jelentősen javította vagy rontotta a kísérleti állatok túlélési esélyét. És hogy miképpen jön ehhez az optimizmus és a boldogság?

 

Nos, ehhez először érdemes három egyszerű pontban meghatározni, hogy mi a különbség az optimista és a pesszimista hozzáállás között. Ezt a boldogság tudományokban többféle módon határozzák meg, mi inkább egyfajta hétköznapi áttekintést adnánk.

Az optimista:

Az optimista a nehézségeket, rossz dolgokat átmenetinek tartja, amely mindig csak a konkrét helyzethez köthető, amely rajta kívülálló dolog, de amelyet legyőzhet a képességei fejlesztésével és az erőfeszítéseivel.

 

A pesszimista:

Ezzel szemben a pesszimista a nehézségeket tartósnak érzékeli, amely állandóan minden helyzetben jelen van, és amit mélyen legbelül a saját alkalmatlanságának tud be (még akkor is, ha egyébként azt mondja, hogy a körülmények voltak a hibásak).

 

Optimista és pesszimista hozzáállás különbségei:

 

Pesszimista
(Tanult tehetetlenség)

Optimista
(Tanult optimizmus)

A fogyókúrák nem működnek. A fogyókúrák nem működnek, ha esztelenül csinálják őket.
Állandóan nyaggat a párom. A párom nyaggat, ha nem takarítok.
A főnököm egy szemétláda. A főnököm rossz passzban van.
Sosem beszélsz velem. Az utóbbi időben nem beszélsz velem.
A tanáraim igazságtalanok velem! Zoltán tanár úr igazságtalan velem.

 

 

Ezzel szemben, amikor jó eseményekről, dolgokról van szó, akkor pont az ellentéte lesz igaz. Az optimista szerint a jó dolgok tartósak, amelyek állandóan jelen vannak, és ennek oka a saját rátermettségében keresendő. A pesszimista szerint viszont a jó dolgok átmenetiek, csak a konkrét helyzethez köthetők, és rajta kívülálló okokra vezethetőek vissza. Ezért az pesszimista és az optimista teljesen másképp nyilatkozik az ilyen dolgokról:

 

Pesszimista
(Tanult tehetetlenség)

Optimista
(Tanult optimizmus)

Csak mázlim volt! Mindig szerencsés vagyok!
Sokat próbálkoztam és véletlenül összejött. Tehetséges vagyok.
Az ellenfél biztosan nem volt formában. Az ellenfelem béna.
Tetszettem neki. Nagyon szép/jóképű vagyok
Matekból király vagyok. Király vagyok.
A feleségem elbűvölte a főnökömet. A feleségem mindenkit elbűvöl.

 

Nem kérdés tehát, hogy ha nem is a nagybetűs Igazság keresésében, de a boldogság keresésében mindenképpen szerepe van az optimizmusnak. Persze ideális esetben az optimizmus nem egyenlő egy megalapozatlan totális önámítással. Bár kétségtelenül közelebb vihet a boldogsághoz, azért megvannak a hátulütői, és rengeteg kockázatot hordoznak. Nem, az optimizmus, amire neked törekedned kell, az megalapozott, de ami átsegít a nehézségeken akkor is, amikor szembesülünk a saját hiányosságainkkal, mert ezen hiányosságok felismerését is lehetőségként éljük meg, és egyfajta „immunrendszerként” szolgál a negatív események bekövetkeztekor és a negatív élmények megélésekor.

Pesszimista vs. optimista

Pesszimista vs. optimista

Hogyan érhető el ez a boldogság felé vezető optimizmus? Erről még lesz szó részletesebben is, ám mivel az emberi boldogság annyi féle, ahány féle ember él a földön, egy picit Téged is szeretnénk megdolgoztatni.

Írd meg nekünk a hozzászólások között, hogy a fentiekből kiindulva milyen feladatokat, tervet készítenél magadnak, hogy saját magadat boldog optimizmusra tanítsd? (Nyugodtan alapul veheted Seligman tehetetlenségi kísérleteit is!).