„Mindig az aktuális megmérettetés mutatja meg, hogy az illető ereje mekkora” (Csernus Imre)

Éppen egy egyhetes görögországi önismereti tábort szervezek, egy hét múlva van az indulás. Bár szerveztem és vezettem Műhelyeket, tréningeket és elégedett klienseim vannak, mégis, egy egyhetes tábor más tészta: izgulok is miatta.

Vajon jó idő lesz-e? Tetszeni fog-e a résztvevőknek a program? Elérem-e a legelején kitűzött célomat a táborral?

Bennem van a természetes „vajon elég jó vagyok-e?” félelem. De emellett a félelem mellett van bennem egy egészséges vizsgadrukk is, amit nagyon szeretek. Ez az a drukk, amit egy nagyobb kihívás előtt érzel, legyen az első búvárélmény, jogsi vizsga, állásinterjú, vagy olyan változás, amitől tartasz.

 

Kihívások – mit kezdesz velük?

 

Kihívások állandóan vannak az életünkben, mind szakmai, mint magánéleti területeken. Kérdés, hogy mit kezdünk velük? Hagyjuk, hogy maguk alá gyűrjenek, inkább tudomást sem veszünk róluk vagy szembenézünk velük és igyekszünk átlépni a saját árnyékunkat?

A szőnyeg alá söprés ideig-óráig működik csupán. Rengeteg olyan emberrel találkozom, aki már évek óta tudta, hogy baj van például a párkapcsolatával és mégsem tett semmit. A társ lelépett, őt pedig „meglepetésszerűen” érte a szakítás-válás, pedig mélyen legbelül sejtette ő, hogy nagyon nagy baj van. De nem tett semmit, mert szóba hozni szexuális-jellembéli-egyéb problémákat egy látszólag minden-rendben-van, felszínen tettetős légkörben egészen egyszerűen félelmetes.

A félelmekkel azonban lehet mit kezdeni. Szerencsére. Beszélgessünk most egy kicsit arról, hogy mit tehetsz a félelmeid leküzdéséért?

Szembenézni a félelmeinkkel

 

A következőkben összeszedtem pár pontot arra nézve, hogy hogyan küzdhetsz meg a félelmeiddel:

1. Nyugi!

Nemrég vettem részt életem első búvármerülésén. Az egyik szabály nagyon tetszett, és úgy gondolom, remekül alkalmazható bármilyen stresszhelyzetre. Ez pedig a következő: ha baj van, három lépésben kell megoldani. Első lépés: állj meg. Ne kapálózz, ne gabalyodj bele még jobban a szituációba, ne rontsd tovább a helyzetet. Második lépés:  lélegezz (mélyeket.) A gyors légzés csak még jobban ráerősít a pánikra. Harmadik lépés: gondolkodj és cselekedj. Miután lenyugtattad magad, lesz erőd végiggondolni a helyzetet és a lehetőségeket.

2. Mi a legrosszabb, ami történhet?

Képzeld el a legrosszabbat ami történhet veled az adott szituációban. Az „és akkor mi van?”  kérdéssel bogozd ki a helyzetet és a következményeket.

3. Ne menekülj!

Megfigyelés, hogy ha szembenézünk a félelmeinkkel, akkor kevésbé tűnnek ijesztőnek, mint amennyire elképzeltük. Egy kínos beszélgetés a főnökkel, egy operáció, egy párkapcsolati tisztázás: hónapokig retteghetünk rajtuk, pedig a legtöbbször jobb túllenni és megbirkózni a félelmekkel és cselekedni végre. Valahol olvastam egy idézetet, ami valahogy így szólt: „Életem során olyan dolgoktól rettegtem, amelyek 90%-a sosem következett be. Micsoda időpazarlás”

4. Beszélj róla!

Az általam vezetett önismereti foglalkozások egyik legnagyobb hozadéka a résztvevők számára, hogy végre nem érzik magukat egyedül az általuk kínosnak gondolt problémákkal és meg tudják osztani őket más, hasonló helyzetben lévőkkel. Nagyon fontos, hogy félelmeinkről tudjunk beszélni. Persze nem az állandó nyavajgást értem ezalatt, hiszen a félelmek kimondása pusztán az első lépés, ha nem követi cselekvés és megoldás, akkor leragadunk bennük.

5. Vissza az alapokhoz.

Amikor félelmetes élethelyzetben vagyunk, fontos nem megfeledkezni az alapokról. Ne ronts tovább a helyzeten, figyelj oda a testedre. Igyál elég vizet, egyél rendesen, ha nem tudsz aludni, mozogj! Nagyon sokat javíthatsz a dolgokon azzal, hogy az alapok rendben vannak.

6. Jutalmazd magad!

Ha sikerült szembenézni a félelmeiddel, sose felejtsd el megjutalmazni magad. Megfigyeléseim szerint az emberek többsége nem jutalmazza önmagát, és elfelejtkezik apróbb-nagyobb sikereiről. Mostantól kezdve ígérd meg magadnak: a legapróbb sikereidet is justalmazni fogod!

7. Az élet egy kaland

Akárhány éves is vagy, az életedet mindig meg tudod tölteni újdonságokkal. Egy új könyv, tanfolyam, levelezőtárs színt vihet szürkének érzett életedbe. Ehhez azonban bátorság is kell. Kérned kell, keresned, kutatnod, nem pedig elvárnod másoktól, hogy megtaláljanak és szórakoztassanak. Az életed egyszeri és megismételhetetlen, de a cselekmények benne (házasság, szülés, válás, halál) már mind-mind megtörténtek egyszer, máshol, valaki mással. Ez a felismerés megkönnyebbülést hozhat és erőt a gyógyuláshoz.

Mi volt a legutóbbi félelmed, amivel szembenéztél és amit legyőztél?

Írd meg!

 

 ###TOTO カウンター式洗面器 セット品番【L830CRU+TEN77G1】はめ込み丸形洗面器 セルフリミング式 台付自動水栓(単水栓) 壁排水金具(Pトラップ)
テラモト エアロカートZ 黄
【取寄せ】 ディズニー Disney US公式商品 ミッキーマウス ドゥニーバーク Dooney & Bourke トートバッグ バック 鞄 かばん 手提げ バッグ [並行輸入品] Best of M
オリバーガル【Like a Lady Boss】
インテリア・家具 東リ クッションフロアP ビアンコカララ 色 CF4139 サイズ 182cm巾×8m 【日本製】
仏壇 和の輝き パシャ 18号 上置 小型仏壇【モダン仏壇 上置型 モダン ミニ】/仏具用品 仏壇用品 ミニ仏壇 上置型仏壇 上置き仏壇 現代仏壇 家具調仏壇 ミニ 小型 仏壇仏具 コンパクト お仏壇
2017年開梱設置机 学習机 デスク 天然木アルダー ナチュラル無垢材 自然塗料 ☆☆☆☆ 堀田木工国産 ムービー2070デスク本体※5月上旬入荷予定
【ルイ?ヴィトン】モノグラム★ボストンバッグ キーポル55 M41424【中古】/mI196/22648
結婚指輪 ペア プラチナ/ピンクゴールド ペアリング ガファル&ガファルダイヤ【ペア価格】 結婚記念日 プロポーズ 金婚式 筆記体.日本語.ハート.刻印可能 Pt900K18PG製 鍛造 プロポーズ
『ポイント5倍』【日東工業】PNL6-08-P62Jアイセーバ協約形プラグイン電灯分電盤主幹60A(NE 68NA 3P 60A)動力回路2個付き電灯分岐回路数8 色ライトベージュ