Néhány egyszerűen megfogadható tanács a boldogságszintünk növelésére

 

Miért hozza rád a frászt egy hirtelen hang a csöndben?

 

Biztosan veled is megesett már, hogy egyedül voltál otthon, vagy már mindenki aludt és egyedül voltál egy szobában, aztán egy hirtelen jövő hang (mondjuk eldőlt vagy leesett valami) a frászt hozta rád, holott napközben ugyanaz a hang meg se kottyan. Hogy ennek mi köze a tudatos boldogságtervezéshez, az az alábbiakból ki fog derülni.

A fenti, ránk frászt hozó hanghoz hasonlóan működik a látásunk is: egy kis változás, mozgás azonnal felkelti a figyelmünket. Noha mozgatás nélkül a szemünk látómezeje nagyjából 180 fok, valójában csak egy kb. 2-4 fokos szög által bezárt területet „nézünk”. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a maradék látómezőnknek ne lenne óriási szerepe. Minél kijjebb van valami a periférikus látómezőnkben, annál kevésbé részletesen látjuk, viszont azonnal észrevesszük, ha valami változást, valami mozgást érzékelünk ott. Ha valami mozog, az lehet ránk veszélyes, ezért az idők folyamán úgy alakult, hogy erre különösen érzékenyek vagyunk.

Sőt, hogy a hirtelen változásra még inkább ki legyenek élezve az érzékeink, van egy beépített mechanizmusunk, a habituáció vagy – egy tágabb értelmű szóval kifejezve – adaptáció. Ez annyit tesz, hogy a folyamatosan kapott ingerekhez igyekszünk gyorsan hozzászokni, alkalmazkodni, hogy az új ingerek, a változás észlelése minél hatékonyabb legyen.

Mivel a figyelmünk a bejövő ingerek mennyiségét tekintve korlátozott, ezért egy ilyen mechanizmus létfontosságú lehet, hiszen egyfajta szűrőként szolgál, amin csak az új ingerek jutnak át fennakadás nélkül.

Gondolj bele, ha sütsz egy sütit, és terjeng a jó illata, akkor az számodra hamar eltűnik, de egy újonnan jövő számára továbbra is érzékelhető lesz. Egy süti illata nyilván kellemes, ezért annyira nem örülünk az adaptációnak, de ha már egy komolyabb hagymás szellentésre gondolunk, mindjárt hálásak vagyunk a meglétéért. Ám a lényege mégsem ez, hanem az, hogy a süti illata vagy a szellentés szaga távolról sem olyan veszélyes, mint mondjuk a szivárgó gázé. Márpedig ha folyamatosan éreznénk a sütit, a gázszivárgást nem biztos, hogy észrevennénk.

Mondhatjuk, hogy az ember tudata és érzékei úgy vannak kialakítva, hogy az újra legyen kifejezetten fogékony.

 

 

 Az adaptáció napos oldala

 

Hogy ennek előnyét egy kísérlettel is megvilágítsam, röviden mesélek Hanan Frenk, a viselkedéstudományok professzorának egyik kísérletéről. Frenk még katonaként egy aknára hajtva elvesztette mindkét lábát, ezért különösen izgatta a fájdalom kérdése. Felállított egy kísérletet, amiben azt vizsgálták, hogy vajon a sérülést szerzett katonák hogyan viszonyulnak a fájdalomhoz a korábban szerzett sérülésük tükrében.

A jelentkező résztvevőket egy orvosokból és nővérekből álló csoport két csoportra osztotta aszerint, hogy a sérülésük mennyire volt súlyos. Ezek után a résztvevőknek egy 48 fokos vízbe kellett tartaniuk az egyik karjukat, szólniuk kellett, ha a meleg kezd fájdalmassá válni (fájdalomküszöb) és ki kellett húzniuk, amikor a fájdalom elviselhetetlenné válik (fájdalomtűrés maximuma). Az eltelt időt pedig pontosan mérték.

Az eredmény? A korábban enyhe sérüléseket elszenvedők csoportjánál a fájdalomküszöb átlagosan 4,5 másodperc volt, míg a fájdalomtűrés maximuma 27 másodperc. Ezzel szemben a súlyos sérülést elszenvedő csoport tagjai átlagosan 10 másodperc elteltével érzékelték a fájdalmat, és 58 másodperc volt a fájdalomtűrésük maximuma! Vagyis közel kétszer jobban bírták a fájdalmat. Ebből kiindulva több kísérlet segítségével sikerült igazolni, hogy a fájdalomhoz is képesek vagyunk adaptálódni.

 

 Az adaptáció sötét oldala

 

Úgy tűnik, örülhetünk az adaptációnak. Nem csak képessé tesz minket, hogy különböző körülményekben képesek legyünk megélni, de olyan életkörülményeket is segít gond nélkül elviselni, mint Hanan Frenk esetében a lábak hiánya, vagy a gyakran jelentkező fájdalom. Mindent összevetve tehát az adaptáció hasznos. Egyetlen probléma van csak vele…

A baj az, hogy az adaptáció, ahogy azt már fent a szaglás kapcsán is említettem, nem tesz különbséget „rossz” és „jó” inger között. Így sajnos a jó ingerekhez is hasonló módon adaptálódunk, mint a fájdalomhoz. És a legnagyobb problémát nem is maga az adaptáció okozza, hanem az, hogy képtelenek vagyunk az adaptáció folyamatát és hatását felmérni a saját életünkre. Hogy miért?

Gondold csak el: mi lenne, ha megnyernéd a lottót? Te lennél a világ legboldogabb embere. Úgy pár hónapig. Megvennéd az új házat, kocsit, és ami szem-szájnak ingere, de aztán hozzászoknál és egyszer csak azon kapnád magad, hogy semmivel sem vagy boldogabb, mint amilyen a lottó megnyerése előtt voltál. Elképzelhetetlen, de mégis így van. Ez jó, ha mondjuk a párod elvált tőled vagy szakított veled, esetleg elvesztetted egy végtagodat (hisz akkor is néhány hónap múlva azon kapod majd magad, hogy semmivel sem vagy boldogtalanabb, mint azelőtt), de egy pozitív élménynél óriási probléma, és nem csak azért, mert így elillan egy boldogságforrás, hanem azért is, mert képtelenek vagyunk olyan döntéseket hozni, amelyek hosszan tartó boldogságérzést keltenek bennünk.

Nemcsak, hogy nem tudjuk felmérni, hogy mi okozna nekünk nagyobb boldogságot hosszú távon, de a józan eszünk még teljesen félre is vezet. Leif Nelson és Tom Meyvis kísérletsorozata rávilágít, hogy miért.

 

 

Kínozni csak egyhuzamban!

 

Tedd fel magadnak a kérdést: egy jó élményt (pl. egy masszázst, egy kellemes meleg fürdést a hideg télben, stb.) szeretnél folyton megszakítani? És mi a helyzet egy rossz élménnyel? Szeretnél kis pihenőket beiktatni, ha ilyesmiről van szó? Az emberek többsége szeret „pihenőket” tartani egy-egy számukra rossz élményben, és szereti háborítatlanul kiélvezni a pozitív élményeket. Leif Nelson és Tom Meyvis tehát megnézte, jól teszik-e, hiszen ez a nézet teljesen ellentétes az adaptáció alapelveivel. Felállítottak hát egy kísérletet.

A résztvevőket először egy kellemetlen élménynek tették ki. Kaptak egy szép nagy fejhallgatót, amiben ipari porszívó fülsértő zaját játszották be háromféle mód egyikén. Valaki vagy 5 másodpercig hallotta a zajt, vagy 40 másodpercig, vagy 40 másodpercig és néhány másodperc szünet után még 5 másodpercig. Hogy ki melyiket hallotta a három közül, az véletlenszerű volt, de a végén mindenkinek az utolsó 5 másodpercet kellett értékelniük. Az eredmény némileg meglepő volt, de teljesen egyezett az adaptáció elméletével.

  1. A legkevésbé negatív értékelést azok adták, akik 40 másodpercig hallották a fülsértő zajt.
  2. Lényegesen negatívabb értékelést adtak azok, akik csak 5 másodpercig voltak kitéve a zajnak. Pedig nyolcad annyi ideig hallották, mint a másik csoport.
  3. Az élményt messze a legrosszabbnak értékelők viszont azok voltak, akik 40 másodpercig hallgatták a zajt, majd néhány másodperc szünet után még 5 másodpercig újra felrobogott a porszívó hangja a fülükben.

Egyértelmű, hogy a kellemetlen élményeket érdemes egyben, szünet nélkül lenyomni. A megszakítás itt az ellenségünk. De mi van a kellemes élményekkel?

 

 

 Miért szeressük a televíziós reklámokat?

 

A kísérlet következő részében a résztvevők vagy egy három perces masszírozást kaptak, vagy két 80 másodperces masszírozást, 20 másodperces szünettel a kettő között. Magyarán az utóbbiak csoportja 20 másodperccel (kb. 11%-kal) kevesebb masszírozást kaptak. A végén mindenkinek értékelnie kellett a masszírozás egészét, és meg kellett határozniuk egy összeget, amit fizetnének azért, hogy még egy ilyen masszírozást kapjanak.

Az eredmény itt is ellentmond a közvélekedésnek, de teljesen egybecseng az adaptáció elméletével: A két 80 másodperces masszírozást kapók nemcsak jelentősen jobban élvezték a masszírozást, de kétszer annyi pénzt fizetnének érte, mint a másik csoport a saját élményéért! Vagyis egyértelmű, hogy a pozitív élményeknél a megszakítás a barátunk, hiszen megakadályozza, hogy az adaptáció elsinkófálja a kellemes élményinket!

Ez olyannyira igaz, hogy a csapat egy másik kutatásban kiderítette, a sorozatrészeket, filmeket, műsorokat az emberek kevésbé tartják élvezetesnek egyben, mint reklámokkal megszakítva. Persze mindeközben szidják a reklámokat, mint szódás a lovát! 🙂 Pedig a reklám a barátunk, ami még élvezetesebbé teszi a műsort!

 

 

Hogyan használd az adaptációt a boldogságod maximálására egyszerűen?

 

Láthatjuk, hogy az adaptáció miatt teljesen ellentétesen kell viselkednünk, mint ahogyan azt gondolnánk. De általánosságban milyen tanácsok fogalmazhatóak meg a fentiek alapján? Hogy a fogyasztói társadalomban ne kerülj a hedonista taposómalomba, íme néhány jó tanács:

1) Először is, ha választhatsz, akkor ne tárgyakat, hanem élményeket vegyél. Ha pedig tárgyakat veszel, a rövid élményeket biztosító tárgyak tovább növelik a boldogságszintet, mint a hosszú, kiegyensúlyozott élményeket biztosító tárgyak. Pl. egy társasjáték vagy egy búvárfelszerelés biztosan jobb választás egy táblagépnél vagy egy új bútornál. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy a bútoraid mehetnek a szemétre, és helyettük szerezz be néhány társasjátékot! Azonban fontos észrevenned, hogy mihez tudsz adaptálódni. Egy lakásfelújításból járó örömhöz biztosan. Így hacsak nem feltétlenül szükséges, nem érdemes erre költeni.

2) Ha mégis úgy érzed, neked a tárgyak a mindened és nem az élmények, akkor ha pénz áll a házhoz, ne vegyél meg azonnal mindent egyszerre! Ha havonta vásárolsz magadnak egyvalamit, akkor hosszú távon sokkal boldogabb leszel és tovább is tart az ebből fakadó jó érzés. Nem arról van szó, hogy aszkétává kell válnod, de ha egyszerre megveszel mindent, akkor annak hamar elmúlik a hatása. Részletekben, folyamatosan vásárolva viszont nem csak a boldogságod szintje lesz hosszabb ideig fenntartható, de az el nem költött pénzt rövid időre befektetheted, amiből még egy kis többletpénzed is lehet!

3) Ha viszont rosszul alakulnak a dolgok, és kiadást kell csökkenteni, akkor azt ne részletekben csináld! Egyszerre érdemes egy drasztikus lépést tenni, amivel biztosítani tudod az anyagiakat. Így nem adósítod el magad, és ugyan egyszer nagyon fáj, ám hosszú távon kevésbé lesz hatással a boldogságodra!

4) Bár a döntéseink többsége a biztonság igényében és a bizonytalanságtól való félelemben születik, érdemes olyan helyzeteket keresnünk, ahol a megszokottól eltérő módon kell viselkednünk, gondolkodnunk. Vagy, érdemes néha magunknak állítani ilyen feltételt, és egy-egy feladatot úgy elvégezni, ahogy azt eddig nem tettük. A kockázatvállalás – még ha egyes esetekben kudarccal is végződik – hosszú távon elképesztő módon térül meg a boldogságszintünkben.

 

Ez alapján Te megpróbálsz valamit másképp csinálni? Oszd meg velünk mit és miért!