Személyes (online) konzultáció – mire számíts?

  • „Miért mindig velem történik ez?”
  • „Hogyan küzdhetem le a szorongást?”
  • „Mindig csak adok, adok, adok…. és velem ki foglalkozik?!”
  • „Úgy érzem, üres az életem”
  • „Mindig ilyeneket fogok ki…”

Hadd kezdjem egy mesével, amit a kislányom olvasókönyvében találtam, és máig az egyik kedvencem.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer két béka, aki véletlenül épp egy tejszínesbödönbe esett bele. Próbáltak kikecmeregni, de a sűrű folyadékban csak csapkodtak, csapkodtak talpacskáikkal, de sehogysem jutottak előrébb. Az első béka azt mondta: „minek küzdeni? Sohasem fogok kijutni innen. Ha már meg kell halnom, haljak meg küzdelem nélkül legalább.” Abba is hagyta a csapkodást, belesüllyedt a tejszínbe és szegény kicsi béka megfulladt. A másik béka azonban, látva társa tragikus vesztét, így szólt: „Azt már nem! A végsőkig fogok küzdeni, és nem adom fel hamarabb egy perccel sem a halálom előtt!” Fogta magát és teljes erejéből vergődni, csapkodni, uszonyozni kezdett. Egy idő után azt vette észre, hogy valami kezd megváltozni: pár perc elteltével a lábaitól felvert tejszín átváltozott vajjá, a kisbéka pedig a vajon már ki tudott mászni a bödön széléig, onnan pedig egy hatalmasat ugrott és már kint is volt! 

Az, hogy Te ezt az oldalt olvasod, azt mondja nekem, hogy Téged abból a fából faragtak, hogy bizony addig-addig fogsz küzdeni, amíg ki nem jutsz a slamasztikából, amiben jelenleg érzed magad. Lehet, hogy az utat még nem látod, de nem adod fel, ebben biztos vagyok.

Én pedig ott fogok állni melletted, hogy támogassalak ebben!

Okleveles pszichológusként és coachként azokat az ismétlődő mintázatokat keressük az életedben, amelyek megakadályoznak céljaid elérésében, vagy abban, hogy jól érezd magad.

Dolgozunk veszteségekkel, hétköznapi elakadásokkal és életcsapdákkal, erősítjük az önismeretedet, önbizalmadat, munkahelyi- vagy családi kapcsolataidat.

Az első alkalmak felmérésre szolgálnak és a problémád alapos körbejárására. Ezután feltérképezzük a személyiségedet, felderítjük az elakadásokat és berögzült megküzdési módjaidat és megkeressük, hol és min lehetne javítani. Alámerülünk a racionális felszín alá és érzelmekkel, szimbólumokkal, gyerekkori emlékekkel is dolgozunk.

Tipikus témák, amelyekkel általában foglalkozunk:

  • párkapcsolat
  • társkeresés
  • családi gubancok
  • újratervezés nagyobb krízis után
  • munka-magánélet egyensúly
  • magány, társaságépítés
  • önbizalomhiány
  • önismeret
  • asszertivitás – hogyan álljak ki magamért?
  • karrier
  • konfliktuskezelés (családi vagy munkahelyi konfliktusok)
  • külföldi újrakezdés

Helyszín és időpontkérés

Klienseimmel online dolgozom.

Az első alkalom egy 30 perces felmérő beszélgetés, ahol eldöntjük, hogyan tovább.

Ez az alkalom díjmentes, így minden következmény nélkül dönthetsz úgy, hogy nem szeretnéd folytatni a közös munkát.

Díjazás

A konzultáció díja a továbbiakban 20.000 Ft per alkalom/50 perc, előre fizetendő, az utalás és az esetleges lemondás részleteit emailben küldöm el neked.

Szeretettel várlak és örömmel várom a közös munkát!,

Üdvözlettel,

Soós Viktória

Klienseim véleménye