Networking – manapság divatszó, de könnyebb kimondani, mint véghezvinni, főleg ha zárkózott és introvertált típus vagy. Mégis, hogyan építsd kapcsolataidat szakmai és egyéb rendezvényeken?

Társkeresőkkel foglalkozó coachként rendszeresen adom azt a tippet a hozzám fordulóknak, hogy nézzenek körbe konferenciákon és más szakmai rendezvényeken, látnak-e lehetséges „jelölteket”. Ez a tipp azoknak is nagyszerű, akik nem társat keresnek, hanem társaságot, illetve bővíteni szeretnék ismeretségi körüket. De mit tegyen az, aki legszívesebben visszahúzódna egy sarokba, nem mer megszólítani másokat, és megrémiszti a networkingnek a gondolata is?

Arról, hogy hogyan kezdeményezz beszélgetést, már volt szó itt a blogon, most nézzük meg azt, hogy teljesen ismeretlenként hogyan tudsz bárkivel eltársalogni és megismerkedni egy szakmai rendezvényen, mint például egy konferencián.

 

Hogyan lehet egyáltalán konferencián kapcsolatokat építeni?

 

Vegyük az én esetemet: nemrég nemzetközi konferencián vettem részt Brno-ban. Még érkezés előtt feltettem a kérdést a konferencia Facebook-csoportjában, hogy kinek lenne este egyet sörözni. A szállodába érkezéskor a recepciónál rákérdeztem egy tanácstalan férfinál, hogy vajon ő is a konferenciára jött-e. Megkérdezte, mi a programunk estére, és elmondta, ők szusizni mennek. Máris egy ismerkedési lehetőség. A konferencián a mellettem ülőre rámosolyogtam amikor megláttam hogy ő is headseten hallgatja a szinkrontolmácsolást, és ezen ürügyből azonnal meg is kérdeztem, honnan érkezett és mivel foglalkozik. A szünetben valaki meghallotta, hogy magyarul beszélgetünk, odajött, beszélgettünk és névjegykártyát cseréltünk. Az egyik workshopon elbeszélgettem megintcsak a mellettem ülővel, mostmár Facebookon is az ismerősöm. Az ebédnél mások asztalához csapódtunk, rengeteg mindent megtudtunk a konferencia szervezéséről és a Las Vegas-i életformáról az egyik előadótól. Az esti pókerpartin két emberrel is söröztünk egyet a játék végén és elbeszélgettünk a cseh gazdasági helyzetről, továbbá névjegykártyát cseréltünk. A bárpultnál egy nőt megszólítottam, hogy ugye milyen hosszú a sor, erre elbeszélgettünk a nonprofit szervezetek marketingjéről. A szálloda liftjében a reggelinél elmesélte egy másik résztvevő hogy hogyan alakult az esti buli számára. Az utcán megállítottam egy férfit, hogy segítsen autót szerelni, vele is beszélgettünk egy keveset. Végezetül pedig akiket megismertem a konferencián, jó párral közülük Facebookon tartjuk a kapcsolatot.

Amint látod, ezernyi lehetőség adódik, és bár nem mindegyikből lesz hosszas beszélgetés, jó párból igen, de ha minden egyes „ziccert” kihagysz, akkor csak a szakmai programot hallgattad végig, márpedig minden egyes ilyen rendezvényen a networking legalább olyan fontos, mint a szakmázás. Nyiss és vedd észre a lehetőségeket, aztán pedig csapj le rájuk. Megmutatom, hogyan.

Ezernyi téma adódik egy konferencián!

Ezernyi téma adódik egy konferencián!

Hogyan tudsz bekapcsolódni mások beszélgetésébe szinte észrevétlenül?

 

Először is, menj közelebb az emberekhez! Ha körbenézel egy konferencián, mindig vannak emberek, akik teljesen a tömeg szélén állnak, lehetőleg minél messzebbre mindenkitől, mások pedig klikkesedve azokkal, akikkel jöttek, nem nyitottak senki másra – mindkét tábor ugyanannyi kapcsolattal fog hazamenni, mint amennyivel jött.

1. Keress megközelíthető csoportokat

Vannak viszont olyan lazább csoportok, akik szemmel láthatóan megközelíthetőek: ez látszik a testbeszédükből és persze abból, hogy nem különülnek el teljesen a többiektől. Lehet, hogy sorban állnak a könyveknél, vagy a kávézóban szabad két hely az asztaluknál, esetleg beszélgetnek de van még mellettük szabad hely a teremben.

2. Vedd fel a szemkontaktust és mosolyogj!

Nézz rájuk, mosolyogj, lehet, hogy ennyi is elég és automatikusan bevesznek a társalgásba. Ne legyél túl félénk és ne gondold azt, hogy esetleg ráerőszakolod magad másokra. Az ilyen jellegű rendezvényekre a legtöbb ember azért megy, hogy ismerkedjen, de legalábbis nem bánja, ha beszélgetnie kell ismeretlenekkel. (Különösen igaz ez az üzleti jellegű konferenciákra, hiszen ott lehetséges üzleti partnerekkel is összehozhat a szerencse, de sosem lehet tudni hogy ki lesz az.)

3. Kezdeményezz!

Ha szünet áll be a társaságba, megkérdezheted, hogy csatlakozhatsz-e, mert fél füllel hallottad, hogy nagyon érdekes dologról beszélgetnek, amivel kapcsolatban neked is lenne kérdésed. A kérdezésen kívül adhatsz pozitív visszajelzést is („nahát, ez nagyon érdekes, nagyon jól megfogta az előadás lényegét, de bennem maradt egy kérdés, miszerint…”/”elnézést, hogy így belekérdezek, de nagyon érdekelne, hogy…”).  Kérdezhetsz magával a programmal vagy az ebédszünettel kapcsolatban, esetleg az előző előadóval, témával kapcsolatban.
Fontos – ne azzal kapcsolódj be a beszélgetésbe, hogy nem értesz egyet valamivel, esetleg vitatkozni kezdesz. Nem biztos, hogy jó fényt vet rád. Először csak figyelj és hangolódj rá a többiekre!

4. Mutasd be magad!

Miután mondtál valamit, mutatkozz be („elnézést, még be sem mutatkoztam, XY vagyok az Z-től”), esetleg add át a névjegykártyádat, ha olyan jellegű rendezvényről van szó.  Ennek az a nagy előnye, hogy valószínűséggel a másik fél is odaadja a sajátját neked, így aztán könnyebben fogsz rá emlékezni, és máris a kezedben van egy újabb beszédtéma: az illető logója, titulusa, cégneve, a névjegykártya dizájnja, stb.

Ne feledd: legyél érdeklődő a másik iránt, kérdezz bátran – a legtöbb ember imád segíteni (és magát jó fényben feltüntetni illetve okosnak érezni).

Ismerkedésre fel!