A szerencse anatómiája – A lehetőség-maximálás elve

A szerencse anatómiája II.
A lehetőség-maximálás elve

 

A „Szerencse anatómiája” egy 8 éves, rendkívül alapos tudományos kutatásra épülő cikksorozat, amely bemutatja a szerencse mögött meghúzódó pszichológiai mechanizmusokat, és a végén gyakorlatot ad a kezedbe, amelyekkel Te is piszokul szerencsés emberré válhatsz (ha esetleg még nem volnál az).

 

A szerencse-elvek nyomában

Az előző részben bebizonyosodott, hogy a szerencsés emberek jottányit sem képesek jobban megjósolni a jövőt, mint a peches társaik, és még csak nem is intelligensebbek, a következő kérdés a szerencse kutatásában ez lett: vajon az elménk befolyásolja-e a szerencsét olyan módokon, ahogyan azokat eddig még nem vizsgálták? Valamint mi van akkor, ha a saját (bal)szerencsénkért nagymértékben vagyunk felelősek? Tényleg igaz, hogy mindenki a saját szerencséjének kovácsa? Nézzük meg!

A lottós kísérlet előtt (ld. A szerencse anatómiája I.) mindenki kitöltött egy hosszú felmérő tesztet. Ebből többek között az is kiderült, hogy a szerencsések egy 1-7-ig terjedő skálán kétszer annyira voltak biztosak abban, hogy pénzt nyernek a kísérlet alatt a lottón. Természetesen, amikor egy rajtunk kívülálló véletlenszerű eseményről van szó, mindenkinek egyforma esélye van a nyerésre. Ám az életben óriásit nyomhat a latba az, hogy milyen elvárással állunk valamihez. Pozitív elvárásokkal nagyobb eséllyel fogunk neki valaminek, tovább tarthatunk ki, ha problémába ütközünk, és másképp állunk hozzá a körülöttünk levő emberekhez is (ahogy ők is másképp állnak hozzánk). A 8 év alatt a kutatócsoportnak sikerült azonosítani a szerencse és balszerencse mögött álló pszichológiai mechanizmusokat. Ezeket mostantól szerencse-elveknek fogjuk nevezni. Az alábbiakban az első ilyen elvet ismerheted meg kicsit jobban.

 

1. A lehetőség-maximálás elve

A szerencsés emberek megteremtik, észreveszik és kihasználják a váratlan helyzeteket és lehetőségeket.

Furcsamód, a szerencsés emberek hátborzongatóan sokszor vannak jókor a jó helyen. Egy bámulatos véletlen folytán találkoznak valakivel, véletlenül kinyitnak egy újságot és meglátnak egy cikket/hirdetést, pedig sosem szoktak újságot olvasni, véletlenül rátalálnak egy weboldalra, stb., és ennek eredményeképpen sikeres üzletet ütnek nyélbe, találkoznak életük párjával (noha nem keresték), jó álláshoz jutnak, vagyis elképesztő szerencsés dolgok történnek velük. Mindezt ráadásul nem egyszer, hanem sorozatosan élik meg. Ezeket a „mázli eseményeket” mindenki, még maguk az alanyok is pusztán a – szerencsés – véletlennek tulajdonítják. A kutatások szerint azonban jókor jó helyen lenni valójában tudatállapot kérdése. Kis túlzással élve, a megfelelő tudatállapotban egyszerűen nem tudsz nem jókor lenni a jó helyen, akárhol és akármikor is legyél.

A komplex személyiségvizsgálatok megmutatták, hogy a szerencsés emberek nem fegyelmezettebbek, és nem is figyelmesebbek másokkal, mint a balsorsúak. Három dologban viszont élesen eltér egymástól a két csoport:

  1. A szerencsések extrovertáltabbak és több energiát ölnek a társas kapcsolataikba
  2. A szerencsések könnyedebben állnak az élethez
  3. A szerencsések nyitottabbak az új élményekre

Nézzük meg, hogy mi teszi ez a három dolog az embereket szerencsésebbekké.

 

1. Extrovertáltság és társas kapcsolatok

A szerencsések komoly energiát ölnek a „szerencse-hálózatuk” kiépítésébe és fenntartásába. Lefordítva: jóval nagyobb társas kapcsolati rendszerük van, több emberrel találkoznak, és több időt fordítanak az új kapcsolataik kiépítésére, valamint a régi kapcsolataik ápolására. Vagyis extrovertáltabbak. Emlékszel, hogy a minőségi társasági élet a boldogság egyik fő komponense? Nem véletlen, hogy ez itt is komoly szerepet kap. Sok hihetetlen szerencse mögött egy egyszerű elv rejlik: a nagy számok törvénye. Ha sok emberrel találkozol, akkor jóval nagyobb az esélyed arra is, hogy olyasvalakivel találkozz, aki aztán számodra jelentős módon elképesztően pozitív hatással lesz az életedre.

A nagy számok törvénye egyszerűen működik: átlagosan mindenki 300 embert ismer olyan szinten, hogy szívesen találkozik vele, kérne tőle egy szívességet, és egyébként tegező viszonyban vannak. Képzeld el, hogy találkozol valakivel egy társaságban, aki kedvesnek tűnik. Ha elmondod neki, hogy állást keresel, akkor bár nem túl valószínű, hogy ő maga azonnal állást ajánl neked, de ismer 300 embert, akik közül lehet, hogy valaki megtenné. Még ha nem is lesz így, mi van, ha 10 emberrel találkozol? Úgy már 3,000 új emberhez kerülhetsz egy lépés távolságra, amivel jelentősen növekszik annak is az esélye, hogy valaki tudjon segíteni neked. Sőt, a legtöbben két kapcsolati mélységben biztosan gondolkoznak (ismerek valakit, aki lehet, hogy tud segíteni, mert ismer valakit).

Vagyis minden emberrel, akit megismertél, és akivel kölcsönösen szimpatikusak vagytok egymásnak, két lépésnyire kerülsz 90,000 (300 × 300) másik emberhez. Ha mondjuk szervezel egy eseményt, ahová meghívod húsz ismerősödet, akkor 6,000 emberhez kerülsz egy lépésnyire, és 1,800,000 emberhez két lépésnyire. Ha belegondolsz, így már semmiféle hatalmas nagy szerencséről nem beszélhetünk. Ekkora merítésből már egyszerűen a nagy számok törvénye is működik. Bámulatos, de az élet nagy misztikus véletlenjei ilyen egyszerű dolgokon múlnak.

A társas kapcsolatokba ölt energia révén tehát több szerencsés helyzetet tudunk magunknak megteremteni. Te mennyire foglalkozol a társas életeddel? Mikor egyedtél beszédbe utoljára teljesen ismeretlen emberrel (mondjuk egy pénztárnál sorban állás közben)? Az utóbbi időben mennyi új embert ismertél meg és hányszor találkoztál régi ismerősökkel, akikkel nem köt össze a munka vagy valami mindennapi dolog?

 

2. A hozzáállás és a feszültség-faktor

A sikeres emberek könnyedebben állnak az élet dolgaihoz. A könnyed hozzáállás segít abban, hogy jobban észrevegyük, és ki tudjuk használni azokat a lehetőségeket, amelyeket a lábunk elé hord a szél. Az egész mögött azonban egy egyszerű pszichológiai mechanizmus áll, miszerint alapesetben csak arra figyelünk, amit fontosnak tartunk, és minél feszültebbek és görcsösebbek vagyunk, annál kevesebb dolgot veszünk észre. Ezt a mechanizmust mi sem demonstrálja jobban a következő kísérletnél:

A kísérletvezető egy újságot adott a részvevők kezébe, és megkérte őket, hogy számolják meg, hogy mennyi kép van az újságban. A feladatban nem volt semmi trükk, így átlagosan 2 perc alatt tudták a részvevők megszámolni a képeket. Némelyiküknek ez 4 percbe tellett, mert kétszer is átszámolta, miközben másodperceken belül is meg tudták volna mondani a pontos számot. Hogy miért? Mert a segítőkész kutatók az újság második oldalán egy fél oldalas (!!!) hirdetésben jó nagy betűkkel a következő üzenetet írták: „NE SZÁMOLJ TOVÁBB! ÖSSZESEN 43 KÉP VAN EBBEN AZ ÚJSÁGBAN!”. A résztvevők többsége nemcsak ezt az üzenetet nem vette észre, hanem – szintén a segítőkész kutatók hirdetése révén – az újság felénél található sokkal fontosabb másik fél oldalas üzenetet sem: „NE SZÁMOLJ TOVÁBB! SZÓLJ A KÍSÉLETVEZETŐNEK, HOGY LÁTTAD EZT ÉS KAPSZ 100 ANGOL FONTOT!”. Hogy lehet, hogy olyan sokan nem vették észre az üzeneteket? A válasz egyszerű: arra figyelünk, amit fontosnak tartunk. A résztvevők regisztrálták, hogy képet keresnek, és ha valami nem volt kép, akkor azzal nem is foglalkoztak, függetlenül attól, hogy mi volt az.

És mit gondolsz kik voltak azok, akik észrevették a hirdetéseket és végül nyertek 100 fontot? Úgy van: a magukat extrém szerencsésnek valló emberek. Hogy miért? Számos kísérlet bizonyítja, hogy a nagyfokú és huzamosabb ideig fennálló feszültség, stressz mindenre rossz hatással van, ám egy kis fokú feszültség segít jobb döntéseket hozni és fókuszálni, éberebbnek lenni. Ez evolúciós hagyatékunk.

Ha éjjel hirtelen hallunk egy kis zörejt, miközben egyedül vagyunk a lakásban, azonnal éberebben figyelünk, hiszen zordabb körülmények között ezen az életünk múlhat. Egy kis stressz ér minket, és fókuszálunk. Ez a fókuszáltság azonban annak a rovására történik, hogy bármi mást észreveszünk. Minden erőnkkel a zaj forrására koncentrálunk. Hasonlóképpen, ha könnyedén, gondtalanul sétálsz az utcán, jóval nagyobb esélyed van a járdán heverő pénzt meglátni, mintha éppen egy rád osztott nehéz (következésképpen enyhén stresszes) feladaton törnéd a fejedet.

 

3. Az új élmények befogadása

Biztos nem meglepő, de a szerencsés emberek sokkal nyitottabbak az új élményekre. Imádnak új dolgokat kipróbálni, megismerni és szeretik a változatosságot az életükben. Hogy megértsd ennek mi köze a szerencséhez, hadd szemléltessük egy hasonlattal:

Van egy halászhajód, és mész rákászni. Minden nap összeszedsz egy rakomány rákot, amit még az este folyamán értékesítesz. Ha minden egyes nap ugyanarra a helyre mész rákászni, akkor ott elég hamar meg tud csappanni a rákállomány, és idővel egyre nehezebb lesz telerakni a rakteredet. Mondhatni kifogy a szerencséd. Viszont ha mindig más helyre mész, mindenhol állandóan bőséges lesz az aznapi rákhozam. Vagyis minél több új dolgot próbálsz ki, annál többféle dolgot találhatsz, amin keresztül boldognak érezheted magad, így annál könnyebb lesz szerencsébe botlanod is, hiszen sokféle szerencse érhet.

Egy érdekes kísérletben azt is vizsgálták, hogy miképp élik meg másképp ugyanazokat a lehetőségeket a szerencsés és balszerencsés emberek. A kísérletben interjúra hívták be a szerencsekutatás résztvevőit. Délelőtti időpontra jöttek (mindenki más időpontra), de az egyetem mellett található kávézóban kellett várakozniuk, amíg a pszichológus kutató értük nem jött és át nem kísérte őket a laborba. Jó kutatók lévén, a kávéházi ücsörgést is beépítették a kísérletbe. A kávézót bekamerázták, és úgy rendezték be, hogy csak négy asztal legyen, de mind a négynél üljön egy beépített ember, az egyik nagyon jól szituált, sikeres üzletembernek öltözött, a másik három nem. A szerencséről is gondoskodtak a kutatók, mégpedig úgy, hogy a kávézó feljárata mellé minden egyes alany megbeszélt érkezési időpontja előtt elhelyeztek egy 5 fontos bankjegyet (ha a bankjegyet elvitték a szerencsés járókelők, akkor természetesen ezek pótolva lettek).

Egy példa: Martin (szerencsés) megérkezik, rögtön észreveszi a pénzt, felkapja, bemegy a kávézóba, rendel egy kávét és leül az üzletember mellé. Hamarosan beszédbe elegyedik az üzletemberrel, meghívja egy kávéra, majd amikor jön a kutató Martinért, elbúcsúznak. Brenda (balszerencsés) ezzel szemben nem veszi észre a pénzt, rendel egy kávét, leül az üzletember mellé, és csendben elszürcsölgeti, amíg meg nem érkezik a kutató. Az interjú alatt a kutató megkérdezte mindkettőjüket, hogy történt-e bármi szerencsés vagy balszerencsés esemény aznap velük. Marin elmeséli, hogy talált 5 fontot, és egy kellemeset beszélgetett egy üzletemberrel a kávézóban. Brenda maga elé mered, majd kis csönd után kijelenti, ez eddig egy eseménytelen nap volt.

Mindenki számára ugyanazok a lehetőségek voltak adottak, mégis radikálisan másképp élték meg azokat az alanyok. És nem is annyira az egyéni különbségek miatt. A két csoport nagyon jól azonosítható volt a beszámolók alapján. Ugyanazok a lehetőségek, más élet, a különbség pedig kizárólag a tudatállapot.

 

Ez az első szerencse-elv. Láthatod, hogy van némi átfedés azzal, amit a BoldogságTervezés tanulmányban is olvashattál a boldogságról. Lesznek gyakorlatok is, amiket elkezdhetsz, de mind a legutóbbi cikknél, most is szeretnénk előbb, ha megosztanád velünk, hogy a fentiek alapján Te milyen gyakorlatot írnál elő magadnak (vagy egy barátodnak/barátnődnek, akinek nagy szüksége volna egy kis szerencsére)? Kérjük, írd meg a hozzászólásokban!

 

Folytatjuk…

 

Üdvözlettel,
BoldogságTervezők

Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.www.info-fukuoka.com
森伊蔵 楽酔喜酒 長期熟成 [1999年] 600ml 【森伊蔵酒造】【鹿児島県】 化粧箱入り ギフト 贈答
新品!アズマ 1槽シンク 1800*450*800 KP1-1800 [厨房一番]
S126【ふるさと納税】 DOPPELGANGER OUTDOOR(R) エアフレームテントT2-192
Complete [12 inch Analog]【中古】
置物・掛け時計 ボンボン振り子だるま時計(アラビア文字) QL687
シチズン CITIZEN シチズンコレクション クロノ メンズ 腕時計 時計 BL5594-59E 国内正規【楽ギフ_包装】
10個セット 突出皿 備前風六角長皿 [ 39.5 x 9cm ] 料亭 旅館 和食器 飲食店 業務用
カシュガイ・ギャッベ ギャベ 61×114cm
フランクミュラー FRANCK MULLER 1752用(1750) 純正替えベルト ブルークロコダイル革

2013-01-08T08:10:57+00:00

14 Comments

  1. Csordás Róbert 2012-09-11 at 22:26 - Reply

    Teljesen egyetértek a fenti olvasottakal. Nagyon fontos a tudatos pozitív irányulás.
    A napot reggel egy pozitív döntéssel lehet jól elindítani. álam ez így van. Erre az álláspontra egy mondás állított rá: “Ne félj, mert ha félsz, ne félj biztos úgy lessz!”
    Köszönöm szépen!
    Üdvözlettel.Robi

  2. Sztrucska Károlyné 2012-09-11 at 22:43 - Reply

    Magamnak, vagy barátnőmnek azt a feladatot adnám, hogy naponta szólítsunk meg vadidegen embereket. Legalább kettőt, és kezdjünk el beszélgetni is velük. Biztos egy idő után könnyebben megy majd a szóba elegyedés.

  3. Irma 2012-09-11 at 22:43 - Reply

    Én mindig szerencsésnek tartottam magam. Mindig is hálás voltam a sorsnak.
    Most ezt úgy látom, hogy mindig szeretett az Isten. Most neki vagyok hálás.

  4. Jules 2012-09-12 at 01:02 - Reply

    Ez mind nagyon jól hangzik, de a valóság azért nem ilyen egyszerű. Most az olyan apró pontatlanságokba nem mennék bele, mint például hogyha egy ismerősöm ismer 300 embert, és az ő 300 ismerőse is ismer mind fejenként 300 embert, az nem azt jelenti, hogy 90000 ember van tőlem 2 lépés távolságban, azonban egy fontos problémára szeretném felhívni a figyelmet. Nevezetesen arra, hogy az első és a második pont egy introvertált ember számára meglehetősen erős ellentmondásban van egymással. Ezt saját tapasztalatból mondom.

    Ugyanis egy introvertált embernek hiába magyarázzák el, hogy mennyivel jobb lenne neki, ha könnyebben beszélgetne, ismerkedne emberekkel, több kapcsolatot ápolna, stb., ugyanis az ő számára a túl sok kapcsolat egyidejű fenntartása, illetve az idegenekkel való beszélgetés, kapcsolatfelvétel egy nehéz, terhes dolog, könnyen zavaróvá, idegesítővé tud válni. Ez körülbelül olyan, mint amikor hívő emberek azt próbálják elmagyarázni nem hívő társaiknak, hogy mennyivel jobb, szebb, egyszerűbb, elégedettebb életük lenne, ha ők is hinnének, aminek nagyjából semmi értelme nincsen, mert még ha egyet is ért velük a nem hívő társuk, akkor sem fog hinni emiatt. Hiszen a hit nem egy olyan dolog, hogyha végiggondolom, hogy nekem mennyivel jobb lenne, ha hinnék valamiben, akkor már egyből hiszek is benne. Egyszerűen az embernek vannak olyan vonásai, amik nem a saját döntése alapján olyanok, amilyenek, hanem adottság, ami lehet veleszületett, vagy később szerzett is, de a lényeg, hogy a saját döntése alapján tudatosan nem tud változtatni rajta. Szerintem alapvetően az introvertáltság, extrovertáltság is ilyen, téves elképzelés az, hogy az introvertált embereknek csak egy kezdeti gátat kell leküzdeniük, amit a saját gátlásaik jelentenek, és aztán ha belejönnek, akkor már ők is ugyanúgy élvezni fogják a nagy társasági életet, a kapcsolatépítést, és hasonlókat, mint az extrovertált társaik.

    Egy introvertált ember számára kifejezetten stresszes, feszültséggel terhelt dolog arra kényszerítenie magát, hogy idegen emberekkel társalogjon, megpróbáljon minél több barátot, ismerőst gyűjteni, ez tehát kifejezetten a második pont ellen hat. Ráadásul ez a feszültség egyből rányomódik az újonnan kialakítandó társas kapcsolatokra is, így a nagy erőlködés többnyire még csak el sem éri a célját, ami persze csak további stresszfokozó tényező lesz aztán.

    Úgyhogy én egy erősen introvertált ember számára semmiképp sem javasolnám, hogy kezdjen el olyan gyakorlatokat kiszabni magának, hogy meg kell szólítania naponta x idegen embert, és hasonlók. Én elsőre inkább olyasmit javasolnék, hogy próbáljon tisztába kerülni saját magával, először is fogadja el magát olyannak, amilyen (vagyis introvertáltnak), gondolja át, hogy pontosan mire is van szüksége, próbálja levetni a környezete, és a saját maga által támasztott fölösleges elvárásokat és a megfelelési kényszert, és csak arra koncentráljon, hogy mi az, ami valóban neki személyesen fontos. Valóban akar-e 300 ismerőst, vagy esetleg bőven elég neki 50 is, vagy 20? Próbáljon olyan elfoglaltságokat találni, amiket művelve jól érzi magát, ami le tudja kötni, el tud merülni benne, ezáltal el is lazul, függetlenül attól, hogy az társas tevékenység-e, vagy sem, és ezeket művelje legalább hobbi szinten, de jobb esetben akár munkaként is. És ha így sikerült levetkőzni kicsit a belső frusztrációját, de még mindig úgy érzi, hogy azért a társas életén is kellene valamit alakítani, akkor szép óvatosan neki lehet kezdeni lehetőleg olyan társas tevékenységeket keresve, amik érdeklik őt. Semmiképp sem érdemes egy introvertált embernek csak azért elmenni egy társaságba, hogy hátha meg tud majd ismerkedni ott valakivel, mert az úgysem fog menni. A közös tevékenységen legyen a hangsúly, az ismerkedés pedig eleinte ne legyen kritérium, hanem csak lehetőség.

    És ami nekem személy szerint még segít, hogy nem szabad mindent a szerencsére fogni. Legyünk tisztába magunkkal, tudjuk magunkról, hogy introvertált emberek vagyunk, és hogy ennek vannak bizonyos negatív velejárói is (meg amúgy pozitívak is), és ha kihagyunk egy-egy lehetőséget, akkor ne úgy álljunk hozzá, hogy már megint micsoda pechem volt, hanem tudjuk magunkról, hogy igen, ez sajnos bennünk van, hogy időnként elszalasztunk lehetőségeket. Persze próbáljuk meg felkutatni, észrevenni a lehetőségeket, és ha tehetjük, élni velük, de ha nem mindig sikerül, akkor se görcsöljünk rá erre túlságosan, különösen nem utólag. És lehetőleg ne irigykedjünk másokra, hogy bezzeg ők milyen szerencsések, hanem csak tudjuk róla, hogy ők másmilyen emberek, ebből adódóan több lehetőséget tudnak felkutatni, és jobban élnek velük. Persze ez a hozzáállás kicsit nehéz is, mert ebből úgy tűnik, hogy nem sok esély van változtatni ezen, másrészt viszont sokat könnyít, mert így nem támasztok irreális elvárásokat saját magammal szemben. És persze ezt az egészet érdemes megtoldani azzal az igen közhelyes tanáccsal, hogy próbáljuk minden élethelyzetben a szépségeket megtalálni, és akkor mindjárt egyszerűbb lesz a dolgunk.

    • Emese 2012-09-12 at 12:43 - Reply

      Teljesen egyetértek JULES-sel. Bizonyos dolgokra alkalmas az ember, bizonyos dolgokra nem. Nekem idén több szerencsés lehetőségem adódott, amit megpróbáltam használni és kihasználni. A vége az lett, hogy több károm származott belőle, mint hasznom. Tehát nekem nem minden arany, ami fénylik. Ezt már 20 évvel ezelőtt is észrevettem és azóta sem változik a helyzet, rengeteg próbálkozásom volt, nem lehet mondani, hogy feladtam, de egy ponton túl nem tudok kihozni többet a dolgokból. Ezt el kellett fogadnom. A korlátaim maximumán kell élnem, átlépni őket csak nagyon óvatosan, szervezetten és körültekintően tudom. Talán lassú fejlődést tapasztalok, de kiugrásszerűt nem. Én is figyelem a barátaimat, a környezetemet, tudom, kinek vannak jobb esélyei, kinek nem. Az extrovertáltság nagy áldás, de az ember nem tud kibújni a bőréből, én sem érezném magam jól, ha egész nap emberek sokasága venne körül és állandóan kommunikálnom kéne velük. Fárasztó, a közérzetem rossz lesz tőle. Ez van. Pl. van, aki a TV-re simán elalszik, engem meg olykor az óra ketyegése is zavar.

    • Viktor.s' 2012-09-12 at 21:30 - Reply

      Nagyon tetszett JULES hozzászólása vagy talán túlzás nélkül állíthatom,a hozzáértése az adott témához.Valószínűleg többet tud róla, mint az átlag olvasó,mármint az ember veleszületett illetve élete során kifejlesztett tudatos és tudatalatti képességekről.Lehet ez egyfelől akár önismereti tréning is azoknak akik csak élik,nem pedig megélik az életüket.Mélyen egyetértek azzal is,hogy senkit nem lehet kifordítani önmagából,más szóval ráerőltetni olyasvalamit, amitől nem biztos,hogy jobban érzi magát.Ez nem szerencse,inkább adottság vagy beállítottság kérdése.
      A segítő jószándék persze pozitív és értékelendő tulajdonság,csakhogy nem mindenkin lehet segíteni.Legfőképpen csak azokon,akik saját magukon is akarnak segíteni.Elszántságot és akaratot senkire nem lehet ráhúzni mint egy kabátot,h
      a Ő nem akarja pozitív irányba terelni az életét.Ez megint csak nem függ szerencsés helyzettől,állapottól és lehetőségektől.
      Abban viszont hiszek,hogy ha az ember jó társaságba keveredik,akár tudatosan, akár véletlenül az meghatározó pozitív ráhatással lehet akár az egész életére.

    • admin 2012-09-16 at 16:28 - Reply

      Jules!

      Nagyon örülök, hogy írtad ezt, mert így megvilágíthatunk néhány dolgot a dolog kapcsán. Mi, a BoldogságTervezésnél a boldogság tartós növelésének tudományos módszertanát próbáljuk átadni, és azért köteleztük el magunkat, hogy ezt minél több emberhez juttassuk el. Ez egyben azt is jelent, hogy sok olyan téves, de hangzatos elfogadott szemlélettel is szembe kell mennünk, amelyek sokak számára a tartós boldogság útjában álltak eddig. Tudni kell, hogy a pszichológia leíró elmélete még a fizika sötét középkorát idézi, miközben a kísérleti pszichológia rengetegszer megmutatta, hogy sokszor a józan észnek ellentmondó módon működik az emberi psziché.

      Ami a felvetésedet illeti, természetesen jól látod: fontos a fokozatosság, és itt egyáltalán nem arról van szó, hogy miképp csináljunk extrovertált embert egy introvertált emberből, ahogy azt is jól látod, hogy fontos, hogy az ember ne frusztrálódjon azon, hogy milyen is (tehát használja ki a kakarter erősségeit, és ebből táplálkozva javítson a gyengeségein, ahol pedig nem térülne meg a javításba beleölt energia, azokat egyszerűen fogadja el). Ezt a szerencse-kutatás szakképzett pszichológus kutatói és pontosan tudják. Ezzel együtt, a kísérleti pszichológia kutatási eredményei mégiscsak javasolják az introvertált emberek számára is az extrovertált viselkedést. Megéri extrovertált módon viselkedni akkor is, ha egyébként introvertált típusú személyiségek vagyunk (jó magam is az vagyok… 🙂 ).

      Csak hogy két kutatást említsek: William Fleeson, A. B. Malanos, és N. M. Achille háromféle kutatást végeztek amiben azt próbálták megnézni, mi történik, ha introvertált embereket extrovertált viselkedésre késztetünk. Az eredmény: a kísérleti személyek általános kedélyállapota javult, a boldogságszintjük nőtt, negatív hatás: nincs. Szó nincs stresszről. A kutatásukat és az eredményüket a Journal of Personality and Social Psychology 2002-es decemberi számában publikálták. Hasonlóképpen, John. M. Zelenski (és társai) olyan kutatást végeztek, amelyben a személyiségükkel ellenkező típusú viselkedést írtak elő a kísérleti alanyoknak. Tehát az introvertált embereknek extrovertált módon, az extrovertált embereknek introvertált módon kellett viselkedniük. Az első típus boldogabb lett, káros következmény nélkül. Ismét, semmi megnövekedett negatív stressz. Az utóbbi csoport azonban rosszabbul teljesített a Stroop-teszen. Tehát negatív hatás itt is csak akkor jelentkezik, ha az extrovertált embereknek kell introvertált módon viselkedniük. Az eredményeiket pont idén, a kéthavonta megjelenő Emotion szaklapban publikálták.

      Bár jól hangzik, hogy az introvertált ember számára BIZTOSAN rossz értelemben stresszesek a társasági interakciót fejlesztő és kezdeményező gyakorlatok, ez nem így van. Ez egy teljesen más eset, mint az érzelmi és a komplett világnézeti biztonságot garantáló hit kérdése. Az extrovertáltságát senki sem teszi a világmagyarázata közepébe, ellentétben Istennel, vagy Isten hiányával, ami már lehet ilyen magyarázat origója, és egy ilyen axiómát csak nagyon nehezen, hosszú kondicionálás révén tud csak az ember megváltoztatni (és akkor sem biztos), mert minden bejövő információt eleve egy hívő vagy nem-hívő szemüvegen keresztül lát.

      Visszatérve: ha belegondolunk, az introvertált embereknek is vannak ismerősei, akikkel nem csak jól érzik magukat, hanem akikkel kifejezetten “extrovertált módon” tudnak viselkedni. Tehát az, hogy introvertált ember számára stresszes lesz-e az emberekkel való társalgás, az pusztán annak a kérdése, hogy

      1. Mennyi “eszközt” ismer a társasági interakcióra, ami megkönnyíti a társasági életét (általában keveset). Példa: Tegyük fel, hogy megkérünk egy introvertált és egy extrovertált embert arra, hogy egy könyvesboltban kezdeményezzenek beszélgetést valakivel. Az extrovertált ember odalépne valakihez, és azt kérdezné: “Ön mit gondol erről a könyvről?” Ha az introvertált menne oda, ő valószínűleg ezt kérdezné: “Ön szerint jó ez a könyv?” A kérdés rendkívül hasonló, ám a hatás teljesen más lehet. Nézd meg, hogy az extrovertált nyitott kérdést tett fel (tehát olyat, amelyikre kifejtő választ kell adni, így lehetőséget teremt a további kommunikációra). Az extrovertált zárt kérdést tesz fel, tehát ami igennel vagy nemmel lezárható, és máris frusztrálódik, hogy lezárulhat a kommunikáció. Ez például egy tanulható technika. Nyilván az extrovertált ember hatásfokát egy átlagos introvertált ember sosem fogja elérni, de EZ már valóban nem is cél.
      2. Mennyit gyakorolta. Minél többször próbálkozik az ember, annál jobb lesz benne.

      A megfelelő technikák elsajátítása után lehet sikerélménye még az introvertált embernek is, így nem fog frusztrálódni a sikertelenségen. Persze ettől még izgulhat a kezdeményezés előtt, de ez nem negatív stressz. De amit írsz, fontos: ne akarjunk feltétlenül a társasági készségek mesterei lenni, főleg nem ha introvertált típusú emberek vagyunk és főleg nem egyik percről a másikra. 🙂 Az ilyen elvárások ugyanis biztosan stresszessé fognak tenni mindenféle gyakorlatot. De azért én javasolnám, hogy ha vannak bizonyos személyiségjegyek vagy viselkedésminták, amelyek gátló tényezők a (reális) célunk elérésében, akkor azon megéri dolgozni. Egy introvertált embernek mindig is erőfeszítés marad extrovertáltan viselkedni (még ha egyre könnyebb is), és nem lesz sosem olyan jó, mint egy extrovertált, de elég jó lehet ahhoz, hogy a saját életében rendkívül pozitív változást hozzon. Az utolsó bekezdésedhez pedig nincs mit hozzátenni. 🙂

      Köszönjük a hozzászólást! 🙂

  5. András 2012-09-12 at 05:48 - Reply

    Nos, én azt hiszem, hogy nagyon alaposan meg kell különböztetni a szerencsét és a matematikai valószinűséget. Mondok egy egyszerű példát: amikor hatalmas nyeremény várható a lottón, akkor mindenki észnélkül rohan és annyi szelvényt vesz amennyit csak tud. Ez logikus, hiszen a nyerés matematikai esélyét ezzel növeli. A szerencséjét azonban nem! Ugyanis senki sem olyan hülye, hogy ugyan azokkal a számokkal játszon több szelvényen és igy csak egy lehet közöttük olyan, amivel megnyeri a főnyereményt. Ha viszont szerencséje van az illetőnek és csak egy szelvényt vásárol, akkor azzal az egyel fog nyerni….

  6. Roberto 2012-09-12 at 08:17 - Reply

    Sziasztok!

    A kísérletek nagyon érdekesek.

    Annyit én is hozzátennék, hogy az emberek ismerősei között lehetnek átfedések, tehát 2 ember nem feltétlenül 600 különböző embert ismer. Előfordulhat, hogy ezek közül mondjuk 100 közös ismerős.
    Ettől függetlenül az elvet értem, és azt gondolom, hogy nem a matek a fontos, hanem a nagy számok törvénye. Minél több embert ismersz, annál több lehetőséged adódhat, ezt a saját tapasztalatom is alátámasztja. A nővérem ilyen ismerkedős, és mindent el tud intézni.
    Voltam már önismereti tréningeken és egyértelműen kijött, hogy én például introvertált vagyok, de úgy gondolom, hogy ezen lehet változtatni.

    Tehát számomra is a gyakorlat az, hogy mindennap idegen emberekkel kezdjek el beszélgetni.

    A másik gyakorlat: keressek az életembe valamilyen pozitív eseményt, amitől nagyon jól érzem magam, büszke vagyok rá stb. Ilyen például a diploma megszerzése, vagy amikor megszülettek az ikreink. Napközben minél többször – de ha valamilyen negatív dolog ér akkor főleg – gondoljak erre a pozitív dologra és minél jobban éljem át az érzést. Ez segít, hogy egész nap jó érzelmi állapotban legyek és így talán akkor jobban észreveszem a lehetőségeket.

    További szép és szerencsés napot mindenkinek!

    Üdvözlettel:
    Róbert

  7. R. Anikó 2012-09-12 at 09:18 - Reply

    A cikkel maximálisan egyetértek. Én nagyon nyitott vagyok az emberek felé. Egyszerűen élek, szerencsésnek érzem magam, de mint korábban írtam, nehéz, megoldandó helyzeteket hozott felém a sors. Biztosan oka volt, hogy erősebben kerüljek ki belőle.

    Igazából ezt a komfort zónából való kilépést nem kell olyan nehéznek venni., akkor sem, ha zárkózott valaki. Ilyen apróság valakit megszólítani. Pl. buszra várva: Köszönni (vagy nem) csak annyit mondani: “Jaj, úgy siettem, csak nem ment el a busz.” Erre valaki csak válaszol. (vagy nem)
    Vagy válaszol valaki majd legközelebb. A legbizalmasabb barátnőmet így ismertem meg. Többször futottunk a buszra együtt, ilyen kis semmit beszélve. Közben én már elköltöztem. Hónapok teltek el, ha valahol összefutottunk véletlenül, akkor már megkérdeztünk egymásról többet, mi történt közben. Aztán elkezdtünk találkozgatni, jógára járni, segítünk egymásnak a napi életben, stb
    Vagy a boltban, csak az orrunk alá dörmögni, “Na ez az áru nem valami szép” Erre valaki biztosan reagál.
    Nem direktben kell megszólítani valakit. Nem az életünket kell elmesélni, kiadni. Sőt, vigyázzunk rá.
    Engem idegenek megszólítanak rendszeresen, bárhol. Sőt, most, hogy alakítgatom a kertem, látnak dolgozni, sokszor csak köszönés helyett, az mondják: “Szép a kertje.” “Jó munkát.” “Látom, jól jönne egy kis eső.” Akkor én válaszolok. Ebből kialakul egy kis beszélgetés, tanácsot kérnek, vagy adnak. (időnként növényt szeretnének, és én adok)
    Folyamatosan segítek másoknak. Most ne a nagyobb dolgokról beszéljünk. Valakit lesegíteni a buszról, vagy megfogni a csomagját míg felszáll. Figyelmeztetni, zöld a lámpa, most induljon. Vagy ne lépjen le a járdáról, ha éppen figyelmetlen. Levenni valakinek egy árut magasabb polcról……Folytathatnám….
    Semmit sem kell erőltetni. csak mindig egy kicsit, apró lépésekkel nyitni.

    Somától olvastam, nem szó szerint idézve, de találó: ” Nem a boldogságot kell keresni, az örömöket megtalálni.”

  8. Ludmilla 2012-09-12 at 09:59 - Reply

    Nos, én igencsak extrovertált vagyok, van egy rakás ismerősöm, elég sokat járok társaságba, sok barátom van, nyitott vagyok a világra úgy általában, szívesen próbálok ki új dolgokat, stb. Viszont: utálok vadidegenekkel szóba állni, falra mászom attól, ha vki ismeretlenül mindenáron beszélgetni akar velem, pedig nekem nincs kedvem beszélgetni, nem szeretem ha hülyeségekkel megszólítanak az utcán, stb. A szerencsét pedig nem tekintem másnak, mint ami: matematikai valószínűségnek. (ez pl a lottóra teljesen igaz, és én nem keverném még véletlenül sem össze azzal, hogy vki hogyan tudja kihasználni az útjába kerülő lehetőségeket)

  9. Ágnes 2012-09-12 at 10:22 - Reply

    Van énnekem egy barátnőm, közelebb a hatvanhoz, mint az ötvenhez. Két diplomája van, profi olvasószerkesztő. A válság előtt váltott munkahelyet, mikor a krach beütött őt is “leépítették”, mint olyat, aki nem régóta volt az újságnál. Rengeteg embert ismer, sokaknak segített az életben. Mozgósított mindenkit, állásinterjúkra járt. Én szintén sok embert ismerek, szóltam mindenkinek. Akik bíznak az emberismeretemben szintén szóltak az ismerőseiknek. Ennek két éve múlt, a barátnőm azóta is alkalmilag adódó munkákból és takarításból próbálja fenntartani magát. A történethez tartozik, hogy tehetséges képzőművész is úgy mellesleg.
    Most akkor elmondhatjuk azt, hogy ha valaki nő és idősödő, akkor nem lehet szerencséje?

    • Roberto 2012-09-12 at 11:02 - Reply

      Kedves Ágnes!

      Ez biztosan elkeserítő számára, és nagyon is el tudom képzelni, hogy senki nem akar 60-hoz közeli munkatársat alkalmazni. Vajon észrevesz egyéb lehetőségeket is?
      Ha valaki kéz és láb nélkül születik azt gondolom, hogy nem nevezhető szerencsésnek vagy mégis?

      Nézzétek meg, hátha ad egy kis erőt, lehet, hogy már ismeritek:

      http://www.youtube.com/watch?v=tTkuIGxCQnY

      Üdv!
      Robi

  10. Gábor 2012-09-23 at 23:30 - Reply

    Érdekes elmélet ez a “minél több embert ismerek, annál több lehetőségem van” dolog. Engem például az emberek tipikusan hátráltatnak. Ha tanácsot kérek valamilyen témában, elárasztanak elvetemültebbnél elvetemültebb, agyrémisztő, értelmetlen tanácsokkal, jól összezavarnak, meggátolnak az előrehaladásban. Ha elvonulok, és szépen nyugodtan, magamban átgondolom a dolgokat, akkor tipikusan sokkal gyorsabban találok megoldást, mintha mások értelmetlen ötleteit hallgatom.

Leave A Comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.