Ebben a minileckében megismerkedünk egy meghökkentő pszichológiai elvvel, aminek segítségével egyszerűen tudjuk építeni az önbizalmunkat. Kiderül továbbá, hogy mi köze az önbizalom fejlesztésének egy tál lázasan tekergő földigilisztához.

A személyiség zsarnoksága

Az életünket a személyiségünk zsarnokságában éljük. A személyiségünk diktálja, hogy hogyan viszonyulunk másokhoz és a világhoz. A személyiségünk diktálja a viselkedésünket. De vajon tényleg? Egyáltalán, miért lett a személyiségünk olyanná, amilyen? Mennyire határozza meg a személyiség ténylegesen a hétköznapi életünket? Ha valaki félénk, vagy pont, hogy beszédes és jó kapcsolatteremtő, vajon mindig az? És vajon az önbizalomhiány végérvényesen rányomja a bélyegét a lehetőségeinkre? Lehet alakítani a személyiségjegyeinken? Ha igen, hogyan?

Ezek a kérdések évezredek óta foglalkoztatják az emberi elme kutatóit, és a személyiség kapcsán számos bizarr hipotézis látott már napvilágot ez idő alatt. Hippokratész az időszámításunk előtti 4-5. században dolgozta ki a humorálpatológia hipotézisét, ami szerint a személyiségünket a testnedveink aránya határozza meg. A négy fő testnedv (vér, sárga epe, fekete epe és a nyák) aránya négyféle személyiségtípust ad ki. Galénosz elnevezésében ezek a szangvinikus, kolerikus, melankolikus és flegmatikus személyiségek. A személyiségünket ez alapján a testnedvek arányának a megváltoztatásával lehetne alakítani, ha erre lenne lehetőség. Mások szerint a születésünk pillanatában a bolygók és csillagok együttállása alakítja a személyiséget, és hasonlóan az előzőekhez, a változtatásnak nincs nagy tere. Franz Joseph Gall, a frenológia atyja pedig abban hitt, hogy az agynak bizonyos területei bizonyos funkciókért felelnek (e tekintetben a neuropszichológia előfutárának is számít), és ezek a funkciók a koponya alakján megmutatkoznak, vagyis a személyiség leírható a koponya alakjából – ami viszont már a saját korában is ingoványos állítás volt. Természetesen ezek a hipotézisük a modern tudomány fejlődésével teljesen hitelét vesztették, ám egy dolgot fontos látnunk. A történelem folyamán a személyiséggel kapcsolatosan felvetett hipotézisek egy dologban azonosak: mindegyik úgy látja, hogy a személyiség igazából egy valaminek a tünete, és a viselkedésünket ennek a valaminek az eredménye. Másképpen szólva a személyiségünk miatt viselkedünk úgy, ahogy viselkedünk.

A mai modern személyiségtipológia Gordon Allport munkájával kezdődik, aki megpróbált a személyiségünk feltárásakor az annak leírására használt melléknevekből kiindulni. Ezeknek a mellékneveknek az összeírása alapján több mint 4000 személyiségjegyet talált. Ezeket a szinonimáktól megtisztítva kb. 170-re sikerült csökkenteni. Egy kis faktor analízis varázslat és nagyjából 60 évnyi tudományos vita után jutottunk el a személyiségpszichológia egyik legfontosabb modelljéhez, a Nagy Ötökhöz, ami szerint a személyiségünket öt fő személyiségjegy skáláján elfoglalt helyünk határoz meg. Ezek a

nyitottság azt mutatja meg, hogy mennyire vagyunk fogékonyak az új élményekre, ötletekre, elméletekre, hiedelmekre, mennyire térünk el a konvencióktól, mekkora kockázatvállalási hajlandósággal rendelkezünk. Leginkább a kíváncsi – óvatos és a felfedező – hagyománytisztelő skálán levő helyünket mutatja.

Ez az önfegyelemre, a kötelességtudatra és a teljesítményre vonatkozó elkötelezettségünket írja le, továbbá, hogy mennyire vagyunk képesek kordában tartani az impulzív vágyainkat, és mennyire tudunk koncentrálni. Leginkább a szervezett – spontán/rugalmas valamint, a hatékony – lezser skálán levő helyünket írja le.

Ez mutatja, hogy mennyire keressük az interakciót a külső világgal, mennyire vagyunk társaságkedvelők, lelkesek, mennyire szeretünk a tettek mezejére lépni, mennyire látszunk általában egy tetszőleges társaságban, és mennyire igényeljük, hogy a külvilág stimuláljon minket. Leginkább a társaságkedvelő – magának való és az energikus – visszafogott skálán levő helyünket írja le.

A társasági, társadalmi harmóniára való törekvésünk indikátora. Mutatja, hogy mennyire akarunk kijönni másokkal, mennyire vagyunk kompromisszum készek vagy önzetlenek, mennyire kerüljük a konfliktusokat vagy vitákat. Főként a barátságos – provokatív, önzetlen – önző illetve az együttérző – szenvtelen skálákon elfoglalt helyünket írja le.

A negatív érzelmekre való hajlamunk indikátora. Mennyire vagyunk fogékonyak a düh, a szorongás, a depresszió, az önmarcangolás, a stressz, vagy a kétségbeesés érzéseire. Leginkább az bizonytalan – magabiztos, érzékeny – közömbös, és ingerlékeny – nyugodt skálán való helyünk leírására szolgál.

A modellt angolul OCEAN-modellnek is szokták hívni, mert az öt személyiségjegy első kezdőbetűje összeolvasva ezt a szót adja ki. A kutatók abban is egyet értenek, hogy a személyiségjegyeket részben a genetika határozza meg, részben pedig környezeti tényezők felelősek értük. És itt kezdődik a probléma, számunkra pedig a jó hír. És nem csak azért, mert a környezeti tényezők sok tekintetben alakíthatók.

Történelmi okokból feltételezzük, hogy a személyiség és a viselkedés között ok-okozati összefüggés van. A személyiségünk meghatározza, hogy miképp viselkedünk. Csakhogy számos kutatás ezt a fajta ok-okozatiságot nem tudta bizonyítani. Hugh Hartshorne és Mark A. May pszichológusok számos körmönfont tesztet dolgozott ki arra, hogy tanulók becsületességét vizsgálják. Az ok-okozatiság elve miatt bizonyos tanulóknak mindig becsületesnek, bizonyosoknak pedig mindig becstelennek kellett volna lenniük, ám a kísérletek eredménye alapján semmi ilyesfajta következetesség nem volt látható. Lee Ross szociálpszichológus hasonló eredményekről számol be, amikor nyári táborokban a tábori pszichológusoknak a résztvevők extroverizóra utaló viselkedéseit kellet titkon megfigyelniük és lejegyezniük. A megfigyelés statisztikai elemzése alapján a megfigyelt személyek viselkedése egyáltalán nem volt következetes a tábor ideje alatt. Márpedig ha a személyiség egyértelműen a viselkedés oka, a következetességet elvárnánk. Ha valaki extrovertált személyiségű, annak következetesen extrovertált viselkedést kellene produkálnia.

Néhány kutató ekkor gondolt egyet, és megfordította a dolgot. Arra ugyanis már addig is rengeteg kutatás létezett, hogy bizonyos viselkedés valamilyen érzelmet hívjon elő, ami szintén fordított logika, hiszen alapvetően azt várnánk, hogy bizonyos érzelmek vezetnek bizonyos viselkedéshez. Pl. ha boldog vagy, mosolyogsz. Számos kísérlet bizonyította az ellenkezőjét is: ha mosolyogsz, ténylegesen boldogabbnak fogod magad érezni. Ezt hívják faciális-visszacsatolásnak. Ha felülsz a hullámvasútra, furcsa mód vonzóbbnak fogod találni azokat, akik a párválasztásnál neked potenciális jelöltek lehetnek. Ez pedig attribúciós hiba. Az előbbi úgy működik, hogy az agy a mosolygásból arra következtet, hogy boldog vagy, ezért endorfinokat kezd kibocsátani, amitől tényleg boldogabb leszel. Az utóbbi pedig úgy, hogy a hullámvasút okozta izgalmi állapotot tudattalanul szexuális izgalomnak értékeljük, ezért a potenciális partnereket vonzóbbnak fogjuk értékelni. A kutatók tehát arra voltak kíváncsiak, hogy vajon ez a fajta logika meg tudja-e pontosabban magyarázni a viselkedés és személyiség közötti ok-okozatiságot. Ha igen, az óriási lehetőségeket rejt magában, hiszen akkor a viselkedésünkkel alakítani, befolyásolni tudjuk a személyiségünket, és nem leszünk többet a személyiségünk zsarnokságának szenvedő alattvalói.

A kukacevős önbizalom kísérlet különös esete

Többnyire bízol a saját értékítéletedben? Akár jelentős ellenállás vagy ellenvélemények közepette is? Igaz rád, hogy nem aggódsz a jövőn? Igaz rád, hogy nem rágódsz a múlton? Úgy érzed meg tudod állni a helyed bármilyen helyzetben? Ha igen, akkor gratulálunk, neked vélhetőleg nincs gondod az önbizalmaddal. Ha viszont inkább nemleges válaszokat adtál, bizony ingatag lábon áll az önbizalmad. Az alapfeltételezés szerint az alacsony önbizalom egyik következménye, hogy többször viseljük el, ha méltatlanul bánnak velünk, vagy méltatlan, megalázó helyzetbe kerülünk, sőt, többször is számítunk rá. James Laird, a Clark Egyetem kutató pszichológusa viszont arra volt kíváncsi, vajon nem fordítva történik-e a dolog. Vagyis hogy nem csökkenti-e az önbizalmunkat és önértékelésünket, ha méltatlan helyzetbe kerülünk. Ennek kiderítésére egy sajátos kísérletet dolgozott ki. A résztvevőknek érkezéskor egy önbizalom és önértékelési kérdőívet kellett kitölteniük. A kérdőív kitöltése után pedig átkísérték egy másik szobába egy asztalhoz, amin konyhai mérlegsúlyok, egy kés, egy villa és egy tál élő földigiliszta volt látható. A kísérletvezető itt elmagyarázza, hogy ebben a kísérletben két feladat valamelyikét kell végrehajtani:

1. Vagy sorrendbe kell állítani a súlyokat a tömegük szerint (ami egy meglehetősen semleges feladat),

2. Vagy fel kell vágni és meg kell enni az élő gilisztákat (ami nem valami gusztusos, és kellemesebb elfoglaltságot is el tudunk képzelni).

Hogy a résztvevő melyik csoportba kerül, azt pénzfeldobással döntik el. Tegyük fel, hogy a pénzfeldobás eredményeképpen a résztvevő készülhet a gilisztavacsorára. Amíg a kezdőjelre várva lelkileg felkészül a giliszták elfogyasztására, és nézegeti, ahogy a giliszták vidáman tekeregnek a tálban, a kísérletvezető behoz egy második önbizalom és önértékelési kérdőívet, amit az evés előtt ki kell tölteni. Az súlyméregetőkkel ellentétben a gilisztaevő alanyok önbizalma és önértékelése a mélybe zuhant. Vagyis, ha az ember valami megalázó dolgot készül tenni (vagy tesz), hajlamos az önbizalmát és az önértékelését is alacsonynak látni. Ez már önmagában is nagyon hasznos felfedezés, de a kísérletnek itt még távolról sincs vége.

Amint el kellene kezdeni a gilisztavacsorát, a kísérletvezető felkiált, hogy elrontotta az egészet, mert most látja, hogy meg kellett volna adnia a választás lehetőségét a résztvevőnek, hogy melyik feladatot szeretné megcsinálni a kettő közül. Vajon mit tesz ekkor a résztvevő? Folytatja a rá szabott feladatot, vagy inkább vált? Természetesen azok közül, akik a súlyméregetős csoportba kerültek, senki sem akart a gilisztaevésre váltani. Talán ezen nincs is mit csodálkozni. Az eredetileg gilisztaevésre osztott csoporton viszont már annál inkább, ugyanis mindössze 20%-uk váltott ezek után a súly-feladatra, hiába kapták meg a lehetőséget a váltásra. Vagyis a mesterségesen előállított alacsony önbizalom és önértékelés arra késztette őket, hogy maradjanak a jelentősen kellemetlenebb feladatnál. Akinek ugyanis alacsony az önbizalma és az önértékelése, az hajlamos tudattalanul is elhinni, hogy megérdemli a rá nézve megalázó és méltatlan helyzeteket. A kísérletben végül senkinek sem kellett gilisztákat ennie, mert az előtt leállították a dolgot, ám ez az egyik oka volt annak, amiért megkérdőjelezték a kutatás eredményét, hiszen így sokan játszattak arra, hogy úgysem kell majd gilisztákat enni. A másik támadási felületet az adta, hogy Laird kísérletében elég sok idő telik el aközött, hogy a résztvevő megkapja a gilisztaevés feladatát, és ténylegesen választhat. Ez az idő elégséges ahhoz, hogy lelkileg felkészüljön a gilisztaevésre, ami magyarázhatná, hogy miért váltottak kevesen vissza.

Éppen ezért néhány érvre rá Joel Foxman ismételte a kísérletet, úgy, hogy mindkét hibát kiküszöbölte. Cáfolni akarta Laird konklúcióit, ezért ők ehető kukacokat használtak, amit a résztvevőknek tényleg meg is kellett enniük, és a felkészülési időt is kihagyták, mégis hasonló eredményeket kaptak, mint Laird. Tanulság? Nem azért teszünk meg dolgokat, mert van önbizalmunk, hanem azért van önbizalmunk, mert megteszünk dolgokat. És ez bizony óriási lehetőséget jelent neked az önbizalom építés terén. Elég ugyanis azt tenni, amit szerinted egy önbizalommal teli ember tenne, és máris növekedésnek indul az önbizalmad. Ez persze egyszerűen hangzik, és tényleg egyszerű is, de koránt sem könnyű.

Éppen ezért…

Önbizalom self-coaching munkafüzet

A leckéhez készítettünk egy kutatásokon alapuló munkafüzetet, amiben a gyakorlatok segíthetnek neked az önbizalomépítésben. Ha szeretnéd a gyakorlatokat, szívesen elküldjük neked emailes csatolmányként. Mindössze igényelned kell az alábbi űrlap segítségével.

Turbózd fel az önbizalmadat!

Ha szeretnél március 28-29-én egy intenzív önbizalomfejlesztő tréningen részt venni, amiben kiscsoportos coaching eszközökkel két napon keresztül fókuszálunk az önbizalomépítésed rejtelmeire és az önbizalmadat romboló automatizmusaid felismerésére, akkor sokat ne gondolkozz, mert egy évben csak egyetlen ilyen tréninget tartunk! A részletekért és a jelentkezéshez kattints a képre!