A legtöbben az újévi fogadalmakat használják arra, hogy újratervezzék az életüket. Sajnos a legtöbben megközelítőleg három hét után fel is adják a fogadalmaik betartását. Így vesznek el a nagy fogyókúra, az életmódváltó, az önismereti, vagy éppen a pénzügyi tervek, így dőlnek dugába az önfejlesztésünk tervei is, és még sok minden más, amit egy teljesen önkényes napon, a naptári év első napján eldöntöttünk. Szerencsére az év bármelyik napját megtehetjük ugyanolyan önkényesen a céljaink és terveink megvalósítása kezdetének. Ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a céljainkhoz, fontos belátni, hogy amennyiben nem sikerült tartanunk magunkat a tervünkhöz, egyszerűen csak korrigálnunk kell az utat. Nem a következő újévkor, vagy a jövő hónap első napjától, vagy a jövő hétfőtől, hanem mostantól.

Ugyanakkor oka van annak is, hogy nem sikerül tartani magunkat a fogadalmainkhoz. Lehet, hogy valami alapvetőbb problémát nem láttunk át az életünkben, ezért érdemes leülni és elgondolkozni azon hogy hol is állunk. A hétköznapjainkat, a helyzetünket úgy kell átgondolni, hogy a végén tisztábban lássuk, hogy mi az, ami távol tart a céljainktól és attól az úttól, amit magunknak kijelöltünk.

Egy ilyen gyakorlat például a Lelki Brainstorming. A gyakorlat roppant egyszerű és pusztán egy darab papír, egy toll, egy csésze tea vagy kávé, és egy szabad, nyugodt fél óra szükséges hozzá. Rajzolj a lapra egy 5×5-ös táblázatot, számozd meg a táblázat sorait ezzel kész is vagy az előkészületekkel. Ezek után elsőként gondold át, hogy pontosan mi az az egy-két konkrét cél, amit magadnak kitűzöl erre az évre. Természetesen több ilyen célt is kitűzhetsz magadnak, de vedd figyelembe, hogy ha van három célod, amelyek önmagukban mind X egység energiát igényelnek a részedről, akkor a három cél együttes megvalósítása (hacsak nincs köztük óriási szinergia) nem 3X egység energiát fog képviselni, hanem kb. 7X (1X+2X+4X) egységnyit. Ökölszabályként vedd úgy, hogy a közel azonos energiabefektetést igénylő céloknál minden újabb cél párhuzamos megvalósítása kétszer annyi energiát igényel, mint az előzőé. Ha túl sok dolgot szeretnél egyszerre megvalósítani, könnyebben feladod majd. Ezért javasoljuk az egy-két komolyabb cél kitűzését. Ha megvannak a céljaid, akkor azokból kiindulva gondold át, hogy mi az a legfontosabb konkrét dolog,

  1. amit csinálsz, de amit abba kellene hagynod, mert egyértelműen távol tart a céljaidtól (például túl gyakran nézed a telefonodat, túl sokat lógsz a facebookon/instagramon/9gagen, stb., túl sokat rágódsz a múlton, halogatsz, stb.)
  2. amit csinálsz, és ugyan lemondani nem szeretnél róla, de kevesebbet kellene csinálnod (például játszol a telefonodon, túl sok édességet eszel, stb.)
  3. amit csinálsz, és egyértelműen közelebb visz a célodhoz, ezért változtatás nélkül folytatnod kell (például heti 3x eljársz edzeni, hobbitevékenységek, ideális mennyiségű időt és energiát fektetsz az emberi kapcsolataidba, stb.)
  4. amit csinálsz, ám többet kellene csinálnod ahhoz, hogy ténylegesen a célodhoz vezessen (például többet kellene edzeni, félretenni, társaságba járni, kikapcsolódni, dolgozni, stb.)
  5. amit nem csinálsz, de amit el kellene kezdeni ahhoz, hogy a céljaidhoz közelebb kerülj.

A felrajzolt táblázatod első sorában tehát mind az öt kategóriából a legfontosabbat jegyezd le. Miután ezzel megvagy, lépj tovább, és a második sorba írd fel ugyanezekből a következő legfontosabb ilyen dolgot, és így tovább, amíg ki nem töltöd a táblázatodat. A végén szépen vizuálisan látod, hogy mik azok a konkrét viselkedések, tevékenységek, amiken változtatnod kell vagy éppen figyelned kell a fenntartásukra.

Innen már csak annyi dolgod van, hogy ezekhez rendelj minicélokat. Ha például a legfontosabb dolog amiből többet kellene csinálnod az az edzés, tűzd ki, hogy minden héten eggyel több edzésre elmész, mint eddig. Ha az első sorba felírd dolgokhoz már rendeltél minicélokat, és mindegyiket tartod már legalább 3-4 hete, tovább léphetsz a következő sorra.

Az egészben az a szép, hogy kis dolgok megváltoztatásával az összkép és az összeredményességed fog jelentősen változni.

Lelki brainstorming munkalap

Ha nincs kedved a táblázat megrajzolásával és/vagy megszerkesztésével vacakolni, és szeretnél a feladathoz egy nyomtatható, kitölthető lelki brainstorming munkalapot, csak kérned kell az alábbi űrlapon, és csatolva küldünk neked egyet!

Turbózd fel az önbizalmadat!

Ha szeretnél március 28-29-én egy intenzív önbizalomfejlesztő tréningen részt venni, amiben kiscsoportos coaching eszközökkel két napon keresztül fókuszálunk az önbizalomépítésed rejtelmeire és az önbizalmadat romboló automatizmusaid felismerésére, akkor sokat ne gondolkozz, mert egy évben csak egyetlen ilyen tréninget tartunk! A részletekért és a jelentkezéshez kattints a képre!