Hogyan lesz valakiből a világ legszexisebb férfije/nője?

… avagy a szavak hatalma

 

A boldogság egyik komponense a társasági élet. Ahogy egyre több emberrel kerülünk kapcsolatba, egyre nagyobb jelentőséget kap, hogy hogyan tudjuk ezeket az embereket meggyőzni valamiről, amit fontosnak tartunk, és hogyan tudjuk rávenni őket, hogy segítsenek nekünk ezt a valamit építeni. Ezért ma egy érdekességet vetünk fel ezzel kapcsolatban.

 

Pattinson lenne a Föld legszexisebb férfija?

A minap érdekes hírt olvastam a neten. Robert Pattinson megnyerte a Föld legszexisebb férfija címet a Glamour női magazin szavazásán. (Ha a neve nem lenne ismerős, ő játssza Edward Cullen vámpírt az Alkonyat sorozatban, illetve ő játszotta Cedric Diggory-t a Harry Potter és a Tűz Serlege filmben.) Tegyük félre, hogy mennyi értelme van egy ilyen szavazásnak és gondolkodjunk el egy picit. Bár ez ízlés dolga, és távol álljon tőlem, hogy ízlés kérdésében vitába bocsátkozzak, de az én világomban Pattinson messze áll a „világ legszexisebb férfija” címtől. Több közismert férfit is fel tudtam sorolni, aki biztosan nagyobb eséllyel pályázhatna erre a címre, mint Pattinson. Kíváncsiságból tehát végignéztem a listát, sőt, az előző két év listáit is végiglapoztam. Máris mondom, hogy miért.

 

A legszexibb férfi és vámpír

Az első furcsa dolog, amit találtam, hogy 2010-ben és 2011-ben is Taylor Lautner lett az ezüstérmes. Ha ő sem ismerős, elég annyit tudnod, hogy szintén az Alkonyat sorozat színésze, és milyen érdekes, az alkonyatban is csak a második helyet tudta megszerezni a filmbeli hősnő szívében. 2011-ben felkerült a listára Chris Hemsworth (A Thor, a Hófehér és a vadász, valamint a Bosszúállók egyik főszereplője). Aztán Liam Hemsworth (Chris testvére, és az idei Hunger Games furcsa „szerelmi háromszögében” az egyik férfi versenyben a nőért), Josh Hutcherson (az előbb említett „háromszög” másik férfija), és a legmegdöbbentőbb talán Matt Smith, az új Doctor Who, akiről aztán tényleg a „szexis” jelző jut az ember eszébe legutoljára (de ítéld meg te magad). De miért érdekes ez?

Benne lenne a legszexisebb férfiak között?

 Ha nem is láttad ezeket a filmeket, nem baj. Mert az előző évek listáit végignézve kiderül, hogy olyan férfiak kerülnek fel, akik mint a női vágy tárgyai voltak bemutatva valamikor. Még csak nem is arról van szó, hogy egy adott időpontban lettek híresek, hanem kifejezetten arról, hogy prezentálva voltak-e, mint kívánatos férfi.

Az auralátó és a teleszkóp esete

1989 június 7-én Bill Bixby élő adásban tesztelt számos médiumot és természetfeletti képességgel rendelkező embert. 100,000 dollárt ajánlottak fel annak, aki kontrollált körülmények között bizonyítani tudja a képességét. Sajnos senkinek sem sikerült. Az egyik eset különösen emlékezetes volt. A Berkeley Psychic Institute (Berkeley-i Médium Intézet) Barbara Martint, a legjobb auralátóját küldte a kísérletre. Barbara Martin előre kiválaszthatott 10 olyan embert, akinek az aurája jól látható és kifejezetten nagy. Ezek után 10 paraván egyike mögé vagy beáll az egyikük, vagy titokban, a paraván takarásában lemegy a színpadról. Van tehát tíz paraván, amelyek mindegyike mögött vagy áll valaki, vagy nem. Az auralátó feladata volt, hogy megmondja, melyik paraván mögött áll ember. Ha valamelyik mögött ugyanis áll ember, akkor az ő auráját látnia kell a paraván fölött. Három paraván mögött volt ember, de Barbara Martin mindegyik paraván fölött látott aurát kikandikálni. Noha élő tévéadásban mondott csődöt, ma is működő praxisa van, és továbbra is az egyik legelismertebb auralátó. És függetlenül attól, hogy valós-e a képessége (erről nyilvánvalóan mindenkinek megvan a maga véleménye), kontrollált körülmények között, amelyekbe ő maga is beleegyezett, és amelyeket ő maga is fairnek tartott, csak az ellenkezőjét tudta megerősíteni. De van itt más is.

Elliot Aronson, A társasági állat című könyvében mesél egy Heaven’s Gate-i szektáról. A tagok meggyőződése volt, hogy a Hale-Bopp üstökös mellett jön egy űrhajó, amely hamarosan elviszi őket. Amikor Az üstökös közeledett a Földhöz, a hívők vásároltak maguknak egy nagyon komoly teleszkópot. Viszont amikor a teleszkópba nézve az üstökös jól látható volt, de semmiféle űrhajót nem láttak az üstökös mellett, az egész szerkezetet visszavitték a boltba a pénzüket követelve, merthogy a teleszkóp hibás képet mutatott.

“Nem látom az űrhajót!”

Mi a közös ezekben? A Glamour szavazás megmutatja az érzeteink és a hitünk kialakulását, a második kettő pedig a működését.

Jó lenne azt hinni, hogy mindnyájan racionális lények vagyunk és a bizonyítékok ereje elégséges az emberek meggyőzéséhez, de sajnos nem ez a helyzet. A hozzánk hasonló hitvilágú emberek társaságát keressük, az általunk szimpatikus párthoz közel álló sajtót olvassuk, és kerüljük az olyan információkat, amelyek erős érvekkel kezdik ki a hiedelmeinket, vagy egyszerűen megkérdőjelezzük az ilyen információk forrásának hitelességét.

Vágyunk ugyan a logikus és ésszerű magyarázatokra, de ha a tények nem egyeznek a hiedelmeinkkel, meglepően könnyen figyelmen kívül tudjuk őket hagyni. Éppen ezért meglepően rossz hatásfokkal működik a tárgyi bizonyítékokon alapuló meggyőzés, miközben mindenki ennek a felsőbbrendűségében hisz.

 

Ki támogat a meggyőződésemben?

Vajon valaki leszokott már a dohányzásról azért, mert az állam egy fekete keretben az egészségkárosító hatásokra hívja fel a figyelmet? Sokan hiszik, hogy az „Ez rossz neked, hagyd abba!” elv az igazi út a meggyőzéshez. Csak sajnos ez meggyőzésként nem működik.

E. E. Jones és R. Kohler kíváncsi volt, hogy mi lehet ennek az oka. Találtak néhány fontos, de erősen vitatott társadalmi kérdést (pl. abortusz, éghajlatváltozás), kitaláltak egy kísérletet, és a résztvevőktől megkérdezték, hogy támogatják-e a kérdést, illetve hisznek-e benne vagy nem. Ezek után a résztvevők számos érvet  olvashattak el a témával kapcsolatosan (pro és kontra), amelyből volt egészen ésszerű (pl. Az éghajlatváltozás valószínűleg az üvegházhatás miatt van.), és voltak elképesztően valószínűtlennek hangzó érvek is (pl. Nincs is éghajlatváltozás, csak nagy számú tudóst lefizettek, hogy ezt hazudják). A feladatuk az volt, hogy olvassák el ezeket az érveket, és próbáljanak minél többet megjegyezni belőlük. Amikor ellenőrizték, hogy ki mennyire és legfőképpen mire emlékszik, érdekes felfedezést tettek. Akármelyik oldalt is támogatta az adott résztvevő, leginkább kétféle érvre tudott visszaemlékezni: a meggyőződésüket támogató érvek közül azokra, amelyek ésszerűnek és valószínűnek hangzottak, a meggyőződésüket cáfolni próbáló érvek közül viszont azokra, amelyek kifejezetten ésszerűtlenek és valószínűtlenek voltak. Pedig ha tényleg racionális emberek lennénk, az emlékezetünk nem működne ilyen elfogult módon.

 

Melyik oldalra állsz?

A gyógyszergyár-trükk

Persze még mindig kérdés, hogy hogy jön ehhez az egészhez a Glamour az év férfija szavazási lista? A következő kis „elmetrükk” talán rávilágít. Közismert tény, hogy a gyógyszergyártók különböző módokon próbálják biztosítani azt, hogy egy-egy orvos az ő gyógyszerüket írja fel adott betegségekre. A legtöbbünknek azonban fogalma sincs, hogy milyen kifinomult módszereket tudnak alkalmazni. Sokan azt hiszik, hogy a gyárak lefizetik az orvosokat, illetve utaztatják őket cserébe a nagy forgalomért. De ennél sokkal kifinomultabb, és teljesen legális módszerekkel dolgoznak. Az egyik ilyen, hogy a körzet orvosát meghívják, tartson egy előadást a gyógyszerükről. Elküldenek természetesen minden anyagot a gyógyszerről, de nem határozzák meg, hogy az orvos mit mondjon. A trükk ennél sokkal egyszerűbb.

Az orvos elfoglalt. Ezért örül, ha kap anyagot, ami alapján megtarthatja az előadást. Természetesen ez gyár promóciós anyaga és kutatási eredményei. De még ha nem is ez alapján tartaná az előadást, akkor is egy forgalomban levő gyógyszerről, ha valaki előadást tart, különösen, ha direkt felkérték rá, többnyire nem fog negatív dolgokat mondani. Számítani lehet rá, hogy a készítmény pozitív oldaláról fog beszélni, illetve a biológiai hatásmechanizmusról. És itt jön a trükk: az előadást sokszor nem is valós közönségnek, hanem fizetett statisztáknak tartja az orvos, amiről nem is tud. Hogy akkor mégis mi értelme van az egésznek? A meggyőzés egyik talán legjobban működő módja ugyanis az, ha valakivel úgy tetetnek, mintha hinne benne. Ekkor jó eséllyel el is kezd hinni benne. Az ilyen előadások után az orvosok hosszú ideig jelentősen többször írják fel az adott gyógyszert, mint addig.

Lyndon B. Johnson több katonát küldött a koreai háborúba, mint bárki más. Mégis, ha a kormányában valaki elkezdte megkérdőjelezni a döntéseit, nem kezdte el őt meggyőzni az igazáról, hanem elküldte őket egy terepgyakorlatra riporterek társaságában. Borítékolható volt, hogy a kormány tagjaként nem fogja pocskondiázni a döntéseket, sőt, inkább magasztalni fogja őket. És láss csodát, a TV-ben magasztalás elmulasztott minden kételyt a kétkedőben. Nem is tehetett másképp, hiszen lenyilatkozta, és a TV-ben viszontlátta, ahogy meggyőzően érvel a kormány politikája mellett, ezzel pedig legjobban önmagát győzte meg.

 

Amit mutatsz, az leszel

Ha valakivel szerepjáték gyanánt elmondatnak egy beszédet egy pártról, amivel egyébként nem szimpatizál, az utána kevésbé fogja negatívan látni azt a pártot. Az évek alatt számos különböző helyzetben kipróbálták ezt az elvet, és rendre kiderült: mindössze néhány percnyi szerepjáték olyan eredményt produkál, amit hónapok alatt sem tudunk elérni függetlenül attól, hogy mennyi bizonyítékot tudunk felsorakoztatni az állításunk mellett. I. L. Janis és B. T. King tanulmányt is publikált erről. Ha valaki úgy viselkedik, mintha hinne valamiben, az (előbb-utóbb) hinni is kezd benne. Olyannyira, hogy ha a szerepjáték előtt kitöltetnek vele egy kérdőívet a kérdésről, és a szerepjáték változtatott a meggyőződésén, akkor utána még a kérdőíven szereplő válaszokat is letagadja (pl. azzal, hogy „nem értette a kérdést” vagy egyszerűen „ezek nem az én válaszaim”). Janis és King talán legmeghökkentőbb felfedezése a téma kapcsán pontosan ez volt.

 

Amit mutatsz, az leszel?

Tehát ha fel akarsz kerülni a legjobb férfi és/vagy legszebb nő szavazási listára, úgy kell prezentálnod magad, mint aki kívánatos, hogy a „kívánt” szerepben is lássanak. És hogy mennyire nem a külső számít, arra Matt Smith talán a legjobb példa. De még egyszer: nem mintha egy ilyen szavazás bármilyen szempontból mérvadónak számítana, de a koncepcióink formálását kitűnően példázza.

Persze ez a fegyver kétélű. Emlékszel még a tanulmányra? A 4. részben (a küldetéssorozat fejezetben) szó volt a performativitásról. Nos, azt is látnunk kell, hogy számos hitünk hasonló „performativitás” eredménye. Vagyis valamikor úgy cselekedtünk, ezért úgy is hisszük, függetlenül attól, hogy valóban úgy van-e. Sokszor éppen ezért nem árt a saját hitünkkel szemben sem némileg kritikusnak lennünk. Ehhez elég csak megpróbálni eljátszani a gondolattal, hogy valami másban hiszünk, és a játékot komolyan véve érveket felsorakoztatni a e mellett. Persze ugyanez fordítva is elvárható. Ha valakit rá tudsz venni, hogy játssza el egy picit azt, hogy hisz abban, amiben te, és próbáljon meg érveket találni mellette, akkor máris közelebb kerültetek egymáshoz!

Persze ha a meggyőzőerődön kezdesz dolgozni, akkor az egyik legjobb fegyvered az lehet, ha szerethetővé teszed magad. De ennek csínjáról-bínjáról egy másik alkalommal írunk.

 小型電気温水器(センサー水栓つき) 【239-001-2】【RCP】【配管資材・水道材料】カクダイ【セルフリノベーション】
ウッドデッキ アイウッドデッキ 9点セット 1.25坪 ナチュラル 人工木 樹脂 ウッドデッキ 木製デッキ 樹脂木 アイガーデンオリジナル人工木 木樹脂 プラウッド セット 縁台【RCP】
スミノエ ラグ『スミトロングレインSUMITRONGLAIN』200x250cm(ベージュ?ブラウン?ワイン)ソフトなタッチが印象的な多機能ラグ【RCP】
ワーキングテーブル 1型 NWT1C-S 【代引き不可】【配膳ワゴン 配膳カート】【厨房用カート サービスワゴン】【棚 ワゴン キッチンワゴン】【業務用】
★ポイント最大7倍★【全国配送可】-コールマット・コードレス 600×900mm アイホン3PNF(Aタイプ) 型番HC-R(MS900RF)(A3NF)A asn7-2772-75 -【医療・看
セオリー theory レディース トップス オールインワン【eilidh asymmetric crepe jumpsuit】Black
【家庭用ミシンでは珍しい20番の糸が使用可能。デニムの裾上げをレベルアップしたい方にオススメ!】アイシンミシン スーパージーンズ17模様 白色 フットコントローラー付き
ナノカーボン温熱ヘッドカバー(三井式温熱治療器用)【ポイント11倍】
やまびこ(新ダイワ) インバータ ガソリンエンジン発電機 IEG1600M-Y/M 超低騒音 (ヤマハ EF1600iS EF16HiS 同等品)【在庫有り】【あす楽】
ニッポー ニッポー ベルタイマー NBT-90 NBT-90 NBT-90

2012-10-27T14:36:27+00:00

28 Comments

  1. Lambert Győzőné 2012-10-03 at 13:47 - Reply

    Az emberek jelentős részének már nagyon régen nincs önálló gondolkodása és véleménye. A különböző médiumokban, sajtókban,, tömeges reklámokban MEGMONDJÁK, hogy mi a jó, mit kell elfogadnunk, mit kell pártolnunk, stb. Ez nagyon kényelmes, mert nem kell gondolkodni. Azonkívül manapság nagyon divatos TRENDINEK lenni. Ha valamiben nem követik a megmondott irányzatot, a társaságokban azoknak az embereknek sokszor magyarázkodniuk kell, rosszabb esetben kiközösítik.

    Ahányan vagyunk a világon annyi félék vagyunk, ezért nem is lehet egy ízlésünk és egy véleményünk.

    Az auralátással kapcsolatosan, Én ezt nem hiszem. Főleg azt nem, hogy még ebből ki is lehet olvasni valamit. Nem hiszek a látókban, különféle jósokba. stb.
    Mindenki élete titok, és ezzel a titokkal senki nincs felruházva, és ez így van jól.

  2. PAPP mÁRIA 2012-10-03 at 13:53 - Reply

    Mivel e kérdéssel megszólítottatok, az én véleményem az, hogy ezt megállapítani a sok milliárd ember közül lehetetlenség, hiszen nem ismerhetjük mindet. Miért pont csak az ismertek közül kell kiválasztani?. Én azzal nem értek egyet, hogy csak azért mert a viszonylag néhány közül szép? Csak azért, mert ismert? Nekem ez a választék nem elég!
    Én egészen biztos, hogy nem vállalnék az ismertetett feltételek mellett zsűri tagságot!
    Lehet, hogy ez sommásan hangzik, de az a

    Üdv! véleményem!

    • Boldogságtervezés 2012-10-03 at 14:07 - Reply

      Köszönjük a véleményedet, Mária! 🙂

      Jó kérdéseket vetettél fel! 🙂

  3. Flower 2012-10-03 at 15:08 - Reply

    Én is úgy látom, hogy lehet befolyásolni az emberek gondolkodását. Mikor mi a divat, aszerint változik az ideális kép.Elgondolkodtató, hogy bárki eljátszhatja ezt a szerepet.
    A jósokkal kapcsolatban pedig érdekes, hogy egyeseknek pontosan bejön és vannak, akiknek
    nem egészen.Vajon mitől függ ez?
    Az biztosan igaz, hogy ha valakinek nehezen megy az ismerkedés, valamit nem jól csinál, de hogy
    megtalálja azt akit keres, a hozzá illőt, ahhoz nem elég csak önmagának megtenni mindent.
    Ehhez még az is szükséges, hogy jókor jó helyen legyünk.

    • Boldogságtervezés 2012-10-03 at 15:30 - Reply

      Igen, a társ megtalálásához “szerencsésnek” kell lenni, de a szerencse nem más, mint a felkészültség találkozása a lehetőséggel!

  4. Szilvia 2012-10-03 at 16:15 - Reply

    Én nem akarok a világ legszegszisebb nője lenni. Az egyik amiért ezzel nem értek egyet. Ami magánélet az tényleg magánélet maradjon. A “jó szerető” szerepetét egy másik lapra szeretném tartogatni. Igaz tényleg fontos a jó külső, de ez nem minden! Az ismeretlen emberek először a külső alapján ítélnek meg. De az érvényesüléshez úgy érzem ennél többet kell adni. Nem a külsőm alapján szeretnék “hódítani” a társasági kapcsolataimban. Szeretném ha a szellemi értékeimet is észre vennék! Egy bizonyos határig érdemes és kell a külsővel foglalkozni! A társasági kapcsolatomban viszont többre vágyom ennél.

    • Boldogságtervezés 2012-10-03 at 21:01 - Reply

      Szilvia!

      Nem pontosan érthető, hogy mivel nem értesz egyet. A cikk ugyanis egyáltalán nem állított olyasmit, amire válaszoltál. Esetleg kifejtenéd?

      • Szilvia 2012-10-10 at 17:29 - Reply

        Pontosabban a világ legszekszisebb nője szereppel nem értek egyet. Vagyis igazán nem tudom, hogy az élet mely területén játsszam ezt a szerepet? A magánéletben? Tegyük fel, hogy nem vagyok nagyon szép, csak átlagos. Ha mégis úgy érzem mintha én lennék a világ legszekszisebb nője, nyilván ez a boldogsághoz vezető út. (Mert nem a szépség számít igazán) De a baráti kapcsolataimban az értékrendem szerint ha ezt a szerepet játszom, egy üres szépség legyek csak az emberek szemében? Semmi több?

        • Boldogságtervezés 2012-10-10 at 17:34 - Reply

          Kedves Szilvia!

          Senki sem állította, hogy a világ legszexisebb nőjének kellene lenned. A cikk nem erről szól.

  5. Attila 2012-10-03 at 17:23 - Reply

    Kedves Andi, a következő soroddal: “Tehát ha fel akarsz kerülni a legjobb férfi és/vagy legszebb nő szavazási listára, úgy kell prezentálnod magad, mint aki kívánatos, hogy a „kívánt” szerepben is lássanak.” kíváncsivá tettél.

    Kérlek, pár szóban írd meg, hogyan prezentálhatom ily módon magamat általában a nők előtt!

    Válaszodat, segítségedet előre is köszönöm. Ha megértem, amit válaszként írsz majd, akkor ezt a megértést át fogom tudni ültetni más “szerepekre” is később. A cikkhez pedig gratulálok; jól feltárja az emberek mögöttes mozgatórugóit e területen, és gyakorlati lépéseket is sugall az olvasóknak, amitől azt különösen értékesnek tartom.

    Köszönöm:
    Attila

  6. Róbert 2012-10-03 at 21:03 - Reply

    Sziasztok !
    Ott kezdeném a sztorim, hogy mindig is azt gondoltam én nem vagyok túl jó pasi és valóban nem is álltam nagy nőcsábász hírében. Ám elkezdtem pozitívan gondolkodni, igaz nem a boldogságtervezés hatására, hanem csak úgy, gondoltam mi lenne ha mosolyognék a világra, hátha visszamosolyog. Tudni kell mikor ezt elkezdtem, pont akkor mentem szét a volt párommal, mert nem jöttünk ki jól és már nem figyeltünk egymásra a lényeg, hogy vége lett pedig előtte sem volt szinte senkim, olyan nevezzük lúzernek típus voltam 🙂 Sebaj el kezdtem azt gondolni, hogy én szép vagyok meg bejövök a lányoknak és hát igen, pár hónapig nem is történt nagyon semmi 😀 De egyszer csak láss csodát, akit kinéztem lányt és elképzeltem, hogy bejövök neki elkezdett oda lenni értem és össze is jöttünk, igaz nem volt hosszú életű, de én nem adtam fel, én ugye jóképű vagyok, oda vannak értem a nők ! Magamban tiszta szívből arra vágytam legyen egy gyönyörű párom aki imád és szép meg okos, ügyes és jó lenne ha ilyen lenne a jövendőbelim.
    Összesen 5 hónap telt el és a munkahelyemmel szemben elkezdett dolgozni egy gyönyörű lány húha mondom 🙂 Szóval próbáltam ismerkedni és kiderül okos és ügyes és szép is minden meg volt benne amit kerestem, azóta már ő a feleségem 🙂 Most mindenki rám irigykedik milyen szép feleségem van én meg továbbra is egy jó pasi vagyok, szavazás és címlapkép nélkül is ! Szóval mindenkinek ajánlom a higgye el technikát. Én elhittem és azóta is szép az élet !

    • Boldogságtervezés 2012-10-05 at 12:31 - Reply

      Kedves Róbert!

      Gratulálunk a “tegyél úgy, mintha” technika tökéletes kivitelezésének 🙂
      Sok boldogságot kívánunk!

      • Róbert 2012-10-05 at 22:03 - Reply

        Köszönöm, illetve köszönjük a párommal együtt, nektek is minden jót !

    • Oneda 2012-10-05 at 17:22 - Reply

      Nagyon örülök, hogy szép az életed, és nem szeretnék vészmadárkodni, de az ilyen pozitív bevonzós eredményeknek sajnos meg kell később fizetni az árát. Semmi sincs ingyen: Minél nagyobb kaliberű pozitív dolgot “kértél”, annál rosszabb dolog fog veled hirtelen egy napon történni.

      • Róbert 2012-10-05 at 22:01 - Reply

        Leszámítva, hogy csajozás terén sokáig ügyetlen voltam, amég el nem kezdtem azon a téren is pozitív lenni, már 31 éve én minden más téren mindig optimista voltam és mert valamit szerettem volna, mindent el is értem és most már a párkapcsolati boldogságot is ! Mekkora büntetés 🙂 Bár tudom a hátralévő közel száz évben még sok minden történhet, biztos lesz még olyan, hogy valami fáj, de semmiért nem kell megfizetned, csak a saját jó vagy rossz tetteidért ! Azt meg hogy te mit hiszel azt rád bízom, azért legyen szép életed ilyen hozzá állással is !

      • BoldogságTervezés 2012-10-10 at 13:06 - Reply

        Tehát minél rosszabb, annál jobb, Oneda? 😀

      • Tamás 2012-10-11 at 11:21 - Reply

        Én sem szeretnélek megbántani, de csak azért, mert Te ilyen hiedelmekkel korlátozod a saját világodat és a boldogságod mértékét, még nem biztos, hogy a valóság is így működik. Sőt…

        Természetesen nem azt mondom, hogy nincs mindennek valamiféle “ára”, de hogy ez az ár nem valami a háttérből rád leselkedő rossz dolog, ami arányos a kapott dolgod “jóságával”, az borítékolható. Az elméleted több sebből vérzik.

        Egyrészt márt csak azért is bugyuta, mert egy dolog pozitív voltának mértéke meglehetősen relatív (értsd teljesen mást jelent pl. 20 ezer forint egy hajléktalannak és egy milliárdosnak), így nincs is mi alapján meghatározni az arányosságot, sőt, még azt sincs mi alapján meghatározni, hogy egy adott dolgot, amivel valami kapott “jó” dolgot ellensúlyozná a “nagy kiegyenlítő”, “rossz” dologként fogja-e megélni az illető vagy sem. Valaki annak élné meg, valaki pedig nem. Ha pedig a “rossz” dolgok negatív mivolta a szubjektív érzékelésünktől függ, akkor a hozzáállás rengeteget számít, hiszen az határozza meg, hogy miképp élünk meg egy élethelyzetet. Vagyis megint csak megkérdőjeleződik az általad propagált kiegyenlíthetőség lehetősége.

        Ha a dolgok így működnének, akkor az emberek átlagboldogsága konstans lenne, hiszen minden pozitív dologra jutna egy ugyanolyan mértékű negatív dolog az emberek életében. Ehhez képest vannak kifejezetten boldog és kifejezetten boldogtalan emberek is, és valamiért nem jelenik meg az életükben a “nagy kiegyenlítő”. Persze ha te ragaszkodsz ahhoz, hogy így működik a világ, akkor számodra biztosan így is fog. Nem is tehet másképp, hiszen ha valami jó dolgot elérsz, akkor már várod az azzal egyenértékű rossz dolgot, és természetesen ennek megfelelően értelmezed a világot. Így persze előbb-utóbb kénytelen leszel valami dolgot feltétlenül rossznak találni, azt összefüggésbe hozni egy korábbi jó eseménnyel, hogy megnyugodhass, és azt mondhasd, megfizetted a dolog “árát”.

        Pedig az árra – éppen az ilyesfajta önkényes értelmezések elkerülése érdekében – érdemesebb (és értelmesebb) inkább úgy tekinteni, mint egyfajta elmaradt haszonra. Ahhoz, hogy elérj valamit, tenned kell érte. Ha teszel érte, akkor arra időt és energiát kell áldoznod, amit másra is fordíthatnál. De nem fordítod rá. Ez egy adott dolog ára, nem pedig valami misztikus univerzális kiegyenlítő, amit Te mondasz.

        Az ilyen gondolkodástól mihamarabb szabadulj, mert saját magadat kötöd gúzsba vele.

  7. Lancome 2012-10-03 at 22:14 - Reply

    Az olvasottak nagyon sok információt nyújtottak nekem, és én is gratulálni szeretnék hozzá!:)
    Több szálon futnak a gondolatok, mindegyiken külön-külön is tűnődtem. Félelmetes, ezek szerint, hogy adott esetben mennyire manipulálható az ízlésünk, a véleményünk.
    A filmekben szereplők “mesebeli” hősök, szerelmes hódítók, akik nem is feltétlenül a külsejükkel, hanem azzal, amit a szerelmük tárgyáért tettek, illetve amit a szerelmes nő láthatott bennük, és persze mindezt mi is átérezhettük a rendezői elv szerint!, ezzel babonázták még a nézőket. Titkon sokan vágyunk a romantikára, arra, hogy valaki elbűvöljön…hát ők megtették! Érthető ezután a voksolás miértje, a cikk nagyon jól levezette számomra a szimpátia pszichológiai hátterét.

    • Boldogságtervezés 2012-10-05 at 12:30 - Reply

      Örülünk, hogy tetszett a cikk, valóban izgalmasak ezek a kísérletek és kutatások, igyekszünk minél többet bemutatni belőlük!

  8. torbó á 2012-10-04 at 12:43 - Reply

    Kedves Mindenki! Tehát ki lehet szexis az ellenkező nemúek táborában? Szerintem ,maradva a férfiaknál, minden hölgybe be van építve egy radar. Amikor találkozik egy férfivel, néhány pillanat alatt márki is alakult benne a szimpátia vagy nem. Ez pedig a KISUGÁRZÁSTÓL függ. Véleményem szerint a hölgyek nagyon gyorsan kiszúrják, ha valaki kocka hasú, de belül kisfiú.

  9. Melinda 2012-10-04 at 20:39 - Reply

    Nagyon érdekes cikk és szerintem ez maradéktalanul igaz is! Érdekes, hogy az ember hogyan éli az életét és hogyan élhetné, ha a fejében egy “kis rendet” tudna tenni. Olykor mi nehezítjük meg a saját dolgunkat a legjobban 🙂 Köszönöm a hasznos információt!

    • Boldogságtervezés 2012-10-05 at 12:29 - Reply

      Kedves Melinda!

      A life coach munkája pont ez: a kliensével együtt kibogozni az összegabalyodott szálakat, és rendet tenni egy adott életterületen. Nagyon szép munka, imádjuk 🙂

      Örülünk ha tetszett a cikk!

  10. Izsák KÁroly 2012-10-12 at 01:28 - Reply

    Azt én is megtapasztaltam, hogy az emberek a környezetükben lévő információt, tényeket többé-kevésbé szelektíven dolgozzák fel: az előfeltételezéseiket igazolók nyomatékot kapnak, az ellenkezőek meg valahogy elsikkadnak. Durvább esetben a tények átmagyarázódnak, képtelenül kreatív módon átértelmeződnek. Így a bármilyen, bármibe vetett hit többnyire beigazolódik, s ezzel megerősödik. Végső soron az emberek abban hisznek, amiben akarnak, s bármilyen irányú hitük folyamatosan erősödik, megerősítést nyer. Természetesen vannak, akik kellő önkritikával rendelkeznek, s tudják magukat – valamennyire – felülről, kívülről látni, de azt hiszem ebben is csak fokozatok vannak, az abszolút magunkon kívül-állóságot nem lehet elérni. Kapcsolódó témák: önmagunk és a valóság megismerésében a legnagyobb probléma mi magunk vagyunk, a határaink, amiken túl nem látunk, érzékelünk és értünk. és: a keletkezett problémát olyan szintű gondolkodással, ami létrehozta, nem lehet megoldani, csak magasabb szemszögből vizsgálva, átgondolva.

  11. Gara Éva 2012-10-13 at 16:00 - Reply

    Köszi a kislérletek leírásáért. Az ember bizonyos korára azt hiszi, többé-kevésbé tudja már hogyan működik, aztán mégse. Jó rácsodálkozni a dolgokra. Különösen a meggyózéses kisérlet cuki. Képzeljétek el milyen lenne, ha politikai elitünk tagjainak az ellenfél eszméiről kellene meggyóznie minket. Lehet, hogy ez a megbékélés útja?
    Mindenesetre jó gyakorlat. Érdemes kipróbálni.
    Különben pedig ki akar a világ legszexszisebb nője/férfija lenni? Elég, ha tudom, magamról, hogy mennyit érek. Másképp. Ha tudom, hogy melyek azok a dolgok, amiket képes vagyok jól, vagy az átlagnál jobban csinálni, és melyek azok, amelyekben nem vagyok erős. Melyek a közelebbi/távolabbi célok és persze mire mennyi energiát/időt akarok/érdemes szánni.
    :

    • Boldogságtervezés 2012-10-14 at 17:59 - Reply

      Kedves Éva!

      Örülünk, hogy elgondolkodtatott a cikk! Ez volt a célunk vele 🙂

  12. Attila36 2012-10-21 at 00:06 - Reply

    elképesztően érdekes és jó cikkek,nagyon tetszenek és csatlakozom az előttem szólókhoz,engem is elgondolkodtatott.ezek a kutatások,kísérletek fenomenálisak.
    köszönöm nektek,hogy megosztjátok ezeket és remélem lesznek még ilyenek,hasonlóak
    további sok sikert a munkátokhoz,nagyra értékelem

  13. BoldogságTervezés 2012-10-23 at 18:56 - Reply

    Kedves Attila36!

    Örülünk, hogy tetszik a munkánk és köszönjük az elismerést!

  14. Paróczai Dénesné 2013-01-31 at 14:49 - Reply

    Ahhoz, h az életben boldog legyél, tudnod kell az életed célját. Enélkül hogyanélj, ha nem tudod a célt. Millió külső befolyás, körülmény van, amit meg kell próbálnod ,,legyőzni”, persze megalkudni is tudni kell, csak tudjuk, mikor érdemes. Miután itt élünk, nem zárhatjuk ki a Világot( divat, művészetek, életfelfogások, trendi, vagy nem…) de tudjuk, kik vagyunk, mit akarunk. és akkor nem lehet nagy depi. Egyébként gratulálok az olvasottakhoz, érdekesek a kísérletek. Várom a folytatást: Erika

Leave A Comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.