A legtöbben elkövetjük azt a hibát, hogy bizonyos képességeket magától értetődőnek, természetesnek veszünk. Mivel azok természetesek, ezért ezeket a képességeket nem is tiszteljük. Hadd világítsunk rá egy példával, hogy pontosan mire is gondolunk, és milyen következményei vannak ennek a – szerintünk káros – nézetnek.
Egy hegedűművész, egy részecskefizikus vagy egy programozó képességeit eszünk ágában sincs megkérdőjelezni. Hiszen mindenki számára egyértelmű, hogy olyasmit tudnak, ami mögött sok tanulás és munka van. Az ilyesmit az ember nem tudja „magától”. De mi a helyzet azokkal a készségekkel és képességekkel, ahol a tanulási folyamat nem ennyire egyértelmű?
Például azt már jóval kevesebbre értékeljük, ha valaki következetesen és logikusan tud gondolkodni. Főleg, hogy az ilyen gondolkodás sokszor képes rámutatni a hiedelmeink hiányosságaira, amit nem szeretünk. Ilyenkor pedig inkább mondjuk azt, hogy annyi mindent nem tudunk még a világról, tehát hiába illogikus az érvelésünk, attól még lehet, hogy nekünk van igazunk. Meglehet, hogy tényleg így is van, de ettől még a jelenség maga érdekes. Miközben a logikát úgy önmagában becsüljük, az nem becsüljük, ha valaki kiemelkedő logikai készségekkel vagy érvelési képességekkel rendelkezik, hiszen a gondolkodás maga is strukturált és logikus, ezért bizonyos szinten mindnyájan logikusak vagyunk. Hát nehogy már „gondolkodásban” lenyomjon minket valaki. 🙂 Gondolkodni mindenki tud! Csak ilyenkor azt felejtjük el, hogy egyrészt nem mindegy, hogy milyen szinten, másrészt az ilyen készségek fejleszthetőek.
Neked mik a legjobb képességeid?
Hasonlóképpen kevéssé értékeljük, mondjuk, ha valaki nagyon jól ír. Mindenki tanult írni az iskolában, tehát ez nem túl értékes tudás. Hogy az életvezetési képességekről már ne is beszéljünk! A célmegvalósítás, a randi készségek, a pénzkereset, a boldogság, az optimizmus, stb… Számtalan olyan készségünk van, amit veleszületett, természetes készségként tartunk számon, és amelyekben éppen ezért nem látjuk a fejlődés lehetőségét.
Hogy miképp próbáljuk magunk számára elfogadhatóbbá tenni, ha valaki valami „természetes” képesség tekintetében jobb nálunk, az elég változó. Ha például valaki logikusabban gondolkozik, és az ellentmondásainkra rávilágít, annak véleményét leggyakrabban tárgyi tudáshiányra alapozva szoktuk elhessegetni. Hogy kié a tudáshiány, az mellékes. Ha az övé, akkor nem fogadjuk el, mert arrogáns és tudatlan, ha a miénk, akkor azzal könnyebb együtt élni, hogy nem tudunk válaszolni neki, mert hiányosak az ismereteink (de attól még igazunk van), mint azzal, hogy „butábbak” vagyunk. Az persze fel sem merül, hogy nem buták vagyunk, hanem pusztán egy fejleszthető képesség aktuális szintje ennyit tesz lehetővé, de ezen javíthatnánk. Más az önvédelmi mechanizmus akkor, ha a másik írásban jobb, vagy jobban tud randizni, boldogabb, stb.. Ezeknél inkább szeretjük magunkat azzal nyugtatni, hogy ezek genetika (azaz „tehetség”) és/vagy a sors kegyének kérdései. Bizonyos mértékig ez igaz is, ám valójában itt sem látjuk a fától az erdőt!
Azzal, hogy bizonyos készségeket „természetesnek” hiszünk az a legnagyobb probléma, hogy képtelenek vagyunk felmérni, milyen óriási fejlődési potenciál van ezekben a készségekben, ha direkt módon fejlesztjük őket. Sőt, nem csak, hogy képtelenek vagyunk felmérni, hogy mennyi mindent tanulhatnánk, de pont a készség természetességébe vetett hit miatt egyszerűen derogál is ezeket fejleszteni és tanulni. Megjelenik egyfajta undor a gyakorlatias dolgokkal szemben.
„Nehogy már nekem tanulni kelljen, hogy hogy kell logikusan gondolkozni, érvelni, párt keresni, boldognak lenni, stb.!” – hangzik a kiáltás sokunk fejében. És persze jön a számos önigazoló érvrendszer. Például elkezdünk beszélni tehetségről, szerencséről vagy arról, hogy az ilyesmit tanulni „amerikai hülyeség”. Pedig óriási a fejlődési potenciál. Az extrém esetektől eltekintve elmondhatjuk, hogy nincs olyan készségünk, ami nem fejleszthető! Minden tanulás kérdése! Persze nem arról van szó, hogy nem lehetnek különbségek emberek között egy-egy képességben. Hogyne lehetnének. Ám attól, hogy nem leszel a legjobb, még lehetsz nagyon jó, ami a te életedben bőven elég lehet!
Lackfi Jánostól, a József Attila-díjas költőtől és írótól sokszor kérik, hogy állapítsa már meg, hogy valaki tehetséges-e vagy sem, és érdemes-e az írással foglalkoznia. Erre csak annyit szokott válaszolni: tanuljon írni 10-15 évig, sajátítsa el az írás fortélyait, a szakma gyakorlatias részét, és utána meg tudja mondani, hogy az illető tehetséges-e. Nyilván csak ezért nem érdemes 10-15 évet belefeccölni az írás elsajátításába, ám a válaszból jól látszik, hogy mekkora a fejlődési potenciál, hiszen 10-15 év tanulás kellhet hozzá!
Mi az, hogy „tehetség”?
A kérdés tehát az, hogy a te esetedben milyen készségek nem olyan fejlettek, amivel elégedett lennél, és mi akadályozott eddig, hogy ezeket fejlesszed? Az élet az adaptációról szól, a tanulás és a készségfejlesztés mondhatni a legalapvetőbb képességünk. Ne hagyd kárba veszni! Fogj neki még ma hogy a nem működő készségeidet fejleszteni kezd, és ne érdekeljen, hogy a környezetedben mit mond a sok hirtelen szakértővé avanzsáló ember.
Tehát milyen készségek hátráltatnak, miért nem fejlesztetted őket, és mit fogsz tenni ma azért, hogy ezek a készségeid fejlődni kezdjenek?
[button link=”https://boldogsagtervezes.hu/boldogsag-muhely/” type=”small”]Ha szeretnél szórakoztató és meghökkentő gyakorlatok segítségével fejlődni, várunk a BoldogságTervezés Műhelyeken![/button]
Nem hiszek abban, hogy meg lehet fogalmazni ezt a kérdést úgy, hogy valaki tehetséges vagy tehetségtelen ember! Mert valaki bizonyos területen lehet nagyon tehetséges, más területhez, meg talán semmi érzéke sincs. Van egy festő barátom, aki remek képeket alkot, ugyanakkor a képeinek az értékesítéséhez semmi érzéke sincs. Festményeit egy olyan barátja értékesíti, aki ahhoz ért. Ez a barátja viszont egyáltalán nem tud festeni. A lányom nagyon ért a lóidomításhoz, remekül lovagol, de életveszélyesen vezet! Nem volt képes rendesen megtanulni autót vezetni! Vannak ismerőseim, akikre ragadnak a nyelvek. Remekül meg tudtak tanulni nagyon magas színvonalon, több idegen nyelvet is. Én évekig éltem német nyelvterületen. Szorgalmasan tanultam is a nyelvet. Mégis, ha megszólalok németül, rögtön hallani a kiejtésemen, hogy magyar vagyok! Nem hiszek abban, hogy valaki vagy tehetséges, és akkor mindenhez van érzéke, vagy tehetségtelen és akkor legjobb, ha nem is fog bele semmibe, mert az úgysem lesz eredményes! Ervin
Teljesen egyetértek abban, hogy mindenki tehetséges valamiben és azt kell fejleszteni , viszont ez nem elég a megélhetéshez. Nekem nyelvtanári diplomám van angolból, még sincs állásom mert manapság csak ismerősök ismerőseit veszik fel tanárnak is.
Kiváló érzékem van a nyelvekhez, németet is tanultam, most a franciát tanulom kedvtelésből. Továbbá szeretek tanítani és ebben is örömömet leltem, amikor még volt állásom. Kiválóan tudok magyarázni és angolt tanítani, de mire megyek vele ???
Érzem és tudom, hogy nagyon tehetséges vagyok idegen nyelvekben, viszont az üzleti / könyvelési dolgokhoz nem értek, ezért az üzleti angolt sem értem. Boldog lennék, ha lenne állásom, de így hiába fejlesztem amit tudok, abból mégsem tudok megélni. Orvos és közgazdász nem tudnék lenni, mert azt nem értem, pénzem sincs kitanulni és újabb diplomát szerezni.
Így vagyok egy boldogtalan de tehetséges munkanélküli.
Szerintem minenkinek van valamihez jó érzéke , de ahhoz hogy élni is tudjon vele tanulni kell. szinte élethosszig. Én állitólag jó vezetői képességgel, jó szervezői képességgel rendelkezem és valóban aktív életem során valóban vezetőként dolgoztam, elértem amit a szakmában el lehetett érni . Azonban most, közel 70 évesen, miután hozzájutottam az internet eléréséhez, rájöttem hogy az önismeret és emberek kiismerésében nagyon gyengén állok. Sajnos egész életem során mindig magamból indultam ki és sokszor koppantam, amikor a másik ember becsapott, ezért az interneten elérhető önismereti oldalakat kezdtem keresni és most kezdek olyan életet élni, hogy magabiztosabb lettem és már nam vagyok olyan naiv, mint eddig voltam. Nagyon sokat segitettek ebben Ti is. Nagyon szeretnék ehy mühely foglalkozáson részt venni, sajnos a korom és az anyagi lehetőségeim miatt ez már nem kivitelezhető, viszont sokkal harmonikusabb, kiegyensulyozottabb, nyitottabb vagyok, amióta a blogjaitokat olvasom. Kivánok Nektek további sok sikert ezen at úton. Erzsébet
Valamiért a szövegnek csak az egyik felét utom elolvasni
.. és leírni is.
Ilona
Teljesen egyetértek a cikkel. A hozzászólásokból pedig számomra az volt érdekes, hogy a hozzáállásra lehet következtetni: van, aki problémának, és van, aki lehetőségnek vesz a cikk tartalmát. És szerintem a hozzáállás is fejleszthető, egyfajta adaptáció az élethez…
Szerintem… Akik itt olvasgatnak-írogatnak, máris nagy lehetőség előtt állnak, csak „utána” kell nyúlniuk. Még mindig korunk nagy vívmánya az internet, telis-tele hatalmas-színes-érdekes lehetőséggel, amit ki-ki magának, ízlésének, képzettségének, érdeklődésének tudatában kihasználhat. Nem mindenki időmilliomos, ám ha igazánérdekli a saját és szűkebb környezete sorsának alakulása, meg kell tegye a lépéseket az önképzés területén, s ebben rejlik az internet segítségével való tanulás nagysága, (a közösségek támogató-segítő ereje), de aki magányosan akar érvényesülni-tanulni, dolgozni megteheti, magában is fejlődhet, s a világhálón közölt eredményeket összehasonlítva fejlődésével, egyedül is előbbre juthat – ha akar. Ez csak elhatározás kérdése lehet. Az apró fejlődés is fejlődés, kimozdulás a nulláról, – amiért érdemes dolgozni, lelkesedni… S megteheti ezt a hivatásában dolgozó ember ugyanúgy, mint az éppen munkanélküli . Mindenki a saját tempójában, érdeklődési körében. (Még a „kényszer”-pályákon mozgó/tanuló/dolgozó embereknek is lehetnek örömteli pillanatai, sikerélményei…)
Anna
Van egy 4 évvel fiatalabb húgom. Valahogy úgy alakult a dolog gyerekkorunkban, hogy mindenből nekem jutott „több”, én kitűnő tanuló voltam, ő éppen éppen ment át egyik osztályból a másikba, én jó sportoló voltam, ő gyenge szervezetű … Valahogy sosem értettem, hogy miért osztályoznak bennünket, hiszen ő is tehetséges volt olyan dolgokban, amiket nem tanítottak a suliban. Igazából akkor akadtam ki, mikor néha napján hazajövet a suliból, szomorú volt és egy nap kiszedtem belőle mi a gond. Kiderült, hogy „nincs zenei hallása”, hamisan énekel. Persze nekem ezzel sem volt soha semmi bajom … sőt, de elég volt. Ettől a naptól folyton énekeltem vele és mikor elpirult, hogy ugye hamisan énekelek, akkor mindig azt mondtam neki, hogy nem énekelsz hamisan, csak te máshogy hallod a dalokat, mint én, viszont amit hallasz azt tökéletesen vissza tudod adni. Hát én így fogom fel a tehetséget. Mellesleg egy lusta disznó lett belőlem, mert annyi mindenhez értenék, ha venném magamnak a fáradságot és képezném magam … Bezzeg a húgom, remekül használja az ő képességeit immáron az életben!
Kedves Mindenki!
A cikk írójával nagyon egyet értek. Egy ideje teljesen felhagytam a társkereséssel és a szabadidőm 100 % – át gyakorlással tőltöm. Gitározok , zongorázok és rajzolok. ( van zenekar és nincs messze, hogy szúkebb kőrben a rajzaimat is megtekinthessék ) Tehát jelenleg a lázas társkeresés helyett láztalan lélek építés van. Sok puszi és ölelés a hölgyeknek.
Kedves Árpád!
Nagyon szeretnék én is megtanulni gitározni. Egyedül tanulsz vagy valamilyen szakemberhez jársz?
Csillag
A „tehetség” eléggé összetett valami. Kétségtelenül első összetevője a képesség ami sokféle lehet: motorikus-, színlátás-, jó hallás (tökéletesre fejleszthető), idegi működés, ritmus érzék és még sok hasonló. Jól érzékeltethetem a dolog lényegét az ellenkezőjével: vakság, süketség, bénaság, gyenge elméjűség. Akinek valamilyen képessége hiányzik, vagy gyenge, másban még lehet „tehetséges”. A képességek jelentős része születéstől van, és ha van, akkor azok többsége is fejleszthető gyakorlással. A második összetevő a hajlandóság, hajlam (belső hang?), vagy elterjedt idegen szóval motiváció. Ez azért fontos, mert alapvetően befolyásolja a tanulás sikerességét. A motivációt kifejlesztheti egy-egy dicséret, vagy kisebb sikeres megnyilvánulás, amit a környezet díjaz. A harmadik tényező a tanulás és gyakorlás. A hajlamot és a tanulást együtt készségnek nevezzük, de ez már nem születéstől van, hanem izzadtságtól. Ha ezek szükséges arányát tekintjük, a végeredmény szempontjából, akkor azok akiket tehetségesnek neveznek, elmondhatják, hogy 2% képesség, 5% motiváció és 93% állandó gyakorlás, tanulás. Példa: Még a „rossz hallás” is fejleszthető, persze főleg gyermek korban. Állítólag az ázsiai nyelveket csak jó hallású emberek értik jól, ezért ott szinte mindenki „abszolút hallású”. Mégsem minden kínaiból lesz Bogányi Gergely.