Avagy a vonzás törvényének átértelmezése után…
Mivel az általános boldogságszint egyik komponense a beteljesülés, azaz a kézzelfogható eredmények és célok elérése, ezért ma a vizualizációval folytatjuk a gondolatot, amelyet a vonzás törvénye kapcsán kezdtünk meg a „Vonzás törvénye, egy nagy frászt” című cikkünkben.
Az 1953-as Yale-i és az 1979-es Harvardi célkitűzési tanulmány
1953-ban a nagy presztízsű Yale Egyetem kutatói egy nagyszabású tanulmányba kezdtek. Egy kérdőív segítségével azt próbálták megtudni, hogy a frissen diplomázottak körében mennyien rendelkeznek konkrét, összeírt célokkal. A tanulmány szerint pusztán 3%-nak voltak konkrét, jól meghatározott céljai. A tanulmány eredményét betették egy fiókba, és teltek, múltak az évek, mígnem húsz évvel később a kutatók ismét elővették az aktát, újra felkeresték az ’53-as évfolyam végzőseit, hogy megnézzék, hol tartanak az életükkel, és mit sikerült elérniük. A kutatók meglepő felfedezésre jutottak: az a 3%, amelyik határozott célokkal rendelkezett már végzős korában, nagyobb nettó jövedelmet tudhatott magáénak, mint a maradék 97% együttvéve.
Amikor a kétezres évek közepe tájékán ezt egy célkitűzéssel foglalkozó könyvben olvastam, nagyon tetszett az üzenete. Kutató lévén természetesen azonnal megpróbáltam utánajárni, hogy pontosan hogy is nézett ki a tanulmány és kik csinálták, de nem találtam semmit. Az viszont kiderült, hogy különböző könyvekben és tréningeken is hivatkoznak a kutatásra. Néhányan egy 1979-es Harvardi célkitűzési tanulmányt is említettek, amelynek furcsamód ugyanez lett az eredménye. Egy veterán kutató azonnal észlelte volna a piros jelzéseket, ám engem akkor lenyűgözött ez az eredmény, és annyira hinni akartam benne, hogy a számos hivatkozás elaltatta a gyanúmat. Elvégre, ha ennyien írnak róla, csak nem lehet kitaláció, nem igaz?
Jó néhány évvel később derült csak ki, hogy tévedtem. A fenti kutatás nem létezik. Sem a Harvard sem pedig a Yale kutatói nem végeztek még csak hasonló kutatást sem a megjelölt években sem azok környékén. Mielőtt a cikk lényegi részére rátérnénk, íme, egy tanulság: van, amiben öntudatlanul is hinni szeretnénk, és van, ami tényszerűen igaz. A kettő pedig nem feltétlenül esik egybe. Persze a kérdés a mi szempontunkból az, hogy attól függetlenül, hogy a kutatást sohasem végezték el, és így inkább csak egy megtévesztő, magát kutatásként eladni próbáló tanmeséről beszélhetünk, vajon a célkitűzés valóban segíti-e a célmegvalósítást. Természetesen később ezt hitelesen is sikerült igazolni (lásd Gail Matthews, Dominican Egyetem célkitűzéssel kapcsolatos kutatása). Így visszatérhetünk azokra a könyvekre és előadásokra, amelyekben előszeretettel hivatkoznak a fenti nem létező, ám később a megállapítása tekintetében igaznak bizonyuló kutatásra.
A vizualizáció művészete
Általában a kutatás csak bemutatja, hogy fontos a célkitűzés, és felvezetőként szolgál a ma talán legnépszerűbb célkitűzési eszközének, a vizualizációnak a bemutatásához. Sajnos, ha valaki eleve a vonzás-törvényének azt az olvasatát sajátította el, hogy csak gondolni kell a céljainkra, és pusztán a gondolatainkkal rábírhatjuk az univerzumot, hogy beteljesítse a vágyainkat, akkor a vizualizációt is ebben a szemléletben fogja alkalmazni. Például, ha elégedetlenek vagyunk magunkkal, akkor csak olyannak kell vizualizálni magunkat, amilyenné válni szeretnénk. Ha van egy célunk, akkor csak vizualizáljuk a célt, és ez máris nagyban segíti a céljaink megvalósulását. Ezt oktatják a legkülönfélébb helyeken, kezdve az üzleti tréningektől egészen az önbizalom-növelő tréningekig. Szerencsére a vizualizáció témájában elég kiterjedt kutatási eredményre támaszkodhatunk. Ezek szerint azonban a vizualizáció ilyetén alkalmazása sajnos nem segít elérni a céljainkat, ám egy kis módosítással mégis azonnal hatékonnyá tehető a technika. Nézzük, hogy immáron valós kutatások mit is hoztak ki a kérdésből.
Lien Pham és Shelley Taylor a Kaliforniai Egyetem kutatói a kísérlet résztvevőit két csoportra osztották. Az egyik csoportnak azt a feladatot adták, hogy minden nap töltsenek el néhány percet azzal, hogy vizualizálják, a hamarosan eljövő vizsgán jó jegyet kapnak. A lehető legtisztább képet kellett alkotniuk arról, hogy mi a kívánt jegy, és milyen jól fogják magukat érezni, amikor beírják nekik. A másik csoport kontrol csoportként szolgált, nekik nem kellett semmit sem csinálniuk. A kutatók a vizsgáig nyomon követték, hogy ki mennyit tanul, ahogy azt is, hogy ki milyen jegyet szerzett végül a vizsgán. Az adatokból a következő felismerésre jutottak: a két csoport között jelentősek voltak az eltérések. A vizualizációs csoport kevesebbet tanult és rosszabb jegyet kapott, mint a kontrolcsoport. Ugyanakkor a vizualizációs csoportnak sokkal jobb lett a közérzete, és sokkal jobban érezte magát. Elsőre tehát úgy tűnik, az ilyen vizualizációtól ugyan jobban érezzük magunkat, de nem visz közelebb a célunkhoz, sőt… Ha előítéletesek lennénk, azt gondolhatnánk, hogy a diák nem a legjobb alany egy ilyen kísérlethez, hiszen nem mindenkit motivál annyira a jó jegy. Joggal merül fel a kérdés, vajon nem kellett volna olyan csoportot választani, akiknél valódi vágy van a céljuk mögött.
Gabriele Oettingen és Thomas Wadden a Pennsylvania Egyetem kutatói pontosan ezt tették. A kísérletük alanyául fogyókúrás programban résztvevő túlsúlyos nőket választottak ki. Az egy évig tartó program közben folyamatosan arra kérték a résztvevőket, hogy képzeljenek el különböző étkezéssel kapcsolatos élethelyzeteket, amelyeket a kutatók adtak nekik, és írják le, hogy mit tennének. Például mit tennének, ha egy barátjuk áthívná őket estére, de a vendégségben előkerülne egy csodálatos torta. A résztvevőknek tehát vizualizálniuk kellett a helyzetet, minél pontosabban, minél részletesebben, és le kellett írniuk, hogy mit tesznek a vizualizációs „kisfilmjükben”. A kapott válaszokat eztán két csoportra bontották. Pozitívokra (pl. „Erőt vennék magamon, és elutasítanám a tortát, utána pedig erősnek és magabiztosnak érezném magam, hogy ez nekem megy.”) és negatívokra (pl. „Valószínűleg két kézzel esnék neki a tortának.”). Az egy évnyi munka után összevetették az eredményeket. A legnagyobb meglepetésre kiderült, hogy azok, akik inkább negatív dolgokról fantáziáltak, átlagosan 12 kilogrammal többet fogytak, mint azok, akiknek inkább pozitív fantáziájuk volt. Ez teljesen ellentmond a vonzás törvényének, mely szerint a pozitív gondolatok pozitív eseményeket vonzanak, a negatív gondolatok pedig negatív eseményeket. A legérdekesebb azonban az, hogy a kutatási eredményt számos különböző élethelyzetben is sikerült demonstrálni.
Ugyanez az eredmény jött ki például, amikor olyan diákokkal dolgoztak, akik titokban szerelmesek az egyik osztálytársukba. A diákoknak különböző szituációkat kellett elképzelniük, amelyben a szerelmük is szerepel, és vizualizálniuk kellett, hogy mit tennének. Minél részletesebben, minél tisztábban. Akik pozitív dolgokat képzeltek el, öt hónap után is jóval kisebb eséllyel kezdeményeztek, mint azok, akik negatív dolgokat képzeltek. De ugyanez a helyzet az karrier vagy az üzleti siker kérdésében, amelyre a kutatócsapat egy másik, két éves tanulmánya mutatott rá. A kérdés tehát adja magát: vajon miért alakult rosszabbul azoknak az élete, akik pozitív helyzeteket vizualizáltak maguknak? Mi lehet az oka, hogy a célunk elérését a pozitív vizualizáció a negatívhoz képest látszólag inkább hátráltatja? A válasz talán egyszerűbb, mint gondolnánk. Akik rózsaszín felhőket és szivárványokat vizualizálnak maguknak, azok
- kisebb eséllyel tesznek szükséges mértékű erőfeszítést a céljaik megvalósításáért, hiszen a vizualizációjuk révén már kicsit meg is élték a sikert
- kevésbé felkészültek a célmegvalósítás rögös útján felbukkanó akadályokkal való szembesülésre, illetve azok leküzdésére.
A sportolóknak szinte elengedhetetlen kellékük a vizualizáció, és rengeteg kísérlet igazolta már, hogy egy-egy mozdulat előzetes vizualizációja majdnem (de csak majdnem) felér a mozdulat tényleges gyakorlásával. Felmerült tehát az, hogy a vizualizáció alkalmazását is ebbe az irányba kellene eltolni. Tehát ahelyett, hogy a célunk megvalósulását képzelnénk el, mi lenne, ha inkább azt a folyamatot vizualizálnánk, amellyel a célunkhoz jutunk? Lien Pham-nek és Shelley Taylor-nak is szöget ütött ez a fejébe, ezért a diákos kísérletükön csavartak egyet: ezúttal három csoportba osztották a diákokat. Az egyik csoport, az előző leíráshoz hasonlóan minden nap szorgalmasan vizualizálta, hogy megkapja az 5-öst a vizsgán. A második csoport tagjainak ezzel szemben azt kellett vizualizálniuk, ahogy tanulnak a vizsgára. A harmadik csoportnak semmit sem kellett csinálnia, ők voltak a kontroll csoport. Az eredmény hozta a várakozásokat: az első és a harmadik csoport esetében ugyanaz történt, mint az előző kísérletben. A második csoport tagjai viszont jóval több időt töltöttek tanulással, és ők kapták a legjobb jegyeket is. Vagyis a célunkhoz elvezető cselekvések vizualizációja az igazán hatékony technika. A további kutatások pedig bemutatták, hogy ugyanez az eredmény várható az élet más területein is.
Ám, ahogy azt Lisa Libby az Ohio Egyetem kutatója is megmutatta, a vizualizációt még ennél is hatékonyabbá tehetjük. A 2004-es választások előtt szavazók egy csoportját megkérte, hogy képzeljék el magukat, ahogyan az urnák elé járulnak és szavaznak. Egy másik csoportot viszont arra kért, hogy képzeljék el magukat, ahogyan az urnák elé járulnak és szavaznak, de ne a saját szemükkel, hanem egy kívülállóéval. Az eredmény megdöbbentő: azok, akik egy kívülálló szemével képzelték el magukat, 90%-ban elmentek szavazni. Ehhez képest az első csoportnak „csak” a 70%-a járult az urnákhoz.
A tanulság az, hogy bár a vizualizáció valóban hasznos eszköz, ha rosszul csinálod, akár hátráltathat is. Éppen ezért foglaljuk össze, hogy a kutatások alapján mik az igazán hatékony vizualizációs gyakorlat lépései:
- Képzeld el a célt, és képzeld el, milyen érzés lehet azt megszerezni! Egy picit kényeztesd magad az érzéssel, de semmiképpen se ragadj le itt, az a legnagyobb hiba, amit elkövethetsz!
- Képzeld el a realitásoktól nem elszakadva, hogy milyen akadályokba ütközhetsz útközben, és hogy tudnád azokat legyőzni! Milyen nehézségekkel találkozol, hol hibázhatsz, hogyan hibázhatsz, stb.?
- Képzeld el, hogy miket kell megtenned a célod megvalósulása érdekében! Ha lehet, itt úgy vizualizálj, mintha egy kívülálló szemével látnád magad!
Ha csodálkozol, hogy az első lépés miért van benne, nos, önmagában ez a lépés kifejezetten káros. Sajnos sokan pusztán ezt csinálják. Ám a kutatások szerint – amelyeket már nem írunk le, így is hosszú lett a cikk 🙂 – a képzelgés motiváló tud lenni, ha a megfelelő realitásérzettel keveredik.
hát nem tudom, de nekem többször volt hasonló, pl volt ugyan jogsim, de 10 évig nem vezettem, aztán az élet úgy hozta, hogy szükségem lett arra, hogy vezessek, és, hogy a régebbi rossz tapasztalok miatti félelmemet leküzdjem, elképzeltem, ahogy vezetek, mondjuk e mellett elmentem oktatóhoz, és tanuló kocsiban gyakoroltam, tanultam meg újra vezetni, de az, hogy elképzeltem ahogy JÓL vezetek, sokat segített leküzdeni a félelmeimet a forgalomtól.
Másik, mikor nagyon nem bírtam elképzelni, hogy megértem az anyagot (matek/fizika), volt, hogy direktbe elképzeltem, hogy tudom, értem, könnyen megy nekem, és ez feloldotta a blokkot, és képes lettem megtanulni.
Mondjuk minden hasonló esetben tettem is azért,hogy úgy legyen, „csak” a blokkokat, hamis önképeket(?-én ezt nem tudom, nem vagyok rá képes) lehet ezzel feloldani, ami sokszor, nagyon sokat segít előremenni, megvalósítani a célokat, elképzeléseket.
„Azt mondják” 🙂 ez működik a nyelvtanulásban és a vállalkozás(indítás)ban is… Mindenképpen el kell képzelni, mire, miért tanulsz, és vállalkozol, aztán meg kell tervezni a hozzá vezető utat, azután jöhet az effektív munka, és az eredménye sem marad el…
A.
Nyilvánvaló, ha valaki céltudatosan törekszik valamilyen célja elérésére, akkor – ha van egy kis fantáziája – el is képzeli az, milyen lenne, ha a célját elérte. Ha ez viszont nem párosul a cél eléréséhez szükséges munkával, csupán egy álmodozásnál elakadnak a tervek, akkor a megvalósulásnak nincs sok esélye. Ez mind így igaz! Csak azt nem értem, miért kell ehhez azt a „vonzástörvény” elméletet egyáltalán megemlíteni? Ennek a csillagok világából érkező energiasugarakkal kapcsolatos meséhez semmi köze sincs.Üdvözlettel Csekeő Ervin
Ez az elmélet tudtomon kívül, már sokszor megoldatott velem,megoldatatlannak tűnő dolgokat,annyi különbséggel,hogy a cél megtervezésén kívül ,azonosulni akartam a megvalósuló céllal,vagyis olyan szinten beleéltem magam,hogy a külvilágot teljesen kizártam,csak a célra gondoltam.Nem sikerült,Majd egy darabig hagytam,nem foglalkoztam vele.Teltek a napok,hetek,és a figyelmem álmomba valahogy visszatért a célra,valami beugrott,nem elsőre,de többszöri gyakorlás után,szinte tökéletesre sikeredet a megoldás!
Érdekes volt a bejegyzés,és egy kicsit talán hasonlítható az esetemhez!
Ami nagyon érdekes,a megoldás,roppant egyszerű volt, így utólag,de viszont amíg az ember nem tudja megoldani,addig azt hiszi,hogy ez megoldhatatlan,így nem is gondolkodik rajta!
Az általad leírt módszer kísértetiesen hasonlít egy 1865-ben megtörtént esethez (Kekulé) hasonlóan fedezte fel a benzolgyűrű meglétét, aholis álmában egy kígyó (egy hosszú szénlánc) addig-addig tekergőzött, mígnem a saját farkába harapva meg nem alkotta a szénatomokból álló gyűrűt.
Szerintem nagyon jó a cikk. Sőt, hasznos, mert végre racionálisan fogalmazza meg a dolgot. Ráadásul szerintem működik is: vizsgák előtt én is gyakran elképzeltem, hogy milyen jó lesz, ha már túl leszek rajta, átmentem, stb, de előtte el kellett tudnom képzelni hozzá azt is, hogy tanulok mint a güzü…(és persze tanultam is) A kizárólagosan vizualizációra hagyatkozó, magukat pozitív gondolkodónak tituláló embereket én magamban csak csodaváróknak hívom. Ezek azok, akik olyankor, amikor izgulsz azon, hogy pl meg ne bukj a vizsgán, akkor azzal oltanak le, hogy „nem szabad bevonzani” (!!!) a rosszat…Mintha azon múlna a bukás, hogy rágondolok-e, nem pedig azon, hogy tanultam-e rá…Akik azt hiszik, hogy homokba dugott fejjel elűzhetik a rossz dolgokat maguktól, akik csak vizualizációval próbálják „bevonzani” a sikert, azok tévesen értelmezik a pozitív gondolkodást…
Szerintem a fogyókúrás kísérlet nem támasztja alá a végső következtetést: mindkét csoport a felmerülő problémát képzelte el, és a proglémára adandó válaszát vizualizálta, mégis az fogyott, aki képzeletben megette a tortát. Ez teljesen ellentmonda 3. pontnak. Van aki érti?
Nem mond ellent. Akik képzeletben megették a tortát, azok sokkal jobban fel voltak készülve a várható nehézségekre, mint azok, akik azt képzelték el, hogy milyen jól fognak viselkedni. Így valójában akik képzeletben megették a tortát, a valóságban jobban tudtak ellenállni a kísértésnek.
Valóban nagyon jó a cikk. De ha a ,,képzelgésen” múlna a siker, a sok szerencsejátékos, tehetségkutatón résztvevő, külföldön szerencsét próbáló ,,hazánkfia” borítékolhatná is a főnyereményt, címlapfotót,, stb. Természetesen a kishitűség, félelem nagy ellenség! Döntő szerintem az Alkotónktól kapott képesség, és sorsunk, kijelölt utunk. Erika
Az NLP szerint (neurolingvisztikai programozás) az állítás:
Erőt vennék magamon, és elutasítanám a tortát, utána pedig erősnek és magabiztosnak érezném magam, hogy ez nekem megy. negatív, mert elutasítást,megtagadást jelent. Ez a cselekvés. Ezt meg pozitív érzelem követi. Tehát valójában negatív cselekvésből eredeztetjük a pozitív érzelmünket.
Valószínűleg két kézzel esnék neki a tortának állítás pozitív, mert nincs benne tagadás.
Így oldható fel csak Aladdin által vázolt probléma.
Ez nem vonzás törvénye, hanem a (+) erőfeszítés törvénye. Hiszen könnyebb elképzelni, hogy eszem a tortát, mint megtagadni. A másik gondolat, ami mögötte van az az, hogy a tortaevés vizualizációjával jól lakatjuk magunkat, hogy aztán már nem esszük meg ténylegesen.
Az NLP lényege, hogy mindig pozitív vagyis állító mondatban és jelen időben fogalmazzuk meg a céljainkat. ( Fontos, hogy a cselekvésen van a hangsúly.) A cselekvés maga után vonja az érzelmet. Az érzelem az jön magától. Mivel az NLP az idegrendszert programozza a vizualizációs technikában is fontos, hogy minden tevékenység pozitív és jelen idejű legyen. A jelen időben nem lehet vágyat leírni így aztán nincs rózsaszín köd se.
Az agykontrollnál is hasonló a helyzet, csak ott alfa állapotban vetítik ki a képzeletbeli monitorra az eredményt.
Még valami, ami ezt igazolja. Mindig az eredményt valljuk meg, ne a problémát! Kognitív állapotban is működik. Ismerek egy lányt, aki sokszor mondogatta, hogy így görbüljek meg. Aztán több év múlva gerincproblémája lett. A szónak teremtő ereje van. Vigyázzunk, hogy mit mondunk ki!
A gondolatban megevett sütinek nincs kalóriatartalma. De ha a gondolatot tett követi, kicaplatsz a hűtőbe torkoskodni, akkor úgy járhatsz mint az a bizonyos brit sztárszakácsnő … 🙂
Egyetértek SHEILÁ-val, csak a vizualizáció tettek nélkül semmit sem ér.Paróczai Dénesnével pedig abban, hogy a sorsunk által kijelölt utunk, vagyis arról vizualizálunk, ami az UNIVERZUM által belénk van „programozva”. Ha ezzel azonos és nem művi /eltorzult/ kívánságaink vannak, akkor sikerül is!
Gyermekkori álmaim, mind megvalósultak.Pl-ul, alföldi,/homoki/ lány révén, tisztán láttam, hogy domboldalban lakom, és vízre, hegyoldalra nézek.Így is lett, a nappali ablakomból, a Badacsonyra nézek.
Viszont, sohasem akartam a Himaláját megmászni.
Sziasztok BoldogságTervezők!
Nagyon tetszett ez a cikk és hatalmas rádöbbenést éltem meg -ismét- Nektek köszönhetően 🙂 Eddig azt hittem, fordítva működöm mint a többi ember, akik mindig a pozitív gondolkodásról beszélnek és nem értik, miért foglalkozom egyáltalán a lehetséges buktatókkal. Én meg nem értettem, hogy ha ezt tényleg rosszul teszem, akkor miért sikerülnek sokkal jobban azok a dolgok, amiknek a hátulütőire is számítok azoknál, amiknek csak simán bízom a jó végében. A legfőbb szög a fejemben pedig, hogy ha a vizualizáció ebben a passzív formában tényleg működne, nekem már régen hatszoros multimilliárdos szexbomba világsztár akcióhősnek kellene lennem, mivel gyerekkorom óta azzal töltöm szabad perceimet, hogy ilyennek képzelem magam. És ha valamit, hát elképzelni aztán nagyon jól tudok.
Szóval, eléggé gyanakodva álltam hozzá a mostanság burjánzó bevonzás-nézetekhez, mert nagyon jól hangzik ugyan, de hát tudtam, hogy nálam ez a módszer a tökélyre fejlesztés ellenére sem működött soha. Azt is láttam viszont magam körül, hogy a tipikus „úgyse” szemlélettel, a célok, vágyak, álmok teljes eltagadásával, a rossz értelemben vett „realitások talaján” szintén nem lehet sokra jutni, sőt közben még boldogtalan is lesz az ember. (Én legalább az álmodozások hatása alatt kifejezetten jól éreztem magam.)
Sejtettem, hogy valami igazság kell legyen a Titok és társaiban, de sajnos úgy tűnik, épp a lényeget kihagyták az írók belőle, vagy nem hangsúlyozták eléggé. Köszönöm szépen, hogy bepótoljátok és eloszlatjátok a felgyülemlett félreértéseket! 🙂
Éva
Azt szeretném megkérdezni, hogy csak az a „valódi” vizualizáció, amikor időben éstérben távoli dolgokról álmodozom, és esetleg valósítom meg, vagy annak számít az is, ha egy tálka réz és műanyag apróságból kiválogatom a megfelelő darabokat, s miután kezembe adtak egy golyóstollat, hogy az elém rakott dobozból rakjak össze egy tollat, ami mindegy milyen színű, nagyságú, csak működőképes legyen, s rám van bízva, hogy lila, bordástestű rézbetétes, vagy műanyag tintaadagolós lesz-e… Vagy amikor odaülök az ötoktávos szinti billentyűzethez, s csak úgy nyomkodom a billentyűket, adom az effekteket, aztán mikor visszahalllgatom a kész remekművet, mondjuk házi feladat megoldásaként, akár el is adhatnám egy zeneműkiadónak, mert olyan jól sikerült (szerintem) 🙂 – ez is vizualizáció vagy más kategóriába tartozik?
A bowling nekem nem ment jól, azt mondta egy-két olyan valaki, hogy mert nem a célra koncentrálok. A fenti cikk gondolatmenetét hogyan lehet mondjuk a bowlingra alkalmazni?
A bowling nekem nem ment jól, azt mondta egy-két olyan valaki, AKINEK JÓL MENT, hogy mert nem a célra koncentrálok. A fenti cikk gondolatmenetét hogyan lehet mondjuk a bowlingra alkalmazni?
Megint tanultam valamit,nem csak a cikkből,hanem a hozzászólásokból is.:)
Köszönöm
Az is lehet, hogy az emberiség átlagban még nincs felkészülve arra, hogy a gondolataival teremtsen. Ezért nem működik a végeredmény, csak az odavezető út vizualizációja. Ez egy köztes lépés, így kisebbet kell képzelni, csak önmagunkat kell befolyásolni. Ezért működik viszont az érzelmek megteremtése. Elég, ha pozitívan megfogalmazva vizualizáljuk azt az érzelmet, amiben lenni szeretnénk. Hiszen ehhez is csak mi kellünk, senki más. „Minden fejben dől el.”
Kedves Boldogságtervező Professzorok és Tanulótársaim!
Mindenkinek Kellemes, boldog békés karácsonyt és Sikerekben gazdag boldog új évet kívánok! Anna
Neked is Boldog Új Évet kívánunk! Köszönjük a jókívánságot!
[…] hogy a „Vizualizáció – rosszul és jól” című cikkünkben azt mondtuk, hogy nem mindegy, hogy hogy csinálod, mert esetenként akár […]
[…] már itt a blogon szó arról, hogy mi a probléma a vizualizációval és pozitív megerősítésekkel, tehát azzal az ajánlott gyakorlattal, hogy minden reggel állj […]
Sziasztok!
Nagyban segíti a célunk elérését, ha a folyamat elképzelése közben is megküzdünk a „Tudod mit Medve? Cseszd meg a porszívódat!” gondolatainkkal, és elfogadjuk a kudarcot is, ami más irányba terel minket. Lásd például egy előadóművész lány videóját: http://www.youtube.com/watch?v=nmEwVC9x-h4
Lac