Bár a Karácsony hivatalosan a legszebb időszaknak számít, mégis, rendre azt mutatják a kutatások is, hogy az összes közül ez a legstresszesebb ünnep az évben. A stressz szint emelkedéséhez hozzájárul az ajándékok miatti aggódás és hajsza, a rengeteg alkohol amit ilyenkor elfogyasztunk, a családi konfliktusok és az egyedülállókra vagy magányos emberekre leselkedő depresszió. 

Gyerekként imádtam a Karácsonyt, de utólag visszagondolva nem volt egyszerű az a pár nap a szüleimnek: rengeteg készülődés után a Karácsonyi vacsorán megfelelő mennyiségű mézespálinka elfogyasztása után rendre összekaptak a rokonok mindenféle mondvacsinált problémán és elméleti vitán, nagymamám pedig egy idő után sóhajtozva hagyta el a terepet „ne veszekedjetek már” felkiáltással. Nekünk, kicsiknek persze mindez nem számított: boldogan eljátszottunk vadonatúj játékainkkal kint a nagyszobában a fa alatt. Felcseperedvén osztálytársnőimet végigkérdezve kiderült, hogy máshol is puskaporos volt néha a levegő, tisztelet persze a kivételnek. Úgy tűnik tehát, hogy a békés, boldog, nyugodt Karácsony nem jön magától.

Mivel ez az oldal arról szól, hogy hogyan lehetnénk boldogabbak, összegyűjtöttünk 10 Karácsonyi túlélési tippet.

 

1. Nem kötelező ajándékot vásárolni!

Lássuk be: egyszerűen nincs ennyi cuccra szükségünk, mint amennyink már megvan. Nem kellenek még újabb kütyük, herkentyűk és giccsek. Számos családban bevezették, hogy ajándékot csak a gyerekek kapnak. Vagy ha nagyon szeretnél mindenkinek adni valamit, süss egy tálca mézeskalácsot, csomagold be szépen egyesével őket és legyen az az ajándék. Persze, csak ha van kedved hozzá. Szintén jó ötlet, hogy minőségi időt adsz szeretteidnek. Menjetek el valahova (színház, mozi, korcsolyázás), és legyen az az ajándék.

Tipp: Legyen Karácsonyra költségvetésed, és ne lépd túl még véletlenül sem. A személyi hiteleket felejtsd el, senki sem akarhatja, hogy az ajándéka miatt adósodj el!

2. Csak akkor főzz, ha szeretnél!

Ki találta ki, hogy egy anyának/feleségnek arról kell szóljon a Karácsony, hogy non-stop süt-főz a konyhában? Van, aki imád persze főzni és alig várja, hogy kiélje ezen szenvedélyét az ünnepek alatt. A többieknek azonban nem bűn az, ha étteremből rendelik meg a karácsonyi vacsorát. Ne foglalkozz azzal, hogy ki mit mond (a társadalmi presszúra még mindig ott van, hogy nőként Te kell, hogy legyél az általános konyhai robotgép), válaszd ki, honnan érkezzenek a finomságok.

Tipp: Sütik tekintetében (feltéve ha sütni akarsz) össze lehet beszélni barátnőkkel, hogy ki mit süt, aztán lehet cserélgetni, hogy többféle kerüljön az asztalra.

Legyen vidám a Karácsony!

Legyen vidám a Karácsony!

3. Az igazi Karácsony szelleme

A Karácsony mégiscsak a szeretet ünnepe. A legtöbb családban mégsincs közös program ilyenkor, tessék-lássék megússzák az eseményt, utána pedig mindenki megy a dolgára. Ez nagyrészt azért is van, mert egész évben mindenki el volt foglalva és szinte el is felejtette, hogyan is kell együtt lenni a család többi tagjával.

Tipp: Határozzátok el, hogy idén valami közöset csináltok – koncertre, éjféli misére mentek, társasjátékoztok. Ne közös tévézés legyen! Koncerteket például itt is találsz (23-ig)

4. Tégy valamit másokért!

Ha egész évben nem tettél semmit másokért, vagy nem jótékonykodtál, itt az idő! Akár használt ruháidat is elviheted, adományozhatsz tárgyakat, ételt, pénzt – rengeteg szervezet várja a segítséget. Ha jótékonykodsz, sokkal jobban fogod magad is érezni, próbáld ki!

Tipp: Nézd meg például a Mikulásgyárat!

5. Gyakorold a türelmet!

Ha eleged is van az egész felhajtásból, igyekezz félretenni agresszív malacka-énedet és elviselni az ünnepeket. A feszültséget levezetheted azzal, hogy megírod az érzéseidet verses vagy blogbejegyzés formában, a lényeg, hogy ne másokat terhelj azzal, hogy te nem szereted ezt az egészet. Nyugi! Csak három nap!

Tipp: Ha nagyon nem bírod a stresszt, próbáld ki a mindfullness és egyéb meditációs gyakorlatokat! (Innen például le tudsz tölteni egy ingyenes evés-meditációs hanganyagot – úgyis aktuális 🙂

6. A családi hagyományok fontosak.

Mikor, ha nem most érdemes feleleveníteni a családi történeteket? Nézegethettek régi képeket, mesélhettek egymásnak a dédszülőkről, megfőzhetitek a hagyományos ételeiteket. Ne hanyagoljátok el, ha vannak érdekes karácsonyi szokásaitok – nálunk például a almát, diót és fokhagymát kell mézbe mártogatni, többek között ez is különlegessé teszi az ünnepet.

Tipp: Adhatod azt is Karácsonyra, hogy a régi fotókat és videókat bedigitalizálod, hogy még sokáig meglegyenek. Jó ötlet lehet scrapbook-technikával elkészíteni egy családi legendárium-albumot.

7. Merj nemet mondani!

Rengeteg embernek nehézséget okoz az, hogy nemet mondjon. Nemet a karácsonyi bulikra és meghívásokra, nemet a főzésre, nemet az ajándékvásárlás gyötrelmeire, nemet a tonnányi felszolgált ételre, nemet az érzelmi zsarolásra hogy hol töltse a karácsonyt és még sorolhatnánk. Itt az ideje, hogy gyakorolj és merj nemet mondani! Az esetek nagy részében még csak meg sem sértődik rád senki viszont tiszteletben fogják tartani a te kéréseidet is.

Tipp: Ha nagy nehézséget okoz neked az, hogy nemet mondj, szeretettel várunk januári Turbó Önbizalom tréningünkön!

8. Érezd jól magad (de ne igyál túl sokat)!

Biztosan vannak olyan Karácsonyi dolgok, amiket szeretsz. Talán gyerekkorodban játszottatok valamit, amit imádtál – miért ne lehetne felnőttként is elővenni ezeket a dolgokat? Szeretsz kreatívkodni? Miért ne szánnál erre is egy kis időt (ajándékvásárlás helyett?) Huszonnyolcezredre is szeretnéd megnézni az Igazából szerelem című filmet? Nosza!

Tipp: Próbáljatok ki idén egy új társasjátékot!

Rengeteg izgalmas társasjáték van!

Rengeteg izgalmas társasjáték van!

9. Tedd személyessé az ajándékot!

Az előregyártott ajándékok és csomagolások elszemélytelenítik az ünnepet. Próbáld személyessé tenni az ajándékodat apró üzenetekkel, magad által készített csomagolással, poénokkal. Legyen emlékezetes!

Tipp: Készíthetsz és csomagolhatsz aszalt almát csokival, lekvárt, vagy kreálhatsz karácsonyi asztaldíszt is, ami személyes és kedves ajándék lehet.

10. Tabutémákról egy szót sem!

Karácsonykor TILOS a következő témákról beszélgetni: politika, gazdasági válság, ki mennyit keres, ki hol rontotta el az életét (válás, szakítás felhánytorgatása), külföldre kéne költözni mert ott jobb, kinek nehezebb az élete, stb. Gondolom, tudod folytatni a sort.

Tipp: Ha ismered a családot és tudod, hogy úgysem bírják ki, vezesd be a malacpersely módszert, tehát ahányszor valaki felhoz egy ilyen témát, fizessen be 100 forintot.

Remélem, a fentieket tudod hasznosítani és valóban békés, boldog Karácsonyod lesz!