“Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.”

(József Attila)

Tanfolyamainkon rendszeresen szembesülünk a címkék és a társadalmi nyomás és elvárások negatív hatásaival. Sokan internalizálják a kívülről kapott, sokszor jó szándékúnak feltüntetett iránymutatást és tanácsokat, amelyek eredményeképpen szinte folyamatosan ostorozzák magukat abban a tekintetben, hogy hol is kellene tartaniuk.

“Nem itt kellene tartanom”

A “nem itt kellene tartanom” az egyik legkárosabb mondat az önbizalomra nézve, hiszen azt sulykolja magába ilyenkor mondogatója, hogy van egy mérce, amelynek nem felel meg, innentől kezdve pedig ő kevés illetve nem elég jó. Hogy mi a mérce, az mindig az adott környezetnek a függvénye. Általában olyanokhoz mérjük magunkat, akik egy adott területen szubjektíve jobban teljesítenek, mint mi. Eközben hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy más területeken viszont mi tartunk “előrébb”, már ha van egyáltalán értelme előrébbről és hátrábbról beszélni.

A legtipikusabb mércék manapság a pénz, karrier és család megléte. Ebből következik, hogy mindenki, aki egy bizonyos kor felett nem rendelkezik ezekkel, érezni fogja a nyomást és megtapasztalja, hogy nap mint nap emlékezteti erre őt a család, barátok vagy a média. Vegyünk például egy 38 éves egyedülálló, gyermektelen nőt, mondjuk Krisztát. Kriszta szeretett volna ugyan családot, de előző partnere tíz év kapcsolat után szakított vele, amikor ő 36 éves volt, és az elmúlt két évben még nem sikerült stabil kapcsolatra szert tennie. Ez már önmagában nehéz helyzet számára, amire sikeresen rátesz környezete egy lapáttal, amikor azt érezteti vele, hogy “ideje lenne” már egy új párt találni, esetleg érkezhetne már az unoka. Nem csoda, hogy Kriszta kezd rágörcsölni a témára, amit mindenki csak tovább fúj vagy erőltet. De ugyanezt a nyomást érzi Emese és Péter is, akik már együtt vannak ugyan tíz éve, de momentán nem szeretnének gyereket. Udvariatlanabbnál udvariatlanabb megjegyzéseket kapnak innen-onnan, amelyek mindegyike arra irányul, hogy jó lenne már, ha “rászánnák magukat” a babaprojektre. Egy idő után rászánják magukat, ekkor Emese meglepve tapasztalja, hogy az iránymutatásoknak nemhogy nincs végük, de még csak most kezdődnek igazán, hiszen mindenki jobban fogja nála tudni, hogyan is kellene terhes nőként várnia a gyereket illetve hogyan kell a legjobban gyereket nevelni. Mindeközben Péter, aki bár szereti az állását, de sajnos nem keres túl jól, folyamatosan kapja a megjegyzéseket, hogy egy gyerekhez bizony sok pénz kell…

Gyakorlatilag tehát Kriszta, Emese és Péter is frusztrált, miközben nem is tudják, hogy nem csak őket sújtja az össznépi tanács áradat, illetve nem csak ők vannak megcímkézve, de mindenki más is.

Az eredmény: soha nem lehetsz elég jó, ha minden elvárásnak meg akarsz felelni és soha nem tudsz “ott” tartani, ahol kellene, bárhol is legyen ez a bizonyos “ott.”

Címkék, címkék, címkék

Ismerősek a következő címkék, ugye?: “elkeseredett egyedülálló”, “rossz anya”, “rossz apa”, “rossz feleség/férj”,  “rossz szülő”, “csóró”, “túlemancipált nő”, “öreg”, “kövér”, és még sorolhatnám, ezek azok, amelyekkel tanfolyamosaink általában küzdenek. Mindegyik arra jó, hogy a másik önbecsülését, önbizalmát gyengítse, a beszélő általában azért használja ezeket, hogy saját magát a másik felé helyezze. Aki például sikeres karriert építő nő, az megkapja a “rossz anya” címkét azoktól, akik nem építettek karriert de egy-két gyereket nevelnek, aki pedig tudatosan próbál társat keresni, akár segítséget igénybe véve, az már meg is kapja, hogy ő egy “elkeseredett egyedülálló”. Mindegyik címke mélyen a húsába vág a másiknak – a címkézés pedig annyira a sajátunk, hogy észre sem vesszük, mennyire bántjuk vele a másikat.

A mérce belül van

A sok “nem itt kellene tartanod”-típusú megjegyzéstől már nem látjuk a fától az erdőt, és azt sem tudjuk, mi lenne nekünk a legjobb. A belső hang hallgat, vagy nem tudja túlharsogni a külső kórust. Mert mi van akkor, ha például Te nem szeretnél gyereket, vagy nem szeretnél hagyományos párkapcsolatot (esetleg a saját nemedhez vonzódsz), vagy legszívesebben egy erdő széli kis viskóban éldegélnél? Van-e merszed megtenni? És mi lesz, ha megteszed mert leginkább magadnak szeretnél megfelelni? A mérce belül van, és a “nekem mi a jó?” kérdésre előbb-utóbb meglesz a válasz, ha szembe mersz nézni önmagaddal és a saját igényeiddel. Sokan a saját igényeiket sem ismerik, hiszen évekig úgy éltek, hogy másokat szolgáltak ki (ők például azok a nők, akik nagyon szeretnének megfelelni a tökéletes anya ideáljának). Mindig öröm olyan emberrel találkozni, aki meg meri lépni azt, amit szeretne, aki a belső mércéjére hallgat és képes kialakítani magának azt az életet, amelyre vágyik. Inspirálóak ezek a találkozások, életre szóló tanulságokkal és emlékekkel. Te mikor találkoztál utoljára ilyen emberrel? Honnan meríted az inspirációt?

Egyszer, még az el camino zarándokúton találkoztam egy francia könyvelővel, aki feladta a zsíros állását azért, hogy mozgókönyvtárat furikázzon kis falvak között kb. tizedannyi pénzért. Amikor megkérdeztem, miért tette, akkor a válasz csak annyi volt: “mert ebben érzem jól magam”. Vajon meg tudod-e engedni magadnak azt a luxust, hogy úgy élj, ahogy jól érzed magad? Mersz-e abba az irányba lépni, vagy állandóan csak a címkékre és a kórusra hallgatsz és hagyod, hogy ők tereljenek?

És itt jön be a József Attila-féle Két Hexameter: mindegy, hogy élsz, a vége ugyanaz. és mivel a vége ugyanaz, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy élsz.

Gondolkodnivaló:

  • Mely címkék azok, amelyek a legjobban fájnak neked?

  • Mit súg a kórus – mit szeretne, mit várna el tőled?

  • Milyen érzés lenne, ha magasról tehetnél az elvárásokra?

  • Ha kapnál fél évet, amikor azt csinálhatnál, amit csak szeretnél, mit tennél?

A válaszokat nyugodtan írd meg hozzászólásban, kíváncsi vagyok!

Színezd Újra! tábor Görögországban – ha valódi kikapcsolódásra és feltöltődésre vágysz, tarts velünk!>>>

(Több, mint 20 éves tapasztalattal rendelkező, akkreditált utazási irodával, a Grand Toursszal utazunk. Folyamatosan figyelik a görög helyzetet, a turistahelyeken aggodalomra semmi ok a görög konzulátus szerint sem.)