Vonzás törvénye, egy nagy frászt!
A „Zöld-Trabant” hatás
Általános iskolás koromban a buszos osztálykirándulásokon egy „Zöld Trabant” nevű játékot játszottunk. A játék lényege, hogy mondunk egy színt, egy autótípust és 1-10-ig egy számot. Például: zöld, Trabant, 3. Ezek után a figyeltük a körülöttünk levő forgalmat, és ha valaki meglátott egy olyan színű és típusú autót (itt pl. egy zöld Trabantot), amit kijelöltünk, akkor felkiáltott, hogy „Zöld Trabantot látok, szerencsét találok”, és megmutatta a többieknek, hogy hol a kérdéses autó. Ilyenkor kapott egy pontot. Aki először összegyűjtött annyi pontot, amennyiben az elején megállapodtunk (jelen esetben 3), az nyert, és ő mondhatta a következő színt, típust és számot.
A játékban az volt a meglepő, hogy sokszor tettük nehézzé a játékot azzal, hogy általunk ritkának gondolt színű és típusú autót jelöltünk meg, de valahogy mégis mindig meglepően gyorsan összegyűjtötte valaki a győzelemhez szükséges pontokat. A figyelmünk annyira fókuszált volt, hogy a kérdéses színű és típusú autón kívül szinte semmilyen más autót nem is láttunk meg.
Nevezzük ezt most a „Zöld-Trabant” hatásnak. De hogy mi köze ennek a vonzás törvényéhez, az az alábbiakból kiderül!
A vonzás-törvényének káros működése
Az önismerettel, önfejlesztéssel és személyiségfejlesztéssel foglalkozókkal szemben sokak fejében ott lapul a gyanú – és lássuk be, nem minden alap nélkül –, hogy a mondandójuk alaptétele az, csak hogy hinni kell, és minden jó lesz. Elég, ha elhiszem, hogy gazdag vagyok és már gazdag is leszek. Elég, ha elhiszem, hogy sikeres vagyok, és már sikeres is leszek. Elég, ha elhiszem, hogy boldog vagyok, és már boldog is leszek. Ráadásul ez olyan agresszíven fogalmazódik meg, mint egy vallási tétel, amivel kapcsolatban már kérdésekkel előállni is „istenkáromlás”.
Bár a BoldogságTervezést úgy próbáljuk megvalósítani, hogy elég sokféle világnézetű ember számára befogadható legyen, mégis kár lenne tagadni, hogy a magasabb boldogságszint tartós elérése egyfajta önfejlesztést, személyiségfejlesztést, önismereti munkát is takar.
A „Le a zebrákkal!” cikkünk kapcsán azonnal ki is derült, hogy a fenti előítélet minket sem került el. Látszik, hogy a téma fontos, ezért ma egy gondolati utazásra invitálunk Téged. Rhonda Byrne Titok című könyve által népszerűvé vált „Vonzás törvényét” fogjuk kivesézni. Azért ezt, mert rendkívül népszerű, és kapcsolódik hozzá egy szerintünk nagyon káros, de közkeletű értelmezés, ami rengeteg embert frusztrál. De hogy a fürdővízzel együtt ne dobjuk ki a gyereket is, megmutatjuk, hogy milyen értelmezésnek látjuk értelmét. De kezdjük az elején: mi is a vonzás törvénye?
A vonzás törvénye: a hasonló a hasonlót vonzza.
Lefordítva ezt a hétköznapi életünkre ez annyi tesz, hogy ha pozitív gondolataink vannak, akkor pozitív dolgok fognak velünk történni, ha pedig negatív gondolataink vannak, akkor negatív dolgok fognak velünk történni. Eszerint tehát akármi is történik veled, körülötted, azért Te vagy a felelős. Kirúgtak? A Te hibád, bevonzottad! Megbetegedtél? A Te hibád, bevonzottad! Egy balesetben megrokkantál? A te hibád, bevonzottad! Meghalt egy hozzád közel álló ember? Az Ő hibája, bevonzotta! Így viszont teljesen lehetetlenség elválasztani az ocsút a búzától. Nem tudjuk megállapítani, hogy mi valóban a mi felelősségünk és mennyiben, és mi nem az; ez pedig teljesen ellehetetleníti, hogy az életünkért valóban felelősséget vállalhassunk.
Természetesen mondanunk sem kell, hogy a vonzás törvényének ilyetén olvasata minden tudományos alapot nélkülöz. Most hagyjuk is az olyan kérdések boncolgatását, hogy mondjuk szabályosan közlekedve egy részeg sofőr miatt balesetet szenvedsz, a hogy lesz a te hibád?! Vagy hogy mi van, ha lezuhan a repülőd? Sokan akarták, hogy lezuhanjon, és a Te pozitív gondolatod nem volt elég vagy kifejezetten Te vonzottad be a zuhanást? Vagy hogy ha egy amerikai egyetemen diák vagy, és egy vadidegen levadulva szíven lő Téged (több más diákkal egyetemben), akkor azért Te miért is vagy felelős?! A legfőbb gond ezzel a felfogással mégis inkább az, hogy csak nagyon speciális peremfeltételek esetén hasznos. Sok embernél viszont kifejezetten káros lehet. Hogy miért?
Ha a bevonzást valami misztikus mágiaként értelmezik, amiben csak kérni kell a dolgokat az univerzumtól, és az megadja azokat, akkor a „megoldás” egyszerű lesz: csak képzeld el, amit szeretnél! Vizualizálj! Minél jobban, pontosabban el tudod képzelni, annál nagyobb valószínűséggel kapod meg az elképzelt dolgot az univerzumtól. Ám minél erősebben gondolsz arra, hogy mit nem szeretnél, annál több eséllyel fog az is megtörténni veled. Kell egy szép piros sportkocsi? Magasabb fizetést szeretnél? Családi házban élnél? Boldog szeretnél lenni? Semmi gond, nincs más dolgod, mint bevonzani azt! Gondolj rá sokat, tedd a képzeleteddel „valóságossá”! Vizualizáld! Így kérheted az univerzumtól, és az végül megadja neked!
Sajnos azonban, ha a vonzás törvényére egyfajta ezoterikus vagy mágikus tanként tekintünk, ahogy azt sokan teszik, akkor a világunkban a cselekvés helyét átveszik a gondolatok és a vágyálmok. Így az életünk központjába a célkitűzés és a megvalósítást lehetővé tevő tettek helyett a vágyálmok kerülnek. Nem kérdés, hogy az ábrándozásba menekülés időlegesen emelni tudja a boldogságérzetünket, szerintünk azonban az esetek túlnyomó többségében ez nem helyes cél. Arról sem szeretnénk vitát nyitni, hogy hány embernél működik ez a fajta szemléletmód. Nyilván van, aki szentül hiszi, hogy ez működik, és már „bizonyítékot” is talált rá. Vajon miért?
A vonzás törvénye újratöltve
Ha nagyon le szeretnénk egyszerűsíteni a dolgokat, akkor azt mondhatnánk, hogy két dolog dönti el, hogy mi lesz velünk:
- A külső környezet (ez hatással van a szemléletmódunkra, de a szemléletmódunk határozza meg, hogy miképp éljük meg ezt a környezetet)
- A szemléletmódunk (amivel a külső környezetet értelmezzük, és amit alakít a külső környezet)
Láthatjuk, hogy ez egy kicsit tyúk-tojás kérdés, de azért annyira nem, hogy ne legyen értelme róla beszélni. Ami a külső környezetet illeti, nyilván nem egyenlő feltételeket kaptunk az élettől. Hogy egy hazánkban szeretett focis hasonlattal éljünk: van, akinek nem egyszerűen lejt a pálya, hanem elég a labdát egy szakadékba lelöknie, az ellenfél 200m széles és 50m magas kapuja pedig a szakadékban van elfektetve. Így persze nem nehéz gólt rúgnia. És nyilván van olyan is, akinek előbb fel kell másznia a szakadék tetejére a labdával úgy, hogy a kezével nem ér a labdához, és az után tud csak gólt rúgni. Nem kérdés, hogy egészen más feltételekkel indul az életnek egy amerikai felsőosztálybeli csemete, mint harmadik országbeli szegény gyerek. (És itt nyilván az anyagiakon is messze túlmutatnak a különbségek.) A kérdés azonban nem az, hogy varázsütésre semmissé tudjuk-e tenni az adott körülményeket. Ami adott, az adott. A kérdés az, hogy miképp tudunk azokkal dolgozni, hogy mégis elérjük a céljainkat. És ez az, amiben a felelősségünk igazán rejlik.
Vagyis nem azért vagy felelős, hogy a részeg sofőr mit csinál, hanem azért, hogy ha túléled a balesetet, akkor utána mit kezdesz a helyzettel! Hogyan reagálsz rá? Milyen módon alakítja ez a szemléletmódodat? Megerősíti a hitedet, hogy milyen veszélyes hely a világ és mennyi őrült van az utcán? Vagy azt a hitedet erősíti meg, hogy tényleg milyen szerencsés vagy, hiszen egy karcolás nélkül megúsztad? Az előbbi esetben nagyobb szorongással és több félelemmel éled majd tovább az életedet, az utóbbiban pedig nagyobb bátorsággal, ami komoly hatással lesz a későbbi életedre! Ez már tényleg a Te felelősséged. A vonzás törvényét is sokkal előremutatóbb és hasznosabb a felelősség felől értelmezni.
Van egy célod, egy álmod? Szeretnél valamit megvalósítani? Igenis „bevonzhatod” azt. De nem azzal, hogy reggelente mantrázod a varázsigét, hogy majd sikerül. Hanem azzal, hogy felelősséget vállalsz a megvalósításért, és ha kis lépésenként is, de következetes módon teszel érte. Ahogy egyre többet teszel a célodért, úgy tanulsz egyre többet arról, hogy hogyan érheted azt el, úgy nyílnak meg új lehetőségek, úgy segítenek neked a környezetedben lévő emberek, úgy keresed egyre több dologban azt, hogy miképp segíthet az téged a célod elérésében, és végül valóban „vonzani” kezded a megoldásokat. De nehogy már az univerzum kegyének tulajdonítsuk azt, amiért keményen megdolgoztunk! Amiért kockázatot vállaltunk, amiért kiléptünk a komfortzónánkból, amiért hajlandóak voltunk elismerni, hogy jelenleg kevesek vagyunk, hogy jelenleg nem tudunk eleget a továbblépéshez, amiért hajlandóak voltunk tanulni, amiért hajlandóak voltunk bizonyos hiedelmeinket feladni, amiért hajlandóak voltunk a fogalmi kereteinken változtatni, és amiért hajlandóak voltunk tenni! Vonzás törvénye, egy nagy frászt! Még hogy „titok”! Egy túróst!
Vagyis a vonzás-törvénye kevésbé misztikus dolog, mint ahogy azt sokan hiszik. Sokkal ésszerűbb és kézzelfoghatóbb, ha ezt egyfajta „Zöld-Trabant” hatásként értelmezzük. Ha sokat foglalkozol valamivel, akkor az az életed egyre több területén visszaköszön. Nem azért, mert addig az nem volt ott, hanem azért, mert addig nem volt a kognitív szűrőd arra kalibrálva, hogy észrevegye.
De mi van a szélsőséges helyzetben lévőkkel?
Talán a fentiekből is látszik, hogy nem állítjuk, hogy a szélsőséges helyzetben lévők egyenlő feltételekkel képesek egy adott cél elérésére, mint az átlag. A negatívan szélsőséges helyzetben lévőknek jóval többet kell tenniük, mint az átlagnak, a pozitívan szélsőséges helyzetben levőknek meg jóval kevesebbet. A lényeg azonban mégis ez: a célok helyzettől függetlenül elérhetőek! A céljaink eléréséhez pedig elengedhetetlen, hogy higgyünk az elérésének lehetőségében, mert onnantól kezdve változik meg a kérdésfeltevésünk. Ha úgy véled, nem érhető el a célod, akkor a legfontosabb kérdésed az lesz: „Miért nem születtem jobb helyre?” vagy „Vajon elérhető egy ilyen cél számomra?”. Ha viszont elkötelezed magad a célod mellett és felelősséget vállalsz a megvalósításért, akkor a legfontosabb kérdésed az lesz: „Hogyan érhetem el ezt a célt és mit kell tennem érte?”. Ekkor pedig már az apró lépések is örömöt okoznak. Minél több apró eredményt érsz el, a világ annál nagyobb szeletét érzed a hatalmadban, ami erőt ad a további lépésekhez.
Tetszik vagy sem, ha van interneted, és ezt a cikket olvasod, a helyzeted távolról sem olyan rossz. Lehetnek nehézségeid? Hát persze? Nehezíthetik ezek az életedet? Hát persze! Tagadni kell ezt? Dehogy is! Annak semmi értelme! Attól, hogy eltagadjuk, a nehézségeinket, a mumusaink még ott vannak. Sőt, ha eltagadjuk őket, csak rosszabb helyzetbe sodorjuk magunkat, mert nem a szemünk előtt akadályoznak minket, hanem láthatatlanul. De el kell fogadni, hogy ezek miatt a nehézségek miatt nincs lehetőséged tenni valamit – bármilyen apróság is legyen – a célodért? Természetesen nem! Ebben rejlik a felelősségünk! Lehet, hogy nem éred el holnap a célodat, mert számos körülménnyel kell előbb megbirkóznod, de minden nap tehetsz érte egy apró lépést! És minden apró lépés egyre könnyebbé teszi a következőt!
Nyilván a témát lehetne tovább vesézni, mert számos dolgot nem érintettünk. Ha kérdésed, hozzáfűzni valód van, akkor ne fogd vissza magad! Ám hogy elejét vegyük a parttalan vitáknak ez ügyben: nyilván a fizikai-törvényekbe ütköző célokra a fentiek nem lesznek igazak, ha ilyen céljaink vannak, akkor a fogalmi kereteink szorulnak módosításra. Természetesen van olyan, hogy valaki az élete folyamán nem kerül olyan helyzetbe, hogy felismerhesse a saját felelősségét, senki nem mondja el neki, nem mutat rá, nem szolgál neki pozitív példákkal, ezért nem tud a fentiekről elgondolkozni, nem tud tanulni, és nem tudja a fogalmi kereteit átszabni. De ha ezt a cikket olvasod, akkor Te biztosan nem tartozol ebbe a körbe. 🙂
Természetesen nem működik, hogy ábrándozunk valamiről, és valóra válik,-bár nem törvényszerűen kizárt.- A születésünk, életünkben adódó lehetőségek, feladatok nem egy robot által,,kidobott”lét. Egy transzcendens Hatalom, hitem szerint a TEREMTŐ adja életünket, lehetőségeinket. Így múlik rajtunk, mivé lesz életünk, ,,könnyűnek találtattunk-e?”
Erika
„Nem az edzés tesz bajnokká, hanem reményeid, vágyaid, álmaid.”
Muhammad Ali, nehézsúlyú bokszoló, háromszoros világbajnok
Kellenek az álmok és kell az edzés is, együtt kéz a kézben. Sok embernek az egyik elmarad, az álmok a nehéz időkben tovább segítenek, a kemény „edzés” pedig nélkülözhetetlen a valódi eredményhez.
Én vagyok az első hozzászóló. Nagyon nem értek egyet a cikk írójával. Szerintem most rettentően mellényúltatok. Nincsenek valós információitok a világ működéséről így arról sem, hogy kinek mi a felelőssége, ugyanis bármi történik veled, az mind miattad van, azt igenis mind te teremtetted meg a magad számára és az mind érted van. Természetesen itt figyelembe kell venni az univerzum törvényeit, az ok-okozat törvényét és egyebeket és természetesen nem egy életben kell gondolkodni. De ha valakit megölnek, az azért történik vele, mert ő már valamikor ölt. És most neki ezt kell megtapasztalnia. Hosszú lenne kivesézni. De olyan nincs, hogy te nem tehetsz róla. A másik pedig a „vonzás törvénye”. Ezt is nagyon rosszul értelmezitek, mert aki alkalmazza, (és aki vette a fáradtságot és elment mondjuk egy agykontroll tanfolyamra, ahol tanítják) az nem úgy alkalmazza, hogy leül és vizualizál és várja a sült csirkét. Pontosan azt tanítják, hogy tenni kell. Egyrészt el kell képzelned a célt, erős pozitív érzelemmel kell feltöltened. Ez beindítja a folyamatokat… olyan emberekkel találkozol majd és olyan helyzetekkel amik elősegítik a célod megvalósulását. De ezt neked kell megvalósítani!!! Nem csak vizualizálni és várni kell. Tenni. Rengeteget. És így igenis működik. Főleg azért, mert amit mi anyagnak hiszünk az valójában csak egy energiamező, egy hologramm, ami elég könnyen át tud alakulni… Javaslom nektek Balogh Béla könyveit, előadásait, Dr. Domján László előadásit. Sokat lehet belőle tanulni.
Végre egy cikk, ami kritikusan látja a dolgokat – én is untam már a sok vizualizálót, aki a Titokra esküszik, de nem tesz semmit. Eleinte gyanakvással olvastam a Trabantos hasonlatot, de van benne valami!
Minimancs, a cikkben egy szó sem esik az agykontrollról… Az előző életes baromságot meg hagyjuk, vagy azt az agykontrollnál tanítják???
Kedves Eperke! Nem az agykontrollon tanítanak az előző életekről. Az agykontrollon annak a technikáját tanulod meg, hogy tudsz az életben jobban boldogulni, hogy tudod magad meggyógyítani. Bár nem írtam úgy, hogy félreérthető lenne, azért így tiszta. Ne higgy nekem, legjobb, ha magad jársz utána. Olvasd el a Lelkünk útja című könyvet, számodra is meggyőző lesz! 🙂
Ennyi.
Eperkével értek egyet mármint, ha nem lenne világos.
@Minimancs: szerintem ez a cikk nem az agykontrollról szól, hanem arról, hogy vannak olyanok, akik a sült galambos verziót tanítják – és nem kevesen vannak olyanok, akik ezt el is hiszik. Én magam is coach vagyok, ráadásul pénzügyi coach, ne tudd meg, hány olyan ügyfelem van/volt, akik tényleg hittek abban, hogy ők minent megtettek azzal, hogy kívántak, és ahogy ők mondták, tervezgettek – pedig csak álmodoztak, terv nuku, megvalósítás irányába tett lépés meg még annyi sem. Volt olyan is, aki agykontrollra járt, volt olyan is, aki ismerte Balogh Béla könyveit – csak éppen nem azt látta meg bennük, amit pl. Te.
Miatta-nem miatta: hááát, hogy kinek vannak valós információi az Univerzum működéséről, arról hosszan lehetne vitatkozni. A tudósok is ezt teszik, mert nekik sincsenek. 🙂 Gyanítom, a nagy tanítók sem Atlantisz nagyjaitól kapják telefonon a leckéket, így aztán ilyen kijelentést nem biztos, hogy tettem volna a Helyedben. Annyira azért tartom magam nyitott embernek, hogy elfogadjam azt, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint rengeteg dolog van, amit nem tudunk megmagyarázni, mégis létezik (pl. a gömbvillám), és még több van, amiről azt sem tudjuk még, hogy van, pedig a hatását érzékeljük. Ezért elfogadom azt is, hogy kinek-kinek más lehet a véleménye.
Abban azonban már csak morfogenetikai okok miatt is hiszek, mert tapasztalom, hogy a közösségi, különösen a családok generációin átívelő tudás használható és érdemes is hazsnálni, tehát az előző életekben így, a család folytonosságát illetően hiszek. Illetve abban is, hogy a saját életemet javarészt én irányítom – mert az az én felelősségem. Ellenben vannak olyan dolgok, amelyek igenis rajtam kívül esnek – egyszerűen csak azért, mert másnak is van akarata, nem csak nekem, más is tesz dolgokat, nem csak én, és más tetteinek is vannak következményei, hatásai, nem csak az enyémeknek. Ráadásul olykor rám is hatással vannak ezek. (Különben hogyan tanulnánk egymástól?)
Kedves Csilla! Nem is úgy gondolom, hogy én aztán tudom a tutit. Erről szó sincs. De rengeteg tanulok. A cikk egy látásmód. Egy könyv alapján ami – gondolom, hogy üzleti szempontból – ki lett adva, aztán mindenki kezdjen vele amit akar. Abban a könyvben fontos információk vannak, viszont a használatára vonatkozóan semmi. És a cikk itt csúszik el. Ezért írtam példának az agykontrollt, mert ott megtanítják, hogy lehet ezt használni. Hogy kell használni. Domján Laci erősen kihangsúlyozza, hogy tenni kell. Rengeteget cselekedni. Azzal, hogy vizualizálsz, segítheted a dolgok megvalósulását. De nem helyettesítheted vele. A cikkben a vonzás törvényét nagyon leszólják:
„De nehogy már az univerzum kegyének tulajdonítsuk azt, amiért keményen megdolgoztunk! Amiért kockázatot vállaltunk, amiért kiléptünk a komfortzónánkból, amiért hajlandóak voltunk elismerni, hogy jelenleg kevesek vagyunk, hogy jelenleg nem tudunk eleget a továbblépéshez, amiért hajlandóak voltunk tanulni, amiért hajlandóak voltunk bizonyos hiedelmeinket feladni, amiért hajlandóak voltunk a fogalmi kereteinken változtatni, és amiért hajlandóak voltunk tenni! Vonzás törvénye, egy nagy frászt! Még hogy „titok”! Egy túróst!”
Konrétan ez a rész volt az, ami kiverte nálam a biztosítékot. Mert addig, amíg bajban vagyunk, és félünk valamitől, addig tudunk imádkozni, meg segítséget kérni, de amint sikerül valami, azonnal verjük a mellünket, hogy ez nekünk sikerült. Egyedül. Mert mi csináltuk. Sokkal jobb hálásnak lenni, hogy sikerült, mert azért sikerülhetett, mert segítséget kaptunk hozzá. Mert megadatott nekünk.
Nagyon egoista ez az írás. Sajnos.
Kiverte a biztosítékot, hogy arra biztatunk mindenkit, hogy a saját eredményeit, amiért keményen megdolgozott ne az univerzum kegyének vegye? Ez valóban vérlázító gondolat! 🙂 Olyat meg aztán egyáltalán nem olvashattál, hogy ne legyünk hálásak azoknak, akik minket segítettek. Ez a Te előfeltevésed, ami a saját előítéleteidből táplálkozik. Légy szíves ne told ránk az előítéleteidet! 🙂
Kis szövegértéssel, és némi méltányossággal belátható, hogy a vonzás törvénye ebben a kontextusban arra vonatkozik, amikor azt valamiféle mágikus törvényszerűségnek vesszük. Ha viszont a vonzás törvénye pusztán annyi, hogy eldöntöm, segítséget kérek, másokat is meggyőzök, hogy segítsenek, változom, tanulok, és rengeteget teszek érte, akkor milyen törvényről beszélünk?
Eldönt-tanul-segítséget kér-változik-sokat tesz érte.., egyszóval: küzd, és akkor már tuti a siker? Az élet a blogíró logikája (de inkább logikátlansága!) szerint mégis tele van véletlenekkel is, amiről nem tehetünk, ebből meg az következik, hogy semmire sincs garancia, ezért fölösleges azt ígérni, hogy aki küzd, tuti a sikere, mert akkor a véletlen kudarcokra is fel kell készülnie, és lehet, hogy abból lesz egymás után ezer, és siker semmi.
Olyasmit cáfolsz, amit nemhogy nem állítottunk, hanem a cikkben kifejezetten az ellenkezőjét állítottuk. Vannak dolgok, amelyekről nem mi tehetünk, amelyek nem a mi felelősségünk. A küzdelem nem elégséges a sikerhez. Ilyet nem állítottunk. Először leegyszerűsíted az „Eldönt-tanul-segítséget kér-változik-sokat tesz érte” folyamatot a „küzd” szóra, majd rajtunk kéred számon, hogy arra nem érvényes a kijelentés? Küzdhetsz, de kell az is, hogy felismerd, jól küzdesz-e, jó eszközökkel küzdesz-e (ez a tanulsz, változol, amit a „küzd” szó nem tartalmaz). Ezért rendkívül fontos az önreflexió képessége, az önreflexiót pedig egy külső tükör tudja fejleszteni (ez a segítséget kérsz rész). De ebben segít az elköteleződés is, és az, hogy folyamatosan ellenőrzöd, jó úton haladsz-e a célod felé. Ha nem, korrigálsz. Ha nem jó eszközöket használsz, nem jó irányba haladsz és nem vagy képes a korrekcióra, kicsi az esély a sikerre, teljesen függetlenül attól, hogy mennyire küzdesz. Hiába kezdesz séta helyett teljes erőből sprintelni az úton, ha egyszer északnak mész, de te nyugatnak szeretnél tartani. Attól nem érsz oda hamarabb a célodhoz, sőt, egyáltalán nem érsz oda!
Továbbra se értem, ha te pl. megmutatod nekem, merre van Nyugat, és végre nem Kelet felé haladok, azt gondolva, arra van Nyugat, akkor ha mégis folyton gátolva vagyok, hol egy kidőlt fában esem orra, hol egy pocsolyán csúszok el, hol nekem jön egy autó, hol kibicsaklik a lábam, az csupán véletlen, és semmi jelentősége?
Már hogyne lenne jelentősége. Azt jelenti, hogy figyelmetlen vagy. Meg kell tanulnod fókuszálni, és kikerülni a fákat, a pocsolyákat és az autókat, és figyelned kell a lábad elé, hogy gyorsabban célba érhess. 🙂
Hadd foglaljam össze: 1) fogalmunk sincs a világ működésértől, mert igazából lélekvándorlás van, 2) „rosszul” értelmezzük a vonzás törvényét, mert a célokat el kell képzelni, pozitív érzetekkel feltölteni, és máris elindulnak a „folyamatok”.
A világ működésével kapcsolatosan mondjuk úgy, hogy ez a Te hited. Szerintem ha vindikálod a jogot arra, hogy a saját hitedet másoké fölé emeld, akkor nem a megfelelő közösségben vagy. Itt nem mindenki hisz a lélekvándorlásban, és nem is célunk teológiai vitát nyitni erről. Ha hiszel, és ez neked segít, nagyon örülünk. Az, hogy te ezt abszolút igazságként mutatod itt be, szíved joga, de ettől függetlenül továbbra is csak a Te véleményed és a Te hitvilágod, ami a Te életed folyamatát határozza meg. 🙂
A vonzás törvényét meg nem mi értelmezzük rosszul, hanem a coaching foglalkozásaink és a tréningjeink során találkozunk lépten-nyomon ezzel a káros értelmezéssel. Pont erről írtunk, hogy ennek az értelmezésnek nem látjuk sok hasznát. Kicsit olvashatnál figyelmesebben is, mert azzal senki sem vitatkozott, hogy ha teszel érte, tanulsz, változol, fejlődsz, akkor nem éred el a célodat. Sőt… Bár ekkor szerintünk már nincs értelme külső erőként utalni a sikereid okára. Ha szerinted van, akkor szíved joga, hogy e szerint éld az életed és e szerint tekintsd a világot.
Egyébként még vélhetőleg sokszor fogunk „mellényúlni”, hiszen Mi nem biztos, hogy azt mondjuk, amit hallani akarsz, és amivel feltétlenül egyetértesz. És ez így is van rendjén. 🙂
Ha már szóba hoztad az abszolút igazságot, akkor vegyük elő a Bibliát!
Jézus mondta:
-Én vagyok az Igazság.
– Én vagyok az Út, ….
Ha már vonzani kell, akkor vonzzuk be Jézus Krisztust a szívünkbe, életünkbe.
„Egyébként még vélhetőleg sokszor fogunk “mellényúlni”, hiszen mi nem biztos, hogy azt mondjuk, amit hallani akarsz, és amivel feltétlenül egyetértesz.”
Ehhez pedig annyit fűznék hozzá, hogy ti sem azt mondjátok, amit mások hallani akarnak. Hogy kik azok, azt nem tudom. 🙂
A cikknek nem célja, hogy vallási dogmákkal kapcsolatos vitát szítson. Sem a lélekvándorlás dogmájáról, sem a keresztény dogmákról nem szeretnénk itt vitát. Agnosztikus, ateista, buddhista, keresztény, keresztyén, krisna-tudatú hívő, stb… férjünk meg békésen egymás mellett.
A kommented második résztét sajnos nem értjük. Pontosan azt írtuk, hogy a mondanivalónk kapcsán nem lesz soha 100%-os egyetértés, ám nem is célunk erre törekedni. Mi beleöljük a munkát, hogy a cikket megírjuk, ha kell, akkor a kutatást előtte elvégezzük. A tartalom adaptációját pedig már az olvasónak kell elvégeznie. Neki kell lefordítania, hogy a saját életében ez hogyan alkalmazható vagy hogy alkalmazható-e egyáltalán. Ha pedig semmit sem tud alkalmazni, akkor vélhetőleg az írásaink nem neki szólnak. Ilyenkor jobb, ha nem minket kell olvas, hanem olyanokat, akiknek a mondanivalóját hasznosítani képes. Ez pedig teljesen rendben is van így.
Oké! Én nem vitatkozom csak leírtam, hogy az abszolút igazság hol található: a Szentírásban.
Mégis, MELYIK szent írást? Vagy azt állítod, hogy más vallás iratai nem szentírások?
„A cikknek nem célja, hogy vallási dogmákkal kapcsolatos vitát szítson. Sem a lélekvándorlás dogmájáról, sem a keresztény dogmákról nem szeretnénk itt vitát.”
De szívesen válaszolok. A Bibliáról van szó. Ha nem vagy tisztában a Szent szó jelentésével, akkor google-ben keress rá, vagy nyisd ki az értelmező szótárt.
Válasz lent.
Kérdés hozzád:
Mik az univerzum törvényei? Ki találta ki?
Milyen egyebek vannak?
Azt is állítod, hogy nem egy életben kell gondolkodni. Már pedig egy életünk van. Olvasd a Bibliát!
Nah ezért nem szeretem a vallásos embereket ugy általában…PONT ezért…rettenetesen aggresszív vagy…és még csak észre sem veszed!!! Ki lett hangsúlyozva h nem vallási kérdésről van szó …erre csak folytatod!
Nem vagyok agresszív.
tessék szeretni a vallásos embereket (is ). igényeljük a szeretetet 🙂
Mindez nagyon rímel arra, amit anno én is írtam a témáról.
Az ezoterikus megközelítés, tehát hogy elég csak rágondolni, és majd megkapom, amire vágyom, meg már csak azért is furi, mert ez sohasem volt divat. Csak most. Anno, amikor az ezoteria még nem volt ilyen felkapott, ellenben a vallás igen, már akkor is leszögezte a Biblia, hogy sok minden függ a Jóistentől (Sorstól, Gondviseléstől, Univerzumtől – tetszőlegesen behelyettesíthető kinek-kinek hite és világnézete szerint), de van valamink, amit adott nekünk az Isten, és nem véletlenül. Ez pedig a szabad akarat.
Márpedig ahol szabad akarat van, ott saját felelősség is van. És érdekes módon a Biblia is azt tanítja, hogy a tetteink az, amit majd számon kérnek rajtunk a végítéletkor, nem a gondolataink.
Megkérdezném, hogy ha ez így működött kétezer évig, akkor most miért is kéne ezt felrúgni? Csak azért, mert így kényelmesebb??? Attól még nem lesz működőbb. Mert hogy nem így működünk agyilag.
A másik, ami eszembe jutott a Zöld Trabant effektus alapján: ez az egész ezoterikus értelmezése a vonzás törvényének legalább annyira hit alapú, mint a vallás. Aki ebben hisz, az úgyis csak az erre vonatkozó bizonyítékokat fogja meglátni – és itt visszafelé sül el a Zöld Trabant effektus. Ha azonban a valóraváltó megvalósító típusba tartozunk, akkor a Zöld Trabi effektus éppen abba az irányba fog vinni, hogy a megvalósításra kínálkozó lehetőségeket vegyük észre.
Szóval érdekes ez a Trabi-dolog, mert kétélű fegyver: lehet erre is, arra is használni. Egy biztos: akárhogyan is lesz, meg fog erősíteni a hitünkben. (Ld. még Henry Ford – „Akár azt hiszed, hogy meg tudod csinálni, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad lesz!” Vagy valami ilyesmi. Nem ígérhetem, hogy szó szerinti volt az idézet.)
Nem akarom azzal kezdeni, hogy a cikk írója biztos nem vagy csak félig olvasta a Titkot, mert nem tudhatom. De hogy rosszul értelmezte az biztos. Egy szóval sem írja a könyv és egyik másik sem, amit ebben a témakörben olvastam, hogy ha csak ülsz és nem csinálsz naphosszat semmit, de egyébként tele van a fejed pozitív gondolatokkal, célokkal, tervekkel, vágyakkal, álmokkal, akkor mind egy szer csak megvalósul. Mert ahogy a cikk ezt vázolja az kb ilyen. Nem. Nekem pontosan az jött le, hogy ehhez több minden is kell, fontos a vizualizáció, az is, hogy beleérezzük magunk abba, amit szeretnénk, de csak ez vajmi kevés a sikerhez. Ha mondjuk valaki munkát szeretne, ülhet otthon és vizualizálhatja, hogy milyen jó lesz neki akkor, de ha egyetlen munkára sem jelentkezik akkor nem lesz munkája 🙂 Álmaink megvalósulásához változás kell, leginkább belül, ezt is írják ezek a könyvek, nem azt mondják, hogy elég ha csak erősen gondolsz valamire, tenned kell, és úgy a gondolkodásmódodon változtatni. Ötleteket is ír, amik elősegíthetik a céljaidat, példákat, hogy mások miket CSINÁLTAK, amivel ennek a törvénynek az úgy mond működését erősíthetik. Olvasd el jobban aztán írj hülyeséget.
Nem akarom azzal kezdeni, hogy a hozzászólás írója nem vagy csak félig olvasta a cikket, mert nem tudhatom. Ám hogy rosszul értelmezte, az biztos. A cikk elején ugyanis ez olvasható:
Rhonda Byrne Titok című könyve által népszerűvé vált „Vonzás törvényét” fogjuk kivesézni. Azért ezt, mert rendkívül népszerű, és kapcsolódik hozzá egy szerintünk nagyon káros, de **közkeletű értelmezés**, ami rengeteg embert frusztrál. De hogy a fürdővízzel együtt ne dobjuk ki a gyereket is, megmutatjuk, hogy milyen értelmezésnek látjuk értelmét.
Hadd dobjam vissza a labdát, ha már ilyen kedvesen fogalmaztál: Olvasd el jobban, aztán írj hülyeséget! 🙂
Egyébként a vizualizációval is az a baj, hogy sokan teljesen rosszul tanítják, ami nemhogy nem segít, hanem kifejezetten hátráltat. Mindezt persze kutatásokkal is igazolták. Tehát a kérdés itt sem azon van, hogy hasznos-e a vizualizáció, hanem hogy pontosan hogyan kell csinálni ahhoz, hogy segítsen.
Amit kérsz Istentől, és elhiszed, hogy megadja, az meg fog történni. Én a jelenlegi munkámat Istentől kaptam. Nem vizualizáltam,hanem egyszerűen kértem. Olyan munkát kaptam, ami nekem testhez álló, mert Isten ismer engem, de kellett hozzá egy munkaerő-közvetítő cég is.
És minek kellett a munkaerő közvetítő cég? Isten nem volt elég önmagában? 😀
Isten segít. Nem csak közvetlenül. Embereket is használhat mások segítségére.
kérdés: ha vizualizálom a lottó ötöst és kitöltök egy szelvényt, nagyobb esélyem lesz megnyerni, mintha nem vizualizálom és úgy töltöm ki? Persze mindkét esetben feladom.
Maximálisan egyetértek a cikk írójával. Én sok mindent szeretnék elérni. Több dolgot már sikerült, mégtöbbet nem. Ha mindent elhinnénk amit az agykontrollon, és hasonló tréningeken tanitanak, a társadalom nagy része az idegorvosok kedvence lenne. maradjunk annyiban, hogy semmit nem kapunk ingyen, mindenért tenni(!) kell valamit, sokszor egymás után. De az elképzelés „vizualizáció” az fontos. anélkül soha nem jutunk semmire, de nem lehet öncélú! önmagában nem elég!!!!
Akkor most erre is válaszolok! Nem bírom ki szó nélkül megállni!.
Szerintem itt még egyik ‘tanuló’ sem mondta aki résztvevő volt agykontroll tanfolyamon h annak bármilyen negatív hatása lett volna rá-ez az egyik nagyon fontos dolog, a másik pedig h az agykontroll nem egy vallással kapcsolatos tan! Ezt sokan nem akarják tudomásul venni, mert nem tudják h miről van szó, konkrétan fogalmuk sincs, nem vettek részt tanfolyamon sem, de még csak a könyvet sem szagolgatták. A helyzet az h az agykontroll egy gyakorlatokon alapuló valami, amit alkalmazhatsz. De javaslom mindenkinek előbb nézzen utána vagy vegyen részt ahelyett h előítél. Jah…és persze gyakorolja is! Majd utána lehet nyilatkozni…sok-sok gyakorlás után…nah arra kíváncsi lennék. Nem egy varázsszerről van szó – bár varázspálcának valamennyire tekinthető lenne… az én tapasztalataimmal. És Nem…képzeljétek valóban nem lesz az agykontroll mindenre megoldás…mégis egy alkalmazható dolog! Majd ha alkalmaztad és az estek többségében majd ugy látod volt értelme akkor vállba veregetheted magad h Ügyes voltam! Jól csináltam!
Amugy bárki aki azt hinné nem egy fanatikus agykontroll őrülttel van dolgod…már évek óta nem alkalmaztam ezen tudást, de rengetegszer vettem már hasznát életemben.
és maga a cikkhez fűződően pedig:
Igen, sajnos vannak olyanok akik képesek vakon hinni és ez a bizonyos negatív hatás lecsapódótt náluk ezeknek a tanoknak kapcsán. Ezért nagyon helyeslem h megíródott a cikk!. Azonban ami miatt szerintem valamennyire vita alakult ki-alakulhatott ki…az az hogy bármennyire is a cselekedeteken van a hangsúly- mert valóban van- hiszen senki más nem fog a dolgaink után rohangálni…csak mi magunk!- Mégis valahol a HITre is szükség van, szükségünk van rá h mintegy mozgatórugó…beindítson minket, MOTIVÁLJON. Kinek milyen formában…ateista? vallásos? egyéb?tök mindegy..csak vigyen előre! Szóval talán ennyi negatívuma a cikknek h ennyire a cselekvésre helyezték az írók a hangsúlyt, hogy a motivációnak erről a funkciójáról is kicsit mintha lebeszélték volna az embereket…miközben nem ez volt a szándékuk…szerintem. De akkor most engedelmetekkel elmondom helyettetek: fontos a hit! hogy lökjön hátulról, hogy késztessen, hogy erőt adjon! Csak a pozitív írányát alkalmazzuk! És ne a sült galambot várjuk! És lényeg az EGYENSÚLY! Hit -remény-vizualizálás és alkotás-cselekedet mind ugyanolyan arányban legyen meg!
Hát, valójában ez benne van a cikkben. 🙂
„A céljaink eléréséhez pedig elengedhetetlen, hogy higgyünk az elérésének lehetőségében, mert onnantól kezdve változik meg a kérdésfeltevésünk.”
Én egész életemben hittem, hogy amit szeretnék az sikerül persze voltak olyan részek amikben nem hittem. Aztán nevezzük vonzás törvényének alapon el kezdtem elképzelni, hogy azon a téren is jó vagyok és tényleg tettem is érte, de sikerült is elérni. Persze voltak olyan dolgok amiket hiába képzelek el és hiába teszek attól elvileg nem fog megtörténni, mert semmit nem tudtam volna tenni és mégis megvalósult. Vegyünk egy párkapcsolatot szeretnéd megtalálni a legtökéletesebb nőt/férfit és oké, ha nem mész oda hozzá sose lesz semmi , nagy valószínűséggel, de nem véletlen, hogy az élet vagy a vonzás odasodorta. Szerintem ez a vonzás dolog olyan ahogy mondják, akarni kell, elképzelni és el is kezd alakulni, persze amik jönnek megérzések meg is kell lépni őket, ha nem teszünk semmit, akkor senki nem fog a nyakunkba ugrani. De például elromlott az autómon az abs és persze el is vittem szerelőhöz, de nem akartam sokat rászánni az egyszerű szerelő meg nem tudta megmondani mi a baj, elküldött a szervizbe, na persze oda menjen aki szeretné, hogy lehúzzák. Tiszta szívemből azt gondoltam szeretném ha megjavulna és gondoltam na akkor majd egyszer megjavul. Persze a szerelő megnyugtatott ne is álmodozzak, de én vártam és lőn csoda, közel egy évnyi nem működés után életre kelt és most már hónapok óta jó. Szerencse ? Egy fenét ! Vonzás törvénye ? Lehet ! Vallás ? Nem ! Mi a felelősségem ? Elvileg semmi, de mégis minden, mert szerettem volna 🙂 Talán a legegyszerűbb magyarázat az hogy a gondolatok energiák és mivel minden energia, így a gondolati szinten is lehet hatni mindenre. Ki minek nevezi mindegy, de működik ! Szerintem nincs lehetetlen csak olyan ember aki nem hiszi el, hogy képes, vagy aki emiatt tehetetlen.
@Bencelot
Én nem vitatkozom csak leírtam, hogy az abszolút igazság hol található: a Szentírásban.
Két gond van az abszolút igazságokkal. Az egyik, hogy ahol abszolút igazságot érzünk, ott megszűnik a párbeszéd lehetősége, ha valaki az állítást nem abszolút igazságként éli meg. A másik gond (bár elismerem, hogy ez nem feltétlenül mindenkinek gond), hogy bezárja az elmét a másfajta tapasztalatok elől. Van, aki szerint a lélekvándorlás az abszolút igazság, a keresztény hit pedig amolyan ovi, vagy általános iskola az igazságkeresés ösvényén, ami a létezés végső, isteni formájához, a Brahma nirvánához. Van aki szerint a lélekvándorlás bálványimádás, pogány hiedelem, ami akadályozza az üdvözülést. Van, aki szerint az „igazság”, mint olyan pusztán az ideológiai csatározások terméke, egyfajta illúzió, ami fegyverként próbálja a tőle különböző ideológiákat diszkreditálni. (Elég széles a spektrum.) Többféle hittel élhetünk boldog és teljes életet, de mivel felesleges egymást győzködnünk az „abszolút igazságokról” (erre utaltam akkor is, amire azonnal a Bibliával és Jézussal válaszoltál), úgysem fog menni, ezért érdemesebb olyasmiről beszélni, hogy mondjuk a cikkben írottak milyen módon hasznosíthatók vagy nem hasznosíthatók. Kinek milyen tapasztalata volt, mit tud hozzátenni.
A Bibliáról van szó. Ha nem vagy tisztában a Szent szó jelentésével, akkor google-ben keress rá, vagy nyisd ki az értelmező szótárt.
Azért ez messze nem ilyen egyszerű. A Biblia szó egyszerűen annyit tesz: „könyvek”. Nem túl sokatmondó. 🙂 Ám a felvetésed megmutatja, hogy mennyire nincs értelme abszolút igazságokról kinyilatkoztatni. Ugyanis még a Biblia is csak egy-egy felekezet teocentrikus világképből olyan egyértelmű. Eleve abban sincs egyetértés, hogy milyen iratok részei a kánonnak (és így a Bibliának), illetve milyen iratok esnek kívül a kánonon (apokrif iratok). Már a katolikus és a protestáns Bibliák is különböznek, nemhogy a kisebb keresztény felekezetek bibliái! Az előbbiek például abban, hogy bizonyos apokrif (ún. deuterkanonikus) szövegeket tartalmaznak-e vagy sem, hogy milyen osszeállításban és sorrendben tálalják az ószövetséget (az eredeti Tanakh alapján íródott és fordított, vagy a Septuagint, azaz a Görög fordítású Ótestamentumból). Fordítás is létezik vagy ezer féle, szinte minden nyelven, és mivel a fordításban mindig módosul a jelentés (némely dolgok elvesznek, némelyek pedig hozzáadódnak), ezért még ebből a szempontból sem nevezhetjük a szó szoros értelmében A Szentírásnak azt a Bibliát, amit Te vagy itt bárki a kezében foghatott. Márpedig ha az „abszolút igazság” kinyilatkoztatásáról szóló Biblia sem egységes, akkor az eléggé megnehezíti, hogy abszolút igazságként tálaljuk.
Semmi gond az isteni kinyilatkoztatással. Az igazság békét teremt.(Ézsaiás 32, 17.) Vagyis ez a közös nevező. Nem arról van szó, hogy mit érzünk. Arról van szó, hogy az igazság szabaddá tesz. A párbeszédet nem zárja be, mert most is van párbeszéd. Amikor pedig meggyőződtél, hogy az igazság az igazság, onnantól is van párbeszéd.
Az igazság igazság marad, akár elhiszik, akár nem.
A második gond, az hogy bezárja az elmét a másfajta tapasztalatok elől, nem gond, hanem jó(!), mivel megóv minket az Igazságról való letéréstől. Vannak káros tapasztalatok, amik akadályozzák az isteni kinyilatkozás megértését. Ilyen például az UFÓ-hit (valóságosan megtapasztalt jelenséget a Sátán idézi)
vagy a lélekvándorlás (szintén meg lehet tapasztalni, ezt is a Sátán idézi)
ugyanis az is írva vagyon, hogy „Én vagyok az Igazság.” (János 14, 6; 18,37.)”Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem világosságban jár.” „Én vagyok a világ világossága.” (János 8, 12.)”A Sátán hazug. A Sátán a hazugság Atyja.” (János 8, 44.)
Az internet tele van jobbnál jobb cikkekkel, írásokkal ezzel kapcsolatban, de azért röviden megpróbálom elmagyarázni a dolgot:
Isten szólt emberekhez, és azok leírták amiket mondott, ez lett az Írás, Isten írott Igéje, a Biblia. Már a kezdetektől fogva voltak, akik másképp értelmezték az írásokat, olvashatod az evangéliumokban, hogy már a zsidók közt is voltak különféle felekezetek – farizeusok, szadduceusok, aztán ott voltak még az esszénusok is, meg ki tudja hány féle irányzat/szekta/igemagyarázat/hozzáálás…
Ez az Újszövetségben tekintettel a kegyelem tanításának, Jézus személyének és Isten új vezetésének hatására még jobban megspékelődött. Már az első században felütötték a fejüket különféle – többnyire a vezetőjükről elnevezett – irányzatok. Mivel ezek különböző dogmákban nem értettek egyet, az Egyházban pedig Krisztus parancsára egységnek kellett volna lenni, a vezetők összejöttek és több zsinaton is lefektették azokat a hittételeket, amelyeket a Biblia alapján egységesen igaznak tartottak és amelyeket illetően nem fogadtak el semmilyen torzulást. Ez szép és jó is volt eleinte, de sajnos később, ahogy langyosodott az Egyház, szétszakadt (katolikus és ortodox vonal), világiasodott, stb, egyre több olyan butaságot is elfogadtak a zsinatokon, ami egyszerűen hamis és bibliaellenes volt.
Ez ellen a higított, korrumpálódott és hamis egyház ellen emelte fel évszázadokkal később Luther a szavát, és lett úttörője az első reformációnak. Később ehhez hasonló megújulási mozgalmak (megújulás= „térjünk vissza ahhoz az állapothoz, amikor még újak voltunk, azaz a Bibliában kijelentett igazsághoz, fedezzük fel újra Isten igazságait, és kezdjük el azokat gyakorolni”) voltak a baptista, és a pünkösdi-karizmatikus mozgalmak is, meg még rengeteg kisebb protestáns áramlat. pl . a metodisták., vagy a shaker-mozgalom.
Az Egyház hála az Úrnak folyamatos megújulásban van, bár nem minden része. Mindennek a szociológiai, kultúrális, pszichológiai és társadalmi jellegű vonatkozásairól rengeteget lehetne beszélni, de most nem akarok esszét írni 🙂 Olvass utána, ha érdekel!
Remélem ez így azért némileg érthetővé tette a dolgot.
Továbbra is azt látom, hogy nincs értelme erről párbeszédet folytatni. Az „igazság” amúgy a történelem folyamán már számtalanszor bebizonyította, hogy nem békét teremt, hanem viszályt szít, pontosan azért, mert különféle igazságok léteznek, a viszály pedig abból adódik, hogy a saját igazságát mindenki abszolútnak tételezi. Neked meggyőződésed, hogy a keresztény Isten igazsága az Igazság, és minden más a Sátán ármánykodásának terméke. Innentől kezdve bárki bármit állít, ami nem egyezik az Igazságoddal, az kritikai vizsgálat nélkül elvethetőnek tartod, és még örülsz is, mert megóv téged attól, hogy letérj a helyes ösvényről. Vagyis nincs párbeszéd, nincs valós információcsere, csak kinyilatkoztatás van. A fentiekkel pontosan azt bizonyítod, amit megfogalmaztunk. Hiába írod le jobban a hitedet, nem arról van szó, hogy nem értjük, amit mondasz, arról van szó, hogy van, aki veled ért egyet, van, aki minimanccsal, van, aki egyikőtökkel sem, és mi azt szeretnénk, ha itt sokféle hitvilággal rendelkező ember találna hasznos gondolatmorzsákra anélkül, hogy a hite miatt rosszul kellene éreznie magát. 🙂
Még mindig nem érted. Elmondom világosabban.
Az igazság békét teremt.
Ezt úgy kell érteni, hogy ahol két vagy több ember között az igazság van, ott béke van. Ahol nincs meg ez az igazság, ott viszály, konfrontáció, vita van.
Mt 10, 34. Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert.
Más fordításban a fegyver szó helyett kard van. Ugyanaz. Ebben a mai világban szinte nem beszélhetünk saját igazságról. Mindenki valamelyik vallás, vagy ember által kitalált igazságát teszi sajátjának. Soroljam? Buddhizmus, hinduizmus, taoizmus, ezoterikus tanok, szcientológia stb. Még olyan is van, aki keveri ezeket a keresztényi értékrenddel. Pfúj! Igazságot keverni a hazugsággal utálatos dolog. Isten igazsága felemeli az embert, szabaddá teszi. (János 8, 32.) A saját igazság meg lehúzza az embert.
„Innentől kezdve bárki bármit állít, ami nem egyezik az Igazságoddal, az kritikai vizsgálat nélkül elvethetőnek tartod, és még örülsz is, mert megóv téged attól, hogy letérj a helyes ösvényről.” – írod. Még mindig nem érted. Ez nem az én igazságom. (*lásd lent) Ez Isten Igazsága függetlenül attól, hogy ki mit hisz. Ami a vizsgálatot illeti, mindent meg kell vizsgálni az igazság szemszögéből. Igaz-e vagy sem? Isten azért adta, adja az Ő világosságát, hogy igazságban járjunk, ne tévelyegjünk. Isten a rend istene, nem a káoszé.
„Vagyis nincs párbeszéd, nincs valós információcsere, csak kinyilatkoztatás van.” – írod. De hát ez doktrína. Isten szava a néphez szól. Eldöntheted, hogy elfogadod, vagy nem. Mindenki eldöntheti, hogy elfogadja, vagy elutasítja. Pont itt van a szabad akarat.
Luk 5, 32. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre.
Márk 2, 17. És amikor ezt hallja vala Jézus, monda nékik: Nem az egészségeseknek van szükségök orvosra, hanem a betegeknek, nem azért jöttem, hogy igazakat, hanem hogy bűnösöket hívjak megtérésre.
Máté 18, 12 Mit gondoltok? Ha valamely embernek száz juha van, és egy azok közül eltévelyedik: vajjon a kilencvenkilencet nem hagyja-é ott, és a hegyekre menvén, nem keresi-é azt, amelyik eltévelyedett?
13
És ha történetesen megtalálja azt, bizony mondom néktek, inkább örvend azon, mint a kilencvenkilencen, amely el nem tévelyedett.
14
Ekképpen a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsinyek közül.
*
A megtérés gyümölcse a megigazulás, ami azt jelenti, hogy Isten Jézus Krisztus igazságát a megtértnek tulajdonítja, aki felszabadul a végső kárhoztató ítélet, valamint a bűn, és a bűntudat érzése alól, és hiszi, hogy Jézus Krisztus által örök életet nyert.
Persze lehet ez az oldal hasznos, de csak abban a keretben, ami nem téríti el Krisztus útjáról.
Az igazság fogalmának definiálása és az erről folytatott teológiai vita nem célja a blognak, már csak azért sem, mert eltér attól a dologtól, amit közvetíteni szeretnénk: mégpedig milyen bizonyítottan működő módszerek, stb. léteznek arra, hogy boldogabb életet élhessünk. Ezennel zárom a vitát, már csak azért is, mert többedszerre bizonyítást nyert, hogy elbeszélünk egymás mellett, így ez értelmetlen (ahogy arra utaltunk). Javaslom folytassuk olyasvalamivel, ami előremutató.
Oké!
Lent folytatom.
„Vonzás törvénye, egy nagy frászt!” Ez nem egy bezárult elme kijelentése, aki kizárja a másféle tapasztalatok igazságát, és a sajátját abszolút igazságnak tartja?:)
Egy dologban tényleg igaz a szó, valóban gyakran frászt hoz ránk a bevonzás (=hasonló hasonlót vonz), úgy meglep, hogy inkább megijeszt, sajnos, így elmegyünk mellette, menekülünk előle, nem is mindig jut eszünkbe akkor, ott, hogy ez bevonzás volt, és nem teszünk semmit a folytatásért, be-, elfogadásért, megismerésért, lekicsinyeljük, bizalmatlankodunk, aztán majd bánjuk! Az ember nem mindig értékeli, amiért nem küzdött, mert egy csalóka, kábítószerként ható biztonságérzetet ad neki az, ha ő irányít, mert fél a kiszolgáltatottságtól, és a meglepitől, váratlan élethelyzettől, ahogy most is, később is mindig bepánikol, noha ajándék, lehetőség, amit érdemes kipróbálni, megvizsgálni .
Ez nem egy bezárult elme kijelentése, aki kizárja a másféle tapasztalatok igazságát, és a sajátját abszolút igazságnak tartja?:)
Nem. Ez egy írói túlzás, ami arra hivatott, hogy rávegyen téged arra, hogy elolvasd a cikket. Az, hogy te ezt szűrted le belőle, a Te fogalmi kereteidet tükrözi. A cikkben viszont jól definiálva van, hogy milyen értelmezésre vonatkozik a felkiáltás. Kérem, ne legyünk már ennyire rettenetesen felszínesek! Én megértem, hogy az internet korában ennyire telik, de egy kis erőt vegyünk már magunkon. 🙂 És csak hogy tisztázzuk: a nyitottság nem azt jelenti, hogy mindenféle dolgokat elfogadunk, amit senki sem igazolt, számos embernek frusztrációt jelent, és aminek a haszna a céljaink szempontjából minimum kétes. A nyitottság azt jelenti, hogy elfogadod a saját hiedelmeid esetlegességét. Ha a hiedelmeid téged segítenek, jó irányban van az életed, sikerülnek a dolgok, boldog és elégedett vagy, és azt tudod mondani, hogy ha továbbra is így haladnak a dolgok, akkor bármikor békében és elégedetten halsz meg, akkor nyilván megtartod a hiedelmeidet, és nem szükséges azok felülvizsgálata. Ettől még elfogadhatod az esetlegességüket. Ez segít az embertársaid elfogadásában is, ami biztosan boldogabbá tesz téged is, mégpedig úgy, hogy közben a körülötted levő embereket is boldogabbá teheted. Ha viszont nem ez a helyzet, akkor vélhetőleg a hiedelmeid között is van néhány dolog, ami korrekcióra szorul. Pl. ha valaki embereken szeretne segíteni, de úgy véli, hogy minden ember ostoba, annak gondja lesz a céljai megvalósításával. Hasonlóképpen, ha valaki gazdaggá szeretne válni, de szerinte a gazdagok mind szemét csaló gazemberek, akkor az jelentősen hátráltatni fogja őt a célja elérésében.
Amit mondasz, az pedig a Zöld-trabant hatás. Pont ezért került bele a cikkbe. Nem az a kérdés, hogy nincsenek-e lehetőségek körülöttünk (amelyek ott voltak azelőtt is, ott vannak most is, és ott lesznek később is), hanem az, hogy a kognitív szűrőinken ezek átmennek-e. A kognitív szűrőink megengedik-e hogy észrevegyük az ilyen lehetőségeket. Szerintem senki sem fél attól, ha meglát egy lehetőséget, ami a célját segíti. Inkább arról szokott szó lenni, hogy nem is látja meg, vagy nem látja meg azt, hogy ez hogyan segíti a célját, illetve előfordul az is, hogy meg is látja, érti is, hogy ez miért segíti őt, de nem mer kimozdulni a komfort-zónájából (csak ez utóbbi esetben van szó félelemről, de ez sem abból táplálkozik, hogy megijedünk a véletlenektől, azaz attól, hogy a dolgok különösebb erőfeszítés nélkül a vágyainknak megfelelően alakulnak).
A komfort-zónából bizonyítottan azért nem mernek kijönni az emberek, mert félnek a kiszámíthatatlantól, az újtól, mástól, meg nem szokottól, az idegentől, még nem ismerttől, ez igenis megfelel a véletlenektől való félelemnek! Tehát igenis megijedünk a véletlentől, a bevonzástól, az előre nem tervezettől. Ha nem így volna, a kutatásod neve sem az volna, „boldogság tervezés”. Lehet a boldogságot tervezni? Van arra garancia? Ez a mi nagy hibánk talán, hogy garanciát keresünk? A kiszámíthatóságba vetett tévhitünk lebénítja a boldogság megélését?
A „véletlen” szót itt abban az értelemben használtuk ahogy Te, vagyis, hogy véletlenül összejönnek a dolgok, anélkül, hogy tennénk értük. Te a véletlen és a bevonzás közé egyenlőségjelet teszel. Az, hogy félreértetted a mondatunkat jól mutatja, hogy a bevonzás és a véletlen miért nem ugyanaz a dolog. Elnézést, ha ez félreérthető volt, hadd tisztázzam:
Az emberek szerintünk nem félnek attól, hogy váratlanul (véletlenül) összejönnek a dolgok, ahogy azt az eredeti hozzászólásodban sugalltad, és nem dobják el maguktól az ilyen eredményeket (inkább dicsekednek vele), vagy ha mégis eldobják, akkor többnyire nem azért, mert megijedtek a hatalmukon kívül álló jószerencsétől.
Az emberek a kiszámíthatatlantól félnek (ebben egyetértünk). Bizonytalannak, és esetlennek érzik magukat az új helyzetekben, hiszen még nem volt lehetőségük elsajátítani azokat a készségeket, amikre ott szükségük van. Rengetegen félnek attól, hogy nem ők irányítanak, hogy kudarcot fognak vallani. Ez szerintünk se jó, hiszen így konzerválják azt az állapotot, amiben vannak. De már csak ilyen az emberi psziché: többnyire törekszik a biztonságra. Ezért kell a komfort-zónából kizökkenni. Te viszont olyasmit állítasz, hogy az emberek félnek a bevonzástól (ami a hozzászólásod alapján egyenlő a bizonytalansággal is és azzal is, hogy a dolgok mágikus módon az akaratuknak megfelelően alakulnak). Ez a két dolog viszont ellentmond egymásnak. Hogy lehet bizonytalan valami, ami az akaratom szerint működik? Mi nyújthat nagyobb biztonságérzetet, minthogy van valami mágikus erő, amit az akartunk ural, és ami majd helyettünk pusztán a gondolataink hatására megold dolgokat? Ez a legnagyobb hatalom, irányítás- és biztonságérzet, amire ember csak vágyhat. Ezért próbálkoztak oly sokan a varázslással, ami pont ez: az akaratunk erejével megváltoztatjuk a valóság szövetét. Vagyis — feltéve, hogy megmaradunk a vonzás törvényének mágikus alapú értelmezésénél — sokkal valószínűbb, hogy mivel az emberek félnek a bizonytalantól, ezért kitalálják a mágikus bevonzás törvényét, hogy ezzel csökkentsék a bizonytalanság érzést, ami abból fakad, hogy a céljuk felé vezető utat nekik kell kitaposniuk. Ezzel önmagában nincs gond, némelyeknek ez akár erőt is adhat, viszont sokaknak ez inkább frusztrációt és nyomorúságérzést okoz. A valóság ugyanis csak véletlenszerűen igazolja vissza, következésképp nem igazolja vissza a sokak szerint működő erőt. Tehát úgy érzik, kimaradnak valami csodából, miközben ezzel nemhogy erősödnének, hanem újabb megerősítést nyer számukra, hogy mennyire nem működik nekik semmi, és még esélytelenebb lesz, hogy ők maguk komoly erőfeszítést kifejtsenek és szisztematikusan dolgozni kezdjenek a vágyaikért. Így pedig kimaradnak egy tényleges, valós csodából: abból, ahogy a tetteink és a döntéseink nyomán szép lassan valóság lesz a vágyainkból. Nem valami külső erő eredményeképpen, hanem azért, mert lépésről lépésre végighaladtunk a célhoz vezető úton. Ráadásul, a végén az utazásunk legnagyobb hozadéka nem is feltétlenül a célunk megvalósulása lesz, hanem mindaz, amivel többek lettünk az úton, és az a biztos tudat, hogy ugyanígy egy másik célunkat is meg tudjuk valósítani.
De ez nem egy teológiai vita. Hogy rövidre zárjam és egyértelműsítsem: ha célod van, az biztos, hogy a cikk első felében taglalt értelmezésnél hatékonyabb a cikk második felében taglalt módszer. Több embernél és következetesebben működik. Mondhatnám, ha kívánod a csokit, és veszel magadnak, vagy szólsz anyunak, hogy hozzon (hogy a te példádnál maradjunk), akkor jóval többször fogsz csokit kapni, mintha semmit nem tennél érte. Egy biztos, arra az esetre, amikor nem szólsz, és anyu mégis hoz csokit, arra biztosan fogsz emlékezni, hiszen általában nem ez szokott történni, ezért ez „csoda”-ként éled meg. Akik nem képesek megbirkózni az abszolút idegen, valóban irányíthatatlan véletlenszerűség gondolatával, azok egy mágikus erő jelenlétét képzelik ide (ők okozták, hogy itt a csoki). Viszont arra a kismillió másik esetre, amikor anyu nem hozott csokit, mikor kívántad nem fogsz emlékezni, mert abban semmi különleges nincs: így működnek a dolgok. Pedig a kedvenc csokiját nem kívánja olyan ritkán az ember, csak nem jegyzi meg az ilyen alkalmakat. Mi végre is tenné?
Én nem hiszek a véletlenben, az ok-okozatban hiszek =bevonzás, ezért tettem egyenlőségjelet a véletlen és bevonzás közé, mert bevonzás van, de sokan véletlennek nevezik, szeretik annak látni, mert kényelmesebb nem okolni magukat semmiért, se a nem látható szférákban is gondolkodni, hanem csak „Hiszem, ha látom, ” Hiszem, ha a tudomány igazolta” szinteken örök indulatosságban léteznek.
A tudomány egymással ellentétes tényeket közöl állandóan, melyik tudós, orvos, tanár, iskola stb. épp melyikben hisz, és ha netán egyszerre egy irányzatot nyomatnak kiemelten, akkor is elég rövid életű, mondjuk pár évtized, vagy tíz év múlva megvan a cáfolat, viszont az emberi tapasztalat sokkal megbízhatóbb, noha az is évtizedek munkája, sőt egy egész életé, ahogy a tudomány se tud mindig mindent. Ezért a boldogság tervezését tudományos szinten végezni nem kevésbé kockázatos, mint a szerinted mende-monda szerinti, szerintem ez a mende-monda a megfigyelés, tapasztalat névre hallgat. Erőt inkább ebből tudunk meríteni, az önmegfigyelésből, sorsok megfigyeléséből, nem annyira a tudományból, de sokszor meghalnánk a tudomány nélkül, meg nem értenénk sok mindent, kell a segítsége, és erőt is tud adni, akár azzal, hogy gyógyít, akár mással, de a mellékhatások mindig létezők még így is, ahogy a lelki típusú vizsgálódó életben is sérülünk… Mellékhatás mindkét típusnál van, nincs menekvés. Én se vagyok tudományellenes, ez is jelzi, nem vagyok elvakult. Viszont tőled még nem hallottuk, hogy bármit is elfogadhatónak tartanál, amit nem igazolt a tudomány, neked az már rögtön véletlen, meg ráfókuszáltság miatti szűrés. Még Einstein is hitt az ok-okozatban, de ő determinációnak nevezte, amit egy embertől nagyobb Szellem okoz, szerinte nem emberarcú, nem jutalmazó-büntető, szerinte egy láthatatlan dudás fújja a zenét, amire mi táncolunk.
Válasz lent.
Szerintünk lehet a boldogságot tervezni. Ezért is indítottuk ezt a projektet. 🙂
De ezt a tervezést nem úgy kell érteni, mint ahogy egy asztalnál megtervezel egy épületet, ami pontosan úgy kell megvalósuljon a való életben is. A BoldogságTervezés sokkal inkább hasonlít a kertészetre. Megműveled a földet, kigyomlálod a gazokat, és a megfelelő dolgokat ülteted el a megfelelő helyre, aztán sokáig gondozod, következetesen kijársz, öntözöd, gazolod a kertedet, míg végül learathatod annak gyümölcsét. Vagyis olyan szokásokat veszel fel, és olyan gyakorlatokat, tevékenységeket kezdesz végezni, amelyek táptalajul szolgálnak a boldogsághoz. Lesz akinek ezek drámai változásokat hoznak, és lesz, akinek kevésbé. De hogy pozitív irányba tervezhetően, tudatosan változtatható a boldogságszint, az biztos. (Egyébként negatív irányba is, csak olvasd el Dan Greenburg és Marcia Jacobs Hogyan legyünk boldogtalanok? című könyvét. Ha követed az ott leírt tanácsokat, garantáltan nyomorultul fogod magad érezni.)
Kedves Szerző!
Köszönöm, hogy egy teljes cikket szenteltél az előző cikk végén lévő „költői kérdésed” kifejtésére, mivel hasonlóan szerettem volna válaszolni neked, bár egyszer már leírtam ugyanezt, csak tömören (nyilván, hogy kihagytam részleteket, egy egész könyvtárnyit lehetne írni erről a témáról, esettanulmányokkal, saját élményekkel, satöbbi). Emelett elismerem, hogy jól összegyúrtad egy cikké. Valóban, egy sarkításról van szó, amit én „hurrá optimizmusként” írtam le.
Viszont, ahogy beleolvastam a kommentekbe feltűnt, hogy felmerült a valássoság, a hit. Szerintem nem kellene mereven elutasítanod a hívő embereket. Ugyan én Istenben, mint olyanban nem hiszek, viszont kell hit abban, hogy van értelme, hogy része vagyok ennek a nagy egésznek. Hogy van értelme nem szeretem dolgokat is csinálni (tetszett a feladatsoraitokban az a rész 🙂 ) és tényleg van értelme örülni annak, ami van. Igen, ehhez kell hit. Meg ahhoz is, ha valami nagyon nem megy, ismeretlen terep a számunkra, akkor azt is meg tudjuk csinálni. Szóval, ezen a téren nem mondasz ellent egy bármilyen égi hatalomban hívő emberrel.
Szeretném, ha a rossz szokások leküzdéséről is esne szó, mert úgy érzem, hogy mindig ugyanazokba a hibákba esem. Bár, sejtésem szerint kisebb lépésekben kellene haladjak és nem ugrásszerű változást kell „kierőszalnom” magamból. Te mit gondolsz erről? Érdemes olykor nagy változást csinálnunk, vagy mindig a kis lépések hozzák meg az eredményt? Úgy értem, szükséges néha radikálisan változtatni, vagy mindig tartsuk be a fokozatosság elvét? Olykor legyünk radikálisak nagy eredményekhez? Tudom, hogy mindig az apró lépéseket hangsúlyozod, de kíváncsi vagyok, hogy szerinted érdemes-e néha merészen lépni és nem csak lassan közelíteni egy cél felé.
Kedves Tüce!
Nem értjük, hogy miből gondoltad, hogy mi mereven elutasítjuk a hívő embereket. Sőt, pont ennek az ellenkezője igaz, ezért sem szeretnénk, ha a blog a dogmatikus vallási hittételek közötti vita talajául szolgálna. Tehát, hogy tisztázzuk, sem a Boldogságtervezés Program, sem annak egyik szerzője sem utasítja el sem mereven, sem sehogy a hívő embereket.
Mindenkit szeretettel várunk itt a blogon vagy a személyes találkozókon.
Egy azonban nagyon fontos: nem szeretnénk elmenni a valláson való vitatkozás irányába (mert hitről nincs értelme vitatkozni), viszont azt is elvárjuk minden hívő embertől, hogy más hitét is fogadja el és tisztelje. Tehát senki se állítsa azt, hogy kizárólag az ő vallása, hite a „tuti”, ne vesszen itt össze hiten katolikus és muszlim, buddhista és Krishna-hívő. Sokkal előremutatóbb, ha azt beszéljük meg a cikk kapcsán, hogy az hogyan és miért alkalmazható az életünkre, vagy milyen problémákba ütközik az alkalmazás.
Ez egy ilyen befogadó és elfogadó hely. Ha valaki nem tudja elviselni hogy más hitét is tolerálni kell, annak nem vagyunk valók. Hisszük, hogy a boldogsághoz többféle út vezet, és rengeteg ember életében a hit alapvető része az útnak. Másoknak viszont egyáltalán nem. Ezt kérjük, mindenki tartsa tiszteletben!
A Boldogságtervezés Program nem vallásos útmutatást ad a boldogság eléréséhez, ehhez más fórumokhoz kell fordulni. Mi pozitív pszichológiával és life coaching eszközökkel foglalkozunk. Érdekes módon, az eredmények rengetegszer összecsengenek a vallások útmutatásaival is – ilyen például a hála kérdése. De erről majd később. 🙂
Hogy a szokásokkal kapcsolatos kérdésedre is válaszoljunk: attól függ, hogy radikális változás vagy fokozatos változás lesz működő, hogy milyen változásról beszélünk. Például a dohányzásról leszokni radikális lépésként jobban működik, mint fokozatosan (de természetesen ez is lehet változó egyénenként). Ám ha mondjuk teljes életmódváltásról van szó, és ilyen értelemben radikális a változás, akkor a nagy változás fenntartásához rengeteg akaraterő kell, ami sokszor felőrli az embert, és sok lesz a visszaeső. Ugyan nincs üdvös módszer, de a legjobban működő módszernek azt tartjuk, ha szokásnaplót indít az ember, és minden megszüntetni kívánt rossz szokás helyébe egy kedvezőbb szokást léptet, mindezt pedig legalább 3-6 hónapig nyomon is követi. Egy cselekedet nagyjából ennyi idő alatt tud végérvényesen szokássá szilárdulni, addig pedig szükséges a kontroll, amiben a szokásnapló segít (ennek segítségével fogod tudni objektíven látni, hogy bizonyos szokásokat elvégeztél-e a tervednek megfelelően). A módszer napi pár percet igényel. 🙂
Nagyon szépen köszönöm a választ, a szokásnaplót el is kezdtem írni. 🙂
Tisztelt mindenki!
Szerintem, parttalan vitát folytattok. A lényeget illetően, mindenkinek igaza van.
Hogyan is működik a teremtés? Van egy gondolatod. Társul mellé egy érzés. Ennek ereje határozza meg a cselekvést. Bevonzod. A figyelem határozza meg az irányt. Észreveszed, vagy elmész mellette. Amennyiben észreveszed , akkor kitartasz mellette. Hiszed, hogy képes vagy rá. (vizualizáció – képalkotás) Teszel érte.
Hogy teljesen egyértelmű legyen.
Harmincéves korom táján, a csinos, 50-es nőknek mindig azt mondtam, „bárcsak én is így néznék ki 50 éves koromban!” Aztán ezt az egészet szépen elfelejtettem, mert mással voltam elfoglalva.
Aztán 44-45 éves koromban 77 kilósan (158 magas vagyok) megelégeltem a súlyomat. Végig gondoltam a tanultakat. A testünk egy ruha. stb. Nos, akkor én kérem vissza a régi ruhám.
A történethez az is hozzátartozik, hogy a 30 és 45 közötti időben több százféle fogyókúrát kipróbáltam. Többnyire hízás lett az eredménye. A gondolat ami ezt eredményezte, az volt, hogy mindentől hízok. Ma már úgy gondolkodom, hogy minden az egészségemre válik.
Nos, elhangzott a kérés. Hittem, hogy tudok úgy kinézni, mint húsz éves koromban. Aztán ezt is elengedtem.
Azóta is, tartósan (53 éves) 55 kiló vagyok. Észrevétlenül történt meg. Ehetek bármit, bármikor.
A vonzás törvénye működik. A szabad akarat működteti. Először próbáld kicsiben, aztán már megy nagyban is. 🙂
Nagyon egyszerű. Próbálj átmenni egy forgalmas úton. Nincs zebra, lámpa. Át akarsz menni! Semmi mást ne tegyél, csupán figyeld az érzéseidet.
Amikor elhiszed magadnak, át fogsz menni.
Ha kételkedsz, akkor ott fogsz ácsorogni az út szélén.
Tetszik a „zöld trabant” hasonlat. 🙂
Cicának: A cikk nem azt álltja amit írsz, hogy
„egy szóval sem írja a könyv és egyik másik sem, amit ebben a témakörben olvastam, hogy ha csak ülsz és nem csinálsz naphosszat semmit, de egyébként tele van a fejed pozitív gondolatokkal, célokkal, tervekkel, vágyakkal, álmokkal, akkor mind egy szer csak megvalósul”, hanem azt, hogy vannak akik így értelmezik és ez mennyire káros. Bár a cikk írója már ezt megválaszolta, de azért én sem hagytam szó nélkül.
A mások által okozott, sorsunkat fordító viselkedés, a mások akaratának hatása életünkben – témaköréhez annyit, amit Sartre mondott: „a pokol a másik ember”.
Az ezo megközelítéshez annyit: az ezoterikus tudás valamikor a beavatottak kiváltsága volt, ma szinte divattá vált és általánossá az ilyen megközelítése az életnek, ám azzal, hogy az ezoterikus felfogást és tanokat ennyire hétköznapivá, népszerűvé tették, ezzel egyben fel is higították és sikeresen el is sekélyesítették.
A tett és gondolat kérdéséhez: jól emlékszem, mikor Szepes Mária beszélt erről és azt mondta, hogy minden a fejben dől el. Igen ahogy Pálfi Évi is írta, előbb a gondolat születik meg és azt követi a tett, sose fordítva, tehát a gondolat ereje is sokat számít, de azt valóban senki se gondolhatja, hogy ennyi elég is.
Én is emlékszem a 20-as, 30-as éveimre, mikor még nagyon materiális felfogású világban nagyon kevés hasonló felfogású embert ismerve hittem nagyon a magam tapasztalatai alapján a gondolataim, hitem, képzelőerőm és vonzásom erejében és sok helyzetben működött is nagyon, persze a csodavárásban nem. Aztán jön egy élethelyzet, kívülről, mondhatni akár sorsszerűen, mikor elveszti az ember a saját uralmát az élete fölött, mikor idős kiszolgáltatott hozzátartozója és vele együtt felmerülő újabb és újabb gondok, súlyos nehézségek miatt többé nem pihenhet, nem élhet, már vonzása sincs, mert az összes energiája kényszerpályára terelve folyik el és akkor hiábavalónak tűnik minden szabad akarat. Ilyenkor mit lehet tenni, mikor már az ember egészsége is rámegy. Egy nagyon jólelkű, angyali barátnőm is azt mondta, akinek minden ideje szintén rámegy idős szülőjének gondozására, hogy amíg ő ( a szülő) él, neki nincs élete. Ilyenkor nincs akarat, választás, mert hiába választaná azt, hogy éli az életét, a gondolatait megvalósítja, bevonzza amit szeretne és tenne érte, nem teheti. Ha meg megteszi, a lelkiismerete nem hagyná élni. Örüljön, akinek ez a legfőbb gondja, hogy csak ül és vár nem jön a sültgalamb, pedig elképzelte, mert neki valóban van módja tenni érte. Ugyanis van akinek nincs.
” A céljaink eléréséhez pedig elengedhetetlen, hogy higgyünk az elérésének lehetőségében”-írja a blog szerzője.
Na, de akkor, követve ezt a logikát, ha valaki lezuhan egy repülővel, akkor nem hitte, hogy épségben landolhat, félt a repüléstől. Akkor mégiscsak a bevonzás törvénye. Nem hitt, mégis felszállt, a felelősség az kié? Az övé abszolút, és nem véletlen a zuhanás. Felelős, mert nem hitt, de akkor a többi utas se volt különb, de a pilóták se, se a rokonaik, ismerőseik stb, akik gyászolni fognak, akár azért, mert tudták, hogy az illető felszáll, de féltek, akár azért, mert nem hitték, hogy az illető megéli azt az életkort, amit nem él meg már.. Tehát egy ember hite elég, akár a gépen, akár az ismerősei között, hogy a gép ne zuhanjon le, hiába hitte bárki más másképp, hiába voltak tömegesen negatívak, nem lesz baj.
Akkor, aki boldog akar lenni, elérni ezt- azt, akkor nem hitte, hogy eléri, és hiába is próbálkozik így, csalódni fog, újra és újra, ha mégis hitetlenül próbálkozik, kivéve, ha van egy ismerőse, aki hisz benne, hogy eléri a boldogságot, meg ezt-azt.
Akkor már csak azt kéne tisztázni, mi a hit? Nem vizualizáció, vagy annak tudattalanul előjövő előképeként a fantázia vagy/és vágy? Akkor ez megint a bevonzás törvénye. Tehát nem a cselekvés számít inkább, hanem a hit, és semmi sem véletlen környezeti hatás..
Hűha… Őszintén nem tudjuk, hogy mit kezdjünk ezzel a hozzászólásoddal. A lezuhanásos „okfejtésedre” inkább nem reagálnánk. Ami a lényegét tekinti: beidéztél tőlünk egy mondatot, hogy fontos a hit, majd a végén „kilogikázod”, hogy a hit a legfontosabb, és szerinted ezzel cáfolod a cikkben foglaltakat, ráadásul semmi sem véletlen — ha jól értjük.
Nos, senki sem állította, hogy nem fontos a hit, ahogy azt sem, hogy a hit kevésbé fontos, mint a tettek. Csakhogy a hit még nem visz el a céljaidhoz. A tetteid, az önreflexiód, a tanulási és a változásra való képességed visz el a céljaidhoz. Ráadásul itt nem arról a hitről van szó, hogy a gondolataimmal befolyásolom a valóságot. Itt arról a hitről van szó, hogy a tetteimmel tudom befolyásolni a valóságot. Az esetek többségében a hit, hogy sikerülhet elérni a célodat szükséges, de nem elégséges feltétel. Ha nincs hited, jó eséllyel nem fogsz érte tenni. Ez esetben elenyésző az esély a sikerre. Bár elvileg alakulhatnak úgy a dolgok, hogy aztán összejön, de erre nem tennénk fel a céljaink megvalósítását és az életünket. 🙂 De a hit nem fontosabb, mint az összes többi dolog (tettek, önreflexió, tanulási és változásra való képesség) a sorban, csak egy közölük.
És arra a felvetésedre, hogy valaki nem hisz, de tesz érte: többféle változatot is el tudunk képzelni. Nem hisz, de tesz érte, mert valamilyen társasági/társadalmi nyomás alatt cselekszik. A siker kulcsa itt általában abban van, hogy a tettei következményeképpen elindul-e valami, ami felkelti benne a reményt a sikerre. A másik lehetőség, hogy tesz érte, mert reménykedik (vagyis valójában hisz), ám mivel kudarckerülő, ezért arról beszél, hogy ő mennyire nem hisz ebben. Így nem fog csalódni, amikor nem sikerül.
Ha úgy gondolod, hogy tényleg előfordul, hogy valaki úgy tesz egy dologért, hogy nem nyomásra cselekszik, és semmi reményét nem látja a sikernek (még mélyen legbelül sem), akkor csak állj ki az utcára egy magas ház mellé, szólíts le néhány embert, és mondd nekik a következőket:
Kedves Uram/Hölgyem! Egy ajánlatom volna az Ön számára. Ha most, minden segítség és segédeszköz nélkül páros lábbal egy ugrásból felugrik ennek a háznak a tetejére és egy másik ugrással vissza is ugrik mellém, adok Önnek 10 évi fizetésének megfelelő összeget.
Nézd meg, hogy mennyien fogják megpróbálni (kb. senki), ha megpróbálta, kérdezd meg, hogy őszintén miért próbálta meg (valószínűleg valami turpisságot sejt, kandi kamera, tetszel neki, stb.), és képet kapsz majd arról, hogy mennyien cselekednek úgy, hogy nem hisznek a cél megvalósulásában. Pedig 10 évnyi fizetés nagy pénz, tehát motiválónak biztosan motiváló. 🙂
Tehát, ha nem érek el valamit, nem is hittem benne, de egy ismerősöm se, illetve, akármit elérhetek, ha van valakim, aki hiszi, hogy sikerül.
Nem teljesen tiszta, hogy mit szeretnél mondani, de ha jól értem, logikai következtetési hibát vétesz. Nézd meg:
Állítás:
1) Hinnem kell benne, hogy elérjek valamit. (Mi egyszerűen ezt mondtuk, bár lehet finomítani, mert elvileg véletlenül is elérhetsz valamit, amit akarsz, csak arra kicsi az esély, és legtöbbször azt is más tetteid alapozták meg.)
Ebből semmilyen módon nem következik az általad megfogalmazott állítás:
2) Ha nem értek el valamit, akkor nem hittem benne.
Hogy egy analógiával megmutassam:
1) Felhősnek kell lennie az égnek, hogy essen az eső.
A logikád szerint ebből ez az állítás következik:
2) Ha nem esik az eső, akkor nem felhős az ég.
Ez nyilvánvalóan hamis, hiszen lehet felhős az ég, miközben nem esik az eső. Hasonlóképpen, ha van olyan ismerősöd, aki hisz benne, attól te még távolról sem biztos, hogy eléred a célodat. Hadd idézzem az általad fent idézett mondat folytatását, mert idevág:
A céljaink eléréséhez pedig elengedhetetlen, hogy higgyünk az elérésének lehetőségében, mert onnantól kezdve változik meg a kérdésfeltevésünk. Ha úgy véled, nem érhető el a célod, akkor a legfontosabb kérdésed az lesz: „Miért nem születtem jobb helyre?” vagy „Vajon elérhető egy ilyen cél számomra?”. Ha viszont elkötelezed magad a célod mellett és felelősséget vállalsz a megvalósításért, akkor a legfontosabb kérdésed az lesz: „Hogyan érhetem el ezt a célt és mit kell tennem érte?”.
A hit erejének, azaz a bevonzásnak vannak tudományos bizonyítékai is, pl. halálra ítélteknek azt mondták, hogy hátrakötött kezeiken csuklójukat késsel megvágják, ez az ítélet végrehajtása, de csak madártollat húztak végig rajta, de mind meghaltak.
Amiről te beszélsz az egy teljesen más dolog. Az általad említett kísérlet mendemondának hangzik, de ha a publikációra vagy a kísérlet kivitelezőjére tudsz hivatkozni, úgy, hogy utána lehessen nézni, tedd meg, mindnyájunk épülésére. Mindazonáltal az elménk átverhető, de egészen más, hogy a saját testünkre milyen hatással van, és hogy a fizikai valóságot tudjuk-e befolyásolni. Az előbbi a placebo-hatás, az utóbbi a pszichokinézis. Számos olyan kísérlet létezik, amelyben az aggyal elhitetnek valamit, és az utána akként viselkedik. Pl. emberek lerészegednek alkoholmentes italok hatására is, ha elhitetik velük, hogy alkoholt isznak, ám ha megmondják nekik hogy nem ittak, akkor azonnal kijózanodnak. Hasonlóképpen, egy halálraítélt, akinek mondjuk a hátrakötözött kezét elvágják, elkezdhet fázni, lehet rosszul, hiheti azt, hogy meg fog halni, de valószínűleg ettől még nem fog meghalni. De még ha a rémülettől meg is halna (extrém esetben elképzelhető ez is), akkor is csak a placebo-hatás erejét sikerült bizonyítani. Vagyis inkább a nocebo-hatásét, mert negatív hatásnál így hívják.
Ezzel szemben a pszichokinézist létét tudományos igényű kísérletnek még nem sikerült bizonyítania (sőt, valójában inkább a cáfolatára van több bizonyíték). Természetesen ettől még sokan hisznek ebben a dologban, de a hit megítélése már nem a mi területünk.
De még keményebb az, hogy ha valamit nem értem el, akkor tehát nem is vágytam rá, hisz a fantáziát, hitet a vágy indítja be, és így sikert, illetve bármi eredményt a vágy hoz akkor egyedül. Mégis panaszkodunk, hogy nem sikerült valami..
Először hamis axiómákat állítasz fel, amivel „kilogikázod”, hogy miért a vágy mindennek az alapja, majd megcáfolod. Ez abszurd. Hadd segítsünk.
Az egyszeri ember simán vágyhat egy tűzpiros Ferrarira. Látta a TV-ben, és szeretne egy ilyen kocsit. De attól még nem biztos, hogy elhiszi, hogy neki lehet is ilyen kocsija. Ha pedig nem hiszi el, akkor nem fog tenni érte. Nem fog körbenézni, hogy mit csinálhatna másképp, hogyan juthatna előre, mivel kereshetne több pénzt, mit kellene tanulnia, tennie, stb., hogy közelebb kerülhessen a vágyához. Azt az állításodat sem osztjuk, hogy a hitet a vágy indítja be. Egy rátermett üzletember hiheti azt, hogy lehet egy tűzpiros Ferrarija, mert mondjuk már egy házra is sikerült előteremtenie a pénzt, de ettől még nem biztos, hogy vágyik is rá. Ez esetben vágy nincs, hit pedig van. A hit nem feltétlenül a vágyból táplálkozik. A vágy pusztán motivációt ad ahhoz, hogy cselekedjek. Bár akad olyan is, hogy annyira erős a vágy, hogy az ember szinte flow-ba kerülve cselekszik és nem is gondolkozik a kudarc lehetőségén, mert teljes az elköteleződés.
De még keményebb ez:
Azért nem is vágyom rá, mert nem hiszem, hogy sikerül, és megölöm a vágyat, hitet, fantáziát, ami volt bennem.
Nosmink, kérjük, hogy egyszerre ne egymás után 5 hozzászólásban oszd meg a gondolataidat, hanem lehetőleg egyben – gondold át, mit szeretnél mondani és fogalmazd bele egy hozzászólásba! Ha mindenki mondatonként posztolná a hozzászólásait, az nagyon zavaró lenne a többi olvasó számára.
Köszönjük az együttműködésedet és segítségedet abban, hogy könnyebben átlátható legyen a blog!
Egyébként a kérdésedre a cikkben van válasz. Pontosan arról szól a cikk, hogy a vonzás törvényének ilyetén való értelmezése káros. Szerintem nézd át még egyszer a cikket, még pontosan olyan példákat is adtunk a cikkben, amiket te itt felvetsz, pont ez világít rá arra, hogy nem így kell értelmezni a vonzás törvényét. Egy lezuhanást nem vonzol be. Az kívül esik a hatásszférádon. Az itt felmerült kérdéseidre a cikk pontosan válaszol. Olvasd el még egyszer! 🙂
Honnan tudod, hogy nem lehet bevonzani egy lezuhanást? Honnan tudod, hogy ha ebben az életben nem is, de egy másikban már előre nem tervezted-e el magadnak ezt a dolgot? Honnan tudod, hogy van (vagy nincs:) előző életünk, régebbi vonzásaink?:))) Azt hiszem, hogy minden, amiről te írsz, ugyanúgy hit, mint amiről mindenki más ír. Próbálj meg ezekre a kérdésekre konkrét és biztos választ adni magadnak, és egyből kiderül, hogy
mindenki, aki állít valamit, tévedhet.
És még az is lehet, hogy mindenkinek igaza van. Simán lehet, hogy minden igaz a maga helyén. Azért nem szeretek erről gondolkodni, mert azt érzem, hogy itt és most még nem érett meg a helyzet, hogy mindenre választ kaphassak. Túl sok a korlát, és persze túl sok a lehetőség. Mi meg csak emberek vagyunk.
Szép napot:)
Hadd idézzem a válaszomat:
Ezzel szemben a pszichokinézist létét tudományos igényű kísérletnek még nem sikerült bizonyítania (sőt, valójában inkább a cáfolatára van több bizonyíték). Természetesen ettől még sokan hisznek ebben a dologban, de a hit megítélése már nem a mi területünk.
Hadd segítsek picit a cikk írójának:
Aki úgy gondololja, hogy van pszichokinézis, az próbálja meg az ennek bizonyítására 1997 óta online működő tudományos kísérletet
http://www.fourmilab.ch/rpkp/experiments/clockface/
A játékos kísérlet 2-3 percet vesz csak igénybe. Egy óra mutatójának véletlen mozgását kell megváltoztatni. Mindössze az email címet kell hozzá megadni, hogy azonosítani lehessen a kísérleti alanyt, és már megy is a böngészőben a játék.
Annak, aki bármelyik kísérletben 200 pontnál többet ér el, 50.000Ft-ot FIZETEK AZONNAL KÉSZPÉNZBEN, és megívom egy vacsorára a további karrierjét menedzselni.
A kísérletben egy radioaktív izotóp bomlásával vezérelt véletlenszám generátort kell akaratunkkal befolyásolni (mintha a dobókockát cinkelnénk).
Az ajánlatom örök érvényű, amíg élek, és a fenti honlap működik.
Nem biztos, hogy az itteni kommenteket olvasni fogom, ezért a komoly érdeklődők emailben keressenek a mizera kukac bithuszárok pont hu címen.
Én arról írtam, hogy miközben cáfolni igyekezte a blog írója a vonzás törvényét, épphogy igazolta, mivel a hit jelentőségét kihagyhatatlannak tartja bármily eredményhez.
Nem olvastál valami figyelmesen. Azt senki sem állította, hogy a hitnek nincs jelentősége. Sőt, pont azt állítottuk, hogy a bevonzást úgy érdemes értelmezni, hogy elköteleződünk, tanulunk és teszünk érte, és ennek eredményeképpen valósulnak meg a vágyaink.
Mi a vonzás törvényének a mágikus olvasatát nem tartjuk hasznosnak. Ez az, amikor az ember azt hiszi, hogy pusztán a gondolataival alakítja a valóság szövetét, és a vágyait egy külső törvényszerűség, egy láthatatlan és igazolhatatlan erő valósítja meg. Ilyen a te példád is: kívántad a csokit, nem szóltál senkinek, de anyu hozott.
Nem könnyű úgy párbeszédet folytatni, hogy Te igazából a saját előítéleteiddel hadakozol.
Éppen az előbb olvastam egy cikket egy nőről, akivel nagyjából közölték, hogy olyan rákja van, amiből esélytelen meggyógyulnia, de neki mégis sikerült. Ő hisz abban, hogy azért, mert egyrészt vizualizált (agykontrollos módszerrel), másrészt mindig hitt abban, hogy meg fog gyógyulni. Persze végigcsinálta a sok kezelést is, amit az orvosok előírtak neki… ennek lett következménye, hogy a rákja annyira összement, hogy műthetővé vált, és a műtét után az is kiderült, hogy már nem voltak a daganatban élő rosszindulatú sejtek. Hogy mi segített neki? A hite, a képzelete vagy a kemoterápia? Szerintem mind együtt. A magam részéről én is a tettek híve vagyok. De hogy működik-e anélkül? Ezt meg nem kellene mindenki helyett eldönteni. Mert miért ne működhetne? Mert nem hiszünk benne?;) Mert mi másmilyen beállítottságúak vagyunk? Na most akkor kinek is van zebrája?:))
Amit leírtál, az egy jól dokumentált jelenség: placebo-hatásnak hívják. Egy teljesen más jelenség, mint amikor pusztán a tudatunkkal a körülöttünk levő világot megváltoztatjuk. Az előbbire van tudományos bizonyíték rengeteg, az utóbbira nincs. És akkor arról nem is beszéltünk, hogy nincs egyértelmű elmélet az ilyen gyógyulások okára. Minden ilyen gyógyulásra jut rengetegen másik, ahol nem sikerül a bravúr. Ez sem elvitatható. Tehát érdemes azzal (is) foglalkozni, ami tudható.
Hinni abban, hogy az valós, amit a tudományok bizonyítottak, szintén hit. Na mindegy, nem látom értelmét ezeknek a beszélgetéseknek, mindenki a magáét szajkózza, szóval jó szórakozást!
Ilyet senki sem állított. Sőt, azt írtam, hogy nem sokat tudunk az ilyen gyógyulásokról, ami elég széleskörű értelmezésre ad teret.
Szó sincs arról, hogy csak az valós, amit a tudomány állít. Még egyszer: ilyet nem állítottunk. Ezt csak te olvastad bele a mondanivalónkba. Egy kicsit több alaposság elvárható lenne, ha már eszmét próbálunk cserélni. Sok minden lehet valós. Ám ennek egy része jelenleg hit kérdése. Mi ezzel a résszel nem foglalkozunk, mert jelenleg nem áll rendelkezésünkre olyan információ és/vagy módszer, amivel az igazságáról meg tudnánk bizonyosodni. Ezért nincs róla szó, ezért nem foglalunk róla állást. Parttalan lenne.
Vannak tudások, amelyek igényesebb ismeretelméleti módszerek termékei, és vannak, amelyek kevésbé igényes módszerek termékei. Az igénytelen ismeretelméleti kritérium azonban nem jelenti azonnal azt, hogy az adott dolog nem valós. Például egy kísérletileg igazolt, ismételhető dolog igényesebb tudást takar, mint az, hogy valaki egyszerűen felteszi a kérdést, hogy „na jó, de mi van ha…?”, vagy „honnan tudod, hogy nem így van?”. Az egyiket visszaigazolja a világ, a másik pedig pusztán spekuláció. Különösen, ha közben számos kísérlettel próbálják visszaigazolni, és nem sikerül a tétel igazolása.
Nem tudjuk tagadni, hogy a Nap-ot egy előlünk folyamatosan bujdosó (tehát a Nap másik oldalán levő) unikornis táplálja. Lehet erről beszélgetést folytatni, és ha valaki számára az ebben való hit haszonnal jár, abszolút támogatható. Ettől azonban nem lesz a dolog se valós, se valótlan. Ez a hit világába tartozik, amivel mi nem foglalkozunk. Ha viszont körbevesszük a napot kamerákkal, és sehol sem látunk unikornist, akkor azt mondani, hogy „na jó, de mi van, ha az unikornis a Nap belsejében van és onnan táplálja a napot?” már kevésbé kielégítő állítás. Persze ezzel ismét a hit terébe tereljük a kérdést.
Ha nem bizonyítható spekulációkkal töltjük meg az elménket és ezeken merengünk, az kicsit olyasmi, mint ha lottózással szeretnénk meggazdagodni. Lehet, hogy bejön, de túl sok esély nincs rá, és közben sok olyan dolgot nem teszünk meg, ami ténylegesen segít pénzt keresni (pl. nem vállalkozunk, stb.). Miért spekulálnánk azon, hogy mi van ha [X nem bizonyítható állítás igaz], mikor van rengeteg bizonyítható állítás, ami hasznos, ami segíti az életünket, segít boldogabbá válni, teljesebb életet élni, és kézzelfogható cselekvésekre sarkall. Ettől még a nem bizonyítható állítás lehet valós. Csak még egyszer: ez a blog nem az ilyenekről szól. Ezért is írtuk: „Tehát érdemes azzal (is) foglalkozni, ami tudható.”
Valóban, érdemes arról beszélni, hogy itt és most mi a valóság, mi igaz. De már eleve a témánk nem bizonyítható. Akkor lenne az, ha ismernénk a gondolatok és így a vonzás erejét, pontos módszerét, következményeit. Azt tudjuk, hogy ha teszünk valamiért, akkor mit érünk el. De azt nem tudjuk bizonyítani egyelőre (tudtommal), hogy ha gondolunk valamire, akkor mi lesz a következmény. És éppen ez az érdekes persze, ezer helyről jön a téma, biztos lerágjuk még csontig, és talán majd évek múlva olyan természetes lesz számunkra a gondoltok „használata”, mint ahogy most a kezünket használjuk. Éppen ezért, mert ingoványos talajon járunk, semmit sem vehetünk biztosra. Most azt gondolod, hogy a gondolat önmagában nem elég, de lehet, hogy 100 év múlva képesek leszünk gondolattal teremteni (ahogy mások állítják, hogy lehetséges).
Azt gondolom, hogy ezt a témát nem tudod körbevilágítani, sőt, szerintem minden arra mutat, hogy ha majd egyszer sikerül körbevilágítani, akkor kiderül, hogy tévedtél. De persze ez meg az én hitem:)
Ettől függetlenül most szerintem is akkor teszünk jót magunkkal, ha nem várunk a sültgalambra, a gondoltok erejét a saját ösztönzésünkre és pozitív beállítottságra használhatjuk. Vajon önmagunk programozásával teremtünk? Egy másik embert talán? És ha ezt meg tudjuk tenni, mit teremthetünk még?
A gondolatok kapcsán van egy 1997 óta folyó kísérlet, ami pont arról szól, hogy képesek vagyunk-e a gondolatainkkal befolyásolni a valóságot. Nagyon nagy minta alapján egyáltalán nem. Pont az egyik hozzászóló linkelte be az oldalt, és fel is ajánlott egy kisebb összeget, ha valakinek mégis sikerülne. 🙂 A tudomány úgy működik, hogyha valamit nem tud kísérletileg igazolni, statisztikailag sincs alátámasztva a további kutatás, ráadásul az egyéb fizikai törvényszerűségeknek ellentmond, akkor azt elveti. A vonzás törvényének szubjektív megélésére amúgy van olyan magyarázat, ami összhangban áll a fizikai törvényekkel is. A többiben egyetértünk. 🙂
Több minden, a cikkel kapcsolatos hozzászólásokban rejlő gondolat elgondolkoztatott…
A célok kitűzése, az érzelmek, a kitűzött célok eléréséhez megteendő lépések, cselekvések megtétele, illetve hiányuk…
Azt gondolom, azt, hogy egy ember hogy él, mit érez, mik lesznek a céljai, mit cselekszik, nagyban befolyásolják a gondolatai, de azok sosem lesznek kristálytisztán és egyértelműen csak az ő gondolatai, annyira egyediek, utánozhatatlanul csak az övéi…
Hiszen tényleg hat ránk a közvetlen és távoli környezetünk. Célul tűzhetjük ki hogy gazdagok legyünk, döglesztően szexik, tejben-vajban fürödjünk mi és esetleg az utódaink is, de…
Lehet, hogy gazdag, jóképű családtagok közé születtünk, akkor nyitva állnak a lehetőségeink; de akkor is, ha történetesen nem oda születtünk, akkor is van fogalmunk arról, hogy milyen a szép, gazdag, és megtervezhetjük, hogyan-miképp milyen eszközök felhasználásával (és nem feledve, hogy az idő és az emberi élet véges…) érhetjük el célunkat.
Azt hogy mindenki esélyes lehessen egy jobb életre, az is eldönti, hogy mit tart jobb életnek a közvetlen környezetében, és ha valamiért nem jól érzi magát a bőrében, tud-e változtatni a környezetén, vagy „megadja” magát a sorsának, és kicsit itt lép be a képbe a felelősség – és talán az erkölcsösség is – valamikor összemosódhat e két fogalom – mit gondol a világáról, mit tehet meg céljaiért ahhoz hogy szűkebb-tágabb környezete még ne „ítélje meg”… vagy elereszti-e a füle mellett, hogy mit mond-tesz a másik, hogy segítse, vagy akadályozza őt céljai megvalósításában.
Korai tanulmányaim során találkoztam az „eleve elrendel(tet)és” fogalmával, amikor jobban belegondoltam, mit is jelenthet ez a fogalom, minden idegszálammal berzenkedtem, tiltakoztam a gondolat ellen, vajon miért „jobb” nálam a másik, miért van neki az ami nincs nekem, miért szeretik/tisztelik jobban nálamnál… Mikor semmi épkézláb magyarázatot nem találtam rá – legalábbis úgy gondoltam akkor – leültem a földre, azt mondtam a fene se harcol ezért vagy azért vagy emez meg amaz ellen mert úgyis ez meg az történik majd, ami nekem sehogy se lesz jó.
Aztán amikor „elmúlt” ez a gondolat, akkor felálltam, leporoltam a szoknyámat és azt mondtam, a fene essen bele akkor is megcsinálom ezt vagy azt, és nem érdekel mit szóltok hozzá, a fene essen belétek, ha nektek így nem jó hát nem jó tegyetek amit akartok.
Én is azt tettem!
És az élet folytatódott tovább.
Ez nem hiszem, hogy vonzás törvénye lenne, ha valami más, és neve van, légy szíves mondd meg nekem, mert nem tudom, viszont rendkívül boldoggá tud tenni, ha ezáltal el tudok érni valamit, akárhogy is viszonyulnak hozzá, tudjátok kapok-kaptam hideget is meleget is ha valamit véghezvittem, ugyanazért a megmozdulásomért, de a dicséretnek mindig jobban örültem, de ha odamondogattak nekem az is eljutott a fülemig és azon is el tudtam morfondírozni de befolyásolni a negatív vélemények „csak” kétharmad-egyharmad részben tudtak.
A „kivégzős sztori”-ról én is hallottam, egy ideig csak tanulságként szolgálónak hittem, csak mostanában jutott eszembe, mi lett volna, ha az egyik elítélt életben marad, mert ő azt gondolja, csak vagdossátok a csuklómat, én akkor is élve maradok. Mert hát ő úgy gondolta volna… Hát azért haltak meg szerencsétlenek, mert úgy gondolták – valahol működött bennük egy végső erkölcsi értékrend – hogy ők olyan nagy gazemberséget követtek el, amiért méltán ítélték halálra őket, – hogy ha már így kellett lennie, hát kerüljön minél előbb pont a história végére, legyen vége a „játszmának” minél előbb, annál jobb.
Náluk ott és akkor halt meg a remény – utoljára, már semmiben nem bíztak…
A cikkbe belekeverték a halált mint a vonzás „termékét”, ez talán nem ide való, mert a halál egy fizikai tény, minden élő „átesik rajta” egyszer, elkerülését a különböző hitek sem tagadják, „csak” más útvonalra terelik a következményeket, kinek-kinek hite szerint az „utána való” lét síkjára engedik…
Hogy a zöld trabantról is szó essék… 🙂 Persze előfordulhatott, hogy épp a buszos kirándulás idején szemük elé került egy vagy két példány belőlük, hiszen nem lehetetlen, mert van trabant is zöld is, esetleg éppen arrafelé közlekedett belőlük… De ha éppen nem került a szemük elé egyetlen sem, mert hiszen miért is ne, máshol máskor ugyanezt a játékot eljátszva furikázhatott éppen arrafelé más gyerekek szeme elé kerülve akár rózsaszín cadillac is… A játék izgalmát az adja, hogy akármi megtörténhet, akármikor akárhol, de hogy ki milyen mértékben tud örülni ennek, azt mindig a résztvevők által állított feltételek adják meg, ki milyen „merész” ötlettel, (ami akár nehézségek állításával merül ki) áll elő…
S hogy ezek a nehézségek (most a zöld kocsitól elvonatkoztatva) megoldhatók-e, kinek mennyi munkájába kerül, az is sokban függ szintén a külső körülményektől, de a belső adottságoktól is…
Sok manapság a leküzdenivaló nehézség, de hál’Istennek sokan vagyunk mi is, a magányos farkasok, és a polihisztorok korszaka is leáldozóban, de mindig lesz helyette globalitásra törő tudásanyag, és egymás segítségére alkalmas-képes és jószándékú ember is, remélem…
Anna
Köszönjük, hogy megosztottad a gondolataidat! 🙂
Csak kiegészítésként:
A cikkben a halálról pont nem úgy van szó, mint a vonzás termékéről! Pont az a fő állítás, hogy a vonzás-törvényének olyan abszolutizáló olvasata, amiben a rajtunk kívül álló körülményeknek is mi vagyunk az okozói a többség számára káros! Akkor nem feltétlenül káros, hogy ez egy olyan átfogó hittel találkozik, ami pozitív hatást tud kinyerni ebből a nézetből (pl. hit a reinkarnációban és abban, hogy a reinkarnálódással az előző életünk hibáit javíthatjuk ki). De még akkor is lehet káros, mert könnyen vezethet egyfajta fatalista nézethez. Ennek kapcsán:
Az „eleve elrendeltetésnek”, amit említesz, két közkeletű formája van: a determinizmus és a predesztináció. A determinizmus az ok-okozatiság kiterjesztése, ami azt mondja: akármi is történik, az azért történik, mert olyan feltételek adottak, amelyek között más nem történhet. Vagyis az ok-okozatiság az univerzum keletkezésétől számítva láncolatba fűzi az eseményeket, ezért minden már eleve meg van határozva. Nos, ezt a kvantumfizika cáfolja, hiszen ott szó sincs elrenteltetettségről, inkább elrendelt valószínűségekről beszélhetünk.
A predesztináció pedig vallási fogalom, ami arra a kérdésre próbál választ adni a, hogy ha az Isten mindenható, akkor azzal hogyan egyeztethető össze a szabad akarat, hiszen akkor az kívül esik Isten hatalmán. Erre a filozófiai kérdésre reagáltak úgy a Kálvinista dogmában, hogy Isten egyeseket eleve kárhozatra, másokat pedig üdvözülésre szán, függetlenül attól, hogy azok mit tesznek az életükben. Ebben pedig nincs egyetértés a felekezetek között.
Vagyis szuperül csináltad! Nem kell ettől tartani, nem szabad hagyni, hogy egy-egy hiedelem a tetteink útját állja. Tenni kell azért, amit el szeretnénk érni! 🙂 És biztos lehetsz benne, hogy egymás segítése sem fog kimenni a divatból. 🙂
„A predesztináció pedig vallási fogalom, ami arra a kérdésre próbál választ adni a, hogy ha az Isten mindenható, akkor azzal hogyan egyeztethető össze a szabad akarat, hiszen akkor az kívül esik Isten hatalmán.”
Isten szabad akaratot adott nekünk. Nem szerető gépeket csinált, mert azok az angyalok. A szabad akarat pedig sokkal jobb, mert Isten úgy akarta, hogy az ember szabad akaratából szeresse őt.
A kálvinista dogma ezt másképp látja. A Bibliában a szabad akarat és a predesztináció hívei is találnak a saját dogmájukat alátámasztó idézeteket. Újabb dolog, amiben még az Isten abszolút Igazságát hirdető keresztények sem értenek egyet. Újabb ok arra, hogy **NE** vallási és az abszolút igazság oldala felől közelítsük meg a dolgokat. Nem értjük, hogy miért erőlteted továbbra is ezt a vonalat. 🙂
Konkrétan milyen idézetek?
Nézd, ez nem egy teológiai blog, a téma nem ide tartozik. Nézz utána! Mivel számos felekezet elfogadja (ilyen-olyan különbségekkel) a predesztináció dogmáját, nem lesz nehéz dolgod. Sőt, mivel a predesztináció pont a szabad akarat paradoxikus voltának hitvitájából ered, a szabad akaratra vonatkozó részeket is könnyen kikeresheted. A Biblia egy rendkívül gazdag szöveg, amely tele van önellentmondásokkal, sőt, néhol kilóg a lóláb még a kapcsán is, hogy milyen szövegeket kanonizáltak, emiatt is van ellentmondás. Nem csoda hát, hogy vannak dolgok, amiben a keresztény felekezetek nem értenek egyet.
Sokadszorra mondjuk, nem szeretnénk doktrinális vitába bonyolódni olyan kérdésekről, ahol a hit az úr.
Szerintem újra kell definiálni a boldogságot, ugyanis amiket ide írtak azok hedonista örömök, világi élvezetek hajszolása. A Maslow piramisa alapján érthető, hogy minden embernek szükségletei kielégíthetők sokféle módon, de alapjában véve nem lesz több a tartós örömnél. A boldogság nem érzelem, hanem állapot! Lényeges megkülönböztetni a tartós örömöt a boldogságtól. Ugyanis ha érzelmen alapul a boldogság, akkor minden ember boldog lenne csupán azért, mert az érzelmeket lehet erősíteni, pumpálni, úgymint ahogy az izmokat is lehet edzettebbé, erősebbé tenni. Ha pedig mindenki úgy definiálná a boldogságot, ahogy tetszik, akkor az egész világ boldog lenne, ha nem ütköznének a boldogság definíciói köztünk, de a világ nem boldog. Tehát úgy kell a boldogságot definiálni, hogy az egységes legyen. Már csak azért is, nehogy becsapjuk, félrevezessük egymást.
Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek. (Máté 5,6)
A boldogság attól függ, hogy hogyan viszonyulunk az embertársainkhoz és Istenhez.
Boldog ember az, aki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül; Zsolt 1,1
Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít, és lelkében csalárdság nincsen. Zsolt 32,2
Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki ő benne bízik. 34,9
Boldog ember az, aki az Úrba vetette bizodalmát, és nem fordul a kevélyekhez és a hazugságra vetemedettekhez! 40,5
Boldog ember az, akinek te vagy erőssége, s a te ösvényeid vannak szívében. 84,6
Boldog az ember, aki féli az Urat, és az ő parancsolataiban igen gyönyörködik. 112,1
Boldogok, akiknek útjok feddhetetlen, akik az Úr törvényében járnak.
Boldogok, akik megőrzik az ő bizonyságait, és teljes szívből keresik őt. 119,1-2
Ezt azért írtam ide, mert ez a boldogságtervezéshez köze van.
Nincs szükség a boldogság újradefiniálására. Elég, ha azt használjuk, amit a BoldogságTervezés elméleti alapjait lefektető tanulmányban használtunk. Onnan egyébként az is kiderült, hogy a hedonista élvezetek csak a pillanatnyi boldogságunkra vannak hatással, az általános, hosszú távú boldogságérzetünkre már csak nagyon kis arányban. Sajnos valóban sokan efelől közelítik meg a kérdést, nekünk is célunk, hogy egy másfajta boldogságkoncepciót sajátítson el minél több ember.
Én szívesen segítenék ebben, de nem vagyok pszichológus.
Szerintem ebbe a munkába javaslom egy pasztorálpszichológust is bevonni.
Bencelot, nem fogod fel, hogy ez nem egy vallási fórum? Miért itt keresed a boldogságodat? Menj vallásos gyülekezetbe, iszonyatosan uszimpatikus ahogy itt nyomulsz. Téríts máshol!
Most szeretnék hozzászólni ami ide illik. Ha most lenne az a kirándulás, és ezt mondanám:
lila,
Dacia,
6.
akkor azt hiszem a játéknak nem lenne vége amíg tart a kirándulás. (A nagy számok törvénye alapján se sikerülne találni 6 darab lila Dacia-át, mivel kivonták őket a forgalomból, nagyon kevés ilyen autó van, és ha van is, az emlékeimben sárgát láttam.)
Tehát ha jól értem, a célod, hogy megöld a játékot. Furcsa nézet. A játék lényege, hogy mindenkinél több pontot szerezz, nem az, hogy mindenki nulla pontot szerezzen. Az ritkább szín-autó összeállítást stratégiailag nem azért indokolt, hogy senki se szerezzen pontot, hanem azért, mert azt gondolod, hogy te leszel a legügyesebb, aki azt a ritka összeállítást először kiszúrja. Azt még 6-8 éves fejjel is mindenki belátta, hogy a játék értelmét veszti, ha irreálisan ritka összeállítást és magas számot mondunk, ezért nem mondtunk soha 10 rózsaszín Pontiac Firebird-öt, pedig mindnyájan ismertük a típust.
Kedves cikkírók!
Egy felismerésemet szeretném veletek megosztani. Végigolvastam a cikket, tetszett. Először nem is akartam hozzászólni. Nincs mit hozzátenni az írottakhoz. Elköteleződni, tenni, tenni, és nem leragadni az álmodozásnál, és nem hagyni, hogy valami hülyeség vagy a környezetünkben levő emberek visszahúzzanak. A sok tápos aki megpróbál visszahúzni a legalattomosabb. Sok ilyen témájú könyvet olvastam már. Aztán végigolvastam a hozzászólásokat, és emelem kalapom előttetek. Maximális tiszteletem, amiért ilyen higgadtan kezelitek Bencelot nyomulós vallásos erőszakosságát. Látszik, hogy sokadik próbálkozásra se érti, hogy nem szeretnétek hitvitát nyitni, mégis süket módra tolja a vallásos maszlagot. Szánalmasan értetlen, nem veszi a fáradtságot, hogy megértse, amit írtok. Nem tagadom el akartam küldeni a sunyiba. Annyira felhúzott, hogy milyen erőszakosan fújja a magáét, és mennyire nem veszi észre magát, teljesen eluralja a blogot, pedig már mások is megjegyezték, hogy milyen erőszakos. A pasztorálpszichológus szövegénél durrant el teljesen az agyam, és nem csak nekem. Nem bírom az ilyen egybites ultravallásos térítőket, akinek mindenről Isten jut eszébe, és aki mindenből vallási szakkört akar csinálni, de tetszett, ahogy kezeltétek. A cikketekből nem tanultam sokat, én is nagyjából így gondolkozom. Ne értsetek félre, tetszett, csak nekem nem sok újat mondtatok vele. Viszont nagyon sokat tanultam abból a türelemből, amit itt bemutattatok. Okádni tudok attól, ahogy az emberek egymással vitatkoznak a neten. Örülök, hogy láttam végre láttam példát arra is, hogy hogyan kell normálisan hozzáállni valakihez, aki ilyen erőszakosan és a másikra tekintet nélkül képviseli az eltérő véleményét. Az én tiszteletemet most nyertétek el, és csak remélni tudom, hogy egyszer én is képes leszek arra, amire ti. Sajnos én mindig hamar elveszítem a fejem. A környezetem is. Utálom is ezt, ezért most látva titeket szerettem volna megosztani veletek ezt a felismerésemet.
Köszönöm,
Agno Boy
Talán nem véletlen, hogy ez a „vonzás törvényével” foglalkozó írás ilyen sok hozzászólást generált és ennyi egymással vitatkozó, egymásnak ellentmondó megjegyzés olvasható a hozzászólásokban. Ennek talán legfőbb oka, hogy nem lehet a boldogságunk keresését a vallásunktól, hitünktől elvonatkoztatni! Amit a cikkben írtak, azzal mélységesen egyetértek, azzal a kiegészítéssel, hogy mindazt amit olvastam, az csak úgy „érvényes” önmagamra vonatkoztatva, hogy én az olvasottakat ki kell egészítsem a hitem diktálta gondolatokkal. Nevezetesen Pál „Szeretet himnuszára” gondolok, de említhettem volna Máté e témához kapcsolódó verseit, vagy akár Lukács evangéliumának részleteit! Ami pedig a más vallásokkal kapcsolatos „toleranciát” illeti, igyekszem nagyon toleráns lenni. Megpróbálom más vallási meggyőződésű emberek elméletiben felfedezni a közös emberi értékeket, azokban felfedezni az értékrendem szerinti pozitív vonásokat. (Gandhi is azt hangoztatta több alkalommal, ha nem hindu lenne, Jézus követői közé állna!) Szóval lehet közös erkölcsi törvényeket találni több világvallásban, de Rhonda Byrne „Titok” elméletétől, meg a „Vonzás törvényéétől” hideglelést kapok! Akik keresztyén hitéletű emberek, azok egytől egyig ezt az elméletet drasztikusan ellentétesnek találják a hitükkel és elutasítják. Meg kell még jegyeznem, hogy általában nem szerencsés dolog, ha a természettudományos ismereteinket összekeverjük a hitbéli meggyőződésünkkel. Mindkét tudomány a világ más-más szféráját kutatja. De egy ilyen kérdésben, mint a boldogságtervezés, óhatatlanul figyelembe kell venni a természettudományos ismeretek mellet kinek-kinek a hitbéli meggyűződését is. A kettőt együtt figyelembe véve lehet rátalálni a jól használható elméletekre. Legalábbis én ezt így gondolom! Szívélyes üdvözlettel Csekeő Ervin
Mi akadályozza Gandhit, hogy Jézus követő legyen ugyanúgy, mint Pál?
Például hogy már rég meghalt, okostojás!
Nem tudtam. Akkor is feltehető a kérdés csak múlt időben.
Az, hogy nem tudtad, hogy Gandhi már nem él (64 éve halt meg!!!), mindent elárul rólad . Be is fejeztem a veled való vitát, veled nem érdemes.
Gandhiról nem olvastam, és róla nem vagyok tájékozott.
A mondandóm róla csak az erről való tájékozatlanságomat árulja el. Ennyi!
Ha nem vagy tájékozott róla, akkor talán jobban tetted volna, ha csendben maradsz, és nem osztod itt az észt. Ez vonatkozik a többi hozzászólásodra is, mert ha észrevetted volna, elég sokan vagyunk itt, akik agresszívnak tartanak téged és akiknek már elege van belőled. Ennyi.
Nem vonatkozik a többire.
Puszi
Kedves Boldogságtervezés szerkesztői
Én egy nem ehez a témához vonatkozó személyes problémámba kérném a segítségüket. 🙂
Arra lettem figyelmes az elmúlt egy évben hogy ha egy adott emberrel sok időt töltök el
akkor az ő viselkedése,nevetése,beszédstílusa,bizinyos arckifejezései,szófordulatai,reakciói
az adott szituációkra,humora mintha csak az enyém lenne akaratlanul lemásolom de az utóbbi időben
szerttettem egy új barátra akinél ezt nem vettem észre magamon átvettem pár jó szokását, de TUDATOSAN és jobb embernek is érzem magamat általa meg a program által 🙂 de nem értem hogy
a többi barátom melett úgy érzem meg kell játszanom magamat mert azt hiszem nem elég érdekes
elég szórakoztató a saját személyiségem??? Vagy ilyen viselkedésbeli dolgokat mindenki le szokott
másolni tudat alatt?? A választ előre is köszönöm Üdv és köszönöm az eddigi segítséget is
Tomi
Kedves Tomi!
Az általad írt jelenség sokszor (de nem feltétlenül) annak az eredménye, ha valaki nem érzi magát egyenrangúnak a másikkal. Ilyenkor egyfajta egyenlőtlen hatalmi viszony épül ki a két ember között, és az egyik imitálni kezdi a másikat. Ezt például a posztkoloniális tudományokban „mimikri”-nek hívják. Tehát nem kizárt, hogy ez áll mögötte, de így ennyiből nehéz lenne megmondani. Amúgy meg érdekes dolog az eredetiség és a másolás kérdése.
Mint ahogy a legnagyobb műalkotások is kiindulnak valamilyen örökségből, rímelnek valamire, úgy mi magunk, a személyiségünk is rengeteg apró mozzanatból, ha úgy tetszik, másolásból áll össze. Vajon ki vagyok én? Látom mozdulataimat – sokszor a szüleim mozdulatai köszönnek vissza. Hallom magam, néha barátaim érveit sorakoztatom. Olvasom, amit írtam, kedvenc szerzőim szavait és stílusát vélem felfedezni.
Meddig tart a külső világ és hol kezdődöm én?
A személyiségfejlődésnél, tanulásnál nagyon fontos mozzanat a másolás. Lemásolom, ami tetszik és megnézem, hogyan érzem magam. Összegyúrok valami újat az engem ért hatásokból. Valami olyan újat, ami már ténylegesen az enyém.
És hogy megnyugtassunk, íme egy-két másolással kapcsolatos idézet neked:
„Ha sikeres akarsz lenni, találj valakit aki már elérte az általad
áhított eredményeket és másold le amit csinál!” (Tony Robbins)
„A jó művészek másolnak, a nagyok lopnak.” (Pablo Picasso)
„A különbség a gyenge és a nagy művész között: a gyengénél úgy tűnik,
sokat másol, a nagy pedig művész ténylegesen azt is teszi.” (William
Blake)
„Amikor jó dolgot hallasz, ne habozz. Másold le és használd!” (Anatole France)
„Az emberek ritkán fejlődnek úgy, hogy nincs senki akit
másolhatnának saját magukon kívül.” (Oliver Goldsmith)
Köszönöm a megnyugtató választ megpróbálom csak a jó tulajdonságokat átvenni 😉
Megint elmerengtem a boldogságon (minőség és mennyiségről gondolkodtam), és bocsánat hogy megint egyesszám első személyben írok. Vajon még lehetek-e boldogabb, lehet-e fokozni a boldogságot valamivel, sokszorozható „mennyiségről” vagy inkább minőségről van-e szó, vagy valóban csak egy „állapot”, ami van vagy nincs?
Újszülött korában az ember „csak” kap (ha kap…) szeretetet, amit az idők folyamán még gyűjtögethet hozzá, aztán „gondol egyet” s elkezd „vissza” sugározni, adni, ami mondjuk áldozatkészségben, szorgalomban, együttérzésben, esetleg a másik javára történő lemondásban manifesztálódik. De hol van ennek a vége, s lehet-e egyáltalán vagy csak „pihenők” vannak, azután egyszer csak megtalálja a folytatás fonalát (már ha keresi, és mi határozza meg, hogy keresi-e egyáltalán majd?)…
Egyik természettudományos csatornán hallottam, hogy az univerzum egyik lehetséges keletkezési módjában a pozitív és negatív részecskék összecsapódtak, közömbösítették egymást, és tulajdonképpen a „semmi”-nek kellett volna keletkeznie, de mégis valami manifesztálódott plusz anyag (és persze rengeteg hő) keletkezett, a mi világunk…
Az egyik vallás azt mondja hogy volt valami, ami végül is az embert is létrehozta, és ez a „valaki” valamit visszavár az emberttől (szeretetet,amit kapott, hálát, tiszteletet/imádatot, míg más „valamik” például véráldozatot is), S MINDEN AMIT AZ EMBer „KAP”: ÉRTELMET, AKARATOT, VÁGYAKAT, MINDEN – ENNEK A VISSZAVÁRÁSNAK VAN „ALÁRENDELVE”, MINDENT EZ A LÁTHAtatlan „anyagtömeg” ez a plusz mozgat, de honnét lehet tudni, hogy egy ember „eleget” (itt számokra gondolok) tud-e adni/visszaadni élete során, vagy mikor fogja abbahagyni a törekvést, mikor fogja úgy érezni, namost márpedig én totál boldog vagyok (mert kaptam is adhattam is szülőnek-másik embernek-istennek)? Nem tudom, eléggé érthető-e ami éppen most foglalkoztat engem? 🙂
Anna
Újból átnéztem a tanulmányt, és elakadtam ennél a sornál:
„erősségünket valami olyasmi szolgálatába kell állítanunk, ami túlmutat rajtunk. ”
Azt hiszem, megtaláltam a problémám kulcsát, de még nem tudom hogy álljak ehhez a feladathoz… Lehet, hogy most az őszinteségemmel kiállítottam egy „bizonyítványt” magamról? 🙁 de tényleg most még nem tudom, hogyabn-miképp álljak hozzá, a két első pont rendben van, ezért érezhetem (máris) boldognak magam…
Anna
Nem állítottál ki semmiféle „bizonyítványt” magadról. 🙂 Sokan soha még csak nem is gondolnak ebbe bele. Nehéz megmondani, hogy mi az, amivel őszintén foglalkozni is szeretnénk, és túlmutat rajtunk, de nem muszáj feltétlenül valami magasztos vagy transzcendentális dologra gondolni.
Például, ha valaki szereti a társasjátékokat, és szeretné, ha többen társasoznának, mert az üdvösnek tartja, az elkezdhet külföldről behozni olyan társasjátékokat, amelyek idehaza nincsenek. Először csak kicsiben, aztán nagyban. A befolyó pénzből finanszírozhat egy társasjáték klubot, ahol sok mindenkivel megismertethet sokféle játékot, próbajátékokat szervezhet anyák napján, gyermeknapokon és egyéb családi ünnepeken, ezzel pedig segíthet, hogy a családokban a TV szerepét visszavegye valami interaktív, társas, gondolkozós szórakozási forma, ami inkább közelebb hozza az embereket egymáshoz, mint a passzív TV nézés.
Nagyon sokféle dologban megtalálhatja valaki azt, amit szívesen csinál, és ami túlmutat rajta, és amit hasznosnak, pozitívnak gondol. Nem kell korlátoznunk magunkat a világbéke megteremtéséhez fogható célokkal.
Ha kíváncsi vagy, akkor néhány dologból ki tudsz indulni. Gondolkozz el az alábbiakon:
Mi okoz neked rettenetesen sok fejtörést, bosszúságot, problémát? Meg tudod oldani? Tudsz rajta segíteni/változtatni? Akarsz rajta segíteni úgy, hogy másoknak is hasznukra váljon? Mi okoz neked nagy örömöt? Meg akarod ezt osztani másokkal? Hogyan tudnád megtenni? Ezekből ki lehet indulni. De a lényeg az, hogy van-e valami olyan dolog, amiért hajlandó lennél tenni valamit? Például mi elhatároztuk, hogy javítunk az ország nemzetközi összehasonlításban alacsony boldogságszintjén. Nagy cél, tudjuk. Ezért életre hívtuk a BoldogságTervezést, ahol vannak fizetős és ingyenes tréningek, programok, konferenciák. Az előbbiből finanszírozzuk az utóbbiakat, és közben szeretnénk elérni, hogy minél több ember kezébe tudjunk adni világnézettől függetlenül működő eszközöket és gyakorlatokat, amelyek segítik a boldogságszint tartós emelését. De nézz csak körbe: rengetegen próbálnak egy olyan dolog részesei lenni, amely túlmutat saját magukon. Onnan is meríthetsz ötleteket. De ha vannak céljaid, és azokért teszel, előbb-utóbb ki fog számodra is derülni, hogy mi az, amiért szívesen tennél sokat, és amivel valamilyen nálad nagyobb dolgot szolgálhatsz. 🙂
Köszönöm szépen! Így már kerekebb. Tudok egyénileg is boldog lenni, de ha „adni” is akarok, fontos lehet, hogy „felbujtsak” másokat is, meggyőzhessek másokat is, hogy akarjanak valamit, esetleg azt amit én olyan nagyon… Mindenképp „társas” boldogságot keressen az aki a 3. pont szerint akar boldogságra lelni. Meg fogom próbálni, köszönöm.
A.
Kedves Anna!
Nem tudom, hogy milyen válaszra vársz és kitől szeretnéd ezt megkapni.
Én azt látom, hogy felteheted a kérdést egy pszichológusnak, felteheted a kérdést egy papnak, és egy tudósnak. Felteheted a boldogságtervező szerkesztőinek is. Csak az a kérdés, hogy neked melyik fog igazán megfelelni. Melyik lesz neked a szimpatikusabb, de ehhez az kell, hogy több különböző forrásból kapjál válaszokat és majd belátásod szerint szűrsz. Tovább az időben meg okosabb leszel. Rájössz-e, hogy mi vagy ki tesz igazán boldoggá? És ha ez megtörtént, akkor mi lesz még, ami ezt fokozhatja? És így kialakul egy kör.
Mert valljuk be az élet olyan, mint egy mókuskerék. Ha ki szeretnél belőle kerülni új dimenziókat keresel, és megint bekerülsz egy újabb mókuskerékbe. A közös bennük a szeretet és a remény, hogy lesz még jobb is.
Ha csupán logikusan nézzük, a Teremtő teremtményei vagyunk. Egymáshoz közünk van.
Folyamatosan adok kapok van életünk végéig vagy addig amíg tudunk adni (annyira magatehetetlen öreg ember már adni nem tud). Nem kell azon morfondírozni, hogy eleget adtam-e. Adtál szeretetből ez a lényeg. Nem mindenki egyformán kedves és egyforma módon tudja kifejezni a szeretetét.
Amit visszavár az Isten, hogy elfogadod a szeretetét, és kegyelmét és hogy hiszel benne. Ezt meg a Biblia olvasásával érteti meg az embert.
Köszönöm válaszod.
Valóban azért nem címeztem meg a kérdéseimet, mert bárkitől szívesen fogadom a hozzászólását, akár pozitív,-negatív, vagy újabb kérdést vet fel, mert mindegyikből tanulok-épülök, s ezért olvasgatom el a hírleveleket, hozzászólásokat, még akkor is, ha magam nem folyok bele egy-egy téma megtárgyalásába, lásd például korábbi témakörök.
A.
Állítom, hogy akiknek volt Ufós élményük, azoknak azért volt, mert bevonzották.
Nem tudok érdemben vitába szállni sem a vallásokról, sem a „módszerekről” senkivel és nem is akarok. Úgy gondolom a szabad akarat fogalmával mindenki tisztában van és ezzel már állást is vállalt egy-egy poszton. Az hogy miben /kiben hiszünk pontot tesz erre a fogalomra és egyértelművé kellene, hogy tegye azt a tényt, hogy innentől kezdve, nincs jogom a saját gondolataimat másokra erőszakolni, vagy megítélni másokat azért, mert nem értenek velem egyet. A cikk kapcsán úgy érzem nem úgy kellett volna megfogalmazni a „vonzás törvényét” illető részt, hogy az sokak számára azt sugallta nem jó módszer, inkább azt kellett volna kiemelni, sokan (nagyon sokan) nem jól értelmezik és így nem jól alkalmazzák. A zöld trabantos effektus pedig számomra már inkább a babonás beállítottságunkat vetítette ki, nem annyira azt, amit eredetileg a szerző mondani szeretett volna vele. Végül is elolvasva a sok hozzászólást, az a vélemény alakult ki bennem, hogy nevezzük bárminek a „módszert”, az első lépés a saját magunk megismerése kell hogy legyen, mert ahogyan ti is írtátok anno, boldogok szeretnénk lenni, DE sokan azt sem tudják megfogalmazni, hogy mi az ami boldoggá tenné őket – jelzem én sem tudnám hirtelen konkretizálni ezt a tényt. Ha elfogadom azt ami vagyok és ebben legyen benne az is amiben „nem vagyok jó”, akkor már van egy alap kövem. Innen már elindulva szépen végig tudom gondolni, hogy mi az amire tényleg vágyom, ismerve a saját erősségeimet, ki fogom tudni használni azokat, a gyengeségeimet pedig vagy le tudom küzdeni, vagy segítségül tudok olyanokat hívni akik abban jók. Viszont ez itt még mindig „gondolati szinten” halad. A megvalósításra viszont, mindenképpen tettekre lesz szükség. Amennyiben elértem a célom, nem kis erőfeszítések árán, az mindenképpen az én érdemem és nem Istené, vagy az univerzumé, vagy nevezzük akárminek. Én úgy értelmezem ezeket a dolgokat, hogy bárki/bármi segít engem az utamon, csak eszközöket ad a kezembe, de azokat az eszközöket – legyen ez egy gondolat, egy szituáció, egy sugallat, egy ember, vagy bármi – nekem kell használnom. Az hogy felismerve egy-egy eszközt, használom-e, vagy nem, az megint az én szabad akaratom. Ha elüt az autó és megúsztuk élve, mindegy ki volt a hibás, a lényeg hogy mihez kezdek ezzel a helyzettel – ahogy az nekem lejött a cikk írójától. Szóval nekem így áll össze ez a kép: önismeret – tervkészítés – megvalósítás.
A cikk kapcsán úgy érzem nem úgy kellett volna megfogalmazni a “vonzás törvényét” illető részt, hogy az sokak számára azt sugallta nem jó módszer, inkább azt kellett volna kiemelni, sokan (nagyon sokan) nem jól értelmezik és így nem jól alkalmazzák.
Sajnos mi nem tudjuk befolyásolni azt, hogy ki mennyire olvas pontosan, és mennyire gondolja át a hozzászólása előtt a leírtakat. Ha megnézed, a cikk elején ezt írtuk:
Rhonda Byrne Titok című könyve által népszerűvé vált „Vonzás törvényét” fogjuk kivesézni. Azért ezt, mert rendkívül népszerű, és kapcsolódik hozzá egy szerintünk nagyon káros, de közkeletű értelmezés, ami rengeteg embert frusztrál. De hogy a fürdővízzel együtt ne dobjuk ki a gyereket is, megmutatjuk, hogy milyen értelmezésnek látjuk értelmét.
Vagyis pontosan az történt, amit Te javasoltál. Az interneten azonban gyakran az előtt ragadnak billentyűzetet az emberek, hogy figyelmesen elolvasták és átgondolták volna a leírtakat. Persze a hozzászólásokból az is kiderül, hogy az, az értelmezés, amelyet mi nem tartunk üdvösnek, néhány olvasó számára kedves hiedelem, ami természetesen adja a terepet a vitához. De amíg ez békés marad, addig nincs probléma. Az eszmecsere segíti annak megértését is, hogy mik a saját értékeink, és ennek tudatosítása szintén fontos része a boldogságnak.
Köszönjük a gondolataidat!
Már csak az nem derült ki, mit tart Laci, a blogíró, kutató elfogadhatónak a bevonzás, vonzás törvényéből, mert nekem abszolút úgy tűnik, kiöntöd a gyereket a vízzel együtt, mert nem tudunk olyat mondani, amit ne véletlennek, mende-mondának mondanál.
Neked mi a bevonzás akkor?
Elég tisztán el lett mondva. Erről szólt a cikk. 🙂 Szóval a cikkben is, a hozzászólásokban is, többször is ki lett fejtve. Ez így elég fárasztó. De röviden, csak neked, még egyszer, sokadjára és utoljára: Elvetjük a vonzás törvényének azt az értelmezését, hogy gondolunk valamire és az univerzum azt a gondolataink hatására megadja nekünk. Ha ilyen történik, azt pusztán a szubjektív nézőpont illúziójának tartjuk. Nem azért vetjük el, mert úgy véljük, hogy nem volna lehetséges, hanem azért, mert a bevonzás szubjektív tapasztalatára létezik olyan magyarázat, amit ésszerűbbnek tartunk és ami összhangban áll a fizikai ismereteinkkel, illetve mert sok ember számára káros.
Elfogadjuk viszont a vonzás törvényének azon olvasatát, hogy ha van egy célom, amit szeretnék elérni, és elköteleződöm a megvalósítása mellett, ahogy egyre többet, egyre többször, és egyre gyarapodó tudással figyelek a célom megvalósítására, úgy veszek észre egyre több olyan lehetőséget, amelyek addig is ott voltak, csak a kognitív szűrőim kiszűrték azokat. Azzal, hogy a célom megvalósítására figyelek, és ennek érdekében új ismeretekre teszek szert, a szűrőim változni fognak. De a szubjektív szemlélő számára ez bevonzásnak tűnik, hiszen az Ő szemével nézve amióta akarja a célját, azóta egyre több lehetőséget talál, amelyek addig nem voltak ott. Ezt ő megélheti „bevonzásként” is, hogy az univerzum a lába elé teszi a lehetőségeket, de szerintünk csak arról van szó, hogy addig nem vette őket észre, most viszont, hogy jobban fókuszál a feladatra, igen.
A szubjektív tapasztalat tehát mindkét értelmezésben azonos. A különbség azonban mégis hatalmas a kettő között. Az első értelmezés semmilyen tudományos megfigyeléssel nem áll összhangban, sőt, a legalapvetőbb törvényszerűségeket is sérti, ráadásul sokakat tettek helyett a vágyálmok világába hajt, és ezzel tovább frusztrál a sikertelenséggel. A második értelmezés ezzel szemben összhangban van a tudományos megfigyelésekkel (lásd kognitív pszichológia, behaviorizmus, Skinner babona kísérletei, fizika törvényszerűségei, stb.), ráadásul itt cselekvővé lépnek elő az emberek, és proaktív módon a hatásszférájukat növelve gyarapodnak, függetlenül attól, hogy a céljuk megvalósult-e már vagy sem. Az első értelmezés terjedését károsnak véljük, és az utóbbit javasoljuk helyette.
Egy pár megtörtént esetem a bevonzásról:
Megláttam a reklámpapíron egy kedvenc, de drága csokimat, és felébredt bennem a vágy, milyen jó is lenne. Aztán pár nap múlva küldött egy rokonom, pedig nem mondtam neki semmit. Ők állítólag nem szeretik ezt a csokit, így elküldte.
Máskor is volt csokis, banános bevonzós történet. Megkívántam a csokit vagy banánt, vagy akármi ilyen egyszerűbbet, de nem szóltam róla, ahogy máskor, aztán másnap anyukám mégis megvette.
Itt is elég volt csak álmodozni, és szinte azonnali volt az eredmény!
Fiú ügyben is voltak bevonzások. Évekig hiába vártam bevonzást, hogy összefussunk valakivel. Mire már el is felejtettem, hogy szeretném, megtörtént. Minden esetben az előzte meg a bevonzást, hogy egy lelki béke volt bennem, Buddha állapot, mosolygás, vágyak nélkül. Az egyik esetben mellette még ott volt előzménynek, hogy hogyan is jön létre a Buddha állapot, úgy, hogy rájöttem, hogy akikre haragszom, hogy kirekesztenek, hozzám se szólnak, azokra azért nincs jogom haragudni, mert én se közeledtem hozzájuk, sőt, nem is fontosak nekem, nem érdekelnek, akkor meg nem mindegy, hogy szólnak-e hozzám? Ők nem is szóltak, ám már nem zavart többé, viszont az, akit tényleg szerettem, tiszteltem, szépen odajött hozzám, nyitott felém, közeledett, azelőtt nem, illetve előtte még volt egy, mikor egy másik Buddha állapotom volt, szintén vágytalan, nem kesergő, épp jó is volt a hajam, ruhám is, nőiesebb haj, színesebb ruha. Vonzóbb voltam ezek szerint, mint máskor. Tehát a bevonzáshoz hol kell személyiségfejlettség, hol nem, de az biztos, hogy az elvárás nem lehet ott, de a nem elváró vágyakozás, ábrándozás még belefér. Szóval egy feltétele van, az örömelv.
Én nem hiszem, hogy bármely bevonzás könyv a személyiségfejlődést ki akarná zárni, hisz azt tanítják, légy önmagad, légy örömteli állapotban, jó érzéseid kövesd, akkor lépj, ha ez megvan, és ezzel a legigazabb személyiségfejlődést segítik, az önazonosság létrejöttét.
Én ugyan az Esther és Jerry Hicks: Kérd és megadatik! könyvét lapozgatom, de szerintem a többi se lehet nagyon eltérő, mert egy kis kivonatot láttam a Rhonda Byrne könyvéből is, ő is az örömelvet tanítja.
Az önazonossághoz az álmodozás alapfeltétel, hogy merjünk, és ezzel elindul a személyiségfejlődés, hogy ne féljen az ember önmaga lenni, ne akarjon megfelelni, de ne várjon el semmit, csak legyen önazonos, és majd ez szerencsét hoz, de az tény, élni is kell tudni vele, viszont, akinek nem megy, az még nem lett önmaga és nyilván belesüpped az álmodozásba, de neki meg tovább kell álmodozni, hogy hozzászokjon önmagához, merje magát vállalni majd, hisz leszoktattak minket erről.
Gyakaran vagyok infarktus vagy effélle közelében, és mindig kiderül, ha átadom magam az álmodozásnak, helyrejövök. Nem felelőtlenségre tanít az álmodozás, épp fordítva, bátorságra, de ez nem megy olyan könnyen, nagyon sok idő az.
Amit leírsz, az szintén a zöld-trabant hatás. Napjában több száz kisebb-nagyobb vágyunk van. Ezekből jobban emlékszünk azokra, amelyek „maguktól” teljesülnek, mert azt hihetetlennek tartjuk, ezért nagyobb figyelmet kap.
Anyukád vélhetőleg máskor is vesz banánt vagy csokit, nem arról van szó, hogy soha nem vásárol csokit/banánt, csak egyetlen egyszer tette meg, amikor életedben először megkívántad, pedig amúgy utálod, hanem arról, hogy néha vesz banánt/csokit, és néha ez pont egybeesik azzal, amikor valóban meg is kívánod. (Az mellékes kérdés, hogy banánt/csokit megkívánni nem biztos, hogy olyan különlegesen ritka jelenség). Te viszont kifejezetten arra emlékszel, amikor tényleg kívántad, hiszen „hihetetlennek” tartottad az egybeesést, és ez nyilván rögtön bevonzásként értékelted. Viszont gyanítom, hogy nem sok olyan esetet jegyeztél meg, amikor kívántad a banánt vagy a csokit, nem szóltál, hogy kell, és anyukád nem is hozott, egy rokon se küldött, hiszen az az alapállapot. Pont az, hogy milyen erősen emlékszünk az ilyen esetekre mutatja meg azt, hogy mennyire ritka és véletlenszerű pillanat az, amikor valamire elég csak gondolnunk és bekövetkezik. Konklúzió: lehet eszerint élni, de a cikk fő állítása, miszerint nem elég álmodozni, tenni, tanulni, változni kell egy cél eléréséhez még akkor is igaz lesz, ha nagy ritkán véletlenszerűen bejön valami triviális álmodozásunk.
A következő, fiús „bevonzós” példád pont az előző, és a mágikus bevonzás ellentéte. Egy ideig nagyon akartad, nem volt bevonzás, aztán amikor már nem akartad, és annyira megfeledkeztél róla, lett párod. Mitől lesz ez bizonyíték a bevonzásra? Ez sokkal inkább cáfolatnak hangzik. Ezt te is érzed, ezért is változik meg hirtelen a kritérium: itt már hirtelen már nem az akarat lesz a bevonzás fő mozgatórugója, hanem a megbékélés a helyzettel.
Vagyis mindegy, hogy akartad és megtörtént vagy nem foglalkoztatott és megtörtént, amikor megtörtént, akkor Te bevonzásként élted meg, ezt a hitedet erősítetted vele. Ha a vággyal is és a vágy hiányával (a buddha-szerű állapottal, ahogy te írod) is be tudunk vonzani, akkor van értelme bevonzásról beszélni egyáltalán?
Amiről mi beszélünk, az nem a személyes anekdotákról szó, ezért is írtuk a cikkben, hogy van, aki „bizonyítékot” is talál rá (mindig anekdoták formájában). A kérdés viszont az, hogy ismételhető módon igazolható-e vagy sem. Jelenleg ez az egyetlen igényes módja annak, hogy egy törvényszerűséget igazoljunk vagy cáfoljunk. Egyelőre igazolni még senkinek sem sikerült. Már csak azért sem, mert ahogy azt a te példádból is láthatjuk, teljesen eltérő, inkonzisztens kritériumok alapján hajlamos az ember két különböző esetet is „bevonzásként” értékelni. Ez nem az univerzum törvényéről szól, hanem arról, hogy Te miképp élted meg azokat az eseményeket, amelyek történtek veled. Ettől természetesen nem lesz rosszabb vagy kevesebb sem az esemény, sem a Te hited.
Vagyis ne érts félre, abszolút nincs azzal semmi gond, ha Te hiszel a bevonzásban, és ez neked jó. A cikkben írtuk azt is, hogy egy szűk rétegnek, bizonyos feltételek esetén akár ez a hiedelem is hasznos lehet – bár ez valóban egy nagyon szűk kör, és sokan hiszik azt, hogy ez hasznos nekik, miközben inkább káros. A cikk viszont főként azoknak íródott, akiknek kevésbé képlékeny a kognitív szűrőjük, ha úgy tetszik, szigorúbb ismeretelméleti feltételeket támasztanak a tudásuk iránt, és nem tudnak bevonzásként értékelni teljesen különböző kritériumok alapján dolgokat, ezért nem tudják megerősíteni ezt a hiedelmet, és frusztrálja őket az, hogy nekik nem működik valami, ami másnak elvileg „működik”.
A cikkel azt szerettük volna elérni (ez az egész boldogságtervezés projektre is igaz), hogy inkább olyan dolgokra koncentráljunk, amelyek bizonyítottan működnek, és kerüljük az olyan gyakorlatokat és hiedelmeket, amelyek káros irányba tolnak minket. Lehet, hogy nálad nem ez a helyzet, de a hit, hogy mindent megkaphatunk csak kívánnunk kell a többséget egy mesevilágba tolja, ahol az élete egyre rosszabbá válhat, miközben egyre erősebben kapaszkodik a hitébe, mert semmi más nem maradt neki. Ezért nem javasoljuk ezt a hitet, és ezért adunk egy másik értelmezést a vonzás törvényére, ami mindenki számára előremutató, amely a tettek világába tolja az embert, ahol minden elért eredményére büszke lehet, mert pontosan tudja, hogy ő dolgozott meg érte, az egész az ő eredménye.
Abban viszont egyetértünk, hogy leszoktattak minket az álmodozásról. csak most sokan rosszul próbálnak arra visszaszokni. 🙂
Kedves Laci!
Én magam szkeptikus vagyok. Próbáltam alkalmazni a „Vonzást”, és működött. Többször is. Annyira szkeptikus vagyok, hogy szinte még most sem hiszem el! :)))
Azt szeretném kérdezni, hogy Te személy szerint próbáltad-e már alkalmazni a „Vonzás Törvényét”? Ugyanis, ha nem próbáltad még, attól ugyan lehet véleményed, vagy akár meggyőződésed is, de akkor az nem lesz hiteles.
Üdv
A „szkeptikusság” azt jelenti, hogy az ember mindent, amit egyesek ismeretelméletileg igényes bizonyítékok hiányában is „tényként” állítanak be, jobb szeret a „vélemények”, „hiedelmek”, „hipotézisek” között tárgyalni. Néhány személyes anekdota nem perdöntő bizonyíték. Ha ez alapján hiszel a vonzás törvényében, mint egyfajta mágiában (ahogy az a cikk elején tárgyalva van), az nem baj, csak akkor nem érdemes azzal erősebbé és hitelesebbé tenni az állításodat, hogy te amúgy szkeptikus vagy, amikor nyilvánvalóan nem ez a helyzet. 🙂
Hogy a kérdésedre válaszoljak, sokakhoz hasonlóan, természetesen én is rengeteg mindent kipróbáltam már életem folyamán, de sosem volt konzisztens az eredmény, ami nagy fejtörést okozott, amíg rá nem jöttem, hogy ennek oka az ismereteink konstruálásának módjában keresendő. Ennek megértése segített abban, hogy konzisztens módon találjak jól működő megoldásokat a problémákra. Ám az, hogy nekem mik a hiedelmeim, az egy dolog. Nem hinném, hogy az én hiedelemvilágom az egyetlen üdvös módszer a boldogsághoz, ahogy azt sem hinném, hogy bárkinek joga lenne a másik hitét elvitatni. A cikk azoknak lesz értékes, akik szenvednek a vonzás „törvényének” mágikus erőként való felfogásától. Akinek működik, hogy hisznek a csodában, hogy a gondolatok önmagában, tettek nélkül képes a valóságot megváltoztatni, és akinek ez jobbá, boldogabbá, teljesebbé teszi az életét, azt nyilván nem fogjuk győzködni, nincs is miről, hiszen nincs probléma, amit meg kellene oldani. De ahogy a gravitáció hatott a hívő keresztényekre az előtt is, hogy hittek volna benne, vagy ahogy a hívő keresztények is keringtek a Nap körül a hiedelmeiktől függetlenül, ugyanúgy a felismerés-elköteleződés-segítség kérés-tanulás-tettek folyamat is mindenki számára konzisztensebb eredményt fog hozni, mint a gondolati varázslás. 🙂
Kedves Laci,
Elnézést kérek, de én a bejegyzés írójának címeztem a kérdésemet. Azért köszönöm a hozzászólást.
Igen, az én volnék, csak mivel név szerint engem szólítottál meg, ezért gondoltam így illik válaszolni. 🙂
Valami azért csak létezik szerintem a vonzás témájában, ha megmagyarázhatatlan módon „sikerülnek” úgy dolgok, ahogy azt elképzelem, ahogy várom. És ezek egy részét nem én generálom, csupán csak akarom, hogy megoldást találjak valamire. Mondok néhány példát:
– Szükség van egy bizonyos összegre, de a határidő előtt nem nagyon látom, nem tudom, honnan kerítem elő. De akarom. És amikor erről beszéltem a barátnőmmel, aznap délután felhívott egy ismerősöm, hogy volna egy kis plusz munka, ami pontosan ennyit hozna a konyhára, ha elvállalnám, így megoldódott a helyzet.
– Albérlő van a lakásban, akit ki kellene költöztetni, mert eladásra kerül sor, a határidőt is meghatároztuk, de folyamatosan mondta, hogy nem talál megoldást. Mondtam neki, hogy a határidő előtt lesz, hinni kell benne, és persze keresni. És igaz egy nap csúszással, de meg lett az a lakás, ahova el tudott költözni, egy ingatlanos felhívta, hogy pont azon a környéken egy pont Neki megfelelő lakás van, vagyis egy probléma megoldódott.
– A barátnőm lakást keresett egy környéken. Nézelődtünk, volt ház, amit meg is beszéltünk, hogy abban szívesen lakna, ráadásul meg is határoztuk, hogy melyik emeleten volna jó, ahová a nap már oda süt, tetszett egy erkély, azt el tudtuk volna képzelni. Nem találtunk megfelelő lakást, bár sokat megnéztünk, egyszer csak anyukája hívta, hogy van egy molinó kitéve egy lakáson, megbeszélt egy időpontot és este meg lehet nézni az ingatlant. Az volt az, amiről kb. egy hónappal hamarabb beszéltünk, hogy megfelelő lenne, mert napos, csendes utcában van, stb.
Vannak dolgok, amik anélkül sikerülnek, (és sorolni tudnék még számtalan hasonló példát az utóbbi időszakból) hogy rajtunk múlt volna, de akartuk, nagyon. Most akkor van vonzás, vagy nincsen…?
Azért „jók” az ilyen anekdoták, mert az ember aki ez alapján felépít egy hitet, nem hiszi el, hogy véletlenek léteznek. Tipikusan azzal érvelnek, hogy ilyen sok véletlen szerencséje nem lehet. Persze általában a már említett ok van a háttérben: csak a szerencsés esetekre emlékszik. Bár eredetileg nem ezt akartam, de a sok személyes élményt olvasva úgy döntöttem, hogy én is megosztok egyet:
Régóta vágytunk egy Magyarországon elég ritka építményre, amiből egyszer csak egy mobil változat érkezett Budapestre kiállítási tárgyként. Kiderítettük, hogy a kiállítás után adott esetben hajlandóak lennének eladni, ezért rögtön munkához láttunk, hogy mire vége a kiállításnak, már csak szállítani kelljen. Sok héten át küszködtünk az iszonyatosan kemény talajjal, hogy a domboldalban lévő kertünkben kialakítsunk egy vízszintes placcot, majd megkaptuk végre a végleges árajánlatot, amin egy nagyságrenddel nagyobb összeg szerepelt, mint amit reálisnak tartottunk, így az egészből nem lett semmi.
Szóval nagyon szerettük volna, tettünk is érte, nem is keveset, és persze azóta is a megoldáson dolgozunk, de valahogy nem látom az akarom, és az ölembe hullik a lehetőség effektust (mármint az ölembe hullik, csak éppen olyan lehetőség, amivel nem tudok élni).
Na de ezt csak úgy mellékesen a sok „bizonyító erejű” történetre reagálva; amit igazából szerettem volna, az a következő:
A hozzászólásokban többször szóba került a külső segítség.
„Ha viszont a vonzás törvénye pusztán annyi, hogy eldöntöm, segítséget kérek, másokat is meggyőzök, hogy segítsenek, változom, tanulok, és rengeteget teszek érte, akkor milyen törvényről beszélünk?”
„rendkívül fontos az önreflexió képessége, az önreflexiót pedig egy külső tükör tudja fejleszteni (ez a segítséget kérsz rész)”
„a gyengeségeimet pedig vagy le tudom küzdeni, vagy segítségül tudok olyanokat hívni akik abban jók”
„a felismerés-elköteleződés-segítség kérés-tanulás-tettek folyamat is mindenki számára konzisztensebb eredményt fog hozni, mint a gondolati varázslás”
Igen fontos szerepe van, igazából az élet minden területén, és nem csak az itt tárgyalt témakörben, de hogyan tud elindulni az, akinek pont a segítségkérés a gyengéje? Akinek valamiért minden szökőévben egyszer sikerül úgy segítséget, tanácsot, vagy akárcsak véleményt kérnie, hogy kapjon is. (Remélem, hogy erre fogok választ kapni, mert ennek a szökőévnek lassan vége.)
hogyan tud elindulni az, akinek pont a segítségkérés a gyengéje?
Az ember érzékel egy problémát. Ha ez a probléma meghatározó jelentőségűvé válik, akkor előbb-utóbb szeretné azt megoldani. De eleinte nem tudja, hogy mi a probléma forrása, csak az okozatait érzékeli az életében. Az első lépés, hogy jó-rosszul, de azonosítsa a probléma okát.
Ha a segítségkérés valakinek tág értelemben probléma (vagyis úgy érzi, hogy mindent jobban tud, mint mások, és nem hajlandó még egy könyvet sem a kezébe venni, amivel elindulhat egy másik úton – ez azért rikta), akkor annak még nem sikerült a probléma okát azonosítani. Addig, amíg ez nem történik meg, addig nagyon nehéz dolga van, mert saját tapasztalásból hosszú időn keresztül tud csak fejlődni (de tud), pedig ezt nagyon rövid időre is lerövidíthetné a segítségkéréssel. Az ember adaptív lény. Előbb-utóbb felismeri a problémát. De ha magától nem megy, és legalább beszél róla, akkor előbb-utóbb kéretlenül is érkezhet egy külső jó tanács vagy megfigyelés, ami ráirányíthatja a figyelmet a probléma okára. Ha már nem hiszi azt, hogy mindent ő tud jobban, akkor onnantól kezdve már csak szűk értelemben lehet probléma a segítségkérés.
Ha szűk értelemben probléma, akkor számos lehetőség kínálkozik, hiszen a külső segítség többféle formában jöhet. Felkereshetünk valakit, aki szerintünk tud segíteni, de elkezdhetünk a témában kutakodni, könyveket olvasni, előadásokra, tréningekre járni, stb. Azt kell megnézni, hogy melyik forma a legalkalmasabb a kezdeti lépésekre. Például először vesz egy könyvet. Ahogy azt olvassa, lesz benne néhány gondolat, de túl általános, viszont elég lehet ahhoz, hogy továbbmenjen és a külső segítség más módjait is kipróbálja. Ha a külső segítségkérés valamilyen formája nem megy, és ezt pontosan tudja, és úgy érzi, hogy ez a problémáinak az oka, és ennek ellenére nem vesz erőt magán, hogy megtegye a szükséges lépéseket, akkor az a probléma nem is fáj igazán, vagy az a cél, amiért erre szüksége van, nem is igazán fontos. Ilyenkor érdemes átgondolni, hogy megfelelő célokat választottunk-e.
Ha viszont a gond az, hogy ritkán kap használható választ az ember (pedig segítséget, tanácsot, stb. szokott kérni), akkor megint más a probléma oka: nem fejezi ki magát tisztán vagy nem a megfelelő emberektől, hozzáértőktől kér segítséget.
Igen, közben gondolkodtam az okán is, és azt hiszem megtaláltam (bár egyelőre ezzel se tudom, mit kezdhetnék).
Ha bekerülök egy új közösségbe, az kétféleképpen történhet. Egyik, hogy háttérben maradok, és megfigyelem az adott közösség normáit, és csak akkor próbálok meg aktívabb tagja lenni a közösségnek, amikor már tisztában vagyok a helyi szokásokkal, addigra viszont jellemzően elkönyvelnek „senki”-ként, és olyannyira nem foglalkoznak velem, hogy bármit teszek, észre se vesznek. A másik változat, hogy kezdettől fogva megpróbálok aktív tag lenni, ilyenkor azonban – mivel még nem ismerem a helyi normákat – rendszerint elkövetek olyan dolgokat, ami miatt az adott közösség bunkónak tart, és kirekeszt. Egyik esetben sem könnyű segítséget kapni. Így nagyon kevés kivételtől eltekintve akkor kapok használható segítséget, ha fizetek érte egy szakembernek, csakhogy egyrészt sokszor nem kifejezetten valamilyen szakember segítségére van szükségem, másrészt nem kimeríthetetlenek az anyagi forrásaim, szóval ez nem járható út.
Ha ez sokszor, sokféle társaságban előfordul, akkor az általános társasági normák megértésével vannak problémáid. Arra kellene rájönni, hogy annak mi az oka. Lehet, hogy nem figyelsz eléggé a másikra. Ezért észre se veszed a jeleket, amelyeket küld, így nem tudod, hogy mikor lépsz át egy határt, nem veszed észre, hogy megrökönyödnek a viselkedéseden, így korrigálni se tudsz, mert már csak későn derül ki számodra, hogy gond van. Ha ráadásul többször is tapasztaltad, hogy kirekesztenek, akkor eléggé sokáig hagytad eléggé eldurvulni az eseményeket. Egy már meglévő baráton vagy ismerősön keresztül kellene nekikezdeni így a társasági életnek, akit megkérhetsz arra, hogy szóljon, ha valami súlyosan nem odaillőt mondtál vagy csináltál.
Kedves Gábor!
A segítségkérés részéhez szreretnék egy gondolatot hozzáfűzni: Hát igen, nagyon nehéz dolog ez… de merni-bízni kell. Ha tudod hogy mire van szükséged, és azt is, hogy ez csak más(ok) segítségével valósítható meg, akkor bizony erőt kell magadon venni és odamenni a másikhoz, rámosolyogni, „megkedveltetni” magad, gondolataidat, szeméyiséged, s nem árt ha van a taarsolyodban, ami érték lehet az ő számára (is) és szükség esetén felajánlhatod neki akár a Te segítségedet viszonossági alapon. Vagy csatlakozhatsz egy csoporthoz, ahol hasonló problémákkal küszködők vannak, itt hamarabb találsz tanácsra, fizikai segítségre, mintha egyedül tépelődsz a súlyos gondjaiddal. Itt a lényeges az lehet a számodra, hogy meg tudsz-e és akarsz-e megbízni a másik emberben, hogy azután ő is így viszonyuljon hozzád, s kedvet kapjon ahhoz, hogy segítsen rajtad. De az interneten keresztül akár „ismeretlenül” is sok segítséget kaphatsz, azután nem lehetetlen, hogy még közelebbi ismeretség, barátság szövődik ezekből az anonim kapcsolatokból, ha már a közvetlen környezetedben nem alakul(hatot)t ki valamiért…
Üdv. Anna
Nosmink írta: Én nem hiszek a véletlenben, az ok-okozatban hiszek = bevonzás
Ez természetesen szíved joga. Ettől még a véletlen létezése igazolható ténykérdés. Viszont ha azért veted el, mert szerinted ellentmond az ok-okozatiságnak, akkor jó hírrel szolgálhatunk: nem így van. Nem arról van szó, hogy a véletlenszerű esemény okát nem lehet tudni. Csak a véletlenszerű esemény oka olyasmi, ami nem szűkíti a jövőt egy szinguláris pályára. Azt nem lehet tudni, hogy a véletlenszerű esemény bekövetkezik-e vagy sem és ha igen, mikor, és ez az, ami beláthatatlan hatással van az ok-okozatiság láncára és jelentősen alakítja az eseményeket.
Egyébként ha nem hiszel a véletlenekben, akkor ez három dolgot von maga után. Egyrészt minden esemény az ok-okozatiság láncában pontosan kiszámítható, már eleve adott, maximum a szubjektív szemlélő számára tűnik kiszámíthatatlannak. A jövő tehát eleve meg van írva, az életed menetén nem tudsz változtatni. Másrészt nincs szabad akarat, se szabad gondolat, hiszen az csak a véletlenszerűséggel létezhet (egyébként nem lenne szabad, mert eleve köti az ok-okozatiság lánca). A legmegsemmisítőbb harmadik következmény azonban az, hogy így aztán biztosan nincs „bevonzás.” Hiszen nem bevonzod a dolgokat a gondolataiddal, hanem a dolgok az ok-okozatiság láncolatában megtörténnek, és az események pályája, hatása és további okozatai is már eleve elrendeltetettek. Sőt, már a gondolataink is csak más fizikai események okozatai. A másik lehetőség, hogy van bevonzás, de akkor az egész univerzum a bevonzás. Ebben az értelemben azonban teljesen kiüresedik a kifejezés, és az egyértelmű, hogy mi nem is ilyen értelemben taglaljuk a cikkben.
Ettől függetlenül azon persze lehet vitázni, hogy a hétköznapi életben mit nevezünk véletlennek, ami valójában nem az. Pl. összefutok valahol egy régi ismerőssel. Ez számomra véletlennek tűnik, pedig nem az. Én azért mentem arra, mert két utcával odébb találkozóm van, ő pedig azért jött arra, mert ajándékot akar vásárolni. De hogy az illető ottlétének az-e az oka, hogy már régóta akarok vele találkozni (bevonzás)? Ezt kicsit meredek lenne állítani, és természetesen az emberi tapasztalással nem is igazolható. További magyarázatért lásd lent Skinner galambos megfigyelését, és a mende-monda megfigyelésre adott válaszunkat.
Nosmink írta: csak “Hiszem, ha látom, ” Hiszem, ha a tudomány igazolta” szinteken örök indulatosságban léteznek.
Örök indulatosság?! 🙂 Indulatról szó sincs. A tudomány azért jó kiindulópont a tudás kérdésében, mert az igazán kemény munkát elvégzi helyettünk, ráadásul nem utazik un. apodiktikus (azaz megcáfolhatatlannak tételezett) kijelentésekben, ehelyett olyan magyarázatokat keres, amelyek összhangban állnak a megfigyelt tényekkel, és amelyek megjósolják a valóság működését. Következésképpen nem foglalkozik olyan kérdésekkel, amelyek a megismerhetőség körén kívül esnek, ezért hibás dolog hit kérdésében a tudományhoz fordulni. Ha viszont a hitünket ténykérdésnek állítjuk be, akkor azzal a tudomány hatáskörébe utaljuk. Ekkor ne csodálkozzunk, ha a tudomány is mond róla valamit.
Nosmink írta: kényelmesebb nem okolni magukat semmiért
Nem tiszta, hogy ha valaki nem hisz a gondolati varázslásban és felelősséget vállal a céljaiért, elköteleződik mellette, és úgy véli, hogy neki kell tennie értük és nem várja, hogy valaki vagy valami (pl. az univerzum) majd teljesítse a vágyait, abból hogy lehet levonni azt a következtetést, hogy nem okolja magát semmiért. Ez nonszensz. Ha valahol magunkra vesszük az „ok” felelősségét, az pontosan ez a hozzáállás. Semmi sem kényelmesebb és megnyugtatóbb annál a gondolatnál, hogy csak gondolnom kell rá, és majd valaki vagy valami megoldja helyettem (lásd a csokis példádat).
Nosmink írta: A tudomány egymással ellentétes tényeket közöl állandóan […] az emberi tapasztalat sokkal megbízhatóbb
Az emberi tapasztalatot, mint a tudás forrását pont a tudomány helyezi leginkább az emberi ismeretelmélet középpontjába. De hogy tisztába tegyük: a tudomány nem közöl egymással ellentétes tényeket! A tudomány maximum egymással versengő, egymással inkompatibilis hipotéziseket állít fel, ha éppen nem megfelelően vagy hiányosan fűzi össze a tényeket. Ám a hipotéziseket érdemes a helyükön kezelni. Ha a hipotéziseket tényszerű bizonyítékok támasztják alá, akkor abból elméletek lesznek. (A tudományos elmélet nem összekeverendő a hétköznapi értelemben használt „elmélet” szóval: az előbbi egy tényekkel és megfigyelésekkel alátámasztott magyarázat, az utóbbi inkább „spekulációt” jelent, amit a tudományban „hipotézisnek” hívnak.) Minél több tény támogat egy elméletet, annál erősebb az elmélet. Azonban mindig fennáll a lehetősége annak, hogy bizonyos tények bevonásával módosítani kell az elméletet. Az elmélet az már csak ilyen. A tényeket viszont nem lehet módosítani. A tények nem az emberi gondolkodás termékei. A kérdés viszont az: ha a tudomány szigorú ismeretelméleti módszertanát nem tartjuk elég megalapozottnak (ez lehet jogos, nem vitatom), akkor az ismeretelméletileg összehasonlíthatatlanul igénytelenebb anekdotális „bizonyítékokat”, hogy lehet mérvadónak tekinteni? Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy a nap nem elég fényes, de a zseblámpád már igen.
Nosmink írta: a tudomány se tud mindig mindent
Szerencsére ezt senki sem állítja. Viszont előszeretettel hozzák fel ezt az érvet akkor, ha a tudomány számára igazolhatatlan állítást szeretnének hitelesebbé tenni vagy igazolni. Mint most is. 🙂
Nosmink írta: Ezért a boldogság tervezését tudományos szinten végezni nem kevésbé kockázatos, mint a szerinted mende-monda szerinti
Nem igazán értünk egyet ezzel. Ha igazolható, hogy egy bizonyos hozzáállás, gyakorlat, cselekedet következetes(ebb)en a boldogságszint tartós emelkedéséhez vezet, akkor annak alkalmazásában jóval kisebb a kockázat, mint egy olyan hozzáállás, gyakorlat, cselekedet alkalmazásában, amelyiknél az eredmény nem következetes, és a valósággal igazolható módon nem egyezik (lásd a következő pontot).
Nosmink írta: szerintem ez a mende-monda a megfigyelés, tapasztalat névre hallgat
Igen ám, csak ez egy kognitív szűrők által erősen megszűrt, szubjektív értékítélettel terhelt tapasztalat, aminek egyáltalán nem biztos, hogy köze van a valósághoz. Nem tiszta, hogy mitől lesz megbízhatóbb a Te anekdotális „bizonyítékod” a vonzás törvényének mágikus értelmezésére, mint a tudomány módszertana. Az anekdotális „bizonyíték” valahogy így jön létre az ember agyában (erre amúgy következetesen nem is reagálsz):
Mivel a hiedelmemet gyengítő eseményeket figyelmen kívül hagyom, így természetesen előállhatok egy „elmélettel”, hogy miért kaptam csokit a 10. eseménynél, csak az nem biztos, hogy megfelel a valóságnak. Ez nem erősíti a tudásomat, hanem gyengíti.
A tudomány ezzel szemben minden olyan kérdést elvet vagy hibernál, amiben nincs látható minta, hiszen akkor vagy nem tudunk eleget a kérdésről, vagy valóban nincs a megfigyelt események között ok-okozati összefüggés. Ha nincs ok-okozati összefüggés, akkor helyesen vetjük el a kérdést. Ha viszont nem tudunk eleget a kérdésről, az még nem „bizonyíték” arra, hogy akkor biztosan létezik, ahogy azt a te logikád sugallja, és még ha létezne is, a további kutatások nélküli propagálása csak tévinformációkat szülne, hiszen a propagáló sem tud eleget a dologról, ha nem tudja következetesen demonstrálni. Gond, hogy rengeteg embernek okoz a mágikus értelmezés frusztrációt. Nincs azzal probléma, ha valaki hisz a bevonzásban, ha képes arra, hogy a fenti példában elfelejtse vagy figyelmen kívül hagyja az első kilenc és az utolsó kettő eseményt. Probléma azzal van, amikor egy sérülékeny pillanatában valakinek ezzel állnak elő, és mivel amúgy is a sikertelenség érzése gyötri, igenis tulajdonít jelentőséget azoknak az alkalmaknak, így emiatt még sikertelenebbnek érzi magát.
Nosmink írta: Viszont tőled még nem hallottuk, hogy bármit is elfogadhatónak tartanál, amit nem igazolt a tudomány, neked az már rögtön véletlen, meg ráfókuszáltság miatti szűrés.
Elfogadhatónak rengeteg dolgot tartunk. Elég sokszor le is írjuk. Még a cikkben sem azt írtuk, hogy a vonzás törvényének mágikus értelmezése feltétlenül rossz, csak azt, hogy szükségesek hozzá bizonyos (pszichológiai) feltételek, amelyek nem biztos, hogy adottak. Egészen pontosan ezt írtuk: A legfőbb gond ezzel a felfogással mégis inkább az, hogy csak nagyon speciális peremfeltételek esetén hasznos. Vitázni csak azzal vitázunk, ha valaki a hit kérdését tényszerű dolognak szeretné beállítani. A Te bevonzásod hit, ami jelenleg igazolhatatlan. Olyan, mintha azt mondanám: néha látszólag ok nélkül szokott egy-egy pillanatra fájni valamim, és mivel nem tudom magyarázni, ezért biztosan arról lehet szó, hogy gonosz démonok gyötörnek, de ha a jóságra gondolok akkor van, amikor elmúlik. Mivel sokan tapasztaltak már ilyen fájdalmat, ezért meg is van a gonosz-démonok elűzésének törvénye: gondolj jót, és nem fog fájni. Lehet, hogy az elmélet egybeesik a valósággal? Lehet. Alátámasztja ezt bármi? Nem. Hasznos? Talán annak, akit megnyugtat, hogy elvileg, ha jóra gondol, akkor bármikor elmulaszthatja a fájdalmat. Ha nem múlik el, akkor biztos nem jóra gondolt, vagy nem jól gondolt a jóra. Egyébként a többség számára hasznos? Ha nem következetes az eredmény és nem is tudom figyelmen kívül hagyni a sikertelen próbálkozásokat, akkor nem hasznos. Sőt, még meg is akadályoz, hogy további elméleteket keressek, amelyek jobban magyarázzák a jelenséget.
És hogy tisztázzuk: ez a blog igyekszik olyan dolgokkal foglalkozni, ami mindenki számára működik. A vonzás törvényének a mágikus értelmezése nem ilyen. Sőt. A blog a pozitív pszichológia empirikus eredményeit igyekszik közvetíteni. Azért ezt, mert ez az, ami közös. Ha igazolható, hogy X dolog működik, akkor lényegtelen, hogy az X dolgot egy keresztény, egy ateista, egy baptista, egy hindu, egy new age-es alkalmazza. Az egyetlen különbség abban lesz, hogy hogy magyarázza annak a működését. Ahogy a gravitáció is hat mindenkire, hitétől függetlenül.
Folyamatosan olyan hozzászólásokat írsz, amelyek figyelmen kívül hagyják a válaszaink legfontosabb részét: tetszik az ötlet, hogy van mágikus bevonzás? Szuper! Hiszel benne? Szuper! Szerinted rossz dolog, ha nem vagy elégedett akkor elköteleződsz, tanulsz, segítséget kérsz, változtatsz a felfogásodon, teszel és így próbálod elérni a céljaidat és ezt nevezed bevonzásnak? Ha nem, akkor meg miről vitázunk? Ám mivel a vonzás-törvényének mágikus olvasatát károsnak tartjuk, ezért bármikor érveket sorakoztatsz fel ezen olvasat tényszerűségének alátámasztására (különösen, ha ilyen erőtlenek), azzal vitába fogunk szállni.
Nosmink írta: Még Einstein is hitt az ok-okozatban, de ő determinációnak nevezte
Így van. Einsten hitt ebben, és nem is volt képes elfogadni a kvantummechanika bizonyos részeit, amelyek cáfolták ezt a nézetét, pedig azok helytállónak bizonyultak. 🙂
Mivel alig értek valamit abból , amit írsz, -van, aki igen?-, igen csűr- csavar, de majd újra megpróbálkozom vele-, egyre azonban tudok példákkal válaszolni, miszerint a tudomány tényleg soha nem egységes, csak irányzatok vannak, így nem mondhatod, ide a bizonyítékkal, mert mindenkinek van, csak másra. Az egyik orvos azt mondta, ki kell venni a mandulám, a másik azt, nem. Az egyik orvos azt mondja, veszélyes vegának lenni, a másik szerint nem. Az egyik fogorvos szerint naponta többször kell fogat mosni, a másik szerint elég 24 óránként, a harmadik szerint minden édesség után azonnal, a negyedik szerint az édesség után azonnal ne, mert lemarja a zománcot. Mindig mindenki tudja igazolni tényekkel, tapasztalatokkal, hogy igazuk van. Na, most kinek higgyek? És látod, csak hit kérdése lehet, nem tényé.
Szerintem fuss neki még egyszer. Ha úgy sem megy, akkor segítek értelmezni, de egyszerre csak egy kérdést taglaljunk. 🙂
A tudomány kérdésében az általad elmondott dolgok nem tudományos elméletek, hanem személyes vélemények (vagy legjobb esetben is csak hipotézisek). Ezeket nem szabad összekeverni a tudományos elméletekkel, a tényekkel meg még úgy sem.
Szóval, szerintetek a tudomány egységes, nincsenek ellentétes irányzatok?
Akkor miért nincs egyetértés a tudósok között se?
Ugye nem azt akarjátok mondani, hogy egyik-másik csoport nem tud laboreredményt felmutatni?
Nem állítjuk, hogy a tudomány egységes mindenben. Számos kérdés van, amiben nem, hogy nem egységes, de amiben az ismeretszerzés tekintetében még nem is jár túlzottan elöl. Például az étkezéssel kapcsolatos kérdések ilyenek.
A fizikai törvényszerűségek terén viszont viszonylag fejlett a tudomány. Így abban, amiről itt szó van, mégpedig, hogy pusztán a gondolatainkkal befolyásolni tudjuk-e a valóságot egészen egységes: NEM. Ezt semmilyen módon nem sikerült eddig igazolni. Itt valaki felkínált 50eFt-ot, ha valakinek sikerül egy véletlenszerű eseményt a gondolataival befolyásolni egy 1997 óta futó kísérlet keretein belül. A kísérlet eddigi óriási mintavételű eredménye: nem tudjuk befolyásolni a valóságot a gondolatainkkal. James Randi évtizedek óta futtat egy alapítványt, ami egymillió dollárt ajánlott fel annak, aki kontrollált kísérletek között bizonyítani tud bármilyen dolgot, amit ma természetfelettinek tartunk (pszichokinézis, esp, auralátás, stb.). Még senkinek sem sikerült elvinnie a díjat.
Mi ennek ellenére nem azt állítjuk, hogy nem lehetséges, hogy ez a helyzet. Mi pusztán azt állítjuk, hogy ha nem látható, nem hallható, nem igazolható, és csak véletlenszerűen tapasztalható, akkor az nagyobb valószínűséggel véletlen, mint nem, ezért hasznosabb, ha véletlenszerűnek vesszük. Feltéve, ha a tudásunkat és nem a hitünket szeretnénk erősíteni. A tudásunkkal ugyanis úgy teremtünk biztonságérzetet, hogy valóban és következetesen alakíthatjuk a valóságot (pl. veszek egy csokit, és kielégítem a vágyamat). A hitünkkel pedig úgy teremtünk biztonságérzetet, hogy az ismeretlent megszelídítve emberarcúra formáljuk a világot (pl. elhisszük, hogy az univerzum pusztán az ember gondolatának engedelmeskedik).
„fejlett tudomány” -mondjátok, de ami egykor roppant fejlettnek tűnt, a maga korában, ellenérv nélkülinek netán, később elavult, megcáfolták! Einstein is így járt, stb.
Szeretném látni, hogy ki volt az, aki Einstein általános és speciális relativitás elméletét megcáfolta. Einsteinnek a determinisztikus hitére cáfolt rá a tudomány. A relativitás elméletére nem. Sőt, Einstein elmélete sem cáfolta meg a Newtoni mechanikát, inkább pontosította. Kifejezetten nagy sebességeknél és csillagászati távolságoknál lesz Einstein relativitás elmélete szembetűnően eltérő a newtoni elmélettől. A pontosítás és a cáfoltat nem ugyanaz. Már sokadjára kevered a szezont a fazonnal. Erős, jól alátámasztott elméleteket főleg pontosítani szoktak. Ez nem is lehet másképp, mert ha az elméleti modell jól megjósolja a valóságot, akkor ott már nagy eltérés nem lehet, maximum abban, amivel a modell működését magyarázzuk. Ráadásul a mondanivalónk lényegét ismét figyelmen kívül hagyod – ez már lassan törvényszerűnek tűnik. Bizonyára a legfontosabb szavaink ezek voltak: „fejlett tudomány”. Az, hogy ezt miért mondtuk, és milyen szövegösszefüggésben, az lényegtelen. Így nem sok értelme van, hogy válaszolunk.
A tévében hallottam, hogy az E=m×c a négyzeten már nem érvényes. Fogalmam sincs, ki mondta, magyar volt.
Szerintem te is kevered a szezont a fazonnal, a pontosítást a cáfolattal, a bevonzás törvényét illetően, hisz semmit se neveztél meg eddig belőle, amit elfogadsz, hanem mindent cáfolsz, pedig azt mondtad, nem óhajtod a gyereket a vízzel együtt kiönteni, meg speciális peremfeltételek között lehetnek igazak is akár, de a gyereket és a speciális peremfeltételeket nem nevezted meg.
Mi az, amit elfogadsz tehát a bevonzásból, mikor nem kérdőjelezed meg az egészet, azaz az emberi lélek, az érzelmek laborban, tudományosan nem leellenőrizhető, nem bizonyítható hatását, létét?
Hogyan igazolod tudományosan, hogy valaki szeret téged vagy sem ?
Válasz lent.
Ha elmegyek egy orvoshoz, coach-hoz stb. mit kérjek rajta számon, hogy hitelesnek gondoljam, hogy ne véleménynek, hipotézisnek gondoljam, amit csinál, mond, hanem tudományos tényhez való igazodásnak? Üljek be az orvosi könyvtárba 10 évre, hogy kiderítsem, ki hazudik, ki téved? Ezt nem mondjátok komolyan!
Mikor megismerkedtek valakivel, melyik tudományos tény igazolja megcáfolhatatlanul, hogy nem csaló?
Viszonylag gyorsan kell döntenem, ahogy az élet egyéb területén is, egy coach ügyében is, egy pszichológus ügyében is, és azt csak hitből lehet, hogy ki szimpi vagy szimpibb, emberségesebb, kiben van szeretet, legalább egy kevés, mert akkor kevésbé hiszem, hogy hazudik, átver.
Agnoval értek egyet:
nosmink, te mást sem csinálsz csak feleslegesen okoskodsz és kötözködsz.
Ha nem tetszik amit itt írnak, miért nem mész máshová? Amiben hiszel? 😀
Álljon meg a menet! Vannak előfeltevéseink, amelyek sok fejtöréstől óvnak meg. E tekintetben valóban sokszor hozunk nem megalapozott döntést, de valamilyen kritérium alapján dönteni fogunk, ezt nem tagadjuk.
De ezt érvként felhozni amellett, hogy miért erősebb az anekdotális bizonyíték az empirikus bizonyítéknál elég meredek. Mert most gyakorlatilag ezzel próbálkozol. Az egész párbeszédünk arról folyt, hogy a vonzás törvényének mágikus értelmezése mennyire megalapozott. Semennyire. Szerinted meg igen. És olyan bizonyítékokat említettél, amelyek valójában semmit sem bizonyítanak. Ezen nem változtat az a tény, hogy nem egyértelmű kritériumok alapján döntök a fogorvosról és meg kell bíznom benne. Ez nonszensz. A kérdést hadd tegyem fel másképp: ha a fogorvos 10 fogadból 9-et elszúr, akkor utána is megbízol a fogorvosban? Mert gyakorlatilag most azt próbálod bizonyítani, hogy igen. Vagy ez, vagy nagy biztonsággal, igazolható módon tudod az elméddel alakítani a valóság szeletét. Ez utóbbi esetben forradalmasíthatod a tudományt és nem mellesleg szert tehetsz egymillió dollárra (lásd előző hozzászólásomat).
Történik valami az életedben. Gondolsz valamire és igaz lesz. Pl. gondolsz a csokira, és anyud vesz. De hogy miért vett, arra nincs magyarázatod, ezért azt mondod: az ok a vonzás törvénye. A gondolataimmal befolyásoltam a valóságot. Pedig éppen annyira mondhatnád azt is, hogy a Föld másik felén valaki böffentett egyet, és ezért kaptam meg, amire vágytam.
Ezért nem bizonyító erejű az anekdota: épp annyira bizonyítja, hogy létezik a bevonzás, mint amennyire azt bizonyítja, hogy a Föld másik felén éppen böffentettek. Cáfolni pedig ezt csak úgy lehet, ha kikísérletezem. Ez esetben viszont egyik magyarázatot sem fogja a tapasztalás igazolni. Az anekdota haszna abban merül ki, hogy megmutatja, mit érdemes kutatni.
Te vagy az, aki a bevonzás törvényét valami varázspálcával kevered, én nem , én boldogságnak, örömnek nevezem, és nem varázsolni akarok, ha igen, akkor az nem is megy, illetve akinek igen, a vége rossz lesz, mert erőszak, hipnotizáció, illúziókeltés, robotgyártás emberből, a szabad akarattól megfosztás trükkökkel, manipulációval, kényeztetéssel, szavakkal, olyat erőltetett ki, ami nem az övé, a bevonzás hívei ezt nem vallják, ha igen, akkor gonosz varázslók, és ez a fekete mágia témaköre, ami átkot hoz.
Nekem egy-ket dolgot leszamitva tisztanak es erthetonek tunik. Ritka, hogy a neten valaki ennyi munkat rakjon olyan dolgok elmagyarazasaba ami nem is az o dolga. Javaslom becsuld meg es inkabb olvasd at meg nehanyszor. Megerdemli a cikkiro, hogy legalabb annyit belerakj, amennyit o is belerakott. Ha mar ilyen alaposan valaszolt neked.
– Bocsi az ekezetek hianyaert,de ezen a laptopon nincs magyar nyelv…
Most vettem csak a fáradtságot, hogy végigolvassam a cikkeket. Tetszik a szemlélet, érthető is, sok dologgal egyet is értek. Egy építő jellegű kritikai hozzáfűznivalót, ha megengedtek. Többször előfordul, hogy olyanokra pazaroljátok a szót, akire felesleges. Minek pl. nosmink-kel leállni vitázni? A vitát olvasva olyan, mintha egy professzor nekiállna vitázni egy általános iskolással. Akármilyen egyszerűen beszél a professzor, az általános iskolás nem lesz képes azt felfogni. Nosmink sem képes, és fel se fogja, hogy milyen megalázóan bugyuták az érvei, mégsem magát égeti le vele, hanem titeket. Nem ő látszik hülyének. Hiába van doktoritok és hiába beszéltek egyszerűen. Ha nem egyszerű a mondanivalótok és az olvasók nem erőltetik meg magukat, hogy megértsenek, akkor az együgyűbb, de könnyebben érthető hülyeség okosabbnak tűnik a legokosabb szónoklatnál is. Nem éri meg.
Örülünk, ha tetszenek a cikkeink és a hozzászólásaink. Hogy a felvetésedre válaszoljunk, azért folyatunk párbeszédet a blogon, mert az álláspontok ütköztetése révén talán jobban megvilágítható, hogy mi a cikkek mondanivalójának elméleti alapja. Nem kívánjuk senkiről sem, hogy „hülyének nézzék”.
Én csak köszönetet szeretnék mondani. (Mindenkinek tiszteletben tartom a véleményét, hitét… ) Pont ma kaptam azt a feladatot, hogy nevetnem kell. Olyan jókat röhögtem a commenteken… és ezért elnézést kérek előre, ha valakit megbántanék… mindenesetre a jó szövegértésemet utólag felveszem a büszkeség listámra. Köszönöm 🙂
Elnézést, hogy közbeszólok, de biztos, hogy ez a blog és hozzászólások a legmegfelelőbb forma az „akadémikus” eszmefuttatások bonyolítására? Elég nehézkesen olvasom ezt a keresztül-kasul zajló ide-odaugrálós hozzászólás-rendszert, s bár jól tolerálom, azért már sok-sok pohár hideg vizet kellett lenyelnem… 🙁 esetleg valami nicknév-csoportosíthatóságot is be lehetne iktatni, hogy aki nem kíváncsi egyes hozzászólásokra, illetve az azokra adott válaszokra, átugorhassa őket? Mert a dátum-idő szerinti szelekció nem igazán segít…
Nosmink: A tévében hallottam, hogy az E=m×c a négyzeten már nem érvényes. Fogalmam sincs, ki mondta, magyar volt.
Ja, ha a TV-ben hallottad „valakitől”, az mindjárt más. 🙂 Akkor az biztosan úgy is van. Hidd el, nem szeretnénk megbántani, de nagyon felületes, bulvárszintű információval rendelkezel sok dologról. Gondolj bele: „hallottad”, hogy a tömeg-energia ekvivalencia képlete már nem érvényes, de hogy pontosan miről volt szó, ki mondta, milyen összefüggésben és miért, azt nem tudod, sőt, vélhetőleg azt sem, hogy egyáltalán mit is jelent a képlet, mégis hajlandó vagy érvként ezt felhasználni. Ez jól mutatja, hogy milyen minőségű információval elégszel meg, és milyen minőségű érveket mersz felvállalni. Hadd segítsünk, hogy legközelebb legalább tudd a hátterét annak, amit érvként felhozol.
A CERN-ben, ami jelenleg a világ legnagyobb részecskekutató intézete, valamikor tavaly ősszel egy kísérlet során úgy mérték, hogy neutrínó gyorsabb a fénysebességnél. Azt most hagyjuk, hogy a neutrínó milyen elképesztően különleges részecske. Az Einstein-i relativitás egyik lényeges tétele, hogy semmilyen nyugalmi állapotban tömeggel rendelkező dolog nem haladhat gyorsabban a fénynél, aminek a sebessége vákuumban állandó (ez a „c”). A neutrínónak ugyan a feltételezések szerint még a szubatomi részecskékhez képest is elenyésző a tömege, de van tömege. Így ha gyorsabban tudott haladni a fénynél, akkor Einstein ebben tévedett. Ezt rögön felkapta a bulvár média, mert lehet rajta nyammogni. Pedig a tudomány azért tudomány, mert szigorúak az ismeretelméleti kritériumai. Például egy mérés nem mérés. A probléma ott volt, hogy a második mérésnél is gyorsabbnak mérték a neutrínót, mint a fény. Ám egyéb mérések is furcsa eredményeket adtak, ezért felmerült, hogy valami üzemzavar lehet. A teljes rendszerellenőrzés folyamán pedig kiderült, hogy egy optikai kábel kilazult és nem jól közvetítette az adatot. Kb. úgy, mint amikor félig kihúzod a fülhallgatót a lejátszódból. Jön hang, csak nem teljesen stimmel. Hogy hogy nem, ez a kábel kötötte rá a rendszerre azt az atomórát, ami a neutrínó indulása és az érkezése között eltelt időt mérni hivatott. A hiba elhárítása utáni mérések értékei már egyeztek az Einstein-i képlettel.
A tömeg-energia ekvivalencia (E=mc^2) eléggé bizonyított. Ha nem hiszed el, hogy létezik, akkor csak nézz körül Hiroshima és Nagasaki történeti múzeumaiban. Az atombomba pont erre az elvre épül. Leegyszerűsítve: az atommaghasadásnál az atommag általában két könnyebb atommagra bomlik, amelyek együttes tömege kisebb, mint a hasadás előtti atommag tömege. A tömegkülönbséget az a kötési energia adja, ami ahhoz kellett, hogy a nagy atommagot egyben tartsa. Ez a különbség szabadul fel kinetikus és radioaktív energia formájában.
Még egy adalék: Einstein képletét négymilliomod pontosságig igazolták az MIT, a NIST és a francia ILL intézetek közös, 2005-ben végzett kísérletében (lásd Nature, 2005/12). A kísérlet egy ismert folyamatot használt ki: amikor egy atommag felvesz egy neutront, gamma sugárzás formájában energiát ad le. Az újabb neutronnal bővült atom tömege ilyenkor egyenlő lesz az eredeti atom tömegével plusz egy önálló neutron tömege, mínusz a neutron kötési energiája (vagyis az az energia, ami a neutront az atommagban tarja). Ez a kötési energia fog megegyezni azzal az energiával, amit az atommag gamma sugárzás formájában lead. Azaz nem pontosan, mert a neutronnal való ütközés okozta kilökődés miatt az atommag a visszalökődésnél is lead egy kis kinetikus energiát. Nem megyünk bele a kísérlet leírásába, mert az eddigiek alapján úgy ítéljük, nem igazán vagy kíváncsi rá. A lényeg: 30 évig dolgoztak a kísérleten, mire megcsinálták, és bizonyították a képlet által leírt ekvivalenciát. Ahogy egyébként a világ részecskelaboratóriumaiban folyamatosan bizonyítják. Ehhez képest itt bedobni minden ismeret nélkül, hogy a TV-ben mondták, és már nem érvényes, elég meredek. Persze mindettől függetlenül bármikor előfordulhat, hogy olyasmire leszünk figyelmesek, amelyek pontosítják a képletet. A tudomány már csak ilyen: az elméletei nem kinyilatkoztatások, pusztán azt a megfogalmazást keresi, ami a legjobban magyarázza a jenelségeket és ami a legpontosabb jósolhatóságot teszi lehetővé.
semmit se neveztél meg eddig belőle [a vonzás törvényéből], amit elfogadsz, hanem mindent cáfolsz
Azt hiszem erre a kérdésre már elégszer válaszoltunk. A cikk is erről szól. 🙂 Csak ennek a kérdésnek lett szentelve egy teljes válasz hozzászólás, amit ugyanerre a kérdésedre írtunk. Nem szeretnénk ismételni. Keresd meg, és olvasd el. Ha már megírtuk, legalább a fáradtságot vehetnéd, hogy elolvasd. 🙂
pedig azt mondtad, nem óhajtod a gyereket a vízzel együtt kiönteni, meg speciális peremfeltételek között lehetnek igazak is akár
Nem, nem állítottuk, hogy „igaz”. Azt állítottuk, hogy bizonyos peremfeltételek esetén hasznos. Következetesen ezt írtuk, néhol még ki is emeltük. Akkor hasznos, ha az ember figyelmen kívül tudja hagyni azokat az eseményeket, amelyek nem erősítik meg a hiedelmét (lásd fent a mende-mondás magyarázatom eseménytáblázatában az első 9 és a 12-13 eseményeket). Ha ezt meg tudja tenni, akkor hatalmas erőt adhat ez a hit, hiszen szentül meg van győződve arról, hogy az univerzum egy nagy titkának értője és alkalmazója. Ez jó hatással van az önbizalomra és a közérzetre. Ha egyébként még tesz is a céljaiért, mert amúgy a tettek embere is (ez az összeállítás már elég ritka), akkor főleg nem is adódik problémája ezzel a hittel, de ez még nem teszi a bevonzást tényszerűvé.
Viszont a többség nem képes a valóság egy jelentős részét figyelmen kívül hagyni. Ők azt látják, hogy nem eredményesek, hogy nekik semmi sem sikerült, ráadásul a 10-es eseményt (lásd mende-mondás magyarázat fent) is kifejezetten a véletlennek fogják tulajdonítani. Ha ők tényként elfogadják a bevonzás első típusú értelmezését, akkor frusztráltak, rossz kedvűek lesznek, és valami eredendő hibát kezdenek magukban látni, mert itt van valami, ami állítólag „működik”, és nekik még ez sem megy. Ebből azt a következtetést vonják le, hogy nem jól csinálják, még jobban ragaszkodnak ehhez a hithez, és egyre inkább olyan szokásokat vesznek fel, amelyekkel a gondolataikkal akarják befolyásolni a valóságot. Ahelyett, hogy előremutató proaktív szokásokat vennének fel.
Hogyan igazolod tudományosan, hogy valaki szeret téged vagy sem ?
Ismét egy olyan érv, hogy mivel a tudomány nem tud valamit, ezért „biztos” azt se tudja, amit viszont tud, „következésképpen” létezik valami, amire a tudomány minden egyéb eredménye rácáfol. Azt hittük világos, hogy az ilyen típusú érvek nem érvényesek. Az emberi érzelmeket kutató tudomány rendkívül fiatal. Sok kísérleti ismeretünk van az érzelmekről, ám ha egy példával élhetek, az érzelmek tudománya olyan, mint a fizika volt Newton előtt. Amit tudni lehet az az, hogy az érzelmeink bonyolult kognitív folyamatok révén (helyzetértelmezés, emlékezés) szubjektív módon konstruálódnak. Vagyis nem létezik düh/szerelem/stb. a szemlélő sajátos helyzetértékelési és emlékezési folyamatai nélkül. Másképp szólva nem ez a helyzet: meglátom az oroszlánt, félni kezdek és elfutok, hanem ez: meglátom az oroszlánt, elfutok, tehát félni kezdek. Sokak számára már ez is félelmetes, pedig ez kísérleti úton bizonyítható és rengetegszer igazolták is. Jelenleg nem megoldott az érzelmeket létrehozó kognitív folyamatok vizsgálata, mert ez egy szubjektív élmény. A tudományos módszertan attól olyan erős, mert szigorú kritéiumokat támaszt a saját ismereteivel szemben. Az egyik ilyen a falszifikálhatóság kritériuma. Az érzelmek nem falszifikálhatóak, mert az érzelmek zsigeri megjelenése azonos. Talán PET-tel lehetne valamit vizsgálni, ám abból sincs akkora, amivel valaki élhetné a mindennapi életét, miközben az adatokat gyűjt, és az agyi aktivitás mérése amúgy sem elégséges. Szerintünk a bevonzás pusztán egy szubjektív élmény, vagyis arról szól, hogy hogy élem meg azt az eseményt, ami váratlanul történt velem. Ez mit sem vesz el az esemény értékéből. Ezzel szemben a bevonzás azon értelmezése, amiben a gondolataid a fizikai világot változtatják meg, az nem szubjektív élmény. Az egy fizikai változást is magával von, aminek a vizsgálata rendkívül fejlett, és a törvényszerűségeiről is nagyon sokat tudunk, és ezek a törvényszerűségek rácáfolnak erre az értelmezésre.
Mi az a PET?
Ha jól tudom, falzifikáció a hamisítást jelent.
Vagyis akkor az érzelmek nem hamisíthatóak?
Mi van a pókerarccal? Vagy ha valaki nevetéssel álcázza az igazi érzelmét? Mert lehet palástolni magunkat, igaz ehhez nagyfokú tudatosságra van szükség.
PET – pozitron emissziós tomográf. A jelenlegi legjobb képalkotó rendszer, amivel az agyi aktivitást követni lehet, de mint mindennek, ennek is megvannak a maga gyengeségei.
A falszifikálhatóságnak a fenti kontextusban semmi köze sincs az álcázáshoz vagy a hamisításhoz. A tudományban a flaszifikálhatóság egy ismeretelméleti kritérium. Annyit tesz, hogy ha valami nem tényszerű, akkor azt kísérleteken keresztül valahogy demonstrálni lehet, és ez egyben megmutatja, hogy az adott kijelentés hamis. A falszifikálhatóság tehát nem azt jelenti, hogy valami feltétlenül nem tényszerű, hanem azt, hogy amennyiben nem az, akkor az bemutatható. E nélkül nincs tudományos ismeret. Az érzelmek zsigeri (testi) megjelenése a jelenlegi tudásunk szerint azonos . Az érzelmeket tehát nem annyira a testi/biológiai változások (különböző neurotranszmitterek, stb. megjelenése) teszik azzá, amik, hanem a testi változásokra reagáló interpretatív mechanizmus, amivel a környezetünket tudattalanul értékeljük és az alapján fogjuk a testi változást valamilyen érzésként megélni. Jelenleg nem tudunk annyit ezekről az interpetatív mechanizmusokról, hogy azzal dolgozni lehessen. A fenti kijelentés erről szólt. És hogy egy példát is említsünk:
Falszifikálható kijelentések:
– Az amulettem távol tartja a szúnyogokat.
– A Föld forog.
– A tömeg és az energia ekvivalens.
Elvileg falszifikálható, gyakorlatilag nem falszifikálható kijelentések:
– Van egy gonosz törpe a Szaturnusz 6. holdjának, a Titánnak a sötét oldalán.
– Egybillió évenként ezen a helyen materializálódik egy olló.
Nem falszifikálható kijelentések:
– A barátnőm gyönyörű.
– Isten létezik. / Isten nem létezik.
Vagyis a falszifikálás cáfolatot jelent, akkor mondjuk, hogy egy megfigyelés falszifikálja az elméletet, ha ellentmond neki, bebizonyítva azt, hogy az elmélet nem helyes. A falszifikálhatóság tehát azt jelenti, hogy „meg lehet-e cáfolni” az elméletet. A lényeg ugyanis az, hogy elvileg lehetséges-e olyan megfigyelést tenni, legyen is az bármilyen elvadult fantázia szüleménye, ami megcáfolja az elméletet. (Falsz = az angol false szó ejtése, ami hamist jelent)
Jelentse F a falszifikálhatóságot. P az állítást.
Ekkor a F(P) = 1 , ha P falszifikálható, azaz cáfolható.
Akkor a F(P) = 0, ha nem falszifikálható.
Írtad a példákat. Ezt egyszerűsítve legyen P1 az első kijelentésed miszerint „Az amulettem távol tartja a szúnyogokat.” P2 a következő, P3, P4, P5, P6, és P7:=”Isten létezik”.
F(P1) = 1 mert biztosan lesz olyan megfigyelés amikor a szúnyogok a fejed körül fognak repülni, biztosan van olyan hely például a Balaton nyári időszakban, vagy Afrikában. Mellesleg az amulett nem riasztja a szúnyogokat.
F(P2) = 0 A P1 és a P2 állítás nem tehető fel egy lapra ugyanis a Föld mindig forog, és forogni fog amíg a világ világ, mert eddig nem volt olyan megfigyelés, amikor nem kelt volna fel a Nap, és delel délben, aztán nyugszik nyugaton. Az F(P2) = 0 azért is, mert lehetünk bárhol a Naprendszerben – feltéve, ha nem vagyunk olyan távol, hogy ne lehessen látni – hogy lássuk, forog a Föld. A P2 állítás tautológia addig, amíg nem lesz olyan nap, amikor ne kelne föl a Nap, vagy másfajta anomália.
F(P3) = 1 ? Nem vagyok fizikus, de az E = m c^2 képlet azt jelenti, hogy a tömeg átalakítható energiává, és fordítva? Ha fizikai axiómáról van szó, akkor minden körülmények között helytálló kell hogy legyen, tehát akkor F(P3) = 0.
A P4 és P5 kijelentés teljes képtelenség. Már csak azért is, mert egyedül a Földön van élet.
Vagyis nem létezik olyan módszer, eljárás ezen kijelentések vizsgálatára, mert gyakorlatilag nonszensz.
F(P6) = 0 mert a szépsége az én szubjektumomban értelmezhető másnak másképp, mert ő nem én.
F(P7) = 0. A mágneses erővonalakat sem látjuk mégis létezik, mert kimutatható. Két elmélet van: az evolúció és a teremtés. Az evolúció falszifikálható. Ebből következik, hogy teremtés van. Ha minden dolog teremtett dolog, akkor kell lennie egy Teremtőnek.
A falszifikáció Karl Popper (a XX. század egyik legbefolyásosabb filozófusa) nevéhez fűződik. …Véleménye szerint a tudományos tudás általában nem redukálható egy megadott bázisra. A hipotéziseket egy kreatív folyamattal hozzuk létre, hogy a már felmerült problémákat oldjunk meg velük, nem pedig bizonyos megfigyelésekből általánosítva. Egy tudományos elmélet, mivel univerzális állításokból áll, véges pozitív megfigyelés igazolhat, de nem bizonyíthat (lásd: verifikáció). Ugyanakkor az igazolás és a cáfolás nem szimmetrikusak: egyetlen ellentmondó megfigyelés viszont cáfolhat egy elméletet. Ennek megfelelően a cáfolhatóságot tette meg határ kritériumnak a tudományosságot illetően: azaz egy tudományos elméletet egy áltudományos elgondolástól az különböztet meg, hogy az előbbi előre meghatározott módon cáfolható (meg lehet mondani azon eseményeket, amelyek ha bekövetkeznek, akkor elvetjük az elméletet. Ehhez kapcsolódik Popper “döntő kísérlet” fogalma, amelyet elvégezve, két rivális elmélet között választani lehet, mivel az egyik szükségszerűen hamis.
Amit többeknek meg kellene jegyezni, hogy ha egy állítás nem cáfolható, akkor az nem tudományos. Ez rettenetesen fontos, mert ez a tudományosság alappillérje. Ezért van az, hogy különböző szektaszerű állítások nem cáfolhatók, viszont éppen ezért nem tudományosak.
Az utóbbi 3 mondattal nem értek egyet hiszen a teológia a hit tudománya egyrészt. Másrészt a matematika és a hétköznapi fizika (gondolok itt a mechanikára, hőtan, stb.) cáfolhatatlan tudományok. A tudomány attól tudomány, hogy tételei igazoltak. No persze vannak részei, amelyek az idő múltával módosulnak.
Az általad írottakból kiderül, hogy továbbra sem tiszta számodra a falszifikálhatóság jelentése, sőt, a tudomány szó jelentése sem teljesen. Ezért lent egy új hozzászólásban válaszolunk, de mivel ez már eléggé eltér a témától, legyen ez az utolsó.
Nosmink írta: Te vagy az, aki a bevonzás törvényét valami varázspálcával kevered, én nem , én boldogságnak, örömnek nevezem
Szerintünk az varázslás kategória, amikor pusztán a gondolatainkkal változtatjuk meg a valóságot. Te látszólag ezt a bevonzás értelmezést véded, de közben egyre zavarosabb, hogy számodra mi a vonzás törvénye. Már állítottad azt, hogy a bevonzás = hasonló hasonlót vonz, hogy a bevonzás = ok-okozat, hogy a bevonzás = vágy, de azt is, hogy a bevonzás = boldogság, öröm. A Te értelmezésedben a bevonzás túlságosan képlékeny dolog, ahhoz, hogy ez egy további beszélgetés alapja legyen. Mindig éppen azt jelenti, ami éppen illik ahhoz, amit egy kiragadott mondatunkról írni szeretnél. A hasonló hasonlót vonz elv, az ok-okozatiság elve, a vágy, és a boldogság négy egészen különböző dolgot jelöl. Ha a bevonzás mindegyiket jelenti, akkor egyrészt egyértelmű, hogy mi nem erről beszéltünk a cikkben (egyik értelmezésben sem), másrészt ha valami mindent jelent, akkor az nem jelent semmit sem. Vagy legalábbis semmi olyasmit, amiről érdemes lenne eszmét cserélni, mert eszerint kicsit hasonló módon használod a „bevonzás” szót, mint más az „Isten” szót. Arról pedig felesleges vitát nyitni. 🙂
A hozzászólásaidban egyébként egymáshoz képest sincs koherencia: először a siker garanciáját kéred rajtunk számon, aztán egy bizonyíthatatlan, vagyis sokak számára nem, vagy a legnagyobb jóindulattal is csak véletlenszerűen bejövő, abszolút nem garantált dolgot propagálsz. Azt mondod, hogy az ember fél, hogy nem ő irányít, ezért utasítja el a vonzás törvényét, miközben a vonzás törvénye a legnagyobb hatalom/gondoskodás illúzióját adja, hogy tudniillik a gondolatunkkal befolyásolható a rajtunk kívül álló valóság. Bajnak tartod, hogy az emberek nem okolják magukat semmiért, miközben negatív színben tünteted fel, ha az emberek magukra veszik a felelősséget és tesznek a vágyaikért, és pozitív színben azt, ha Buddha módjára a gondolataikkal próbálják meg a vágyaikat bevonzani. Egyszer azt mondod, hogy vágytál a csokira, és megadatott, mert vágytál rá, másszor azt, hogy nem vágytál a fiúra, és azért adatott meg. Utána kritériumnak odateszed a Buddha-állapotot, amiről persze ki tudja, hogy micsoda, és ha lehet, még a bevonzásodnál is nagyobb gumifogalom. Hiszel a determinizmusban, ami szerint minden kötött pályán halad, azaz a az ok-okozat láncolatában adott, de közben az azzal összeegyeztethetetlen szabad akaratban is hiszel (hiszen ha van bevonzás, ha a valóság ok-okozati láncát az akaratoddal meg tudod változtatni, akkor kell lennie szabad akaratnak is). Kevered a tényeket az elméletekkel, az elméleteket a hipotézisekkel. Durván kritikus vagy a tudomány ismeretelméleti módszertanával kapcsolatosan, de egy annál klasszisokkal igénytelenebb ismeretelméleti módszert gond nélkül elfogadsz (lásd anekdotális bizonyíték: történt veled valami, amit így éltél meg és ez a bizonyíték, ez most komoly? Egy kislány éjjel sétál az erdőben, hall egy zörejt és meglát egy szentjánosbogarat és ezt úgy éli meg, hogy gonosz szellemek laknak az erdőben, az már bizonyíték a gonosz szellemek létezésére?). Nincs gond, ha valaki kritikus a tudománnyal. A tudománynak lételeme a kritikai gondolkodás. De azzal van gond, ha ugyanez a valaki közben egy szubjektív értékítéletekre alapozott dolgot meg kritika nélkül elfogad, és érvként próbál eladni. Ezt vakhitnek hívják.
Ezen kívül sokszor leegyszerűsíted a mondanivalónkat, majd kifogásolod, hogy leegyszerűsítve azok nem igazak. Ahogy sokszor sajátos feltevéseket fogalmazol meg, amelyekkel nem értünk ugyan egyet, de az azokból — téves logikai következtetések útján — kijövő konklúziókkal próbálsz cáfolni valamit a cikkből. Sajnáljuk, hogy nem sikerült számodra érdekes dolgot írnunk. Rendszeresen nem olvasod el és nem értelmezed, amit írunk neked, a pusztaságba kiáltott szónak pedig mi haszna? Ezért szerintünk érdemes itt a témát lezárni. Nem kell nekünk feltétlenül egyetértenünk. 🙂
[…] vizualizációval folytatjuk a gondolatot, amelyet a vonzás törvénye kapcsán kezdtünk meg a „Vonzás törvénye, egy nagy frászt” című […]
Bencelot: „falszifikálhatóság”
Már többedszerre van az az érzésünk, hogy csak azért szólsz hozzá valamihez, hogy vitatkozhass. Például nem tudod, hogy mi a falszifikálhatóság, rákérdezel, megírjuk, erre te utána nézel, és írsz valami egészen mást, hogy vitatkozz. Bár ez nem egy vitablog, mivel a hozzászólásodból egyértelmű, hogy továbbra sem tiszta számodra a fogalom, sőt, egyéb fogalmakat is tisztázatlanul használsz, ezért annak érdekében, hogy megértsd az eddigieket, megpróbálunk segíteni. De ezt leszámítva maradjunk a témánál, és ne vigyük el ezt tudományelméleti vonalra.
Rosszul látod, a falszifikálhatóság nem cáfolatot jelent, hanem elméleti cáfolhatóságot! Ezt külön ki is emeltük az előző hozzászólásban. A falszifikálhatóság nem azt jelenti, hogy az adott állítás és az arra épülő elmélet meg van-e cáfolva, hanem azt, hogy legalább elvben lehetséges-e a cáfolata. Hogy elviekben tehetnénk-e olyan megfigyelést, létezhet-e olyan megfigyelés, amely cáfolhatná a kijelentést, függetlenül attól, hogy ténylegesen van-e ilyen vagy nincs. A falszifikálhatóság tehát azt jelenti, hogy amennyiben az állítás hamis, akkor annak hamissága megfigyelések révén (pl. kísérleti úton) bemutatható. Ettől azonban még lehet, hogy nem tudjuk cáfolni, mert az állítás tényszerű, de a lényeg, hogy ha nem lenne az, akkor tudnánk cáfolni. Neked kicsit az a gondod, hogy összekevered a falszifikálható és a falszifikált, fals (hamis) fogalmakat.
Ezek alapján a te jelzéseidet használva:
F(P1) = 1; nem azért, mert biztosan lesz olyan megfigyelés, hanem azért, mert lehet olyan megfigyelés. Ha a Balaton mellett akár csak egy szúnyog is rám száll, miközben viselem az amulettet, akkor azzal cáfoljuk a tételt. Direkt kísérletben egy zárt, szúnyogokkal teli területre kell betenni az amulettet. Ha a szúnyogok az ellentétes oldalra gyűlnek, és ezt semmi más nem magyarázza, akkor az amulett vélhetőleg működik, ám ha semmi nem történik, esetleg rá is szállnak, akkor cáfolva van a kijelentés. A falszifikálhatóság szempontjából lényegtelen hogy az amulettem valóban elűzi-e a szúnyogokat vagy sem. A kijelentés akkor is teljesíti a falszifikálhatóság kritériumát, ha tényleg működik az amulett, és sosem leszek képes bebizonyítani, hogy az amulett nem működik, hiszen elviekben létezhet olyan megfigyelés (pl. egy szúnyog rászáll az amulettre vagy annak viselőjére), ami cáfolja a kijelentést. Ehhez képest akkor lenne a kijelentés teljesen áltudományos, ha azt mondanánk, hogy „Az amulettem távol tartja a szúnyogokat, de csak, ha nem figyelik meg!”. Ez esetben ugyanis nem lehet olyan helyzetet teremteni, amiben az állítás hamissága (amennyiben az állítás tényleg hamis) cáfolható lenne, vagyis az állítás nem falszifikálható. A vonzás törvényének mágikus értelmezésével is ez a gond, csak olvasd el, hogy milyen példákat adtak meg azok, akik ily módon értelmezik (lásd a teljesen ellenőrizhetetlen, ámde szükséges Buddha-állapot gumifogalom bevezetését Nosmink esetében, miután két teljesen ellentétes dologra mondta, hogy az bevonzás).
F(P2) = 1; az állítás nem tautológia. A tautológia nem egyenlő a nem-nyelvi tényekkel. Az állítás akkor lenne tautológia, ha így hangzana: A forgó Föld forog. Ezt leszámítva az állítás falszifikálható. Felmegyek egy űrhajóval, és lassabban mozgó objektumokhoz viszonyítva megnézem, hogy a Föld forog-e a saját tengelye körül van sem. Ha látom, hogy nem forog, akkor az állítás cáfolva van. De a Foucault-inga sem úgy lengene, ha nem lenne forgás. Ismét, az teljesen más lapra tartozik, hogy egy falszifikálható kijelentést a valóság ténylegesen cáfol-e vagy sem. Ez esetben nem.
F(P3) = 1; ez azért falszifikálható, mert a tömeg-energia ekvivalenciát csak úgy önmagában nem állíthatom. Egy konkrét ekvivalenciát állíthatok, hiszen a tudományosság kritériuma a falszifikálhatóság. Az E=mc^2 már falszifikálható, hiszen kísérletekkel megmutatható, hogy hamis-e. Hogy eddig még mindig beigazolódott, az más kérdés. De elvileg létezik módszer arra, hogy bemutassa az állítás hamisságát, csakhát ezek a kísérletek eddig még mindig azt mutatták, hogy igaz.
F(P4) = 1/0; megfelelő technológiával az állítás cáfolható. Fogok egy űrhajót, elutazunk a Titánhoz, a Földdel ellentétes oldalára, és végigpásztázzuk a holdat. Ha nincs ott gonosz törpe, akkor az állítás cáfolva van. A jelenlegi technológiai feltételek között azonban ez lehetetlenség, ezért került bele az elvileg igen, gyakorlatilag viszont nem falszifikálható kijelentések közé. Megjegyzés: hogy egyedül a Földön van-e élet, ezt jelenleg nem tudjuk. Ez maximum csak a te axiómád, ami amúgy szintén 1/0 kategória, mivel jelenleg nincsenek meg a megfelelő technológiai feltételek ahhoz, hogy távoli exobolygók és holdak élővilágát kutassuk.
F(P5) = 1/0; az elmélet elvileg falszifikálható, hiszen csak ki kell várnom az adott helyen egybillió évet. Ha ez idő alatt nem materializálódott oda egy olló, akkor az állítás cáfolva van. Tehát elviekben falszifikálható. Viszont mivel egybillió év elég sok, és még maga az univerzum sem olyan idős, ezért gyakorlatilag ez az állítás nem falszifikálható.
F(P6) = 0; úgy van, ahogy írtad. A szépség szubjektív értékítélet, amely nem igazolható vagy cáfolható. Ide tartoznak az érzelmek is, hiszen az érzelmek egy szubjektív interpretatív pszichés mechanizmus révén nyernek formát, amellyel jelenleg a tudomány csak bizonyos korlátok között tud dolgozni.
F(P7) = 0; Isten léte vagy nem léte nem falszifikálható, mert nincs olyan kísérletsorozat, ami cáfolhatná vagy bizonyíthatná Isten létét. Ennyire egyszerű. Ennek semmi köze a látható és a nem láthatóhoz. Az elektromágnesesség elmélete falszifikálható kijelentésekből épül fel, és független attól, hogy látjuk-e vagy sem az adott dolgot, hiszen indirekt módon, kísérleti úton lehet vele dolgozni, mert mérhető, megfigyelhető hatása van. Isten létével nem lehet dolgozni. Teljesen tudománytalan állítás tehát azt mondani, hogy „Isten létezik” vagy hogy „Isten nem létezik”.
Ami az evolúció teremtés kérdését illeti, itt több ponton is komoly tévedés látunk a gondolatmenetedben. A legszembetűnőbb, hogy mivel az evolúció falszifikálható (tényleg az), ezért teremtés van. Ez két okból is nonszensz. Egyrészt, a falszifikálhatóság nem jelenti azt, hogy valami falszifikálva is lett. 🙂 Másrészt még ha cáfolnánk is az evolúciót, ez olyan, mintha azt mondanád, mivel az ég nem piros, ezért zöld, aminek a képtelenségét nyilván te is belátod. 🙂 Csak azért mert jelenleg két elképzelésünk van a teremtésről, nem jelenti azt, hogy feltétlenül a kettő közül valamelyik felel meg a valóságnak. Az is lehet, hogy egy harmadik, amelyre még nem is gondoltunk. De hogy tisztázzuk:
Jelenleg egyetlen tudományos elméletünk van a létezésünkre és ez az evolúció elmélete. Az evolúció elmélete falszifikálható, hiszen például találhatunk olyan emberi csontot, ami régebbi, mint az ember elődei, ez pedig máris megdönthetné a legfőbb tételét, hiszen így pont a felgyülemlő folyamatos változás tűnne el az elméletből, ami a legfőbb gondolata. Hasonlóképpen ha olyan fosszíliákat találnánk, amelyeket az idők folyamán sem mutatnak változásokat, cáfolva lenne az evolúció (de nem ez a helyzet, hiszen pont az ezzel ellentétes megfigyelések és tárgyi bizonyítékok magyarázataként született az evolúcióelmélet). Vagy a teremtő is eljöhetne és megmutathatná, hogy az evolúció marhaság és bemutathatná, hogy csinálta. 🙂 Csak hogy néhány példát említsek (mielőtt még félreértenéd: az utolsó csak poén). Ahogy láthatod, a falszifikálhatóság itt sem azt jelenti, hogy az elmélet hamis, hanem azt, hogy amennyiben hamis, akkor létezik olyan megfigyelés, amivel cáfolható. Eddig még nem sikerült cáfolni az evolúció elméletét. Az evolúció a szó tudományos értelmében elmélet: vagyis olyan magyarázó modell, amit rengeteg tény és megfigyelés támaszt alá, és nem pedig a szó hétköznapi értelemben, ahol az elmélet = nem bizonyított spekuláció. A kreacionizmus (teremtés) ezzel szemben nem tudományos elmélet, mert semmilyen tudományelméleti kritériumot nem teljesít. Akármekkora jóindulattal állunk a kreacionizmushoz, nincsenek tárgyi bizonyítékai, nem falszifikálható, stb., ezért legjobb esetben is csak hipotézisnek tekinthető (ami valójában ez sokkal inkább a szó hétköznapi értelmében vett elmélet). A kreacionisták szeretik kihasználni azt a tényt, hogy az emberek nincsenek tisztában az „elmélet” szó tudományos és hétköznapi értelme közötti óriási minőségi különbséggel, ezért könnyedén mondhatják, hogy mivel az evolúció is csak egy elmélet, a kreacionizmus is azzal egyenrangú elmélet. De nem az. Ha már olyan előszeretettel forgatod a wikipediát, csak hogy velünk vitatkozz, hát nézz ennek is utána. 🙂 Az ráadásul már csak hab a tortán, hogy az elvakult, a Bibliát szó szerint értelmező dogmatikus hívőkön kívül a többi hívő teljesen összeegyeztethetőnek tartja az evolúciót a teremtéssel, hiszen a Földön legalább egyszer elő kellett fordulni egyfajta abiogenézisnek (amikor az élet nem az élettől származik), ami lehet akár Isten tette is. Az más kérdés, hogy részlegesen ezt Isten nélkül is sikerült már reprodukálni.
Az utóbbi 3 mondattal nem értek egyet hiszen a teológia a hit tudománya egyrészt.
A tudománynak itt a többféle jelentése keveredik a fejedben. Az angol jól megkülönbözteti a tudomány (science) és a tudomány (study) szavakat. Az előbbi a tényszerű világgal és tesztelhető, kísérletekkel validálható, falszifikálható tudásformákkal foglalkozik (ezt nálunk a science szónál szűkebb jelentésű és pontatlanabb természettudomány szó jelöli, de talán jobban illik rá az empirikus tudomány kifejezés). Az utóbbi tárgya ezzel szemben akármilyen felhalmozott emberi tudásforma (függetlenül annak a valósággal való kapcsolatára). Az irodalomtudomány például irodalmi művekkel, azok elemzésével foglalkozik. Tudománynak tudomány, de mivel a tárgya fikció, ezért nem szükséges teljesítenie a falszifikálhatóság kritériumát. A teológia pedig a hit tudománya, ami a hittel (tehát nem validálható és nem falszifikálható dolgokkal) foglalkozik. Vagyis ezek a tudomány szó utóbbi értelmében értendők tudománynak (study). Ez a fajta tudomány definíciószerűen nem empirikus, hiszen nem a megfigyelhető valóságot vizsgálja. Az általad hozott idézetben a „tudományos” = „empirikus módszertannal szerzett tudásforma”. Amúgy a tudományokkal kapcsolatos korábbi hozzászólásodra adott válaszunk (különösen a második fele) tartalmaz kifejezetten ezt a különbséget tisztázó részeket, sőt, a matematikáról is külön van benne szó, javasoljuk, olvasd el még egyszer: https://boldogsagtervezes.hu/miert-szeressuk-a-tv-reklamokat/#comment-1144
A tudomány attól tudomány, hogy tételei igazoltak.
Nem, a tudomány nem attól tudomány, hogy a tételei igazoltak. A legkevésbé sem. A tudomány (science) attól tudomány, hogy szigorúak az ismeretelméleti kritériumai, miközben rugalmasan áll az igazság kérdéséhez (értsd: nem dogmatikus), mert nem abszolút igazságokban, hanem magyarázó és az eseményeket megjósolni képes modellekben gondolkozik. Sőt, még a saját ismeretelméleti kritériumainak felülvizsgálata sem elképzelhetetlen számára, amennyiben azok jobb magyarázó és pediktív modelleket eredményeznek.
Reméljük így már tiszta.
Ha jól értettem, akkor:
– egy P állítás falszifikálható (legyen jele F), ha feltesszük, hogy P hamis és ennek hamissága kísérleti úton bemutatható. Jól értem?
Talán jól érted, de sajnos ebből nem tudjuk. 🙂 Feltesszük, hogy „P” hamis — persze ettől még lehet igaz is, de tegyük fel, hogy hamis. Ha van rá mód, hogy ezt a hamisságot megfigyelésekkel és/vagy kísérleti úton bemutassuk, és a kísérletnek van legalább elvben olyan reális kimenetele vagy legalább elvben létezhet olyan reális megfigyelés, ami cáfolná P-t (függetlenül attól, hogy mi lesz a kísérlet valós végeredménye, vagy lesz-e ilyen megfigyelés, azaz attól, hogy „P” valójában hamis-e), akkor P falszifikálható, azaz F(P) = 1. Egyébként nem falszifikálható, azaz F(P) = 0. Például:
F ( „A széknek 4 lába van” ) = 1
F ( „Éjjelente megjelenik egy szellem a szobámban” ) = 1
DE
F ( „A széknek 4 lába van, de csak ha senki sem figyeli meg”) = 0
F ( „Éjjelente megjelenik egy érzékelhetetlen szellem a szobámban” ) = 0
Vagyis, a falszifikálható kijelentések lehetnek igazak is, ekkor a kijelentést cáfoló reális megfigyelés sosem következik be. A falszifikált kijelentések pedig azok, amelyekről megfigyelések során bebizonyosodott, hogy hamisak.
Ha így érted, akkor jól érted.