Nemrég jöttem haza Brno-ból egy konferenciáról, ahol nagyszerűen éreztem magam – a hétvége során rengeteg emberrel beszélgettem, viccelődtem (és vertem meg őket alaposan pókerben :-), barátnőm pedig csodálkozott, hogy milyen nyitott vagyok és mennyire könnyen megy ez nekem.
Alaposan belegondolva valóban kevés olyan társaság van, ahol nem találom meg a közös hangot másokkal, de annak idején én sem voltam rutinos csevegő. Hogy hogyan váltam azzá? Hajlandó voltam rengeteg olyan helyzetbe keveredni, ahol az égvilágon senki más sem ismertem, tehát rá voltam kényszerítve, hogy megtanuljak viszonylag gyorsan kapcsolatot kialakítani másokkal.
Mivel az olvasók és a tréningrésztvevők között is rengeteg visszahúzódó, zárkózott, önmagát társasági életre alkalmatlannak gondoló ember van, és mivel a boldogsághoz elengedhetetlen a másokkal való kapcsolatteremtés képessége, ezért itt az ideje, hogy segítsek neked is abban, hogy nagyszerű társalgó legyél.
Kezdjük az alapoknál, a kapcsolatfelvételnél.
Kapcsolatfelvétel és kezdeményezés – de hogyan?
A társasági élet egyik legnehezebb pontja – és nagyon sokan már itt elvéreznek – a kezdeményezés, tehát a kapcsolatfelvétel. Ilyeneket hallok a kliensektől:
„De mégis, egy ismeretlen társaságban hogyan kezdeményezzek?”
„Fogalmam sincs, mit mondjak, szerintem unalmas vagyok.”
„Én nem tudok bájcsevegni.”
A fenti kifogások eredményeképpen ezek az emberek egy idő után inkább el sem mennek sehová, még ha hívják is őket, vagy pedig nem lépnek ki egy adott körből sosem, így aztán idővel társasági életük menthetetlenül beszűkül, kommunikációs készségeik berozsdásodnak és lassan lehetetlennek tűnik számukra az, hogy új emberekkel ismerkedjenek meg és új barátokat szerezzenek.
Megoldás: fusd le a kötelező köröket!
Mik azok a kötelező körök? Nem nehéz kitalálni: olyan eszközök, amelyekkel képes vagy megtörni a kezdeti csendet, és amelyek segítségével elkezdődik a kommunikáció.
A társalgás kezdeményezésének legegyszerűbb módja az, ha lefutod a kötelező köröket. Mik azok a kötelező körök? Olyan kérdések, amelyeket általában legelőször szoktak feltenni egymásnak az emberek.
Példák kötelező körökre:
konferencián: „Látom, az XY cégtől van. Milyen munkakörben?”
baráti vacsorán: „Te honnan ismered a házigazdát?”
tréning elején: „Te honnan érkeztél?”
A legtöbb ember minden további nélkül megválaszolja a kötelező körös kérdéseket, feltéve, ha nem túl személyes, amit kérdezel. A kötelező körök előnye, hogy nem kell sokat gondolkodni sem a kérdésen, sem a válaszon, tehát észrevétlenül törik meg a jég.
„Mi van akkor, ha rövid választ kapok?” – kérdezik tőlem sokan. Ha rövid és tömör választ kapsz, ne aggódj – itt az ideje elkezdeni pecázni!
Pecázz a témákért!
Pecázó kérdéseknek is hívják a kötelező köröket, merthogy olyan információdarabkákra vadászol velük, amelyekre aztán újabb kérdéseket lehet feltenni.
Nyílt végű kérdések: Ha a másik testbeszéde azt jelzi, hogy nyitott további kérdésekre, itt az ideje nyílt végű kérdéseket bevetni! A nyílt végű kérdésekre hosszabb válaszokat ad a másik, így aztán még könnyebben lehet belőlük újabb kérdésötleteket kipecázni. Ne feledd: a legtöbb ember imád magáról beszélni, és az esetek többségében egyáltalán nem lesz nehéz dolgod!
Mi van, ha nem működnek a nyílt végű kérdések? Ha túl sok rövid választ kapsz, akkor vagy nem teszel fel elég nyílt végű kérdést, vagy pedig az illetőnek nincs kedve társalogni.
Figyeld a testbeszédét!Ha azt látod, hogy sosem néz rád, esetleg kipillant a beszélgetésről, a hátad mögé néz az illető, a kezdeti testtartásához képest bezárkózik, tehát keresztbe teszi a kezét, elfordul a felsőtestével, akkor vedd a jelzést és tipli! Mielőtt bepánikolnál, hogy taszítod az embereket, nyugi: nem feltétlenül rólad szól a dolog! Lehet, hogy rossz napja van, fáj valamije, vár valakire és türelmetlen, stb.
Példák nyílt végű kérdésekre:
„Mit szeret a legjobban a munkájában?” „Hogyan került ebbe a munkakörbe?”
„Melyik a kedvenc ételed eddig?” „Mit szólsz a dekorációhoz?”
„Hogyan találtál rá erre a tréningre?” „Melyik előadás az, amire a leginkább kíváncsi vagy és miért?”
Témák, amelyekből kiindulhatsz, amikor kérdezel:
- Mivel foglalkozik az illető, mit visel, mit mond
- Mire van neked szükséged, mit keresel (salátástálat, bárpultot, stb.)
- Mire van a másiknak szüksége, miben tudsz segíteni neki
- Mire vagy kíváncsi, szerinted mire tudna válaszolni (a programmal kapcsolatban pl.)
Közös pontok megtalálása
Coachként, trénerként és magánemberként egyaránt vallom: minden ember között van közös pont. Van egy jó kis gyakorlatom is, amit rendszeresen bevetek, és amelynek a lényege az, hogy három perc alatt három közös pontot kell találniuk a beszélgető partnereknek. Még soha, egyetlenegyszer sem volt olyan, hogy ne találtak volna!
Tehát ha ott áll előtted valaki és azon gondolkozol, hogy egek, semmiről sem tudok vele beszélgetni, akkor biztosíthatlak, hogy csak még nem próbálkoztál eléggé. Az, hogy egy helyen vagytok térben és időben, máris rengeteg közös pontot jelez, és még ki tudja, mennyi további van! Ne legyél lusta, legyél kíváncsi a másikra, figyelj rá oda, fusd a köröket, pecázz infókért, és építs ki egy nagyszerű beszélgetést!
folyt. köv., addig is gyakorold a fentieket!
Hasznos kis cikk. Mármint a „Figyeld a testbeszédét!” rész, a többi elég nyilvánvaló. Ez viszont megmagyarázza, hogy miért mindig akkor találnak meg az emberek, amikor egyedül szeretnék lenni, és akkor kerülnek el, amikor semmire nem vágyom jobban, minthogy valakivel megoszthassam a gondolataimat.
Rengeteg résztvevőnk panaszkodik a társalgási készségek hiányára, a kezdeményezéstől való félelemre, nekik szól ez a cikk.
Ezek szerint félreérthető voltam. Akkor bővebben. Nekem is komoly problémám van ezen a téren, amire (részben) magyarázatot is kaptam a cikk említett részéből, viszont sok más emberrel találkoztam én is, akinek hasonló problémája volt. Ha ők a cikkben leírt tanácsokat kapták valakitől, akkor szinte kivétel nélkül mind úgy érezték, hogy hülyének nézi őket az, aki a tanácsokat adja, merthogy ezek a ő számukra is teljesen nyilvánvalóak mind, csak éppen ezen elvek követése mellett van meg a problémájuk.
Számomra mondjuk a legfurcsább a szűk társasági kör, mint probléma említése. Ha azt nézem, hogy egy olyan embernek, akit ismerek, minimum heti 2-3 órányi mondanivalóm van – és ha beszélgetünk, nyilván nem csak én fogok beszélni -, akkor még ha figyelembe is veszem, hogy gyakran egyszerre több embernek mondok el valamit, akkor is alig egy tucat emberrel van időm, hogy tartsam a kapcsolatot. Ha meg van egy csomó ismerős, akivel szeretnék megosztani ezt-azt, csak éppen nem tudok mikor időt szorítani rá, az csak frusztrál. Ezt figyelembe véve sokkal jobb a szűk baráti kör, mint folyamatosan új kapcsolatokat építeni. Hiszen utóbbi ha sikertelen, akkor azért tesz tönkre, mert az önbecsülésem rombolja, ha meg sikeres, akkor a kezelhetetlenül sok kapcsolat készít ki. (Talán ezért szoktam ilyen rendkívül tömören fogalmazni, amit viszont általában csak a környezetemben élők értenek meg.)
Kedves Boldogság-tudorok!
Már eddig is nagyon hasznos volt a veletek töltött idő.
Most is kaptam néhány jó ötletet és biztatást.
Mindég nagyon érdekelt más ember, ezért gyakran kérdezősködtem (bizalmaskodás nélkül). Mégis a családom (férjem és két nagy fiam) sokat cukkol, hogy „faggatom a vendégeket”, „vallatom a gyerekeimet”, stb. Pedig csak érdekel, hogy ki kicsoda, mit szeret, mit csinál otthon (pl. külföldön), milyen a munkája, a gyerekeimnek kik a barátai. A véleményük is érdekel.
Vajon mennyiben lehet igazuk? Vagy csak más a hozzáállásuk?
Szerintem a beszélgetés nem csak az anekdótázásról vagy viccmesélésből áll. Persze az is lehet szórakoztató.
Üdv. Krisz
Kedves Krisz!
Természetesen társalgás közben mindig figyelni kell a másik jelzéseire. Ha a másik tolakodónak érzi a kérdéseidet és finoman tudtodra próbálja adni, hogy elég, de te nem veszed észre, általában azt érzi vallatásnak.
Nagyon hasznos volt a cikk, egyrészt amit a testbeszédről írtatok, másrészt a három közös pont keresése. Ki fogom próbálni!
Kriszta!
Majd írd meg, hogy hogy sikerül! 🙂
Nagyon réges-régi reklám jutott az eszembe… és a „mostani” egyéves boldogságtervezés leckével kitűnő „kezdőcsomagot” lehet összeállítani: emlékeztek a „büszkeséglistátokra”? Na ott, ha elég szorgalmas voltál 50 dolgot összeírhattál, úgyhogy a téma adott, ha téged szólít meg valaki, és „behatóan” érdeklődik utánad, a dolgaid iránt… min. 2 órás beszédtéma garantált, de visszatérve a reklámra: „Tartalomhoz a forma – Amfora”… Társaság ritkán verődik „csak úgy” össze, tehát, ha valahova hivatalos vagy, előző este – de lehet korábban is – kutakodj egy kicsit miről szól a meeting, koncert, színházlátogatás utáni bankett… stb. összejövetel, de ha kirándulni megyünk, mi is belepislanthatunk az útvonalba, a hozzákapcsolódó helyszínek történetébe, érdekes sztorik-regék-mondák-anekdoták… vagy más irodalmi-zenei összefüggések felelevenítése is jót tehet image-unknak… – egyúttal felvehetjük a harcot egyik mumusunkkal, az én semmire se vagyok jó kezdetűvel… 🙂
Míg nem találkoztam a Boldogságtervezés tanulmánnyal, hasonlóképpen jártam el, egy kis bensőséges baráti kapcsolatommal megerősítve, aki időt tudott szakítani arra, hogy alkalmanként elkísérjen, s a számomra „láthatatlan” testbeszédet és egyebet „halk”, de mindenképpen hiteles üzenetekkel adta értésemre… szóval döcögtek a dolgok, kezdetnek elég volt, hogy a szimpatikusnak induló kapcsolat levelezéssel, telefonokkal szökhesssen szárba és megerősödjön. 🙂
Anna.
Kedves Anna!
Jó ötletek, köszönjük! 🙂
Már közelebb a 7. X-hez talán mondhatok két tapasztalatot.
1. A párom szörnyű könnyes alakít kapcsolatokat egy nagyon régi, de soha nem unalmas témával indít: az aktuális időjárással. Erre mindenki nyitott, csak az nem, aki nem akar beszélgetni. Ebből a témából aztán minden lehet, a nyaralástól kezdve a bevásárlásig. Működik.
2. Brigitte Jones naplójában írja nem szó szerint, egy! nagyon jó aktuális, érdeklödő politikai (magyarok szivesen politizálnak) kérdést fogalmaz meg otthon magadnak és tedd fel, és akkor meg sem kell szólalnod, mindenki fogja mondani a magáét.
Szerintem nem mindenki beszélgetős. Én is jobb szeretek hallgatni és csak olyan helyen lehet szóra bírni, ahol tudom, hogy figyelnek rám és nem utolsó sorban kedvem van. Ha kell, tudok kapcsolatokat teremteni, de nem mindig van rá szükségem. Én ilyen vagyok.
Gondolom nem sok újat mondtam, de úgy éreztem most, hogy hozzá kell szóljak.
Boldogság legyen veletek!
Érdekes ez a téma is, amit a fentiekben tárgyaltatok. Vannak valóban, akik nehezen kezdeményeznek kapcsolatokat. Van egy másik véglet, amikor valakiknek mindig és mindenkivel rengeteg közölnivalójuk akad. Én szerencsére abba a kategóriába tartozom, akiknek nem okoz problémát a kapcsolatteremtés, meg a beszélgetés témáinak kitalálásában sem szűkölködöm. Sőt! Sokszor arra kell figyeljek és ezt ajánlom a hozzám hasonló túlzott közlési ingerenciákkal rendelkezőknek is, hogy hagyják néha a beszélgető társaikat is szóhoz jutni! Azt szokták mondani: „hagyd az embereket beszélni és jól fogják érezni magukat!” Hát sokunknak ezt a bölcsességet is érdemes szem előtt tartaniuk! Ervin